Közélet, hírek

Kapy Jenő a Kotsis Emlékérem kitüntetettje

1/7

Reischl Gábor, Böhönyey János, Roth János

Reischl Gábor, Böhönyey János, Roth János
Kapy Jenő átveszi az érmet Reischl Gábortól
Eltér István, Csontos Csaba, Kapy Jenő, Perényi Tamás
?>
Reischl Gábor, Böhönyey János, Roth János
?>
Kapy Jenő átveszi az érmet Reischl Gábortól
?>
?>
?>
?>
Eltér István, Csontos Csaba, Kapy Jenő, Perényi Tamás
?>
1/7

Reischl Gábor, Böhönyey János, Roth János

Kapy Jenő a Kotsis Emlékérem kitüntetettje
Közélet, hírek

Kapy Jenő a Kotsis Emlékérem kitüntetettje

2006.12.13. 14:30

Cikkinfó

Építészek, alkotók:
Kapy Jenő

Vélemények:
1

"Oktatói pályáját azzal jellemezhetjük, hogy tanítványai közül sokan mára elismert építészek lettek, akik egybehangzóan hivatkoznak Kapy tanár úr építész-tanári befolyására, mely saját pályájukat is meghatározta."

Az Építészek Házában rendezett ünnepségen Reischl Gábor, a MÉSZ elnöke adta át a Kotsis Iván Emlékérmet Kapy Jenő Ybl-díjas építésznek. Az elnökségben foglalt helyet Böhönyey János és Roth János, mint a kuratórium tagja.


 

 

 

Roth János laudációja

Kapy Jenő lassan négy évtízedes pályája aktuálissá teszi "a tanító és egyben alkató építészek" Kotsis Iván érmével való kitüntetését, függetlenül egyéb - megérdemelt és remélhetően még aktualizálódó - kitüntetéseitől.

1967-ben megszerzett - diplomadíjas - diplomája után a Lakóterv, majd az Iparterv, jelenleg pedig a DÓM Építészműterem építésztervezője, számos megépült munka és még több terv szerzője.
1974-76 között MÉSZ Mesteriskolát végzett, számos mérnök-továbbképző tanfolyamon vett részt.

1982-ben Ybl díjat kapott.

1988-óta építész-tanár az Ybl Miklós Főiskolán, ahol az épülettervezés szakági posztgraduális képzésének megszervezése volt a legfőbb feladata. Ezzel párhuzamosan a BME Középület-tervezési tanszékén is oktatott, és a BME DLA képzésén is kurzusokat vezetett. A SZIÉ-n zajló építészképzés 1991 óta számos eredményt könyvelhet el, nagyrészt Kapy Jenő építész - tanári és oktatás-szervezői - tevékenysége következtében.

Oktatói pályáját azzal jellemezhetjük, hogy tanítványai közül sokan mára elismert építészek lettek, akik egybehangzóan hivatkoznak Kapy tanár úr építész-tanári befolyására, mely saját pályájukat is meghatározta. Tanítványai közül a MÉSZ Mesteriskola utóbbi ciklusaiban és a jelenlegiben is többen kerültek felvételre.

Építésztervezői és oktatói, oktatás-szervezői tevékenysége mellett számottevő az építész közéletben betöltött szerepe is. Részt vett a MÉSZ vezetőség munkájában, majd meghatározó szerepet vállalt a BÉK Tagfelvételi és MÉK Minősítő Bizottságaiban is. Ebben a közéleti tevékenységében mindig a választott szakterülete: a tervezéselmélet és a tervezés-módszertan hazai és külföldi tapasztalatai és gyakorlata alapján járt el.

Kapy Jenő építészt a fent előadottak alapján javasolom a Kotsis Iván emlékéremmel történő kitüntetésre. 




RÉTEGEK

Kapy Jenő önvallomása

Az életemről
Pontosan a II. vh. közepén születtem Kassán, a bombázások alatt, apám hadosztályparancsnok, kint az orosz fronton, apai nagybátyám az evangélikus egyház püspöke, háború utáni meghurcoltatások, kitelepítés, teljes vagyonelkobzás, anyám 25 évvel fiatalabb apámnál, végig kitart mellette, én X-esnek számítok, egyszóval a szokásos történet: egész életem –a fogantatástól kezdve- a megtapasztalás, a tanulás folyamata, újra és újra, mindig, mindmáig. Életemet karmának fogom fel, de tudatában annak, hogy az emberi élet a legértékesebb gyémánt, nem lehet elmenni a piacra életet venni, azt készen kapjuk, amelyen szüntelenül dolgoznunk kell.

