Ilyen egy „naprakész” századfordulós műemlék - Zugligeti Lóvasút rekonstrukciója

A sokáig parlagon heverő, ikonikus műemléket eredeti arculatának megfelelően, de a mai kor követelményeihez igazítva építették újjá, kivételes építészeti értékeit előtérbe helyezve. A „svájci villa" típusú egykori hegyvidéki villamosmegálló minél korhűbb helyreállításán és a díszítőelemek megmentésén mintegy 20 építész és szakági tervező dolgozott több mint egy éven keresztül. A felújítást a ZDA-Zoboki Építésziroda vezette. 

A Lóvasútról

A Lóvasút épülete a 19. század második felének eklektikus építészetébe illeszkedő, a Hegyvidék építészetét formáló „svájci villa"-típusú építészet markáns jegyeit hordozó ipari épület, különleges műszaki megoldásokkal, melyet Kauser József tervezett. A budai hegyvidék a dualizmus-kori Pest és Buda polgárainak kedvenc kiránduló és szórakozó helye volt. Egyre-másra épültek ezen a környéken a majorságok, vendéglők, fogadók. 1867-ben egy vállalkozás alakult a Lánchíd budai hídfője és a Zugliget közötti lóvasút közlekedés építésére és működtetésére, majd az első járat 1868 közepén indult. A levéltárakban fellelt anyagok szerint ekkor még egy kisebb, faszerkezetű indóház állt a mostani helyén.

A vonalat a Millennium évében, 1896-ban villamosították, az ebből az időből származó fényképek alapján ekkor már állt a most látható épület. Néhány év múlva azonban komoly tragédia árnyékolta be az egykor sikeres vállalkozást: 1900-ban súlyos baleset történt, egy elszabadult szerelvény megindult a lejtőn, és a Virányosi út tájékán kisiklott, négy ember halálát okozva. A baleset után úgy döntöttek, hogy a villamos végállomását a lejtős területről át kell helyezni. 1903-ra alakították ki a Libegőnél az új végállomást, így a Zugligeti úti egykori végállomás köztes megállóvá minősült. Értelmét vesztette a nagy utasváró és az üzemi épület is.

Húsz évvel később az épületet peron felőli oldalát befalazták, és a Beszkárt dolgozóinak alakítottak ki benne szálláshelyeket. Csak egy kis helyiség szolgálta tovább váróteremként a villamos közlekedést. Az épület számos különböző funkciót töltött be közel 150 éves története során, lóvasút- és villamosmegállóként, postaként, távírdaként és szolgálati lakásként is szolgált. Az elmúlt több mint 25 évben lakatlan volt az épület – leginkább hajléktalanok időszakos szállásaként szolgált –, a házhoz a 70-es évek óta nem nyúltak, bizonyos részeihez talán a II. világháború vége óta sem. Tönkrement a tető, áztak a falak és néhány éve lába kélt a főbejárati pavilon gyönyörű díszkorlátjának is.

A rekonstrukció

A régóta parlagon heverő gyönyörű műemlék körüli pezsgést a ZDA Zoboki Építésziroda 2011-ben készített, az épület lehetséges hasznosítását bemutató tanulmányterve indította el. Végül az iroda tervei alapján 2016 decemberében indult el az épület teljes műemléki felújítása, a pinceszint beépítése és egy új épületrész kialakítása a meglévő műemléki épület mögött.

A tervezés során az épület minden meglévő szerkezeti és díszítő elemét felmérték az utolsó kis részletig, majd kivitelezési szakaszban minden darabot egyenként vizsgáltak meg. Amelyik állapota engedte, restaurálás, konzerválás után visszakerült eredeti helyére. Amelyik olyan mértékig károsodott, hogy már nem volt megmenthető, ahelyett azonos anyagból, azonos formában legyártva készült egy másolat. Az épület gyönyörűen megmunkált részeinek – kő járófelületek, a tető oromzatok gazdagon cizellált famunkái, díszesen faragott fa és kovácsoltvas korlátok – nagy része még ma is megvan, őrizve a 19. század végi kézművesipar hagyományait. A műemléki rekonstrukció alapja ezek bemutatása az egyes díszítőelemek felújításával.

