Fenntartható időslakozás - Nyugat-európai kóperatív otthonok

Lánczky Julianna és Szakolczai Alida tanulmányának célja, hogy felhívja a figyelmet a kóperatív időslakozási formákra, ismertesse a bennük rejlő, ma hazánkban még kiaknázatlan lehetőségeket. Az írás a BME Lakóépülettervezési Tanszékén, tanszéki kutatás keretében készült.

1. Van-e létjogosultsága a külföldi formáknak Magyarországon?

Magyarországon jelenleg elhanyagolható a kóperatív idősotthonok száma. A közösségi lakozás szemlélete nálunk nincs benne a köztudatban, így ennek lehetősége fel sem merül az időslakozás szervezésekor. Ugyanakkor a fejlett országok többségében nagyon népszerű és elterjedt ez a forma. Ahhoz, hogy a külföldön igazoltan jól működő minta hazai alkalmazásának a lehetősége fölmerüljön, először meg kell ismerni és ismertetni a kóperatív időslakozás jellemzőit.

A dolgozat elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a kóperatív időslakozási formákra, ismertesse a bennük rejlő, ma hazánkban még kiaknázatlan lehetőségeket. Emellett a kutatás fontos részét képezi a magyar idősek gondolkodásmódjának megismerése. Az erről gyűjtött információk segíthetnek abban, hogy az igényeikhez legjobban illeszkedő lakóhelyet lehessen nekik biztosítani. Továbbá a kutatás célul tűzte ki a jelenlegi idősotthonok előnyeinek feltárását, hogy ezeket a javasolt kóperatívokba át lehessen menteni. Mindezek az információk segíthetnek abban, hogy a jövőben egy jobb lakozási formát lehessen kialakítani az időseknek.

A dolgozat fő kérdése, hogy a mai magyarországi időslakozás fejleszthető, javítható lenne-e a külföldi kóperatív minták átvételével, adaptálásával. Ezen kérdés megválaszolásához fontos megvizsgálni, hogy milyen előnyöket (és esetleges hátrányokat) rejt a kóperatív szemléletű időslakozás a hagyományos idősotthonokkal szemben. Továbbá kérdés, hogy hogyan gondolkoznak az idős emberek az együttlakozásról: mennyiben felel meg habitusuknak a közösségi élet, illetve milyen mértékben szeretnének a lakóközösséggel kapcsolatban lenni. Emellett a dolgozat arra a kérdésre is keresi a választ, hogy milyen előnyei vannak a jelenlegi idősotthonoknak, milyen jellemzőket lehetne megtartani belőlük.

A kutatás azzal a hipotézissel indult, hogy a külföldön már beigazolódott formák, ha nem is egy az egyben, de némi módosítással hazánkban is alkalmazhatóak lennének. A hipotézis szerint a kóperatívok a jelenlegi rendszernél kedvezőbb feltételeket biztosítanának az idős embereknek. A dolgozat ennek igazolására törekszik, annak reményében, hogy így hozzájárul a hazai időslakozás fejlesztéséhez.

2. A kóperatív időslakozás lehetőségei

2.1. A magyarországi helyzet vizsgálata

A kutatás a jelenlegi magyarországi helyzet vizsgálatával indult. A vizsgálati módszer kettős; egyrészt tények leírására törekszik a jelenlegi idősotthonokkal kapcsolatban, emellett az idős emberek szubjektív véleményének megismerésére is törekszik.

2.1.1. Jogszabályi környezet

Az objektív vizsgálat eszköze a jogszabályok megismerése és elemzése volt, minthogy ezek határozzák meg legjobban a szociális ellátás rendszerét és a lakozás lehetséges formáit. Ez a szakasz arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen feltételek teljesülése esetén kerülhet valaki idősek otthonába. A legfontosabb forrás az 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról volt, amely részletesen rendelkezik az állami és önkormányzati fenntartású idősotthonok működéséről. A jogszabály értelmében ilyen intézménybe elsősorban „az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes, de rendszeres fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igénylő, a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött személyek" kerülhetnek, „feltéve, hogy ellátásuk más módon nem oldható meg". Emellett idősotthonba felvehetők a gondozottak házastársai, élettársai, testvérei, olyan nagykorú gondozásra szoruló személyek, akik ellátása másképp nem biztosítható, illetve a férőhelyszám legfeljebb 15%-áig gondozásra nem szoruló, de az intézménybe felvételt kérő, költségtérítési díjat fizető személyek.¹ 

