Jelentés a harcvonalból

2012. június 7-én kiállítás nyílt Skardelli György Ybl- és Prima Primissima-díjas építész akadémiai székfoglalója alkalmából a Magyar Építészek Háza Kós Károly termében. A 14 tabló egyikén olvashatók az építész gondolatai a tervezés gyötrelmeiről, kételyeiről és szenvedélyéről - erről az újra és újra keződődő, mindennapi küzdelemről szóló „Jelentés" szerkesztett változatát tesszük most közzé az Építészfórumon.

Jelentés a harcvonalból

Minden azzal kezdődik, hogy meghúzod az első vonalat a skiccpauszon. Mégsem. Azzal kezdődik, hogy valami a fejedbe fészkeli magát és úgy érzed, hogy le kell rajzolnod, majd az első skiccet dühödten összegyűröd és a szemétkosárba dobod. Majd felveszed a földről és újra megpróbálod bedobni, mégis csak kosaraztál valaha, nem tudom hány évig, nem tudom hány csapatban, és mégiscsak bedobó volt a neved. Azt hiszem, az lesz a vég kezdete, ha a stúdióból valaki többször talál be a kosárba ötből, mint én... Hiába, az első meghúzott vonal soha nem olyan szép, mint amilyennek elképzeled a fejedben. Nekem legalábbis nem. Sokak első skiccei sokszor megjelennek különböző szakmai médiumokban, és én mindig arra gondolok, hogy ezek az első skiccek az épület átadása után készültek, higgadtan, nyugodtan, már nem remegő kézzel, kételyektől mentesen. Ezt persze az irigység és a sosem elkerülhető gyötrelem előttem álló kínjai mondatják velem, ami a feladat kibontása során ott vár egészen a tekercs végéig. És megkezdődik a küzdelem, hogy a gondolatból – már ha arra érdemes – vázlat, majd műszaki rajz készüljön, amely megteremti a lehetőséget a megvalósításra. A kételyek végigkísérnek az utolsó döntésig, és állandóan ott motoszkál a fejben, hogy lehetne jobb is, sokkal jobb.

 

 

Azért, mert megnyerted a pályázatot, ne gondold, hogy jó is, amit lerajzoltál. Kétségtelen, lerajzoltál valami elfogadhatót, de azért állj csak meg, lépj hátra, nézz rá még egyszer, most ezt tényleg komolyan gondolod?! Holnap a megrendelő elé kell vinned, ráadásul nem biztos, hogy megérti a rajzot, holnap a zsűri előtt kell bemutatnod, ők viszont értik (bár ők sem mindig), holnap megépítik, aztán nézheted, valóban ezt akartad? Ez már nem tréfa, milliókról, milliárdokról döntesz, úgy, hogy, ami elkészül évekre, évtizedekre meghatározza az emberek életét. Akár akarják, akár nem. Belenyomulsz az életükbe a házaiddal, sokak mindennapjainak részese leszel. Ez nem egy könyv, ha unalmas, leteszed, nem festmény, amelyről elfordíthatod a fejed, ha érdektelen és nem zene, amelynél a disszonáns elemekre reagálva otthagyod a koncertet vagy leveszed a lemezt a lejátszóról. Ha te disszonáns elemekkel operálsz, azt mindenki, mindenkor megszenvedi, mert ahogy mondják, az építészet megfagyott muzsika. Az sokáig ott marad, azt lakják, oda járnak tanulni, dolgozni, szórakozni, gyógyulni és meghalni. Ezért aztán gyakran teremtőnek képzeled magad.

 

 

Ha összeállnak a dolgok, szárnyalsz, repül a kezedben a ceruza, minden jónak tűnik. A fények úgy hasítanak, ahogy gondoltad, az árnyékok úgy esnek, ahogy vártad, harmóniában vannak az anyagok egymással,  és működik az egész. Mámorító érzés, ezért érdemes élni. És jönnek a visszajelzések is, laikustól és szakmabelitől egyaránt. Valóban tetszik nekik, és nem csak mondják, de úgy is gondolják, és évek múlva is úgy gondolják. Díjakat adnak, szorongatják a kezed, megcsókolnak jobbról és balról, néha még férfiak is, kikérik a véleményed, különböző médiumokban is megszólalsz, terveket bírálsz, és diplomákat írsz alá. Meghívnak az Akadémiára. És azt gondolod, hogy most már tudsz valamit az építészetről…egészen addig, amíg újra leülsz a rajzasztal mögé, mert megint eszedbe jutott valami és le akarod rajzolni. És akkor kezdődik az egész elölről, minden gyötrelmével, minden kételyével és minden szenvedélyével, és nem mindig a sima, kikövezett utat választva talán még van erőd magad mögé állítani a munkatársaidat ebbe az újra és újra kezdődő, mindennapi küzdelembe, hogy aztán egy kitüntetett pillanatban mások elé tárd mindazt, ami valójában nem több csupán, mint egy jelentés a harcvonalból.

Skardelli György

A kiállítás megtekinthető 2012. június 15-ig a a Magyar Építészek Házának Kós Károly termében (Bp. VIII. Ötpacsirta u. 2.) .