ICOMOS díjban részesült családi ház felújítása

A Napraforgó u. 13. számú családi ház felújítása 2015-ben ICOMOS-díjban részesült, "Példaadó Műemlékgondozás" kategóriában. Bujdosó Győző cikke a ház és a felújítás történetéről. 

A műemlék családi ház ifj. Masirevich György tervezésében, a Napraforgó utcai kísérleti lakótelep többi házával együtt épült, 1931-ben, a Fejér és Dános cég kivitelezésében.

A telek beépítési módja: szabadonálló, a ház előkertes, és mindkét szomszédos telek felé oldalkerttel, a patak felé valamivel tágasabb hátsó kerttel bír. Északi fele alápincézett, a nappaliban részben kettős légterű földszintből és emeletből áll. A lapostetős épület legtöbb részlete eredeti állapotában maradt ránk, az időközi festés-mázolási munkákat és egy 1964-es teljes homlokzati vakolatcserét leszámítva. Az épület a telep mérsékelten progresszív modern elemei közé tartozik, mint például Kozma Lajos, Bierbauer Virgil házai, és a szomszédos, 11. számú telken álló, Vágó László tervezte ház. A másik szomszéd, a 15. számú ház, talán a „legmodernebb": Molnár Farkas és Ligeti Pál tervezte, és a leginkább megfelelő a kísérleti lakótelep eredeti céljainak, olcsó, takarékos, szociálisan is előremutató otthon építésének, az akkori szabályozástól eltérő, kis telken. (Molnárék háza nem a polgári reprezentációt képviselte, hanem a lehető legnagyobb lakóterületet, a konyhához átadó-ablakkal kapcsolt lakóteret, a „háztartási alkalmazott" tulajdonossal együttlakását az emeleten, a telep általános, fa ablaktípusaitól eltérő, a teljes déli homlokzat szélességében végigfutó, acél tolóablakokkal.)

A telepen csak a 11-es és a 13-as számú ház épült kétszintes belmagasságú, galériázott nappalival, de ez itt, a fiatal építész, Masirevich épületénél vált igazán tágas, az étkezőt és a lépcsőt is integráló, villaszerű, nagyszabású fogadótérré. A közbülső tálalóval szeparált főző- és mosókonyha és az elkülönített cselédszoba, valamint a berendezés neobarokk-eklektikus volta, jól illusztrálja egy korabeli polgári család tényleges ízlését, akiket minden valószínűség szerint, a tervezési stádiumban bevont a megvalósulást – a Fővárosi Közmunkák Tanácsa mellett – finanszírozó és koordináló kivitelező Fejér és Dános cég. Nem tudható tehát az építtető és a tervező pontos programalkotó szerepe, de a végeredmény integrálja a nemzetközi modern és a polgári villastílus elemeit.

A széles, esslingeni faredőnyös toló- és harmonika-ablakok és ajtó, a légfűtés, a kovaföld-elemes falazat és Bohm-tégla födémszerkezete, vagy a nappali dessaui Bauhaus-idézetnek is tekinthető acél-üveg falai mind a korszerűség illusztrációi voltak, de a szűk telken nagyon jól eltalált és tájolt megnyitások egy érett építésznek is a javára váltak volna. Molnárék például nem nagyon törődtek azzal, hogy házuk szalagablakai egy szűk oldalkertre néznek. Masirevich kis villája lakóhelyiségeinek – még az időközben felnyúlt tiszafák ellenére is – nagyon intim és átgondolt a kapcsolata a környezetével és a kerttel. A pár lépcsőfokkal kiemelt kerti terasz a ház nyúlványa, és a kert szerves része.

A felmérés, és az új tulajdonosokkal közösen végzett programalkotás során kiderült, hogy az eredeti, Teschauer-rendszerű (egyesített szárnyú), fa toló-nyíló és harmonika ablakok elég jó állapotúak, vagy legalább is felújíthatóak. A nappali acél-üveg kapcsolt nyílászáróit végül egy független, de az eredeti osztásrendjét követő új, belső, faanyagú, hőszigetelő üvegezésű szerkezettel lehetett hőhídmentesíteni. Az épületben számtalan apró szerkezeti elem, tartozék került felújításra, nem kevés figyelemmel és élőmunkával. A színezés nagy valószínűséggel, jól rekonstruálható volt a felületek kutatásával, a korabeli fekete-fehér filmhíradó és fotók alapján, valamint egy, az 1964-es tatarozáson vezetett napló segítségével. A homlokzat 4 cm hőszigetelést kapott, és sikerült az eredeti lábazat és párkány színéhez hasonló, oxid-vörös vakolatot felhordani.

Az eredeti épülethez képest változtatásra volt szükség, néhány ponton: így a konyha ajtónyitás-irányain változtattunk, hogy az, a mai igényeknek megfelelően is bútorozható legyen. A hőlégfűtésre nem sikerült megnyugtató gépészeti rendszert találni, így a később beépített gázkonvektorok helyett, radiátoros fűtés készült, a pincében elhelyezett kombi-cirko gázkazánnal, de az eredeti hőlégfűtés beépített kazánja, kürtői és öntöttvas anemosztát-elemei érintetlenül megmaradtak, egy esetleges későbbi rekonstrukciót megelőlegezve. A mosókonyhából nyíló spájz és a bejárati előtér wc-helyisége válaszfalát lebontva lehetővé vált egy kisebb földszinti fürdőszoba létesítése. Itt fel lehetett használni a bontott csempelapokat. Az emeleti fürdőszoba viszont többszörösen átépített formában maradt ránk, és ott új, kismozaik burkolat készült. További újdonság, hogy az eredetileg nem járható lapostető, egy, az erkélyről indított, a jóformán teljesen zárt, északi homlokzaton futó, új, acél lépcsővel részben használhatóvá vált; a minta Fischer József eredeti acél lépcsője volt, a 20-as számú házon.

A Napraforgó utcai telep modernista műemlék házai – a jellegzetesen kelet-közép-európai házilagos toldások és tatarozások vagy a jelentős innovációval elvégzett drasztikus átépítések, sőt átstilizálások – miatt jelenleg nem mutatják azt a képet, amelyet megérdemelnének a hazai és a nemzetközi építészetben betöltött szerepük alapján. Ez a bizonytalan, rossz állapot visszahat a befogadó társadalom értéktudatára. Jellemző, hogy egy a házról született korábbi, értő blog-bejegyzés (Zubreczki Dávid, index.hu/urbanista) kommentelői a huszadik század nagy stílus-korszakait is keverik, jelezve, hogy a modern építészet elvei és gyakorlata milyen ellentmondásos helyet foglalnak el a megszólalók „fogalmi térképén". Ennél az épületnél most hangot találtak egymással a kivételesen jó ízlésű megbízók, a műemléki hatóság (Lampert Rózsa) meg a tervező, és az eredeti épületszerkezetek minősége lehetővé tett egy kíméletes rekonstrukciót.

Bujdosó Győző építész tervező

Irodalom:
Bierbauer Virgil: A pasaréti úti kislakásos telep és Winkler Oszkár: Újabb tanulmányok a lakásproblémához; Photo Filmiroda és Foto Bánó fényképeivel és alaprajzokkal, Tér és forma IV. évfolyam, 1931. október
Gábor Eszter: A CIAM magyar csoportja (1928-1938) – Budapest 1972. Akadémiai Kiadó;
Jékely Zsolt – Sódor Alajos: Budapest építészete a XX. században, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1980.;
Pamer Nóra: Magyar építészet a két világháború között, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1986.;
Ferkai András: Buda építészete a két világháború között – művészeti emlékek; MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, 1995.;
Ferkai András bevezetője: „Budapest, szalagváros"; Acsay László és Masirevich György 1945-ös cikkének újraközléséhez; Budapesti Negyed 18-19. 1997/4-1998/1.;
Kenneth Frampton: A modern építészet kritikai története - TERC Kiadó, 2002., szerk.: Kerékgyártó Béla;
Ferkai András: A nemzeti problematikája a két világháború közötti építészeti gondolkodásban; in: Űr vagy megélt tér, építészettörténeti írások; Terc, 2003.;
A korabeli filmhíradó-részlet megtekinthető a super8.hu honlapján.