Happy Birthday, Mr. Safdie!

Szokatlan ötletek a lakóházaktól a repülőterekig. Holnap lesz 80 éves Moshe Safdie, aki sosem a kitaposott úton halad. „Újra kell gondolnunk a középületeinket és köztereinket" – mondja az építész, aki ingből is csak saját tervezésűt hord. 

Moshe Safdie fiatalon, a húszas évei végén robbant be a világ építészeti köztudatába a montreáli világkiállításra felépített Habitat 67-tel. Formabontó urbanisztikai és lakásépítési elképzelései meghozták neki az ismertséget, de túl radikálisak voltak ahhoz, hogy az ingatlanfejlesztők – akik, ahogy a Cathleen McGuigan-nek adott interjújában elmondta, egy álmodozót láttak benne – szélesebb körben is megbízásokkal lássák el. Így építészirodája kezdetben kulturális célú középületekkel alapozta meg a működését. Pályájának íve aztán a közelmúltban a szingapúri Marina Bay Sands projekttel visszakanyarodott a vegyes funkciójú, urbanisztikai léptékű épületkomplexumokig. 

Nagyon sikeres életútja mögött nem áll különösebb stratégia, mindössze annyi, hogy kerülje a túlzott specializálódást. „Amikor már túl sok múzeumot terveztünk, akkor igyekeztem könyvtárakra megbízást szerezni, amikor ezekből lett túl sok, akkor repülőterekre." Irodája a munkáinak több mint felét pályázatokon nyeri el.

Három kontinensen valósultak és valósulnak meg tervei, építészirodájának (amelynek központja 1978-tól Bostonban működik és irodái vannak Torontóban, Jeruzsálemben és Szingapúrban is) létszáma ennek ellenére csak száz fő körül mozog. Louis Kahn – akinél gyakornokként dolgozott – példáját követve arra törekszik, hogy a munka minden fázisában, az első skiccektől a kilincsek tervéig személyesen részt vegyen, és ez nagyobb létszám mellett már nem lenne lehetséges. A tervezés minden szintjén ő hozza meg a döntéseket, ugyanakkor nagyra értékeli kollégái munkáját is, stábja tagjai közül sokan 20-40 éve dolgoznak vele együtt. A sikerük titkát abban látja, hogy nagyon hatékonyak, gyorsak a csapatjátékban, és ő maga sem halogat semmit, hanem azonnali döntéseket hoz. A hatékonyságban megint csak szerepe van a cég méretének is: egy nagyobb szervezet már sokkal bürokratikusabban, nehézkesebben működne.

A mindig saját tervezésű, gallér nélküli fehér ingben megjelenő építész terveinek több mint 50 százaléka nem épült meg, de ettől függetlenül ezeket is nagyon fontos lépcsőfokoknak tartja az életművében és a gondolkodása fejlődésében.

Safdie 1938. július 14-én Izraelben (akkor még Palesztinában), Haifában született, egy szíriai származású zsidó család gyermekeként. 1954-ben a családja Kanadába, Montreálba költözött. Safdie ott, a McGill University-n diplomázott 1961-ben. Louis Kahn philadelphiai irodájában gyakornokoskodott, majd 1964-ben visszatért Montreálba, a volt egyetemi tanára, Sandy Van Ginkel meghívására, hogy részt vegyen az Expo 67 terveinek kidolgozásában. Ennek keretein belül, de saját céget alapítva tervezte meg a már diplomamunkájában megfogalmazott, háromdimenziós előregyártott elemekből álló lakóépületet Habitat 67 néven. Ez az 1967-es montreáli világkiállításnak az egyik fő attrakciója lett Kanada pavilonjaként.

A Habitat 67 egy kísérlet volt arra, hogy hogyan lehet a sűrű beépítésű városi környezetben magas színvonalú lakásokat kialakítani. Safdie a költségek csökkentéséhez az előregyártást vette igénybe, a szuburbánus családi ház és a városi magasházak integrálása céljából pedig egy teljesen új tipológiát alkotott meg. Ahogy a Plane-Site-nak adott interjújában elmondta, ebben az időszakban szenvedélyesen érdekelte a geometria, a háromdimenziós elemek megkonstruálása.

Safdie eredeti elképzelésében ezer lakás, bevásárló központok és egy iskola is szerepelt, ezt azonban a kanadai kormány 158 lakásra redukálta. A Habitat 67 háromszázötvennégy darab egyforma és teljesen előregyártott dobozelemből épült fel. A lakások 1-4 ilyen dobozból állnak össze, így nagyságukban és formájukban is különböznek egymástól. A lakóegységeket gyalogos utakon és hidakon, valamint a három függőleges központi magban elhelyezett liftekkel lehet megközelíteni. A kiszolgáló helyiségek és a parkolóhelyek a földszinten kapnak helyet. A 90 tonnás dobozok helyszíni előregyártással készültek. Miután a vasbeton doboz elkészült, egy szerelősorra került, ahol az elektromos és gépészeti rendszereket, a hőszigetelést és a nyílászárokat is behelyezték. Ezután következett a konyha és a fürdőszoba beépítése, majd az egységet daruval a helyére emelték.

A szokványos magas lakóépületek egyeduralmát Safdie ezzel az új szisztémával megtörte, de a lakásszám redukálása miatt az építési költségek várt fajlagos csökkenése nem valósult meg, így az előregyártásnak nem sikerült egy széles körben elterjedő új módját megteremteni. Azonban az épület lehetővé téve, hogy minden lakás tetőterasszal rendelkezzen, valamint a természetes szellőzés és megvilágítás maximumát élvezze, ami egyébként egy 12 emeletes lakóházban egyáltalán nem magától értetődő mégis egy különleges, úttörő lépés volt a lakóépület-tervezésben. A világkiállítást követő években Safdie tervei alapján néhány hasonló ház épült New Yorkban, Puerto Ricoban, Izraelben és Teheránban. A montreáli Habitat 67 azóta is működik, szemben a világkiállítások elbontott épületeivel, ez a londoni Kristály Palotához és az Eiffel toronyhoz hasonlóan ma is áll.

A hetvenes évek gazdasági visszaesése is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Safdie ezeket a nagyléptékű lakásépítési projekteket nem tudta folytatni, hanem a múzeumok és más, főleg kulturális jellegű középületek irányába fordult. 1987-ben készült el a tervei alapján Quebec városában a Museum of Civilization, 1988-ban pedig a Kanadai Nemzeti Galéria Ottawában. Közben urbanisztikával is foglalkozott: a nyolcvanas években tervezett Modi’in város Izraelben gyalogosbarát szemlélettel épült fel, a lakásokhoz kert, tetőterasz vagy erkély tartozik, a beépített területeket parkok és sétányok tagolják.

A kilencvenes években a Harvardon kápolnát és zsidó kulturális-spirituális központot épített, Ottawában új épületekkel bővítette a városházát. 1995-ben készült el Izraelben a Yad Vashem Emlékhely. Ugyanebben az évben a kanadai kulturális célú középületeinek sora Vancouverben egy könyvtárral folytatódott. Izraelben szállodát, egyetemi kampuszt és újra lakásokat épített. Ő tervezte a Yitzak Rabin Centert is. Az Egyesült Államokbeli projektjei a 2000-es években újabb múzeumokkal, könyvtárakkal és egyetemi épületekkel bővültek, amik aztán az évtized végén irodaházakkal, bíróságokkal és állami intézményekkel is kiegészültek. 2003-ban épült fel az első távol-keleti háza Szingapúrban, egy 46 luxuslakást tartalmazó magasház, amely korántsem olyan formabontó, mint a Habitat 67, de az épület három, íves tömbre való bontása itt is a természetes szellőzést és a jó kilátást szolgálja.

A természetes környezettel való kapcsolatot Safdie még egy olyan épület
esetén is keresi, mint amilyen egy reptéri terminál: a Ben Gurion repülőtérnek az utazókat a kapuk felé elosztó rotundájában a fordított kupola oculusán át behulló eső képez természetes vízesést. A száraz évszakban viszont a tetőt folyamatosan hűtő víz ömlik be, a rotundát is hűsítve. Néhány évvel később Torontóban épített repülőteret.

2005-ben készült el a Yad Vashem Holokauszt Múzeum átépítése. Az 1953-ban épült múzeumhoz új látogatóközpont, múzeumi rész, zsinagóga, művészeti galéria, kiállító pavilon és oktatóközpont készült, kiegészítve a szükséges parkolási létesítményekkel. Mindez túlnyomórészt a föld alatt helyezkedik el, csak a hosszú központi gerinc tör ki a felszínre, érzékeltetve az intézmény méreteit.

Egy újabb urbanisztikai terv a Mamilla negyed, amely Jeruzsálem régi és új részei között teremt kapcsolatot.

A 2000-es évek végén Dubaiban mecsetet épített, itt is és a 2010-es
szingapúri Marina Bay központnál is alkalmazta a Ben Gurionban középen bezúduló víz ötletét. A Marina Bay Sands Hotelt a három épülettömb tetején végighúzódó park teszi egyedülállóvá. Az utóbbi években lakókomplexumokat, múzeumokat, könyvtárakat, kulturális központokat tervezett Izraelben, az USA-ban, Dél-Amerikában és a Távol-Keleten. Jelenleg folyik többek között a szingapúri Changi Repülőtérhez tervezett „Jewel" kivitelezése, amely a reptér T1 terminálja bővítéseként összeköttetést teremt a T2 és T3 terminálokkal és egy egyedi várócsarnokként vízeséssel és rengeteg zölddel várja majd az utasokat. „Újra kell gondolnunk a középületeinket és köztereinket" – mondja a helyi hagyományokkal és kontextussal humanizált modern építészet mestere.

Safdie, aki több díj és elismerés birtokosa, 2015-ben az AIA (The American Institute of Architects) Gold Medal átadásán beszédét saját versével fejezte be:

"Az, aki az igazságot keresi, meg fogja találni a szépséget.
Az, aki a szépséget keresi, a hiúságot fogja megtalálni.
Az, aki a rendet keresi, meg fogja találni az elégedettséget.
Az, aki az elégedettséget keresi, csalódott lesz.
Az, aki a társai szolgálatának szenteli magát, meg fogja találni az önkifejezés örömét.
Az, aki az önkifejezést keresi, az arrogancia vermébe fog esni.
Az arrogancia inkompatibilis a természettel.
A természeten, az univerzum természetén és az ember természetén át az igazságot kell keresnünk.
Ha az igazságot keressük, megtaláljuk a szépséget."

Pesti Monika