Kamarai küldöttgyűlés előtt

...a gyorsításnak is van határa. Mindig azt szoktam mondani, hogy egy almáspitét nem lehet megsütni 1 perc 20 másodperc alatt, mert az nem lesz jó. A beton kötését sem lehet minden határon túl gyorsítani, mert vannak ugyan kötésgyorsítók, de azt mégsem lehet elérni, hogy 1 óra 20 másodperc alatt megkössön a beton.Exkluzív interjú Eltér István elnökkel a „Gyorsítás 1“ és „2“ csomagról, a kamara kommunikációjáról, a gazdasági válság hatásairól és a jogszabályok véleményézésenek ügyéről.

A MÉK május 29-én küldöttgyűlést tart a Műegyetem Dísztermében. Exkluzív interjú Eltér István kamarai elnökkel a „Gyorsítás 1“ és „2“ csomagról, a kamara kommunikációjáról, a gazdasági válság hatásairól és a jogszabályok véleményézésenek ügyéről.

ÉF: Melyek a soron következő kamarai küldöttgyűlés legfontosabb napirendi pontjai?

Eltér István: Az alapszabályból következik, hogy minden évben legalább egy küldöttgyűlést kell tartani, mégpedig május végéig, amikorra már az előző év működéséről elkészített beszámolók, mérlegjelentés is rendelkezésre állnak. A tanácskozó testület most dönt majd az éves költségvetésről és a tagdíjról, ami a kamara működésének alapját adja. Az idei év abban különbözik az előző háromtól, hogy lejár a kamara vezetésének mandátuma, de a választásra csak a 2009. évi második küldöttgyűlésen kerül majd sor, november végén.

ÉF.: Mennyire nyomja rá a bélyegét a tanácskozásra a válság?

E.I.: A mostani küldöttgyűlés gyakorlatilag a 2008-as évről szól, ám ilyen szempontból egy kis furcsaság adódik, ugyanis mire beszámolunk az előzőről, addigra teljesen más helyzet van a következő évben. Ha jellemezni akarnám, a 2008-as nagyon dolgos év volt, a megszokottak mellett rendkívül sok új feladattal, de alapvetően csöndesen telt. Ezzel szemben az eddig eltelt idei közel fél év rendkívül zajos volt. Olyan dolgok történtek, ami eddig még soha. Úgyhogy furcsa lesz a kontraszt: az elnöki beszámolóban arról beszélek majd, hogy milyen nyugodt mederben zajlott az előző év – ahhoz képest rendkívül felpörgött minden. Bár valami már történt tavaly is, talán mindenki emlékszik arra, hogy a tavalyi budapesti kamarai választásnál kvázi forradalom történt. A levegőben ugyan benne volt annak a nagy viharnak az eljövetele, de arra nem sokan számíthattak, hogy ilyen hevesen tör elő.

ÉF: Konkrétan azóta miben nyilvánult meg ez a nagy vihar, melyek azok a változások, melyek összefüggésbe hozhatók vele? Mit jelent mindez a jövőre nézve?

E. I.: Az elmúlt év végén lehetett látni, hogy sokkal kevesebb munkája van az építészeknek, és továbbra is gyorsan fog csökkenni, tehát a recesszió eleje már látszott. Fontos körülmény, hogy nagyon sok külföldi dolgozik Magyarországon, és a nagy munkákat továbbra is külföldiek csinálják. Ezt látjuk a tervtanácsokon, látjuk a tervpályázatok eredményein, és látjuk a megvalósulásnál, hogy sokszor anoním módon, vagy éppen teljesen legális úton működnek a külföldi építészek. A magyar építészeknek jóval kevesebb a munkája. Egyrészt csökkennek a közbeszerzések, a nagy állami és önkormányzati megbízások, másrészt ugyanígy csökkennek a privát szférában a megrendelések. Amikor kezdenek fogyni a megrendelések, olyan mintha légüres térbe kerül valaki. S hát akkor ki lehet a hibás mindebben? A magyar állam, az önkormányzat, a kamara? Mert az első, ahova fordulhat egy építész ilyen esetben, az a kamara. A kamarát is hibáztatták azért, hogy nincs munka, és nem jó a munkaelosztás.

ÉF: Valami jele csak volt már korábban is annak a válságnak, ami bekövetkezett?