A fentiek értelmében a fizikailag és szellemileg egészséges idős emberek állami vagy önkormányzati intézménybe csak térítési díj ellenében vagy közeli hozzátartózkodóként kerülhetnek. Tekintetbe véve az intézményeket általánosan jellemző férőhelyszám-hiányt, ezek a lehetőségek is nagyon korlátozottak. Emellett az ilyen együttlakozás nagyon előnytelen az egészséges idősek számára. Minthogy az otthon lakóinak jelentős többsége fizikailag, illetve szellemileg leépült, nem alakul ki pezsgő társasági élet, amiért a közösségben élés az idősek számára vonzó lehetne, sőt a beteg környezetben várhatóan az egészséges lakók is hamarabb leépülnek.

Mit tehetnek akkor azok az idősek, akik gondozásra ugyan nem szorulnak, de szívesen élnének közösségben? A rendszerváltozás óta számos nem állami idősotthon jött létre, amelyekre a 1993. évi III. törvény rendelkezései már nem vonatkoznak. Ezek között megtalálhatóak nonprofit (egyházi, alapítványi) és profitorientált intézmények is. Ezekben is élnek rendszeres gondozást igénylő, beteg vagy fogyatékkal élő idős emberek, de arányuk nincs jogszabályban rögzítve, így elsősorban az igények, illetve az intézmény profilja határozza ezt meg. Az egészséges időseknek ezekben az otthonokban is fizetniük kell a tartózkodásért, függetlenül attól, hogy nonprofit vagy profitorientált intézményről van-e szó. Természetesen a térítési díjak széles skálán mozognak, és a fizetésre számos konstrukció létezik. Ezek az otthonok az államiakkal szemben számos előnnyel rendelkeznek; általában jobb minőségű az ellátás és nagyobb az egészséges idősek aránya, sőt bizonyos esetekben a lakóegységek örökölhetőek is.² Ugyanakkor az egészséges idősek számára ezek sem ideálisak. Többségük inkább az ellátás és ápolás biztosítását helyezi a középpontba, ezzel tulajdonképpen elvéve az önálló életre képes idősektől azokat a napi feladatokat, amik segíthetnének nekik tevékenyeknek maradni, ezzel fizikai és szellemi erejüket fenntartani. Minthogy az üzemeltetést az intézmény dolgozói látják el, nincs szükség a lakók összefogására. Még ha a lakók szívesen is töltik együtt az idejüket, nem jelenik meg az együttes felelősségvállalás, ami a közösséget igazán erőssé tehetné.

Mindezeket összefoglalva ma Magyarországon a közösségi életre vágyó idősek államilag finanszírozott és szabályozott, illetve nonprofit és profitorientált idősotthonokba költözhetnek. Ezért szinte minden esetben térítési díjat kell fizetniük. A vizsgálat arra a következtetésre vezetett, hogy az állami intézmények közössége az egészséges idősek számára előnytelen, akár károsnak is mondható. Bár a nem állami otthonok ennél kedvezőbbek, de ezekben sem alakul ki olyan fajta közösségi élet, ami tényleges minőségi változást jelentene az idős emberek életében.

2.1.2. Idősek együttélése Fóton – egy a kóperatívhoz közelálló hazai példa ismertetése

A kutatás következő lépése a jelenlegi magyarországi időslakozás szubjektív vizsgálata volt. Ez a szakasz arra a kérdésre irányult, hogy hogyan gondolkoznak az idős emberek a közösségi lakozásról. Az ennek megválaszolására tett kísérletet segítette egy hazai, kóperatív jellegű, idősek által lakott telep megismerése, amely a fóti Gyermekközpontban található.