Az egyik legnagyobb kihívás Reppert Béla, a felújítást vezető ZDA-Zoboki Építésziroda munkatársa szerint abban rejlett, hogy az eredeti pompájára helyreállított épület megjelenését ne sértse a mai, modern igényeket kielégítő üzemeltetéshez szükséges rendszerek, például a hőszigetelés vagy a fűtési rendszer beépítése. Nem kisebb feladat volt a szerkezeti elemek alapos állapotfelmérése, restaurálása és konzerválása, vagy, ha már nem volt megmenthető, akkor szakszerű utángyártása.

Tulajdonképpen egy egyszerű közlekedési épületről van szó, mégis egy varázslat, amit látunk. Az épületből jókedv és derű árad, talán azért, mert szeretettel építették: minden szeglete magán őrzi a korabeli építőmesterek szakértelmét, kézműves tudását. Öröm volt az épülettel foglalkozni és a közreműködő kivitelezők is így álltak hozzá.

Egy műemléki rekonstrukciónál az első lépés mindig az alapos építészeti felmérés, ezt követi a védendő szerkezetek, részletek szakértői vizsgálata és felmérése, majd ezek írásbeli és rajzbeli dokumentálása. A szakértői kutatás kiterjed a fa-, fém-, kő- és festőrestaurátori, valamint építészettörténeti vizsgálatra is, nem maradhat el az épületről fellelhető levéltári, tervtári anyagok feldolgozása sem. Ennek nyomán derülhet fény ugyanis az épület keletkezési körülményeire, építéstörténetére.

Fontos volt, hogy merjünk visszatérni az eredeti állapothoz, azaz állítsuk helyre a két pavilon közötti egykori peronteret, amelyet az 1930-as években szolgálati lakásoknak építettek be. A perontér „kinyitásáról", azaz a lakások elbontásának szükségességéről a különböző építési fázisokról készített látványtervekkel sikerült meggyőzni a döntéshozókat. A régi perontér 1920-as években megsemmisült tartóoszlopainak rekonstrukciójához nagy segítséget nyújtottak a korabeli fotók, illetve a Hegyvidék e korban épült villaépületeinek vizsgálata.

Mivel az épület részletgazdagságát adó díszítőelemek mindegyikéből rendelkezésre állt ilyen-olyan állapotban eredeti elem, ezért ezek dokumentálása, és minél több eredeti elem megmentése volt a feladat, a pótlásokra használt új elemeknél pedig elengedhetetlen volt az eredetit minél alaposabban megközelítő utángyártáshoz a megfelelő szakember, cég megkeresése. Az épület gyönyörű kovácsoltvas korlátjának néhány éve lába kelt, de ennek pótlását a részletes felmérések alapján szerencsére meg tudták oldani, így eredeti szépségében csodálható meg ez is.

Korabeli külsőben megbújó modern megoldások

A rekonstrukció egyik legnagyobb kihívása Reppert Béla szerint az volt, hogy az eredeti megjelenésére helyreállított épületet ne sértse a mai igényeket kielégítő üzemeltetéshez szükséges rendszerek, szerkezetek - például hőszigetelések, fűtési rendszer - beépítése. Ezek elrejtése, illetve az épületbe integrálása mellett legalább ekkora feladattal szembesültek a műemlék pavilonok alápincézése során, hogy a felette lévő értékes épület ne sérüljön – emlékezett vissza. Míg a középső épületrész teljes bontása után itt a pince szerkezetei hagyományos technológiával beépíthetőek voltak, addig az épület két végén álló védett pavilont nem lehetett elbontani, ezért egy speciális mélyépítési eljárással készültek el a pincefalak.

A korabeli tartószerkezet rekonstrukciójánál az jelentett kihívást az építész szerint, hogy a fa eredeti keresztmetszetének megtartásával kellett a mai szabványok előírásait - például a földrengésbiztos szerkezet követelményét - is kielégíteni. Az épület fűtési energiáját földhőszivattyúkból kinyert hő biztosítja. Ebbe az irányba azért mentünk el, mert sem az építtető, sem pedig mi, tervezők nem szerettünk volna kéményt telepíteni az épület környezetébe. A hőenergia légfűtéssel kerül a belső terekbe, ez a megoldás jelentette a legkisebb vizuális beavatkozást a történeti terekben az ablakok, üvegfalak előtt futó padlórácsok formájában.

