Idomul is meg nem is - Családi ház Virányoson

A szolidan eklektikus hegyvidéki környezetbe sokarcú családi házat tervezett Bártfai-Szabó Gábor. A kétgenerációs ház tömegkialakítása és szokatlan homlokzati megoldásaival idomul a virányosi utca összképéhez. Bán Dávid írása. 

Ha jobbra nézünk, egy magas tetős, nem túl karakteres családi ház áll az 1980-as évekből, ha balra, az 1960-as évekből megszokott, lapos tetős társasház. E kettő között, a szinte dzsungelszerűen benőtt kertben húzódott meg egy erőteljesen leromlott állagú családi ház. Mindez a budai hegyvidék oldalában, az egyébként építészeti értékeben gazdag, ugyanakkor vegyes beépítésű Virányoson. A megrendelő, aki a terület egyik főútvonala mellett vásárolta meg a telket, kétlakásos, két generációt befogadó ház tervezésével kereste meg Bártfai-Szabó Gábort és irodáját.

A budai hegyvidék jellegzetes karakterisztikájú városrész, a maga sokoldalúsága adja egységes alaphangulatát. Építészete az elmúlt közel másfél évszázadban, a nyári pihenőháztól és svájci laktól kezdve, néhány modernista kísérleten keresztül a mai napig vegyes stílusú, kialakítású és minőségű házakkal jellemezhető. Az alaphangulaton és a tömegkialakításra, a beépíthetőségre vonatkozó kerületi szabályozásokon kívül azonban túl sok igazodási pont nem áll rendelkezésre az építészek számára, amely így szabadságot is ad nekik. Bártfai-Szabó Gábor kezét sem kötötte meg a két szomszédos, egymástól teljesen eltérő stílusú ház, de a főút többi épülete sem.

A megrendelő első megközelítésben – és egy elsőre felkért építésszel – a meglévő, az 1930-as években épült, mára leromlott állagú egyszintes lakóház megmentésén és kibővítésén gondolkozott. A jelen szabályozás miatt azonban, a régi ház adta keretek között nem volt mód a megfelelő méretű lakótér kialakítására, így végül a meglévő ház elbontása és egy új építése mellett döntöttek. Ennek a megtervezését azonban már Bártfai-Szabó Gáborra bízták, aki a korábbi megközelítéseket elvetve teljesen új tervekkel állt elő. A megrendelő és az építész kapcsolata nem volt új keletű, több üzlet belső terének kialakításán dolgoztak már együtt.

A tömeget a telek közepére, a két szomszédos háztól nagyjából egyenlő távolságba helyezte el és L-alakot formáló alaprajzú beépítést képzelt el. Az előírás értelmében a ház előtt és mögött azonos méretű kertet kellett létesíteni. Míg az előkertben az elődöktől megmaradt lombos fák és fenyők állnak – valamint itt alakították ki az autóbeállót is –, addig a hegyoldal domborzatát követő, a pihenést szolgáló füvesített hátsó kertben mindkét szinthez egy-egy kisebb, közvetlen kertkapcsolatos teraszt is csatoltak. Ehhez az alsó szinten, az alapozással egy síkban a kertből is egy kisebb részt ki kellett metszeni, azt külön kövezett támfallal körbevenni.

Mivel északi fekvésű telekről van szó, így az épület főhomlokzata is ebbe az irányba – az utca felé – nyújtja a városi irányú panorámát, ezért viszont a benapozást a másik irányokból kellett megoldani. Az L-alakú beépítés is éppen ezt segítette elő, így a nappali-lakótér mind az északi kilátás, mind a déli benapozás felé nyitott tud maradni, ugyanakkor a befordított szárnyban jól elkülönülnek az éjszakai funkciók: hálószobák és a kapcsolódó fürdők.

A háznak alapvetően két jól elkülöníthető traktusa, két – ha nem egyenesen három – arca van, maga a homlokzat pedig felvállaltan, jó értelembe véve eklektikusra sikerült. A tömeg és a homlokzat végleges formája a megrendelő és az építész hosszas diskurzusainak eredményeként alakult ki. Az épület két tömeget alkot: míg az utcával párhuzamos rész kétszintes, zöldtetős megoldású, addig az erre merőleges traktus már magas tetős kialakítású. A két formavilág találkozása akarva akaratlanul reflektál a szomszédos házakra.

Az épület szerkezete hagyományos, a burkolata viszont erőteljesen heterogén megfogalmazású: mindkét épületrészt a földszinten a szintmagas lábazatig tartó mészkő lapok kötik egységbe, a lapos tetős épületrész vágott téglaburkolást, a magas tetős rész korcolt fémlemezfedést kapott, amely az emeleten függőlegesen is folytatódik. Az oromfalas homlokzatra tört fehér színű, de három árnyalatban megvalósult vakolat került. A homlokzat leginkább egységes eleme az ablakkialakítás, a földszinten nagyfelületű tolóajtókkal, az emeleten pedig ugyanabban a méretben, de lodzsa szerűen lépnek ki a homlokzat síkjából a hálószobánál kisebb, a nappalinál nagyobb mértékben. Az emeleti hálóhoz vezető folyosó lőrésszerű, szinte véletlenszerűen elhelyezett ablakokból kap kellő bevilágítást, amely belülről apró tárgyakkal megtöltve vitrinszerű hatást kelt. A nyugati oldalhomlokzaton kiforduló ablakok vezetik be a fényt, valamint fordulnak el valamelyest a szomszéd háztól.

A családi ház voltaképpen egy kétlakásos társasház. A szintenként 140 négyzetméteres terület a jövőben a tető alatt még további 40 négyzetméterrel bővíthető. A földszinten, az utca felől belépve egy előtérben találjuk magunkat, amelyből nyílik a nagyszülői lakás; egy kisebb, szintén jól szeparálható vendégszoba fürdővel, konyhasarokkal; valamint az emelet, amelyet az előtérből induló lépcsővel érhető el, ami pedig a négytagú család birodalma. A fölszinti vendégszoba gipszkarton fal kialakítása lehetővé teszi a helyiség könnyű átalakíthatóságát, esetleges funkcióváltását. A tetőtér a jövőben beépíthető, mivel a felvezetést is kialakították. Mindkét lakás alaprajzi elrendezést hasonló gondolatmenet alapján fogalmazták meg: a nyitott egyterű nappali, étkező és konyharészbe lépünk be, majd innen nyílnak a privát terek, a hálószobák a kapcsolódó fürdőkkel. A ház, a minden oldalon jól elhelyezett nyílászárókkal kellő benapozást kap. 

A házon jól érződik az építész és a megrendelő állandó kommunikációja, a közös munka eredménye. Továbbá a tervezés mellett azé a munkáé, amit alkalmanként megfelelő kivitelező híján maga a tulajdonos, a saját szaktudásával épített bele a házba.

Bán Dávid