A fóti Károlyi István Gyermekközpont 1957-ben jött létre állami gondozásba kerülő gyermekek ellátására, gondozására, nevelésére. A terület egykor a gróf Károlyi család otthona volt. A Gyermekközponttá alakításkor új épületeket emeltek; a komplexum így számos funkcióval bővült. A gyönyörű, régi park és a grófság épületei (kastély, lovarda, futtató) mellett óvoda, kollégium, strand, mozi, tornacsarnok, teniszpályák, központi konyha és menza, mosoda biztosítja az árva gyermekek teljes körű ellátását. Jelenleg a Speciális gyermekotthon, a Különleges gyermekotthon, az Utógondozói Gyermekotthon és a Kísérő nélküli kiskorúak és migráns utógondozottak otthona intézmények keretei között folyik a gyermekek nevelése és gondozása. A park hátsó részében lakóházak találhatóak, amelyeket annak idején az intézmény dolgozóinak építettek. A jelenleg is ezekben élők többsége nyugdíjas, akik egész életükben itt laktak és együtt dolgoztak a Gyermekközpontban, így egymással szoros ismeretségben, és legtöbb esetben barátságban állnak. Az itt lakók együttműködésben élnek, mégis mindenkinek megvan a maga privátszférája. Két sorházban, illetve családi házakban laknak. A házak mellett kertek vannak, amelyeket együtt gondoznak; és a kerteket erdő veszi körül. A természetes környezet legtöbbjük számára meghatározó a mindennapokban. A gróf Károlyi házaspár − Erzsébet és László − nagyon sokat tesznek a Gyermekközpont fenntartásáért, illetve a lakók kényelméért és biztonságáért.

A szubjektív vizsgálat eszközei a személyes bejárás és az interjúkészítés voltak. A következőkben ismertetett interjú Németh Évával készült, aki mind a mai napig a Gyermekközpontban lakik férjével, és mind a ketten szerves tagjai a lakóközösségnek. Kérdeztünk a Gyermekváros kialakulásáról, hogy ők hogyan kerültek oda, és idősként hogyan lehet bekerülni; kérdeztünk az együtt töltött időkről, miket csinálnak együtt, közösen; illetve az itt lakás előnyeiről és hátrányairól. A Gyermekközpont és az idősek lakóközösségének kialakulásáról egyaránt az derült ki, hogy nem egy egyik napról a másikra, pontosan megtervezett esemény volt a létesítésük, hanem egy időben elhúzódó, a körülményekhez mindig alkalmazkodó folyamat. „Eleinte még mindenki a kastélyban lakott, majd ahogy épültek a házak, úgy kaptuk a gyerekeket. Idővel mindenki megtalálta a végzettségének megfelelő munkát. Nagyon jól összedolgozó társaság verődött össze. Telt-múlt az idő, a gyerekek jól érezték magukat, közben felnőttek, ki-ki elment a nagybetűs életbe, mi meg lassan megöregedtünk, és itt maradtunk." Éva és férje még aktív dolgozókként érkeztek a sorházas telep egyik lakóegységébe, ugyanis a beköltözés feltétele volt, hogy a lakást igénylő házaspár már 15 éve a Gyermekközpontban dolgozzon és legalább két gyermekük legyen. Jelen kutatás szempontjából az volt a legfontosabb kérdés, hogy a lakók hogyan élik meg a közösségi lakozást. Éva válaszaiból kiderült, hogy sok időt töltenek együtt, és nagyon jól megértik egymást. Megosztják a vásárlást, a postai ügyintézést és a hasonló feladatokat aszerint, hogy mikor ki ér rá, vagy épp ki megy autóval. Naponta mennek sétálni az erdőbe, a tó köré, vasárnaponként pedig együtt mennek templomba. A ház körüli teendőket is közösen végzik; ki a sövényt vágja, ki pedig a havat lapátolja.

