Nézőpontok/Kritika

Globális archicsőd? Avagy milyen építészekre lesz szükség, ha majd elült a vihar?

1/11

Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika

?>
Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika
?>
Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika
?>
Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika
?>
Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika
?>
Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika
?>
Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika
?>
Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika
?>
Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika
?>
Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika
?>
Borvendeg Béla, 2010
?>
1/11

Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika

Globális archicsőd? Avagy milyen építészekre lesz szükség, ha majd elült a vihar?
Nézőpontok/Kritika

Globális archicsőd? Avagy milyen építészekre lesz szükség, ha majd elült a vihar?

2011.05.05. 13:48

Cikkinfó

Szerzők:
Borvendég Béla [1931-2014]

Vélemények:
7

Borvendég Bélától kaptunk pár írást a múlt héten. Bölcs ember módjára ezekben az építészeti praxisra távolabbi nézőpontból tekint, s következtetései a hétköznapi problémákon túl, messze távolabbra is mutatnak. Elsőnek egy 2009-ben született esszét ajánlunk az olvasók figyelmébe, amely a gazdasági válság és az építészet viszonyát vizsgálva arra kérdez rá, hogy egyáltalán szükség lesz-e építészekre a jövőben? S ha igen, akkor vajon milyen feladat vár a szakmát most kezdő építészekre, mire kellene nekik felkészülniük?

A hozzáértők régóta tudják, hogy a gazdasági világválságok globalizált világunkban nem váratlanul csapnak le. A pénzügyi világnak arra már megvannak a jelzőrendszerei, amelyek jó előre képesek érzékelni az igazság napjának közeledtét. Azt a napot, amikor a csak virtuálisan létező gigantikus összegeket valódi pénzben kell visszapumpálni ugyanazon bankok trezorjaiba, amelyek addig hatalmukkal visszaélve eregették ki a gonosz szellemet a palackból. Azt, amelyik a gyengébbeket betereli a nagyok feneketlen bendőjébe.

 

Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika
1/11
Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika

Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika
2/11
Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika

Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika
3/11
Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika

 

 

A katasztrófa költségét persze mindig az adófizetők állják, lévén az állam csak az ő terhükre képes visszapumpálni valós pénzben azt a virtuális adósságot, amit maguk a bankok gátlástalan profitéhsége és felelőtlensége szabadított mindnyájunkra. Sajnos a globális pénzvilág erre nem csak hogy képtelen, de nem is érdeke, hogy a világot kimentse abból a feneketlen a szakadékból, amit önmaga ásott. Még a belezuhantak sebeinek kezelésére is csak hintőport tud és hajlandó leengedni. Feltéve, hogy odalent a sérült tartja a száját, nem jajveszékel, és képes évtizedekre előre szavatolni nem csak a kapott kölcsön, de az utána felszámított uzsorakamat visszafizetését is.

Kézenfekvő, hogy a gazdaság megroppanását leghamarabb a befektetők érzik, és különösen azok, akik az ingatlanpiacon ügyködnek. Ezért van az, hogy a kórság tünetei leghamarabb az építőipar kórlapján jelennek meg. A tervezést általában a válság nem azonnal sújtja, mert a dörzsölt befektetők elbizonytalanodásuk leplezésére egy ideig még hajlamosak kirakat-projekteket elindítani, pompázatos látványterveket publikálni azért, hogy ilyen módon legalább a korábban megvásárolt ingatlan majdani piaci értékét fel tudják srófolni. Ahogy ez megtudható a Figyelő című lap 2009. április 12. számában megjelent ama írásból, amit Halaska Gábor és Lukácsházi Gergely jegyzett (Csúsznak a gigaprojektek).

Legelőször a válság Amerikát kapta derékon. Egy sor jelentős építkezést leállítottak a megingott, vagy bevallottan befuccsolt befektető cégek. Nem kizárt, hogy az eredetileg a befektető erejének és merészségének hirdetésére tervezett felhőkarcolók félbehagyva nem az eredeti cél, hanem-  torzóként - a kontrollálatlan versenypiac paródiájaként fognak fennmaradni.