Az új tetőszerkezet egyedi mérnöki konstrukció

Az épület leglátványosabb része, a két pavilon közti hajdani perontér és tetőszerkezete, amely a múlt század ´20-as majd ´40-es éveiben történt utólagos beépítés miatt teljesen „elveszett". Az egykori utasvárót a régi fényképek alapos tanulmányozásával és korabeli hasonló épületek szerkezeteinek elemzésével rekonstruálták. A korábban oldalról nyitott várakozó csarnokot a tervezők hatalmas üvegfalakkal zárták le, így két legyet is ütöttek egy csapásra: egyrészt a hajdani tér újra átélhetővé vált, másrészt az épület egyben látványos, használható belső teret is nyert.
A középső perontér feletti tetőszerkezet a magára hagyatottság évei, évtizedei alatt oly mértékben károsodott, hogy elemeit - körülbelül 3 kivételével - újra kellett gyártatni.

A két pavilon feletti kötőgerendás fedélszék (a tetőt alátámasztó faszerkezet vízszintes tartógerendákkal) nagy része szerencsére megmenthető volt, így ezeket a helyükön újították fel. Nem lehetett kibontani a pavilon oromfalaiba (azaz a tetőszerkezet hosszanti oldalaiba) beépített kültéri díszes faváz elemeket, ezért ezek vizsgálata és konzerválása is a helyszínen történt. Az új tetőszerkezet egyedi mérnöki konstrukció: a megmaradt fedélszéket elemeire kellett szétszedni, majd alapos vizsgálat után újították fel a teljes szerkezetet.

Nem maradhatott el a fa elemek felületi kezelése sem: szokásos rovar-és gombaölő védelem mellett - ahol szükséges volt - szilárdító adalékot is kaptak, hogy állékonyságuk  ne csökkenjen. A felületkezelés során a régi elemek speciális bevonatot kaptak, hogy a homlokzaton megjelenő régi és új fa elemek színe ne térjen el nagyon egymástól.

Ereszek, díszek, csipkék – se több, se kevesebb, mint volt

A kiindulási pont egyértelmű volt: minden homlokzati díszítőelem eredetileg is jelen volt az épületen, a műemléki felújítás során nem lehet elvenni és hozzátenni semmi újat. Sajnos némelyik elem, például a díszesen faragott széldeszkák oly mértékig károsodtak, hogy csak az újragyártás jöhetett szóba, de például az oromfali „csipkedíszes" fa táblák közül nagyon sok eredeti elem felhasználható volt. A vízgyűjtő üstök és díszes tartókonzolaik közül mindössze egy-két eredeti maradt épségben, így ezeket is nagyrészt újra kellett gyártatni. A homlokzati nyílászárók vakolat kereteit az építési munkák indulásakor lehetett csak megvizsgálni. A restaurátorok megtalálták az eredeti profilképzést a több réteg később ráhordott vakolat alatt, így a felmérés alapján ezek is rekonstruálhatók voltak.

Miért került egy új épület a domboldalba?

A Lóvasút minél sokoldalúbb használatához szükség volt olyan, az üzemeltetést segítő terekre, amelyeket nem lehet a műemlékben elhelyezni – szögezte le az építész. Így biztos volt, hogy valamilyen irányban bővíteni kell az eredeti épületet. Ehhez nemzetközi kortárs példákat kerestek, elemezték, hogy mások hogyan nyúlnak egy ilyen feladathoz. Ezután kristályosodott ki a megépült rendszer: a gépészeti és kiszolgáló helyiségek a műemlék épület alatti pincében kaptak helyet, az igényesebb kiegészítő használati terek (egyebek mellett irodák, kutatóhely, könyvtár) pedig az épület mögött, egy félig földbe rejtett, modern, a műemlékkel nem vetélkedő, visszafogott megjelenésű épületszárnyban.

A jövőben vendéglátóhelynek is otthon adó kivételes szépségű épület nemcsak a budai hegyek kirándulóinak lehet népszerű célpontja, hanem kulturális programokat kínáló kiállítótérként is szolgál majd. A Hegyvidék Önkormányzat Helytörténeti Gyűjteményének központja lesz, amely rendszeres programokat tart a helyi iskoláknak, egyesületeknek.

ZDA - Zoboki Építésziroda

Többek között a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont is megtalálható az Építészfórum kortárs építészeti térképén, melyet itt lehet böngészni további munkákért és cikkekért.