A tanítókról
Van egy barátom, hiper-aktív kisgyerekekkel foglalkozik, iszonyatos küzdelmekkel, önfeláldozó módon. Nincs hírnév, de irigység sincs, vagy féltékenység, nincsenek komplexusok, csak a feladat van, önmagával küzd. Nagy tudósok hivatkoznak tanyasi tanítójukra, hogy mindent tőle tanultak. Nagyon tisztelem a középiskolai tanárokat is, profik és névtelenek, de az egyetemi, főiskolai tanárság már címet rangot jelent, büszkék vagyunk állásunkra, azt gondoljuk fontos személyek vagyunk, mert oda van írva nevünk mellé VIP. Indiában amikor azt mondják valakinek, nevezd meg magad, a válasz az, hogy csak Istennek van neve. Semmiféle szent irodalom nem mondja, hogy legyél ez, vagy az, hanem azt, hogy legyél emberré, és segíts másokon.

A tanítványokról
A hallgató küzd saját magával, és a tanár ehhez csak asszisztál, ill. módszert ad: hogyan kell rajta maradni az úton, amelyet választott, vagy vissza tudjon térni, ha letért, legyen ereje, és maradjon hite. A tudás megtapasztalás az iskola-adta feladatokban. Tanítvány akkor lesz valaki, ha megérett arra, és akkor jön a mester, aki rátalál. Nem a tanítvány választ, hanem fordítva, mert tanítani csak azt a tanítványt lehet, aki be is tudja fogadni a tanítást.

A gondolkodásról
A gondolkodás minősége meghatározó. Nem lehet csak úgy gondolni bármit, a gondolkodásnak ugyanúgy törvényei vannak, mint a természetnek. Van szerkezete, sőt ez megegyezik a világrenddel, és ezen megegyezés által ismerheti meg az ember például önmagát. A gondolkodás folyamat, amelyben az meg is haladhatja önmagát, gondolkodásunkkal átléphetjük egyéni életünk határait. A gondolkodásnak ezért önálló jelentősége van. A tanító elsősorban gondolkodni tanít meg, ehhez módszert ad, és csak másodsorban ad át ismereteket. Féléves feladatoknál én sohasem a végeredményen mérem le tanítványom fejlődését, a végeredmény -úgymond- el is maradhat, de a gondolkodás folyamatainak állomásait be kell mutatnia. A magasabb rendű képességek kifejlesztéséhez  a gondolkodás igen terhes munkáját vállalni kell. A lét magasabb szférái csak szigorúan szabályozott gondolkodással közelíthetők meg. Sokan akarnak, művészi képességekhez jutni valamiféle belső „látás" által, munka nélkül, de ez nem megy, mert azokhoz belső szilárdság kell, olyan, amelyhez csakis gondolkodásunk módszeres megtisztítása vezethet el bennünket. Tehát helyesen kell gondolkodnunk és megtisztított elmével. Az elme megtisztításának szintén vannak technikái, amelyeket tanítani kellene minden iskolában. Ezek önmegfigyelési és koncentrációs gyakorlatokkal sajátíthatók el.

A hely-ről
Sohasem értettem, miért kell olyan környezetbe beavatkozni, amely valójában rendben van. Nem szeretem, ha tanítványaim -úgymond- szép környezetet választanak tervezési feladatukhoz, ezeken a helyeken a beavatkozás sokszor csak rombol. Beavatkozni azokon a helyeken kell, és szükséges, amelyeket elhagytak az elementárok, a hely szellemei, amelyek ezáltal halottá váltak, vagy azokon a helyeken, ahol az elementárok korábbi,  romboló beavatkozások eredményeként fogságban vannak. Egyre több az ilyen elhagyott és leromlott hely. Az ilyen feladatok persze nem látványosak, nincsenek minták, sztereotipiák, magad vagy, magaddal küzdesz, és senki nem figyel oda, nincsenek versenytársaid sem, viszont beteljesíted a törvényt, amiért a világon vagy.
Keresd ezeket a helyeket!