Az összeomlás természetesen az építészek és praxisaik széles körét küldte és küldi még mindig a padlóra. A közelmúltban valamelyik amerikai szakmai portál riportere írást tett közzé, amelyben több mint egy tucat építészt faggatott arról, hogy tudnak-e és ha igen, mégis miként próbálnak védekezni a krízis ellen. Egy fiatal építészlány azt mondta, hogy harmadik hónapja napi nyolc órában ugyanúgy jár címről címre, mintha dolgozna. Egyelőre sikertelenül. Egy másik fiatal felcsapott kirakatrendezőnek. Bár a jövedelme jó nagyot zuhant, de a semminél mégis több. Egy harmadik plakátot rajzol és összeköltözött két haverjával, hogy így spóroljanak a lakbéren. Akadt olyan is, aki beállt valamelyik gyorsétterembe kiszolgálónak, mert jövedelme ugyan csekély, de abban bízik, hogy alkalma lesz sok olyan emberrel megismerkedni, akik akkor segíthetik majd, ha a válság szorítása lazulni fog. És így tovább. A megkérdezettek sorából némiképpen kilógott az az építész házaspár, amelyik bevallotta, hogy a munkanélküliség idejét pihenésre, kertészkedésre kívánja fordítani. Spórolni fognak. Nem járnak étterembe, és igyekeznek mindent, amit csak tudnak, otthon megtermelni. Van annyi megtakarításuk, hogy, ha valamilyen váratlan esemény nem jön közbe, egy-másfél évig ki tudják húzni. És akkor még mindig lesz néhány olyan értékes műtárgyuk is, ami szükség estén pénzzé tehető.

John Hockenberry, a Metropolis Magazine 2009. március 18-án publikált írásából (Within The Product of No-Product) megtudható, hogy az AIA (Amerikai Építészek Intézete) New York-i szervezete a közelmúltban olyan segélyirodát nyitott, ahol a jelentkező építészeknek abban igyekeznek segítséget nyújtani, hogy felkészültségüknek, személyes tulajdonságaiknak és adottságaiknak megfelelő munkát ajánljanak nekik.

Lehet azonban a válságnak olyan következménye is, amelyik magát az építészet szekérrúdját löki vissza, ámde a mainál mégis természetesebb irányba. A szerző írásában ugyanis fölveti annak lehetőségét, hogy a világválság következtében hirtelen és tömegesen bekövetkezett pálfordulás következményeként napjainkban a fogyasztók szerte a világban -  legalábbis elméletben - a kiskereskedői kapitalizmus jellegzetességét újra szemügyre veszik és átértékelik. Hogy ez a folyamat már elindult, arra a csattanós bizonyíték a világ legnagyobb autógyárai értékesítési teljesítményének drámai visszaesése, sőt nem ritkán az eladások szinte teljes befagyása.

 

Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika
4/11
Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika

Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika
5/11
Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika

Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika
6/11
Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika

 

 

Az említett szerző okkal hivatkozik George W. S. Trow ama esszéjére, ami még 1980-ban jelent meg a New Yorker című lapban, s amely ugyan még valamelyest szelídebb követelményt fogalmaz meg a média számára, ámbár az írás címe (Within the Context of No-Context) azaz A kontextus-nélküliség belsejében lévő kontextus volt. A fejtegetés már akkor azt deklarálta, ami mára uralkodó összefüggéssé lett. Azzal érvelt, hogy a hatalmas homogenizáló erők - különösen a TV - a kultúrát olyan apró események ismételgetésévé csökevényesítették, amelyek rejtett vagy intim, (vallomásos), vagy fontos személyek (celebritások) életére vonatkoznak.

Ebben a virtuális világban a hírek és történetek vég nélkül arról szólnak, hogy a politikusok, a celebek, és vállalati vezetők milyen könnyedséggel képesek a közönséget különféle tömeges viselkedési mintákhoz szoktatni. E minták száma a szerző szerint a maximális profit érdekében nem lehet elég sok. Vagyis a tévé, illetve a képernyőnézés, a vásárlás, a kiválasztás, avagy a képernyőnézés és a vásárlás hibridje. Ámbár Trow elemzése keserű volt és szardonikus, mégis helytállónak bizonyult. "Mint a legutolsó három évben, de különösen a legutóbbi tizenkét hónapban láthattuk - így Hockenberry -, az a média és a kapitalizmus - amely a kis események mániákus ismételgetéséből profitált -, egyszerű lefagyása, miközben a Bush-elnökség általános és világméretű összeomlásáról, a Barack Obama - jelenségről, vagy a magán bankszektor egyik napról a másikra történt eltűnéséről, és hasonlókról kellett volna, hogy beszámoljon."

Napjaink életbevágó kérdése az, hogy a társadalom miként lesz képes működőképes választ adni erre az új kihívásra. Az elodázhatatlan fordulat nem egyszerűen 180 fokos, hiszen éppen a világgazdaság az, amelyik létrehozta azt a fizetőképes fogyasztó-osztályt, amit szinte bármilyen új termék megvásárlására rá lehetett beszélni, és amelyik ebben a képességében vélte megjeleníthetőnek saját identitását. Persze meg lehetne próbálkozni zöld termékek piacra dobásával, ha létezne bármilyen kétségbeesett, vagy akár abszurd, de leginkább olyan koherens recept, amely legalább abban segítene, hogy visszaálljon az a vásárlási igény, amely a fogyasztási cikkek piacáról egyszerűen eltűnt. Valójában a kérdés lényege az, hogy a fogyasztó fogalmának lényegét kellene tejesen újraértelmezni, és ezzel együtt e réteg különféle gyártmányokkal szemben támasztott elvárásait   

Ámde 2000 óta világossá vált, hogy az emberek ma inkább arra törekszenek, hogy lehetőleg elkerüljék a vásárlást. Ki a kimerültségére, ki a saját tönkremenetelére, vagy arra hivatkozik, hogy először saját számláit kell kiegyenlítse. Persze valahol mindig létezett bizonyos fogyasztói vonakodás. (Lehet-e azért valamicskét alkudni?) Ami talán a legrégebbi ilyen ódzkodás, jóllehet átlátszó és szemfényvesztő. A sikeres alkudozókat ugyanis általában éppen az serkentette vásárlásaik puszta számának növelésére, hogy akciós termékeket halmozhattak fel. A hatékony energiafelhasználó járművek és más hasonló alkalmatosságok értéke pedig abból származott, hogy az eladók nyíltan azt ígérték megvásárlójuknak, hogy némiképp drágább beszerzésük ellentételeként ritkábban kényszerülnek majd energiavásárlásra.

Mármost napjainkban az emberek nagy többsége világszerte arra törekszik, hogy lehetőleg egyáltalán ne vásároljon. Vagy ha mégis, akkor a legolcsóbbat választhassa. Ámde miként  vehetnek részt a tervezők egy olyan új gazdaságban, melyből a terméket száműzték? Összpontosíthatja-e a figyelmét terméktervező olyan, egész életre szóló eszközök, tárgyak, és műszaki felszerelések kimódolására, melyek a szükséghez képest újra meg újra úgy korszerűsíthetők, s hogy ehhez csupán minimális vásárlásra van szükség? Vagy tud-e olyan módszereket találni, ami lehetővé teszi, hogy a finnyás évek termelési feleslegének maradékát új termékekként szereljék össze?

De mi a teendő akkor, ha az egyszerű emberek elsöprő többsége egyszerűen arra törekszik, hogy - ha egy módja van rá - elkerülje a vásárlást? Hogyan képes a tervező részt venni a semmi termék gazdaságában? Létezik-e olyan esztétika a semmi termék világában? Az archaikus XX. században a munkaerő-megtakarító szerkezetek motiválták a különféle eszközök vásárlását. A formatervezés ad analogiam végtére ismét megteremti-e a vásárlás-megtakarító alkalmatosságokat és összekapcsolhatja-e a tárgyakat valamely teljes életre szóló megoldásban? Olyanban, amely lehetővé teszi, hogy a használó olcsón módosíthatja a külső színeket, textúrákat és így hosszú időre szólóan saját személyéhez igazíthatja-e a terméket? A népszerű távkövetés gondolata azt sugallja, hogy a termékek és a használó törekvései összeboronálhatók olyan hálózatok segítségével, amelyek lehetővé teszik olyan kis kínálati csomagok alkalmazását, amelyekkel megvalósulhat a kereslet és a kínálat egymásra találása. Jószerivel olyan terméknek már nincs is piaca, amely nem igazítható hozzá akár egyetlen személy igényeihez.

