Nézőpontok/Kritika

Kihívás

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Kihívás
Nézőpontok/Kritika

Kihívás

2006.10.03. 11:12

A Detail magazin legfrissebb száma is feladja a leckét az elszánt olvasónak, ezúttal múzeumépítészet témakörben.

A Detail magazin idei kilencedik, legfrissebb száma a múzeumokkal foglalkozik. A témát két tanulmány járja körül, rövid ismertetőket olvashatunk továbbá néhány új és figyelemreméltó múzeumépületről.
A közölt anyag javát két múzeum adja, egyikük a Chipperfield-féle marbachi Irodalmi Múzeum, a másik az UN Studio által tervezett Mercedes-Benz Múzeum Stuttgartban.
Előbbinek három cikket szenteltek, amelyek az épület (alaprajzok, csomópontok, rétegrendek) mellett foglalkoznak az írások, szövegek kiállíthatóságának problémájával illetve a három tematikus kiállítóterem berendezésével.
A másik épület zsírosabb falat (persze, egy épített gordiuszi csomó), szám szerint tíz cikk foglalkozik vele a koncepciótól a szerkezettervezésen, a kivitelezés egyes aktusain át a berendezésig bezárólag. A födém egyetlen végtelenített rámpa, aminek az alaprajzi formája állítólag egy háromlevelű lóheréből származtatható. A bonyolult épület tartószerkezetét 3D-ben tervezték, a kivitelezés is ennek megfelelő könnyed sétagalopp volt. A füstelszívást végző 40 méter magas légtölcsért („a világ legnagyobb mesterséges tornádója") 1:18-as arányú makettben kísérletezték ki. És így tovább, oldalakon keresztül.

Alig teljesíthető, de hálás feladat a következő szám megjelenéséig alaposan átolvasni.

Török Tamás

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Mozgásjavító Általános Iskola épülete // Egy Hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:36
10:30

Az Egy hely Lajta Béla egyik első, 1908-ban megvalósult nagyszabású zuglói épületének történetét mutatja be, mely korábban sokáig a Vakok Intézeteként, de átmenetileg hadi kórházként és zsidó menekültek táborhelyeként is működött. A monumentális, nyers téglatömeget sokféle, részletes motívumrendszer gazdagítja: kerítésbe komponált költemények strófái, állatfigurák, népművészeti motívumok, pásztorfaragások és életfamotívumok.

Japánkert // Egy hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:35
10:27

Mamutfenyő, botanikus kert, szőlőültetvény, fűszernövények, sövénylabirintus, torii kapu, teaház, tórendszer, szigetek, szent hegy, japánkert. Az Egy hely a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium zuglói tankertjét mutatja be.