„Most már élvezzük a körülöttünk lévő szép természetet, míg dolgoztunk nemigen volt időnk a környezetet "használni". Minden nap sétálunk nagyokat. Ketten, hárman kezdjük, télen még három-négy szomszédasszony csatlakozik. Séta után jókat sütünk, főzünk, ha van új recept, azt ki kell próbálni, megbeszélni, hogy sikerült. Lehetőségünk volt kis konyhakertet kialakítani, ami izgalmas volt, mert nem értettünk hozzá, de összefogtunk, segítettünk egymásnak palántázni, gazolni. Itt ugyan voltak buktatók, mert sokszor a gazt találtuk szebb növénynek és azt hagytuk meg. Jókat nevettünk rajta, és a következő évben már jobban ment. Nos, így idősödtünk meg. Régebben mind kiültünk hátul a padra és jókat beszélgettünk, pletyiztünk, sajnos ezt ma már csak kisebb csoportban tesszük."

Az interjú a közösségi lakóforma számos előnyére világított rá. Összességében elmondható, hogy a társaság összehangoltsága, és a kölcsönös segítségnyújtás az, ami a leginkább vonzó az itteni életben. Éva szavai azonban a lakóközösség problémáira is rámutattak. „Az újabb lakóknak nehezebb ezt megszokni. Nem is ismerjük őket olyan jól, és így nehezebb őket is bevonni a közös dolgokba. Mi ismerjük egymás történetét az elmúlt 50 évből, és ezt nehéz pótolni. Együtt szenvedtünk-örültünk. Ők nem is igen akarnak közénk tartozni." Tehát magát a lakozási formát nem érte negatív kritika, viszont ez az információ nagy jelentőséggel bír a kóperatív közösségek hosszú távú fenntarthatóságának vizsgálatakor.

Összefoglalva a szubjektív vizsgálatból az derült ki, hogy a szomszédok közti interakció a lakók életének szerves része, meghatározza a mindennapjaikat, és mindez előnyösen hat a közérzetükre, jobb életminőséget biztosít számukra. A közös tevékenységek elűzik az időskorban gyakran fellépő permanens unalmat, az egymás kölcsönös segítése pedig növeli a biztonság és a hasznosság érzését. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a jelenleg hazánkban még kevéssé ismert kóperatív forma előnyös lehet a magyar idősek számára is. Így nálunk is lehet létjogosultsága a külföldi példáknak, de ennek kijelentéséhez részletesen meg kell vizsgálni ezeket a mintákat.

2.2. Kóperatív időslakozás Nyugat-Európában

A kutatás következő szakasza a kóperatív időslakozás minél több külföldi példájának megtalálására és megismerésére irányult. Az anyaggyűjtés eredménye egy sokféle kóperatív vagy ahhoz hasonló „idősotthonból" álló adatbázis lett. A példákról rendelkezésre álló információk rendezése és értelmezése arra a következtetésre vezetett, hogy az európai formák viszonylag egységesek, az Európán kívüli mintáktól pedig általában nagyon eltérőek. Mivel jelen dolgozat célja a hazánkban is alkalmazható formák megismerése, a kutatás az európai formák vizsgálatára koncentrálódott. A következő rész négy kiemelkedő, példaértékű európai kóperatív − a Wohnfabrik Solinsieme (Svájc, Sankt Gallen), a Sockenstugan (Svédország, Kärrtorp), a Det Kreativ Seniorbo (Dánia, Odense) és a Färdknäppen (Svédország, Stockholm) − összehasonlító elemzése, amely feltárja a forma legfontosabb jellemzőit és előnyeit. Mind a négy lakóhely időseknek szánt kóperatív, amely azzal a céllal alakult, hogy az aktív, önellátásra képes idősek teljes értékű, minőségi életvitelt tudjanak folytatni. A vizsgált példák alulról szerveződő kezdeményezésként jöttek létre; az egyedüli kivétel a Sockenstugan, amelyet a város hozott létre és üzemeltet. Ennek esetében a város közösségi házát alakították át úgy, hogy idős emberek beköltözhessenek. Az önkormányzati üzemeltetésnek köszönhetően nemcsak a bentlakók, hanem a város bármely idős lakója csatlakozhat a Sockenstugan alapítványhoz, ezzel bejárókká válnak, akik a napközbeni szolgáltatásokat igénybe vehetik. A másik három vizsgált kóperatív a kilencvenes években jött létre oly módon, hogy egy középkorúakból és/vagy idősekből álló csoport létrehozott egy szervezetet, amelyben lefektették az alapelveiket, majd lehetőségeket, segítséget keresve próbálták megvalósítani az elképzeléseiket. Amikor a finanszírozási keretek tisztázódtak, építészek bevonásával közösen megtervezték az elképzelt lakóhelyet.

A vizsgált példák, ahogy az a kóperatívokra jellemző, lakásokat és közös helyiségeket tartalmaznak; az utóbbiakat igény szerint mindenki használhatja. A legtöbb helyen meghatározott időközönként megbeszélést tartanak. A beköltözés feltétele általában az, hogy csatlakozzanak az alapítványhoz, önellátásra képesek legyenek, és a gyermekeik független háztartásban éljenek. Természetesen intézményenként vannak eltérések, egyedi, sokszor meglepően részletes és pontos szabályok. Például, a Färdknäppenben kéthavonta kötelező részt venni csoportos főzésen; a Sockenstuganban a belépési feltételek között szerepel, hogy tudni kell főzni, kertészkedni és takarítani.

A fentiek alapján elmondható, hogy ezeknél a kóperatívoknál fontos az alkalmazkodóképesség, illetve a közös felelősségvállalás. Emellett a lakozási forma minden szempontból fenntartható. A vizsgálat eredménye, hogy a kóperatív az időslakozás egyik legelőnyösebb formája.³ 

2.3. Kóperatív lakóhely, Färdknäppen – idősek otthona vagy sem? (esettanulmány)

A Färdknäppen egy úgymond az életük második felében lévő emberek számára létrehozott kóperatív Svédországban, Stokholm szigetén, Södermalmban. Maga a kezdeményezés alulról szerveződő volt, de az épület a város tulajdonában van. Az itt lakók egymást segítve és támogatva élnek, ezzel idős napjaikat megkönnyítik. Szerintük − és ez az egyik fő mottójuk − ez nem egy kifejezetten idősek számára fenntartott otthon, és nem is egy átlagos társasház.

A szervezet 1987-ben jött létre néhány középkorú kezdeményezésére, akik aggódtak a hátralévő éveik és életkörülményeik miatt. A következő kérdés fogalmazódott meg bennük: hogyan tudnak a középkorúak és idősek egymáson segíteni egy minőségi élet szinten tartásában és az emberi kapcsolatok megőrzésében. A kezdeményezők olyan lakóhelyet képzeltek el, ahol gyermekeiktől már külön élő középkorúak és idős emberek egyaránt laknak, ami mindkét csoport számára előnyös lenne. A fiatalabbak, akik még munkába járnak, közvetlen, mindennapi kapcsolatban állnak a külvilággal, „mozgásban tartják" az idősebbeket, míg a nyugdíjasok több szabadidejük révén a közösségi élet szervezésével és bölcs tanácsaikkal segítik a dolgozókat. Az alapítók gondolkodását a szociális fenntarthatóság jellemezte; idős éveikben a város által nyújtott szociális segélyekből minél kevesebbet szerettek volna igénybe venni, megüresedett házaikat pedig gyermekes családok számára óhajtották elérhetővé tenni.

Az összefogást kezdeményező csoportnak két évébe telt az ötlet megvalósításához szükséges lehetőségek (állami és önkormányzati támogatások) megtalálása. 1989-ben egy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanügynökség, a Familijebostäder felajánlotta, hogy építtet számukra egy házat. Az épület tervezése participatívan zajlott, azaz a szakemberek mellett a jövendőbeli lakosok is részt vettek a folyamatban. A kezdeményezők által elképzelt otthon végül megépült, és mind a mai napig kiválóan működik. Az ingatlaniroda, látva ennek a lakozási formának a népszerűségét, további három otthont építetett. A kóperatívok létesítésének ezen formáját azóta Färdknäppen modellnek nevezik.⁴ 

Az épületben 43 darab, egy-, két- vagy háromszobás, konyhával felszerelt lakás (35-75 m2) található. A házban nagy hangsúlyt kaptak az összesen mintegy 400 m2 alapterületű közösségi terek, amelyek legtöbbje a földszinten található. Itt helyezték el a tévével és számítógéppel felszerelt könyvtárat, a közös irodát, a számítógéptermet, a tornaszobát, a szövőszobát, a mosókonyhát, a közös étkezőt és konyhát és egy barkácsszobát szelektív hulladékgyűjtővel. Az emeleten is találhatóak közösségi helyiségek: egy tágas nappali kandallóval és egy tetőterasz. A házhoz nagy zöldterület tartozik. A kert fákkal és virágokkal van teleültetve.

A kóperatív mindennapjait számos szabály határozza meg, amelyek a békés együttélést és a feladatok közös megoldását biztosítják. A lakók az előírások értelmében hétköznapokon együtt készítik el az ételeiket, közösen gondozzák a kertet és tartják rendben a ház környezetét. És ami a legfontosabb, bár íratlan szabály: tartják egymásban a lelket, támaszt nyújtanak egymásnak a nehezebb napokon.

A szervezet a beköltözéssel kapcsolatban is számos szabállyal rendelkezik. Csak olyanok válhatnak lakóvá, akik elmúltak negyven évesek, önellátásra képesek, és gyermekek nélkül szeretnének beköltözni. Szintén feltétel, hogy az alapítvány szemléletét elfogadják, és a szabályok betartását vállalják. Az új lakók kiválasztásánál fontos szempont a lakók életkor szerinti differenciáltságának fenntartása, amely a kezdeményezés alapvető célja volt. Feltehetően ez az összetettség teszi a färdknäppeni kóperatívot olyan jól működővé és népszerűvé.⁵ 

3. Kóperatív otthonok – a fenntartható időslakozásért

A jelenlegi magyarországi helyzet vizsgálata, valamint a külföldi példák tapasztalata rávilágít a kóperatív időslakozás előnyeire. Ez a forma társadalmi, ökológiai és gazdasági szempontból is kedvezőbb az egészséges idősek számára a jelenlegi intézményrendszer otthonainál, valamint az önálló háztartásban lakásnál is. A kutatás tapasztalata szerint a vizsgáltak közül a kóperatív a legfenntarthatóbb időslakozási forma.

3.1. Társadalmi fenntarthatóság

A kóperatív időslakozás legnagyobb előnye, hogy erős közösség alakul ki. A lakók nem csak a szabadidejüket töltik együtt, ahogy az más otthonokban is lehetséges, hanem a felelősséget is közösen vállalják bizonyos feladatokért. A feladatok közös ellátása az összetartozás mellett erősíti az egyénekben a hasznosság, a szükségesség érzését. A közösséghez tartozás a lakók egészségét és közérzetét is pozitívan befolyásolja, minőségi életet biztosít az idős emberek számára.

A kóperatív idősotthonokat a társadalmi fenntarthatóság jellemzi; nemcsak a lakók, hanem az egész társadalom számára előnyösek. Az ilyen formában élők a szociális ellátásokat a lehető legkisebb mértékben veszik igénybe, ezzel csökkentve a társadalom terheit. Az idősek korábbi házukból, lakásukból kóperatívba költözve megkímélhetik magukat a számukra túl nagy lakótér fenntartásának terheitől. Ennek következtében sok ingatlan felszabadul, amelyek így a gyermekes családok számára elérhetővé válnak.

3.2. Gazdasági fenntarthatóság

A közgazdaságtan egyik alaptétele, hogy minél nagyobb egy háztartás, annál gazdaságosabban működik. A legkisebb háztartások, amilyenek az egyedülálló vagy házastársukkal élő időseké is, a legkevésbé gazdaságosak. Tehát az idősek sok pénzt takaríthatnak meg azzal, hogy közösségben élnek. Az élelmiszerek és már termékek olcsóbbak, ha a lakók közösen, nagy tételben vásárolnak. A közös háztartás következtében alacsonyabb az energiafogyasztás. A szolgáltatások (pl. internet) megosztásával ezek egyénenkénti költsége is alacsonyabb. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kollektív módon élők jobban odafigyelnek a saját házukra, tulajdonaikra, mint az egyéb módon bérlő társaik, így az épület lassabban amortizálódik, alacsonyabbak a karbantartási költségei.