E.I.: A helyzet változását a tervpályázatok számának radikális csökkenésében mértük fel először. Korábban százas nagyságrendről beszéltünk. Három éve még évi 100 körül volt a meghirdetések száma, 2007-ben már csak 80, tavaly pedig körülbelül 60. Vagyis megy lefelé, de szerencsére itt azért a folyamat lassulása látszik, még mindig írnak ki pályázatokat.

ÉF: Mi a helyzet a jogi szabályozások terén?

E. I.: Visszamennék az előző év közepére, amikor már komolyabban tárgyaltunk a minisztériummal. A „Gyorsítás 1“ csomag tényleg azt a kérdést tette fel, hogy mi módon lehet gyorsítani a beruházásokat úgy, hogy az ne menjen az építészeti minőség rovására. Már rögtön az első tárgyaláson, amit Bajnai Gordon, akkori nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hívott össze, annyit mondtunk, hogy megpróbálunk segíteni, átnézzük a jogszabályi helyeket. És tényleg találtunk is – például a tervpályázatoknál a kilencven napos feldolgozási időt lecsökkentettük hatvan napra – ugyanis Európában a nemzetközi pályázatoknál ez a szokásos, elfogadott terminus. Harminc nap alatt viszont már képtelenség megcsinálni. De arra nem gondoltunk, hogy nem csak 5–10 ilyen igény merül fel, hanem százasával jönnek az igények. Most a „Gyorsítás 2“ van napirenden – de mára oda jutottunk, hogy lehetetlen felfogni, hogy mi történik a jogszabályokban.

ÉF: Nincs ellentmondás abban, hogy csökken a megrendelések száma, tehát a munka kevesebb, lehetne ráérősebben csinálni – és eközben gyorsítási programokat hirdetnek, mintha annyi lenne a feladat, hogy senki nem győzi?

E. I.: Volt egy kiváló példa, bár kiindulásában szomorú eset. A leégett Budapest Sportcsarnokra gondolok. A tűz után megindult az előkészítés és a tervezés, miután eldőlt, hogy újjáépíteni nem lehet, és lebontották, eltakarították a megmaradt romokat. Aztuán következett az engedélyezési időszak, amikor olyan eljárást alkalmaztak, amit más helyen még nem. Ott meg tudták azt csinálni, hogy az összes érdekelt hatóságot és szakhatóságot egy asztalhoz leültették, és megkérdezték: jó a terv? Tessék nyilatkozni, a rendelkezésre álló idő 24 óra – és csodák csodája, meg is épült a sportaréna. Ha ott akkor ez sikerült – akkor mért ne lehetne máshol is? Miért kell például egy környezetvédelmi hatástanulmányt, ami egyébként másfél esztendeig készült, még 42 vagy 60 napig vizsgálni és nézegetni? Tehát több szempontból van abban igazság, hogy a hivatalos eljárások rövidíthetők.

ÉF.: Nem mehet a nagy sietség a minőség rovására?

E.I.: Persze a gyorsításnak is van határa. Mindig azt szoktam mondani, hogy egy almáspitét nem lehet megsütni 1 perc 20 másodperc alatt, mert az nem lesz jó. A beton kötését sem lehet minden határon túl gyorsítani, mert vannak ugyan kötésgyorsítók, de azt mégsem lehet elérni, hogy 1 óra 20 másodperc alatt megkössön a beton, mert ott valami probléma lesz. Erre felhívtam a miniszter úr figyelmét anno, és avval kezdtem, hogy bármilyen gyorsítás megvizsgálására hajlandók vagyunk, de egy fontos tényezőt nem szabad szem elől téveszteni: a minőség rovárása nem mehet semmi, mert akkor nincs értelme.

ÉF: A gyorsítással kapcsolatos húzásokban mintha teljesen egybecsúszna tervezés és kivitelezés, holott a két fázis a valóságban határozottan elkülönül. Félő, hogy a gyorsítás erőltetése elsősorban az építőipar igénye...