Bármely vásárlás, bármelyik új termék gyanús lehet, mert nem tudható, hogy nem valamilyen hibás tervezés egy darabkája-e? A semmi termék gazdaságában az a kevés portéka, amelyik azért lóg ki a sorból, mert nem csillog-villog, amit úgy konstruáltak és rendeztek el, hogy kifejezze az egyén életre szóló törekvéseit és választását, olyan új tervező generációt hozhat helyzetbe, amelyik képes kivesézni a történet lényegét. A jelen gazdasági émelygése máris egy ilyen ellenállhatatlan fordulat lehetőségét ígéri.

 

KIJÁTSZÁS

Egy bő évszázaddal ezelőtt még a magára valamit adó amerikai úgy építette meg a maga könnyű favázas (balloon construction) házát, hogy egy építőmester tanácsa szerint megvásárolta a szükséges méretre vágott faanyagot és a mester tudására támaszkodva barátai segítségével felhúzta a házat. Építészre nem volt szüksége. Legfeljebb megnézett valamilyen mintakönyvet. Ez a gyakorlat nálunk is sokáig általános volt a paraszti építészetben. Mégpedig oly módon, hogy a formálás minden esetben nem csak a tájegység életviteléhez könnyen hozzáférhető építési anyagaihoz, mikroklímájához stb. alkalmazkodott, hanem mindig tükrözte az építő közösség kultúráját is. Építészre itt sem volt szükség, mert pótolták őt az uralkodó osztályok udvarházai, kúriái, netán kastélyai, vagy estenként a templomok vagy egyes középületek.

Ámde még nem is olyan régen az egyszerű falusi vagy családi ház építtető még akkor sem vehette igénybe építész szolgáltatásait, ha szerette volna. Az építészeket ugyanis tervezőirodákba parancsolta a kommunista önkény, jobb építőanyaghoz is általában csak protekcióval lehetett hozzájutni. A hagyományok érvényüket vesztették, a sátortetős típustervek siralmas monotóniája pedig nemcsak idétlen házakat, de eltorzult település-szerkezetet és hasonló faluképeket eredményezett.

Sajnos mára a helyzet javulás helyett a visszájára fordult. A kínálat példátlan módon kitágult, ugyanakkor az elmúlt évtizedek módszeres agymosása következményeként elsatnyult a lakosság túlnyomó többségének kulturális igényessége, a valódi közösségek létrejöttének támogatása, a meglévők óvása, és nem utolsó sorban gúny tárgyává silányult az erkölcsös, a tisztességes és felelős szakmai magatartás.

Bár jelenlegi kormányzatunk beidegzett szokása szerint épp úgy hazudozik, mint tették ezt anno komcsi elődei, ha a nép, Jani bácsi vagy Juliska néni, netán valamely közösség javáról volt szó. Például még nemrég is azt trombitálták, hogy nagy a jólét, meg hogy minket csak meglegyint majd a világválság. Közben saját gátlástalan fosztogatásuk következtében az ország rohamosan legatyásodott, elszegényedett, reményét vesztette, és a gazdasági, sőt erkölcsi válság pedig már az áttételes rák stádiumába csapott át.

 

Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika
7/11
Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika

Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika
8/11
Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika

Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika
9/11
Herman Kolgen: Inject c. előadása a 2010-es Ars Electronican, fotó: perika

 

 

Ámde nem csak a fák nem nőnek az égig, de a nép sanyargatása sem folyhat a végtelenségig. Ezért hát nálunk is jogosan tehető fel a kérdés: a rontás elmúltával ismét szükség lesz-e ránk, építészekre? Javíthatatlan derűlátó lévén bízom benne, hogy igen. De nem ennyire, és nem is olyanokra, akik főként csak a másutt már lefutott cirkuszi trükkök ismételgetésére képesek.

Hogy miért? Hát csak azért, mert a divatok jönnek, s mennek, a házak pedig maradnak. Nem tudom, hogy épület állományunknak hány százaléka idősebb például 70 évnél, de gondoljuk meg, hogy már az a házgyári termékekből történő nagypaneles lakásépítés is - amely később általánossá vált - mintegy hatvan éves. Ha meg a középületeket nézzük, nagy részük még az első világégés előtt épült. Nagyon sokuk funkciója közben többször is megváltozott, de némi fúrás-faragás árán el lehetett érni, hogy még ma is jól szolgálnak.