A szeretetről
Teremtő sodródás ragadja magával az alkotó embert valamiféle szellemi sűrűsödés felé, amelyben minden egyes személy arra lesz hivatott, hogy elérje szupraperszonális, önmagát meghaladó fokon személyes minőségét. Teilhard de Chardin szerint a szubjektumnak ezen változása, mint kollektív reflexió, a földgolyó globális pszichologizmusának önmagára való központosulását  jelenti. A személyiség tehát várhatóan egyre jobban felértékelődik, és jellemzője az lesz, hogy valamiféle ember feletti agapé, (áldozatokat vállalni tudó szeretet) lehetőségét igyekszik elgondolni, és megvalósítani. Jelen korunkban ezt a mintát a valóban világítani képes művészek hordozzák.

Az anyagról
A művész a fizikai létformákkal, az anyaggal bíbelődik, de valójában a pszichológiai teljesítményekben megjelenő elkötelezettségét, az agapét a szilárdból kiindulva materializálja, energiává alakítja. Emberen túli tudat felé tart, miközben krisztusivá teszi az anyagot. Az anyagra irányuló tudatosság abban a felismerésben válik fontossá, amelyben kimondható, hogy minél fejlettebb a fizikai test, az anyag, annál fejlettebb szellemi minőségek lesznek arra irányulva megtapasztalhatók. Teilhard  az anyag szíve XX. századi jelképének az izzó acélt tartja. Azt mondja, hogy „Jézus központjában már nem bíbor folt van, mint a XVII. századi Jézus-szíve ábrázolásokban, hanem izzó forma, amelynek ragyogása minden körvonalat elborít: először az Isten-Ember vonásait, aztán minden dolog kontúrját, ami körülveszi." Maga az élet  az anyag méhéből való özönlésként is leírható, ugyanakkor azonban az anyag nem válik egyre szilárdabbá, sőt –és ezt már Lars Spuybrock mondja- egybeolvad médiabeli ábrázolásával, a szilárd felől a képlékeny felé, majd a feloldott állapot felé tolódik el. A technológia, az anyagra irányuló cselekvés csak fenti értelmezésben válhat a művészi gondolkodás tárgyává.

Az ego-ról
Vannak alapérzékeink, amelyek érzékszerveinken keresztül alakulnak ki a gyermek-korban. Aztán vannak szellemi érzékeink, amelyek az előbbiekkel polaritásban, a felnőtté-válásban játszanak szerepet. Ilyen például az Én-érzet, mint legfejlettebb, ez a kisgyermek-korban kialakuló legkorábbival van kapcsolatban. Ha gyermek tapintás-érzékelése nem megfelelően fejlődik, (például szülei állandóan műanyag játékokat adnak kezébe), akkor felnőtt korában embertársait tárgynak fogja tekinteni. Az Én-érzékelés azt a képességet jelenti, hogy Egy-nek tudom érezni magamat a másik emberrel. Az ego ennek az ellenkezője, a beteg, nem megfelelően fejlődött Én-érzék megjelenési formája, amikor én vagyok fontos, mert belőlem csak egy van, a másik nem fontos, mert abból sok van. Tizenkét érzékelésünk van, az Én-érzékelés a legbonyolultabb, legkésőbben fejlődik ki, mint mondottam, és kapcsolatban van a kozmikus tudattal. Minden fejlett, alkotó személyiség, sajátja kell legyen, mert csak a teljes szubjektum képes hordozni, betöltve feladatát, egy jelen kor hétköznapi kultúráját meghaladó kultúra jegyeit.

A műhelyről
A szubjektum felértékelődése nem azt jelenti ki, hogy az ember egyedül van, hanem azt, hogy cselekedeteiért, gondolataiért felelősséget kell vállalnia, nem háríthatja át azokat másra, vagy a közösségre. A szubjektum közösségben, a közösségért cselekszik, (erről már Patrik Geddes is beszél), és ennek tudatosságát erősíti a „szent együttlét" (szanszkrit szóval: szat-szang), amely a személyiség fejlődésének egyik legfontosabb feltétele. Mesterképzés szintjén már nem órák vannak, hanem fenti értelmezésben szükségszerű szent összejövetelek. Mindenféle műhelynek, alkotás-lélektani szempontból, csakis ez lehet az alapja, a műhely a szent együttlétek fizikai, és spirituális értelemben létrehozott kerete.

Vélemények (1)
kor
2009.01.31.
20:29

Állítólag a dilettánst a zsenitől csak egy hajszál választja el...

Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk