Jön az NTDK építésztábor!

Nyár, forróság, vidéki nyugalom és építészhallgatók collstokkal, műszerekkel, rajztáblákkal - valahogy így fog kinézni Zádorfalva az elkövetkezendő egy hétben. A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának szervezésében a felmérőtáborban a hallgatók a 20. század elején épült házak jellegzetes formajegyeit fogják mérni.    

A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának Településmérnöki és Építészeti Tanszékén működő Népi Építészeti Tudományos Diákkör 1976-ban alakult, jogelődje a Foerk Ernő építésztanár vezetésével indult szünidei felvételek. Célkitűzése a kezdetektől változatlan, az iskola hallgatóit bevezetni a terepmunkába, régi mesterek kezemunkájával megismertetni, átadni mindazt a tudást, amit a Kárpát-medence épített öröksége őríz. Az évtizedek folyamán a munkába több száz hallgató kapcsolódott be, ezáltal nemcsak a hagyományt őrízve, hanem teremtve is. A nép építészet iránt érdeklődő hallgatók minden évben más-más tájegységet keresnek fel, ahol két hétig rajztáblával, collstokkal, műszerekkel a kezükben rögzítik a környék értékeit. Idén július közepén Zádorfalvát lepik el. Hogy miért is? A századforduló környékén, valószínűleg a 20. század elején épült épületek a gömöri térség jellegzetes formajegyeit hordozzák, mely egyedülálló az országban. Tipikus traktusosztású parasztépületek, a magyar népi építészet gyöngyszemei, jellegzetességei. Klasszicizáló, tipikus formatannal bíró épületek ezek, letisztult homlokzattal, cserépfedéssel. A magyar, népi építészet őrzői. A tábor rendhagyó lesz, hiszen most először más egyetemek építész hallgatói is részt vesznek. 

ÉF: Miért tartjátok fontosnak évről évre megrendezni ezt a tábort? Mi motivál benneteket?

Tóth Bence: Az az értékrend, elgondolás ami életre hívta a tábort - számunkra ma is aktuális - sőt, elsőrendű. A régi mesterek kivitték a diákokat és megmutatták nekik azt, hogy hogyan is csinálták jól józan paraszti ésszel - azt, amit ma már elfeledtünk vagy csak egyszerűen nem akarunk tudni róluk, mert a felgyorsult világ nem hagyja. Másik ilyen gondolat az értéklelés-mérés-mentés triója. Nem csak építészeti kérdés a régi magyar hagyomány megőrzése és átadása, ezek a táborok a helyszínen élő emberek, diákok számára egyaránt morálisan fontos. Elcsatolt területek magyar ajkú portáit kutatjuk sok esetben - ott is örülnek nekünk, mi is örülünk nekik. Az az érzés amit ott kapunk, talán ez a leginkább motiváló számunkra. Azt érezzük, hogy olyat tanulunk, ami igazán értékes és olyat mentünk, ami igazán megőrzendő. Hogy éppen ez egy vajdasági alföldön, egy felvidéki dombháton vagy egy erdélyi hegyen történik, csak simogatja a lelkünket.

ÉF: Mik azok az értékek, amelyek alapján kiválasztjátok az adott települést, tájegységet?

TB: Tájegységek és az ő sajátosságaik azok, amikre először gondolunk, ha a térképre nézünk. A valóságban úgy történik, hogy honnan érkezik felkérés, igény, lehetőség a felmérésre. Ezt követően személyesen meglátogatjuk a helyszínt és körbejárjuk, hogy a korábban említett trió szlogenjének megfelel-e. Van-e annyi épület, ami értékében elegendő munkát tud adni az adott településen a tábor létszámának? Valóban a magyar népi építészet értékeit hordozzák-e? Egyáltalán be tudunk-e jutni ezekbe a házakba (életveszélyesen romos, lakatlan és semmit sem lehet tudni a tulajdonosról, stb.)

ÉF: Milyen pluszt ad, milyen kvalitásokat erősít a hallgatókban egy ilyen tábor?

TB: Örülök a kérdésnek, a korábbiakban pont ezt jártuk körül. Hogy másról is beszéljek és hangsúlyozzam: jellemzően olyan emberek jönnek a táborba, akiket érdekel ez a irány, érdekli őket ez az építészet és fogékonyak iránta. Visszajelzések alapján azért jönnek, mert szeretnének tanulni az elődöktől, tapasztalatot szerezni - nem mellesleg a népi oldalon nyíló virág tanulmányozásából. A tábor alatt örvendetesen olyan hangulat szokott kialakulni, ami talán túlzások nélkül kijelenthető: egy életre szólnak. Sokan itt találtak egymásra - mára már a többedik gyermekük születik. Szeretnek visszaemlékezni ezekre az időszakokra. Én magam is éppen így emlékszem vissza a táboraimra - mind a nyolcra. Sikerült eljutnom a Vajdaságba, úszni a szerb-horvát határt jelentő szakaszon (ami régebben ugyebár magyar szájízzel is bírt), túrázni az erdélyi hegyek között, több méter mélyen a földfelszín alatti pincerendszerben ámuldozni stb. A hallgatók úgy tanulnak, hogy közben az élet tortájából is kapnak egy szeletet. Szerintem.

ÉF: Mitől rendhagyó az idei tábor? Régóta tervezitek, hogy más egyetemeket is bevontok a mérésbe?

TB: A világ változik, mintha gyorsabban forogna ez a bogyó a nap körül. Nekünk is változnunk kell, ha szeretnénk, ha nem. Izgatottan indítottuk az idei, eddigi szokásokat elhagyó tábort: nemcsak az yblösöknek adunk lehetőséget, hanem az országban bármelyik szakirányos (építő, építész, építőművész stb.) hallgatónak. Vérfrissítés ez nemcsak a több mint 100 éves tábornak, hanem azoknak is, akiket érdekel a dolog - de nem (csak) ezzel foglalkoznak. Úgy jönnek, jöhetnek tanulni, hogy olyan tanártól kaphatnak információt, aki már több mint egy évtizede gyámolítja a tanulni vágyókat. Fülöp István már jóval több mint egy évtizede pallérozza a "lelkeseket" - nem csak a táborban, hanem az egyetemen is (Ybl) mint tanár. Nekem is ő mutatta meg ezt az ösvényt, amin ma már együtt járunk. A gondolat, hogy nyissunk,  régóta megfogalmazódott - a kivitelezés fázisa most kezdődött meg. Érdekes lesz egy debreceni egyetemről jött hallgatóval beszélgetni egy régi romos ház előtt, miközben bent egy soproni mér - egy yblös koordinálása mellett. Persze a történetből a műegyetemesek sem maradnak ki, sőt. Tóth Viktor és Kuklis Tibor a dunaparti egyetem színeiben játszanak majd ebben a koedukált csapatban - az Építész Klub mezében.

ÉF: Milyen visszajelzéseket kaptok a táborról?

TB: Spiritusz, szellemiség. Életre szóló táborok voltak ezek, reméljük így is marad végig. Nem régen voltam tanú két korábbi táborozó esküvőjén. Éppen egy hónapja született meg a második gyermekük. Örülünk azoknak az embereknek is, akikkel a felmérések során a helyszínen találkozunk. Általános az a vendégszeretet, ami régi korok szokása volt, ellenben a mai korral. Szeretettel fogadnak bennünket, lélekkel. Ez bennünket is tölt. A legvégső cél pedig, mi is adunk a jövőnek: a dokumentált épületek archiválódnak,  megmentjük őket és azt is, amit egykor értéknek tartottunk