E. I.: Kétségtelen, hogy a tervezési munka annyira nem szabható meg időhatárok között, mint a kivitelezés. Egy jól szervezett, átgondolt építkezést kétszer olyan gyorsan meg lehet csinálni, mint egy hevenyészve szervezett, folyton változó körülmények között folyó kivitelezési munkát. De nem feltétlenül a kivitelezők erőltették ezt rá a szakmára, szerintem elsősorban a külföldi beruházók beszélték rá a döntéshozókat és a kormányt, hogy próbáljon valamit csinálni, mert itt lassan mennek a folyamatok. Amivel én nem értek egyet, mert ezek a befektetők sem Tajvanon, sem Dél-Amerikában, sem Franciaországban nem tudnak sokkal gyorsabban véghezvinni dolgokat. Sőt egy övezetnek az átsorolása, tehát egy terület megszerzése és bizonyos célra való hasznosítása mindez nem magyar specifikum, Európában ez nagyjából mindenütt hasonlóképpen zajlik, ugyanolyan „lassan“ folynak ezek az eljárások.

ÉF.: Európában van hasonló program, mint a „Gyorsítás 2“?

E.I.: Gyorsan körbe íméleztük Európát, hiszen nagyon jó kapcsolatban vagyunk az ACE tagországaival, illetve az európai kamarákkal. Kérdésünkre, hogy az egyes országokban mi az, amire építési engedélyt kell kérni, illetve hogy van-e olyan, hogy bejelentési kötelezettség, rendkívül gyorsan választ kaptunk. Nem jött válasz minden országból, de hat vagy hét helyről igen, és ebből az tűnik ki, hogy igenis mindenhol nagyon szigorú az építési engedélyezés, mindenre kell engedély. Szó sincs olyasmiről, hogy csupán bejelentés alapján építhető lenne egy sunfi, meg utána mellé egy garázs plusz egy adótorony, és az egészre ráteszünk három óriásplakátot. Minden utcáról látható elemre, például óriásplakátokra engedélyt kell kérni – ezeknek például Olaszországban regisztrációs számuk van. Tehát pillanatok alatt kideríthető, hogy volt-e engedély a kihelyezésére. Ezekben az országokban inkább szigorodás figyelhető meg. Nálunk pedig mi történik: a tervpályázatokra vonatkozóan a közbeszerzésben megváltoztatták az értékhatárt, csak arra kell kiírni pályázatot, ami 53 millió fölötti. Az nagy előny – akár a több más ország szabályozásához képest is, hogy a közbeszerzésbe belevették a tervpályázatok kötelező kiírását. Ám azzal, hogy ebből most kivették a 10–20–30 millió forintos kategóriát, azzal most baj lesz, úgy érezzük.

ÉF.: A jogszabályi dzsungel viszont akadályozhatja is a hatékony munkát. Mit lehet tenni a szabályok elburjánzása ellen?

E.I.: Ez a téma az építészeknél most kiveri a biztosítékot – és ez nem is csoda. Most már rendszeresen megkapjuk véleményezésre a jogszabályokat, de ez az eljárás is hihetetlenül felgyorsult, s hát nem lehet egy-két nap alatt véleményezni nagy, akár 50 vagy 100–200 oldalas anyagokat. Sőt a közbeszerzésről szóló törvény 400 oldal, a tűzrendészeti szabályzat 500 oldal. Erre a munkára szakértőket kell bevonni, nem lehet elnökségi határozatokkal intézni, és mi tényleg arra törekszünk, hogy jobbítsunk a szabályozáson.

ÉF: Lesz-e szó a küldöttgyűlésen valamilyen módon a média és építészet kapcsolatáról?

E.I.: Külön erről nem lesz szó, csak a beszámolóban fog elhangzani. Egy külön napirendet van arra, hogy a kamarát nemzetközi szinten képviselő személyek, tehát az ACÉ-ban, az EFAP-ban munkálkodók – Mikó László, Bordás András, Makovényi Ferenc, Tétényi Éva – akik bizonyos pozícióban részt vesznek az Európai Unión belül működő építész szervezetekben, azok bizottságaiban, esetleg elnökségeiben, beszámoljanak a tagságnak, és így a küldöttek első kézből kapjanak tájékoztatást arról, hogy a kamara mit végez ezen a téren. És vannak olyanok, akik folymatosan részt vesznek bizonyos hazai szervezetekben, ilyen volt az ÉÉSZT, és annak az utódja az ÉTB. Ez egy építészeti tanácsadó szervezet, ami a kormány felé nem csak a tervező, hanem az összes kivitelezőket tömörítő szervezetek képviselőiből álló grémium: gyakorlatilag a kormány és a kamara közötti légüres térben mozognak, de mégiscsak nagyon sok információt hoznak-visznek. És van a Nemzeti Építészeti Tanács, ami már hosszú idő óta működik, és van még az ÉSZT, ami a legújabb, ebbe a körbe sorolható kezdeményezés. Ez utóbbi csak az építészeti-urbanisztikai tervező szervezeteknek mondjuk úgy, a szövetsége. Mindezektől – de például a tűzvédelmi szabályozással kapcsolatban megbízott szakértőtől is – tömör, csupán ötperces beszámolót kérünk a tevékenységükről. Olyan sokrétű a kamara munkája, hogy ezeket nagyon nehéz átadni, a tagság felé tájékoztatást adni.

