Programok

Kiállított Tárgy maga az Épület - Emléktábla avatások

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Kiállított Tárgy maga az Épület - Emléktábla avatások
Programok

Kiállított Tárgy maga az Épület - Emléktábla avatások

2014.11.11. 13:05

Eseményinfó

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Esemény kezdete:
2014.11.15. 10:00
Esemény vége:
2014.11.29. 12:00

A Kiállított Tárgy maga az Épület c. bicentenáriumi program keretében az avatás után az épületeket bemutatatása is megtörténik.

Még a szakmabeliekre is, de főleg a laikus érdeklődőkre, az épület tervrajza illetve archív fotójánál sokkal nagyobb hatással van a háromdimenziós épület, az anyagaival, tereivel, építészeti és társművészeti megoldásaival, színével-szagával, megépítése óta megélt sorsával, jelenlegi tartalmával…Az épület építészeti, művészettörténeti ismertetésen kívül bemutatásra kerülnek az épület használói, az épület megőrzői-védői,a mai intézmények is.

Elképesztően kevés Ybl alkotáson van műemléktábla, hogy mindegyikre kerüljön, az Ybl Egyesület - Móra Ferenccel szólva „kis kanál ehhez a leveshez" – s nem is feladata. De kötelessége, mert ha más nem, akkor az Ybl Egyesület, s mikor, ha nem az Ybl Bicentenárium évében azon Ybl műalkotásokon jelenjen meg a Mester neve, amely épületekre még egyáltalán fel lehet helyezni az emléktáblákat, s nem hullik ki a táblát tartó bronzcsavar a romhalmazzá vált építményből.

november 15. – az épületeket bemutatja Szebeni Nándor építész
V. Arany J. u.1. – Tudományos Akadémia bérháza 1863-64
V. Múzeum krt. 19. - Róth Zsigmond bérháza 1874

november 15. - az épületeket bemutatja Kacskovics Fruzsina építész
VI. Andrássy út 18. - Fölsinger Rezső bérháza 1880-81
VI. Dalszínház u. 2. - Kreische Antal bérháza 1882-83

november 22. az épületeket bemutatja Kelecsényi Kristóf művészettörténész
VIII. Múzeum u. 9. - Bókay János ház 1870
VIII. Ötpacsirta u. 4. – Gr. Pálffy Pálné palotája (Szabó E. Könyvt. Zenei Gyűjt.) 1867

november 29. - az épületeket bemutatja Szűcs Balázs főépítész Ferencváros  - az emléktáblát avatja Dr. Bácsai János polgármester Ferencváros
IX. Vámház körút 15. Dlauchy – ház 1863-64
IX. Vámház körút 13. bérház (Ybl saját magának építette) 1867

találkozás az adott napon az első épület előtt 11 órakor

szervező Ybl Egyesület

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Szenes-ház // Egy hely + Építészfórum

2023.08.30. 14:19
5:54

Az Egy hely csapata ezúttal a Keleti pályaudvar közelségében található, 1906-ban, szecessziós stílusban épült Szenes-házat mutatja be. Az impozáns külsejű ház legcsodálatosabb részletei a gangos belső terében tárulnak fel, melyet színes griffmadár-, pillangó- és különféle virágmotívumok díszítenek.

A Margitsziget fái // Építészfórum + Egy hely

2023.08.20. 18:53
9:32

Néhány héttel ezelőtt a Margitsziget épített történetét mutatta be az Egy hely csapata, most pedig a parkosított zöld sziget nevezetes fáival ismerkedhetnek meg a nézők. A videóban többek között arra is fény derül, hogy hány éves és mi a története a méltán népszerű Margitsziget legidősebb fájának.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk