KILÁTTA - AMI-s kilátóépítő tábor Szalafőn

Építészhallgatók szakmai táboroztatása időről időre fontos állomása a legtöbb képzésnek - és áldozatos munkát igénylő vállalása az oktatóknak. Találkozás a falusiakkal, ismerkedés a hellyel, az anyagok, szerkezetek megtapasztalása mindig testet-lelket építő hatású. Fokozattan igaz ez, ha a tábor maga is építő, vagyis ha a résztvevőket valamilyen kétkezi munkával készülő objektum létrehozása kovácsolja egységbe.

A „...egész kultúránk két, egymással alig összefüggő külön világra szakadt. Egyfelől az idegenből kölcsönzött, fordított, onnan gyarapodó magaskultúra, másfelől a hagyományban gyökerező népkultúra. Egyik a másikról nemigen akar tudni. Ámde igazi élet csak a kettő egyesüléséből terem. Szerencsés fejlődésű országokban a népkultúra a magaskultúra egyenes folytatása. Ettől már elestünk. A népkultúra felnövekedését nem volt, nem lehetett türelmünk megvárni. A sebtiben behozott idegen kultúra azonban nem tudott eggyé válni a más gyökérből nőtt népkultúrával.
Pedig mégis erre kell törekednünk. Egyelőre egyénenként. Előbb a magaskultúra hordozói kell, hogy magukévá tegyék a népkultúrát s azt a maguk személyében harmonikusan feldolgozzák. Csak úgy lehet termékeny az idegenből kölcsönzött magaskultúra, ha gyökeret tud verni a népkultúrában..."
Kodály Zoltán: Néprajz és zenetörténet
előadás. In: Etnographia-Népélet 1993.

Az Őrség vonzó ártatlanságának ereje régóta csábít. Bejárni szűk útjait, eltévedni patakvölgyeiben, körültekinteni dombjairól, illatait élvezni, bámulni az elképzelhetetlent és megtapasztalni ízes ételeit önmagában is lélektisztító. Közel kerülni az állatokhoz, pár szó után feloldódni a beszélgetésben a gazdával, aki délután szívesen megmutatja, hogyan bárdolták a fenyőrönköt gerendává. Megérteni, hogy itt a turista sem jöttment, inkább csak egy kikérdezni való érdekes ember máshonnan. Nézni a naphosszat a szérűn pücskörésző asszonyt, s este megkóstolni amit kínál, a dödölléjét. Szedni ismeretlen gombákat, hogy a kocsmában valaki majd kiválogatja nekünk.
Szövevényes, gazdag emberi kapcsolatokat mutató világ, mégis elsőre átlátható a működése, rendszere. Talán, mert van még bizalom, tudják az emberek ki a másik. A közösség Szalafőn erős. Összetartanak. Minden korosztály megtalálja módját a szolgálatnak: van önkéntes tűzoltócsapat, „Banyaklub" és focicsapat is. Kész és működő, kerek világ, nyitott és befogadó, vannak céljai az egyénnek és a közösségnek. Segítik egymást. Új szokásokat alakítanak ki a nyaranként megrendezett fesztiválokkal, őrzik és felelevenítik rég tanult hagyományaikat is. Tárt karokkal várják a turistákat, akár biciklivel, akár csapatostul busszal érkezzenek. Valaki mindig készségesen elirányítja a nevezetességek felé az érdeklődőt.

Lugosi Arnold polgármester – régi és többszálú kapcsolata van a falunak a soproni Alkalmazott Művészeti Intézettel – azzal keresett meg bennünket, hogy szeretnének egy kilátót építeni valamelyik szeren, ahonnan belátható a vidék és ahol augusztusban egy ünnepség keretében meggyújthatják az Őrállók Tüzét. Februárban meg is kapták a tervezési feladatot elsőéves hallgatóink. A térképről kijelölt első helyszín azonban alkalmatlannak bizonyult. A területet bejárva U.Nagy Gáborral találtak új telket Felsőszer határában egy délkeletre lejtő lankán. Herczeg Tamás, Gábor és jómagam konzultáltuk az évfolyammal a terveket.