3.3. Ökológiai fenntarthatóság

Ahogy az a gazdasági szempontoknál már megjelent, a nagyobb méretű háztartás fogyasztása arányaiban alacsonyabb. Ez nemcsak a lakók anyagi terheit, hanem a lakozás környezetre kifejtett károsító hatását is csökkenti. Az alacsonyabb élelmiszer- és energiafogyasztás mellett ökológiai szempontból meghatározó, hogy a hulladék szelektív gyűjtése könnyebben szervezhető a kóperatívokban.

3.4. A kutatás összefoglalása és a továbbhaladás lehetőségei

Jelen kutatás ahhoz a konklúzióhoz vezetett, hogy az önellátásra képes idősek számára a legkedvezőbb lakozási forma a kóperatív. Társadalmi, gazdasági és ökológiai fenntarthatósága révén mind a lakók, mind a társadalom számára a legelőnyösebb lehetőség. Ez a Magyarországon kevéssé ismert forma nyugat-Európában nagyon népszerű; az ott megvalósult kóperatív otthonok tanulságait fel lehetne használni hazai kezdeményezéseknél. A külföldi minták hazai adaptálása egy további kutatás témájául szolgálhatna. Jelen dolgozat célja mindössze az volt, hogy felhívja a figyelmet a kóperatívokban rejlő lehetőségekre. Remélhetőleg ezzel, ha csak kis mértékben is, de hozzájárul a kóperatív forma hazai megismertetéséhez és népszerűsítéséhez.

4. Felhasznált források

4.1. Irodalomjegyzék

- 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
- Gyarmati Andrea, 2005, Idősellátásban dolgozók munkahelyi körülményei, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet
- Kärneku, Krestin, 2009, Senior Housing in Sweden, In. Arkitektur, 2009.,7. szám
- Huber, Andreas, 2008, New Approaches to Housing for the Second Half of Life. Living Concepts. Kiadás helye: Birkhäuser Architecture
- Bamford, Greg, 2005, Cohousing for older people: housing innovation in the Netherlands and Denmark, (The Univerity of Queensland, MAS Szakkdolgozat)

A kutatást és az írást készítette:
Lánczky Julianna, Szakolczai Alida 
2014. 01. 13.

Tárgyfelelős:
Perényi Tamás DLA (tanszékvezető)
Tárgy oktatói:
Glatz Zsófia, Komlósi Bence és K. Theisler Katalin (a Közösségben Élni tagjai)

Tanszéki kutatás - avagy az elméleti kutatás fontossága az építészetben

A következő sorozatban három kutatás kerül bemutatásra. A kutatásokat és az írásokat két fős diákcsoportok készítették a BME Lakóépülettervezési Tanszékén a Tanszéki Kutatás című két kredites tárgy keretén belül. A tárgy célja, hogy az építész diákok minél alaposabban megismerkedjenek az elméleti kutatás rejtelmeivel és elsajátítsák a tudományos építészeti írás alapjait. A kutatás során a diákok bármilyen témát választhatnak, de a tárgy oktatói számára kiemelt szerepet kap a közösségi- és kooperatív lakozás. A félév során a csoportoknak heti konzultációkon és két workshopon kell bemutatniuk a kutatásaikat. A következő három munka a 2013-14-es őszi félév során készült, amelyet az év végén egy kiállításon is megtekinthetett a nyilvánosság. A diákok munkái olyan kortárs problémákat vizsgálnak, mint a idősek lakhatási helyzete Magyarországon, a miskolci Kollektív Ház működése, és az üresen álló ingatlanok esetleges újrahasznosítása Budapesten.

1: 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

2: Gyarmati Andrea, 2005, Idősellátásban dolgozók munkahelyi körülményei,  Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet

3: Az itt felhasznált adatok a következő honlapokon találhatóak: http://www.fardknappen.se, letöltve: 2013.11.26., http://www.solinsieme.com, letöltve: 2013.11.26., http://sockenstugankollektiv.nu, letöltve: 2013.11.26., http://www.oab.dk/department/0139, letöltve: 2013.11.26.

4: Kerstin Kärneku, 2009, Senior Housing in Sweden,  In. Arkitektur, 2009.,7. szám

5: http://www.fardknappen.se, letöltve: 2013.11.26.