ÉF.: Sokan mégis úgy érzik, nem tudják mit csinál a kamara, sőt meglehetősen erős bírálatok is hallhatók – olvashatók...

E.I.: Lehet, hogy egy külön kommunikációs szakembernek kéne azzal foglalkozni, hogy a tájékoztatás jobban működjön. De el sem tudom képzelni, hogy lehet azt kommunikálni, hogy a „Gyorsítás 2“ csomaggal kapcsolatban péntek délután kettőkor hétfő reggelre kérik a választ. Ilyen esetben mi megpróbálunk például választ adni, de hogy ezt hogy lehet kommunikálni, azt egyszerűen nem tudom.

Mindenesetre van nekünk egy honlapunk, vannak az újságjaink, melyekben megpróbáljuk az összes programról és az összes munkavégzésről informálni a tagságot. Ezt mindenki kevesellte, és már régen tervezzük, hogy egy olyan fórumot hozunk létre, ami természetesen nem az Építészfórum konkurense akar lenni, de lehetővé teszi, hogy rendszeres, gyors kommunikáció valósuljon meg a tagok számára egymás között, illetve az egyes bizottságok és tagozatok valamint a tagok között. Itt nyilvánvalóan más a cél, tehát névvel, megfelelő jogosultsági számon keresztül történő jelszavas bejelentkezéssel lehet majd beírásokat tenni. Csak regisztrációval lehessen egymás között olyan dolgokról beszélni, amelyekről a kamara hivatalosan nem tud beszélni. Mondok egy példát. Az összes jogszabály, ami készül, nem publikus. Nem értem, hogy hogy nem lehetnek publikusak azok a szabályozási tervezetek, melyekről kérik a kamara véleményét. Ha én elmondom az elnökség tagjainak, akkor már kilencen tudjuk. De az elnökség tagjai úgy nyilatkoznak, hogy nem értenek az adott kérdéshez, tehát különböző bizottságokhoz, legalább kettőhöz kell utalni a témát. S akkor már harmincnál tartunk, akik ismerni fogják a titkos, illetve nem publikus tervezetet – és akkor még nem is léptek be a szakértők. Álságos dolog, hogy egy tervezett jogszabály, amelyet egy szakma, illetve a társadalom arra hivatott majdan felhasználni, hogy az épített környezet színvonala emelkedjék, s persze betartása kötelező lesz, az az egyeztetések időpontjában nem publikus. Ezért kívánjuk az említett internetes felületet létrehozni, hogy a tagok közül bárki értesüljön például egy hétvégi véleményezési akcióról, és abban részt vehessen.

ÉF: Mikorra várható ennek a működésbe lépése?

E. I.: Technikailag kész van, gyakorlatilag a küldöttgyűlésre már meglesz. Nem azért mondom, mert te ülsz itt, de kínosan ügyelünk arra, hogy ne olyan jellegű legyen mindez, mint az Építészfórum, mert annak megvan egy nagyon jó rendszere, és egészen másfajta. A kamarai munka csak akkor lehet jó, ha az kiegészül az összes szervezet munkájával, a civil szervezetektől a hivatalos szervezetekig, gondolok itt a kamarákon kívül a MÉSZ-re is. Nem tudom, hogy lehet ezt majd népszerűsíteni, és rávenni embereket, hogy vegyék igénybe ezt a szolgáltatást – olyanokat is, akiket nem is ismerünk. Tízezerötszáz közül ezret ismerek? Vagy kétezret talán biztos, de a többit nem. Lehet, hogy vannak olyan profi emberek, akik az adott jogszabálytervezeteket egy perc alatt tudnák véleményezni. Remélhetőleg ilyen módon ők is bekapcsolódhatnak majd a nem kis feladattal járó ténykedéseinkbe, hasznosítva a tehetségüket és eszüket.

Az interjút Vargha Mihály készítette.