Hamar szembesül az építész a problémával: úgy beavatkozni a táj hellyel-közzel megőrzött egységébe, hogy maga a létrehozott műtárgy természetesen viselkedjék benne, tanulmányozás, kísérletezés és a mozdulatok jelentéseinek türelmes elemzésével vihető csak véghez. Hallgatóink mindvégig tudták, hogy a kiválasztott tervet meg is építjük. Pribojszki Kata földmű-kilátó terasza nyert: a lejtőből természetes módon kinövő csiga-ívével olyan gyülekezőhelyet jelöl ki, aminek a „szentélyében" évente egy alkalommal felállítható az Őrtűz, karéjában száz ember is elfér, a tetején vezető út finoman elemel a lejtőről és a kilátó-tűzrakó ponthoz visz. 

Az építésre felvonult évfolyamot kerek szemmel bámulták a falubeliek. Csupa lány. Amikor megérkezett még pár fiú, megenyhültek. A faluközpontban megszállva hamar feloldódott csapatunk a helyiek szívélyes világában. Tisztában voltak vele miért érkeztünk. Segítettek mindenben. A szalafői közösség befogadott bennünket, ahogy látták a dolgos egyetemisták kétkezi munkájának eredményét. Száznyolcvan frissen vágott akácrönköt hántoltak le a „lányok" két nap alatt. A harmadik esténket már éjszakába merülő beszélgetéssel töltöttük. Megvendégelték csapatunkat. Az íves építmény kitűzését műszerek nélkül, kézi módszerekkel oldottuk meg: nagy, körzőszerű eszközt készítettem, majd zsinórok segítségével oltott mészporral felrajzoltuk a mezőn a kontúrt. Az első szembesülés kétségei: kicsi lesz, nem túl nagy, jók az ívek?

A gépi alapárokásás után döntöttünk: nem alapozunk. A tömör agyag távol tartja a vizet a fától, ha megfelelően mélyen visszadöngöljük a talajt. A különböző hosszúságú és görbeségű hántolt rönkök válogatása következett a helyszínen: elneveztük kirakósnak a játékot. Úgy kellett elrendezni a fákat, hogy az alapmélységet és a lejtőt is számítva arányosan emelkedő felső vonal alakuljon ki a felállítás után. A legizgalmasabb fázis a felállítás és döngölés volt. Izzasztó hőségben sötétedésig dolgoztunk, amíg minden rönk a helyére nem került. Másnap a palánkfal összehúzása- kötözése után megkapta a kilátó a földfeltöltést, s ezzel majdnem végleges alakját. A járófelületet rönkökkel burkoltuk, s a finom földmunkával elrendezvén a terepet két hét alatt el is készültünk a kilátó-terasz megépítésével. Férfimunka volt.

Hogy az eredmény vagy a folyamat volt-e a fontosabb, eldönti az idő. Az építés közösségi rituáléja, az összefogás egy cél érdekében sok esetben az eredménynél is lényegesebb, mert szunnyadó erőket szabadít fel. A szokásostól merőben eltérő célú és formálású építmény környezetbe illesztése épp e rituálé során történt meg. Ami mindvégig szándékunk volt, teljesült. A merész formát befogadta a táj, az első őrtüzet nagy közönség részvételével gyújtottuk meg egy augusztusi estén. Ezzel a gesztussal végérvényesen az Őrség részévé, természetes elemévé vált a kilátónk. Palánkvár-szerű, mégis nyitott, közelről kusza és fésületlen. Őszinte kézműves munka, egyszerre finom és durva. Ha Szalafőre téved az érdeklődő, a falubeliek szívesen odairányítják.

Hadas László