Gdańsk II. Világháború Múzeuma - Csillag Katalin, Gunther Zsolt

Az üresség fölött lebeg egy egyszerű, torzított, időtlen forma. A felülete opálos, sejtelmesen csillog. A homlokzaton vörös tüskék jelennek meg, a fehéresen áttűnő külső hártyán keresztül elmosódó vércsíkokra emlékeztetnek. A 3h Építésziroda pályaműve.

Építészeti koncepció
Tervünk három fő elemből áll: alul helyezkedik el az ékszerűen emelkedő rézsű, a domb, felül a lebegő test, a kettő között pedig a tér, az üresség.

 

 

A domb mint nemzeti emlékhely – az irracionalitás érzése
A II. világháború során rengeteg lengyel vesztette életét. A náci és sztálinista bűnök kivizsgálásával és a felelősök bíróság elé állításával foglalkozó lengyel intézet történészei tanulmányukban 5,62 millió és 5,82 millió közé teszik a lengyel halottak számát egy 2010-ben megjelent tanulmányban. Az új összesített adat magában foglal minden zsidó és nem zsidó lengyelt, valamint külföldit, akik 1939 és 1945 között a német és a szovjet megszállás alatt és miatt vesztették életüket.



A Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) 2010 júniusában indított el egy - történelmileg és informatikailag egyaránt nagy horderejű - kezdeményezést: az internet segítségével megpróbálják összeszámolni a német megszállók összes áldozatát, név szerint felsorolva mindenkit. A Nemzeti Emlékezet Intézete kezdeményezéséhez csatlakozva tervünk az összes fellelhető nevet jeleníti meg a múzeum alatti téren a gdanski nemzeti emlékhelyen. A nevek enyhén döntött fekete gránitmezőn alfabetikus rendben sorakoznak. Így minden lengyel és nem lengyel, aki személyesen vagy csak köztvetve kötődött az elhunytakhoz, leróhatja kegyeletét a helyszínen. A világháború kezdetének helyszíne így válhat a tragikus élmény lezárásának és feldolgozásának terévé. Az emlékhely a nevek monoton ismétlésével, az emlékezés kényszerének feladásával és automatizálásával a megnyugvás és katarzis érzésének egy új, irracionális dimenzióját nyitja meg.

 

 

A köztes tér – a magány, az üresség érzete
A háborúban meghatározó élmény a mindent el- és betöltő üresség. A csatamező borzalmai, az ott észlelt világ köszön vissza koncentráltan a két felület közötti térben. A horizontalitás és a kilátástalan lét érzetét erősíti felhőként a terület fölött lebegő szabályos-szabálytalan test.

A fizikai üresség magában rejt egy ennél mélyebb, esszenciálisabb ürességet: az idő és  a tér hiányát. A tető alól felsejlik a város, a másik irányban az ég, de mindez olyan távol…

Ennek ellenére nem az a cél, hogy dialektikus kapcsolatot hozzunk létre meglévő és hiányzó, háború és béke, félelem és nyugalom között, hanem az, hogy a mindent átható hiány és hiábavalóság érzéset tegyük kézzelfoghatóvá. Az épület és az alatta lévő tér nem esztétikai eszköz, hanem egzisztenciális valóság. A tér úgy válik üressé, hogy az emberek emlékét csupán nevük őrzi. Rengeteg halott, csak a név és az emlékezet marad kőbe vésve.

A hatalmas, lebegő test a természetes fényt erőtlenné teszi. Csupán néhány lanternán keresztül dereng át vöröses fény, a felső fehéres felület opálos csillogása tükrözi az alsó gránitburkolat sötétségét. A lebegő testet elszórt, felnagyított tankcsapdákra emlékeztető támaszok tartják.

 

 

A lebegő test – a fennköltség érzése
Az üresség fölött lebeg egy egyszerű, torzított, időtlen forma. A felülete opálos, sejtelmesen csillog. A homlokzaton vörös tüskék jelennek meg, a fehéresen áttűnő külső hártyán keresztül elmosódó vércsíkokra emlékeztetnek. Ezek a tüskék tartják a homlokzati elemeket. A test olyan alakú, hogy körbejárva bizonytalanságot ébreszt a látogatóban – hol szabályos, hol szabálytalan, szerkesztettségében megfoghatatlan a forma. Kant és Burke romantikus értelmezése, mely szerint az ember apró és kiszolgáltatott a kozmosz végtelenségében, kiegészül a technika mindenhatóságával és rombolásával szembeni tehetetlenséggel. A lebegő test mint a technika tökéletesített terméke jelenik meg fejünk fölött. A város mint környezet az egyik irányban, az ég mint a kozmosz reprezentánsa az ék magas oldalán sejlik fel a távolban.

Nappal a múzeum fehéresen csillogó felülete dominál, a homlokzatot tartó pálcák fokozatosan olvadnak bele a háttér világos felületébe. Az épület belső síkjai rétegenként mutatkoznak meg, a vörös pálcák a felületnek dinamikus és egyben szabálytalan ritmust kölcsönöznek. A feszes geometriájú test felülete éjjel fehéren dereng, benne a tartók vörösen izzanak. A fehéresen világító, csiszolt tömegben a pálcák olyan hatást keltenek, mintha lövések által ejtett sebek lennének.

A vörös színű vér többféle üzenetet hordoz a terv narratívájában. Egyrészt jelenti a sebesülés, a halál borzalmát, másrészt az életet, az újrakezdés reményét. Így a vér motívuma keretezi a háborút, segít a tragikus emlékek feldolgozásában, csakúgy mint az emlékhelyen megjelenő nevek sokasága.

 

 

Kapcsolat a várossal
Az épület nem reagál a lebombázott XIX. századi beépítés telekstruktúrájára, a városi szövetbe való illeszkedést nem így, hanem átvitt értelemben interpretálja. A történeti város irányában az ék és a lebegő forma közötti üresség megnyílik, míg a tenger felé összeszűkül, szinte csak az eget engedi láttatni. A sírkert mint a városra fókuszáló tér a múzeum és az óváros kapcsolatát egy másik dimenzióban értelmezi.

Ezt támasztja alá az épület és környezetének léptékváltása is. A lebegő múzeum és a környező lakóépületek viszonya mérhető egy dolmen vízszintes eleme és az ezt övező dimbes-dombos táj kapcsolatához. Az ősi, kultikus elem újraértelmeződik: valószínűtlenül lebeg a posztindusztriális táj fölött, inkább természeti mint mesterséges elemként. A városi kontextust vizsgálva újra eljutotottunk a fennköltség, az irracionalitás fogalomköréhez.

 

 

Tájépítészet, megközelítés
Az ékszerűen kiképzett mesterséges domb a gdanski nemzeti emlékhely, melyen monoton egymásutániságban következnek a gránitlapokra vésett nevek. Az enyhén döntött fekete lapok között ugyanúgy lehet járni-kelni, ahogyan egy temetőben. Keskeny, rendezett ösvények geometrikus szigorral tárják fel a területet, ezt a rendet csupán a múzeum bejáratához vezető utak és a területet átszelő gyalogos út töri meg. A lebegő test alatt csak az emlékhely kőtáblái helyezkednek el, a múzeum tömegétől távolodva a kőtáblák véletlenszerűen ritkulnak, a támadt űrt pázsit tölti ki.

A gyalogos feltárás szempontjából legmarkánsabb a területet keresztben átszelő út, mely az északi oldalon rámpával kapcsolódik a buszmegállók területéhez. A Motława folyó partján érkező látogatók egy új hídon közelíthetik meg a területet. A domb a Raduni-csatorna felé lejt, a csatorna menti sétányhoz csatlakozik. A sétány bármely pontjáról fel lehet jutni az épület alá, és innen belépni a múzeumba. A múzeum bejárati hasjábjai a domb minden irányából jól láthatóak és könnyen elérhetőek. A személyfelvonót a gazdasági liftekkel egy tömbben helyeztük el. A múzeum kiszolgáló egységeit a Stara Stocznia felöl lehet feltárni. Innen történik a gazdasági feltöltés (teherautók), és a mélygarázs megközelítése is.

Homlokzati anyaghasználat
A lebegő tömeg külső héját opálüveg alkotja, melynek távtartói 40 cm vastag, perforált acélcsövek, melyekben fénycsöveket helyeztünk el. Ezek együttesen adják azt a derengő fényt, mely a ház jellegét határozza meg. Az üvegborítás héjként körbeveszi az egész épületet. A tetősíkon részben víztiszta, síkban elhelyezett felülvilágítót, részben fehéren derengő opálüveget helyeztünk el. Ez az opálüveg jelenik meg az épület alsó síkján is, ezzel burkoltuk a bejárati hasábokat is. A gúlaszerű támaszok fehér műgyantával kezeltek, hogy a fehéres derengés itt is érezhető legyen.

---

Gdańsk II. Világháború Múzeuma

vezető tervezők: Gunther Zsolt, Csillag Katalin - 3h Építésziroda
építész munkatársak: Bartha András Márk, Pataj Orsolya, Szarka Tímea, Holló Mátyás, Fábri Attila, Vincze Dániel, Thuróczy Mária, Funk Bogdán
makett: Szabó Miklós - Mikett Bt.