Attól persze, hogy ezek mind megfelelnének a fenntartható zöld fejlesztés követelményeinek fényévnyi távolságra vagyunk. Ami igen nagy baj, hiszen energiaszükségletünk nagy részét az épületállomány fogyasztja el. Más szóval, e szektor környezetbaráttá tétele feltehetően ki is fizetődne, mivel a hulladék újrahasznosítás és a visszapótlás olcsóbb lenne, mint a bontás. Arról nem is beszélve, hogy ma már tucatnyi olyan technika és szisztéma ismert, amelyek javítják az épület hőháztartását. És akkor még nem szóltunk az olyan alternatív energiatermelési lehetőségekről, mint a biomassza felhasználása, a napelem, a fotovoltaikus felületek, a hőszivattyú stb., de még a szélenergia hasznosításáról és társairól sem. Az említett lehetőségeknek és az adottságoknak megfelelő kombinációk kiválasztása azonban olyan mesterségbeli tudással rendelkező építészeket igényel, akik képesek a legjobb szaktervezőket is kiválasztani, és munkájukat megbízhatóan összehangolni. A megbízó javára.

Úgy vélem, sőt remélem, hogy ebben az új korszakban a pusztán látványtervezésre képes ködevő látvány-építészek szükségszerűen kimennek a divatból. Akik talán éppen azért, mert vesztüket érzik, utálják az utánuk jövőket.

E sorok írója abban bízik ugyanis, hogy minél hamarabb nemcsak színre lép, de rivalda fénybe is kerül az az új generáció, amelyik a jelen nehéz követelményei ellenére máris képes olyan alkotásokat létrehozni, amelyek örömöt okoznak. S persze gondoljunk arra a generációra, amelyik még az egyetem padjait koptatja és 2020 körül veszi majd át a stafétabotot.

Alkotások? Igen! Nem termékek, nem széria gyártmányok. Mert ezek oly módon hasznosak, hogy egyszersmind humánusak - mert hagyomány-, és közösségtisztelők, továbbá naprakészen progresszívek. Mert valódi, eredeti  műalkotások.    

Borvendég Béla, 2009

Az illusztrációként felhasznált képeken Herman Kolgen "Inject" című előadásából láthatók részletek. 


Borvendég Béla, Kossuth díjas építészmérnök a Wikipédián 

Borvendeg Béla, 2010
10/11
Borvendeg Béla, 2010
Vélemények (7)
M_András
2011.05.06.
18:19

Bár az egész cikk megállapításaival egyet tudok érteni, azt a tételét külön kiemelném, hogy az elmúlt évek látvány építészetének vége van, vége kell legyen. Ez kicsit bővebben kifejtve, szerintem azt kéne magával hozza, hogy a pusztán esztétikai szemléletű, térformálásra irányuló építészet helyett, egy olyan régi-új szemlélet kell középpontba kerüljön ami az építészet alapelemének tekinthető "hajlék" szerepét jobban betölti, azt teljesebben szolgálja. El kell felejteni azt a rengeteg építész által képviselt álláspontot ami az építészetet leszűkíti pusztán az esztétikai, térszervezési kérdésekre (vagyis amikor csak ezeket említik úgy mint "építészet" a többire pedig mérnöki munkaként hivatkoznak). Erre jó példa, egy a tegnapi napon a Harvard-GSD oldalán élőben közvetített Jaques Herzog előadás, aki ugyan gyönyörű és jó épületeket tervez, de a végén egy hallgató által feltett kérdésre, hogy mi a véleménye a napjainkat meghatározó fenntarthatóságról,azt a választ adta, hogy szélerőműveket és fotovoltaikus elemeket bármikor rá lehet tenni az épületre és akkor ezek a kívánalmak automatikusan teljesülnek. Azonban ha megnézzük az épületeiket ezeket a "magától működő" elemeket sem találhatjuk meg rajtuk. Ez a hozzáállás szerintem, bármennyire is kedvelem az építészetüket, szükségszerűen a köti őket a múlthoz, aminek a meghaladására van ma szükség. Ezen túl lépve az sem elég ma már, ha az építészek a szem mellett a többi érzékünkre is hatni kívánnak. Olyan építészetre van szükség ami mindezen kívánalmak mellett (esztétika, atmoszférateremtés, különféle hatások az érzékszervekre) képes az adott helyen a lehető legkevesebb energiabefektetéssel biztosítani az emberi kényelem számára szükséges tereket (azaz ne akarjunk csupaüveg felhőkarcolót a sivatag közepébe, ez belegondolva legalább olyan abszurd mintha egy iglut akarnánk egyiptomban felépíteni). Ezek az épületek a hely szellemének puszta megérzése helyett vagy mellett annál mélyebben is kapcsolódnának a könkrét környezetéhez, mivel az éghajlatra pusztán építészeti eszközökkel megfelelően reagálva, szükségszerűen kapcsolódik az adott környezethez, a természet rendjéhez, illetve felhasználja a környéken sok száz-ezer év alatt kialakult anonim építészet tapasztalatait is. Ehhez azonban arra van szükség, hogy az építészeti koncepció szerves részeként tekintsünk az adott helyszín környezeti viszonyaira, éghajlatára is. Az esztétika, a szerkezet és a funkcionalitás mellett egyenrangú félként jelen kell legyen a klimatikus viszonyok kihasználása is. Ebben az esetben az adott helyszín miatt szükséges megoldások, nem kompromisszumok, nem a koncepció megcsorbításai lesznek, hanem annak a szerves részét képezve segítik az adott helyen tökéletesen működő ház létrejöttét.

Pákozdi Imre
2011.05.06.
19:34

@M_András: Nagyon remélem, hogy Csémy Krisztián olvassa a fentieket.

M_András
2011.05.06.
19:49

@Pákozdi Imre: :) hát ráférne

artha
2011.05.06.
11:06

talán még van némi remény: http://www.world-architects.com/jobs

csipoficam
2011.05.06.
07:20

Én a csúcson dolgozom. Még van egy évem, talán. Aztán vége. Az összes szakmai tudásommal és tapasztalatommal mehetek az utcára söprögetni vagy bolti eladónak.

epiteszikon
2011.05.05.
17:33

Ez a helyzet: http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/04/29/akar_itt_meg_barki_is_epitkezni/ Gépészmérnök / Villamosmérnök az ami kell a piacon, de nem is kevés. Több kell, mint amennyi építész kamarai tag van. Aki meg építészkedne, mint mi páran, szívünk ebben az ízlésficamos országban. De pozitívan. Amíg nem lesz Hitelezés a Bankok részéről, addig nem lesz semmi. Kereskedők a tönk szélén. Akkor a baj a gazdaságban /fejekben, hogy jobb ha a média Valóvilággal puhítja a tudatot. És ekkor máris becsúszik a sárgaház+piros cserép+ fehér műkőkorlát effektus. És máris a magaménak érzem. Igen, már jobb. Orbánnal (sem) szimpatizálok, de a tömeges Diplomagyárakat tényleg le kell állítani. Vagy vissza kell fogni. Sőt akik kijönnek, noha sokan vannak...de szakmailag, elhivatottság szempontjából borzasztók a legtöbb esetben. Azaz tényleg tömegtermelés...BME, Ymmf, Mome, Pécs, Győr...Sopron, hol még? Debrecen...évi kb 700 ember....Sokrétű a probléma. Béla, csak a látványtervezés marad(t). Az legalább az enyém. ikon

Pákozdi Imre
2011.05.05.
21:50

@epiteszikon: Az indexes cikkben ismertetett számok hátborzongatóak és hihetővé teszik azt, amit Zoboki Gábor nyilatkozott a Mozgó Világ idei márciusi számában: hogy a hazai építészek 80%-a munka nélkül tengődik.

Új hozzászólás
Helyek/Köztér

SÁRKÁNYOK ÉS DELFINEK PESTEN ÉS BUDÁN // Egy hely + Építészfórum

2021.02.24. 16:10
00:06:00

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Épületek/Középület

SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM // Egy hely + Építészfórum

2021.01.06. 17:41
00:08:06

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő része a budapesti Szépművészeti Múzeum 114 éves épületét mutatja be. Kiváló alkalom, hogy a pandémia miatt zárva tartó múzeum tereit virtuálisan is megcsodálhassuk. Így mikor következőnek ott járunk, olyan részletekre is rácsodálkozhatunk, melyek ezidáig elkerülhették figyelmünket.

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő része a budapesti Szépművészeti Múzeum 114 éves épületét mutatja be. Kiváló alkalom, hogy a pandémia miatt zárva tartó múzeum tereit virtuálisan is megcsodálhassuk. Így mikor következőnek ott járunk, olyan részletekre is rácsodálkozhatunk, melyek ezidáig elkerülhették figyelmünket.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk