Klein Rudolf: Zsinagógák Magyarországon 1782-1918

Klein Rudolf: Zsinagógák Magyarországon 1782-1918 című könyve óriási vállalkozás, a téma első átfogó, részletes bemutatása, az építészettörténeti és -elméleti szempontokon túl jelentős kulturális és szakrális vetülettel. A Fejlődéstörténet, tipológia és építészeti jelentőség alcímet viselő, párbeszédre indító, elgondolkodtató könyvet Schneller István mutatja be.

Általában nem szeretem, ha valakiről vagy valamiről azt mondják, hogy több mint ez vagy az. Például kimondottan taszít, hogy ha egy jól ismert bank úgy hirdeti magát, hogy pl.: „a Raiffeisen több mint bank".

Klein Rudolf könyve azonban tényleg több, mint egy korszak építészeti emlékeiről szóló összefoglalás, több, mint egy szakrális épülettípus jelentőségének bemutatása, mert kultúra-,  vallástörténeti és együttéléstani jelentősége van, zsidóság és kereszténység, magyarországi zsidók és nem zsidók együttélésének, kultúrák egymásra hatásának szempontjából. Ez a könyv nem csak a fentiek miatt több annál, amit a címe ígér, hanem azért is, mert korántsem csak az 1782-1918 közötti időszakról, és nem csak az akkori Magyarországról szól, hanem a zsidóság építészethez való viszonyáról, a zsinagógaépítés általános történeti fejlődéséről, és nem utolsósorban, de azért érintőlegesen az építészet általános elméletéről. Ez az elméleti keret ugyanakkor Klein saját építészetelmélete, melynek az előzményei korábbi könyveiben megtalálhatóak.

Elöljáróban le kell szögezni, hogy egy hatalmas munka áll előttünk, amely filozofikus szemlélete ellenére építészettörténeti s nem csak terjedelmében és effektív súlyában mérve nagy, hanem a ráfordított munka, a téma sokszoros körüljárása, a helyszínek konkrét megismerése szempontjából is. A nagyméretű, majdnem 700 oldalas kötet tele gyönyörűséges, a szerző által készített fotográfiákkal, gondosan szerkesztett lábjegyzetekkel, alapos hivatkozásokkal és egy angol nyelvű kivonattal, a zsinagógákat típusokba soroló teljes melléklettel - óriási munka, amely hazai és nemzetközi figyelmet is érdemel. Ez a könyv tulajdonképpen amellett, hogy szerzője eddigi munkásságának mintegy betetőzője, egy kiváló „együttéléstani" mű, amely párbeszédre indít nem csak a témakörrel mélyebben foglalkozni akarók között, hanem a zsidóság és a kereszténység, valamint a magyar zsidó és nem zsidó közvélemény képviselők között is. Nehéz így megtalálni a helyes szavakat, hiszen sokszorosan mérgezett levegőjű hazai, politikai légkörünkben ezek a kérdések megannyi érzékeny pontot érintenek.

A szerző egyik lényeges megállapítása, hogy a mai Magyarország és az egykori Magyarország - minden pusztulás ellenére - a világ egyik zsinagógákban leggazdagabb területe, amelynek az építészeti elméletei külön figyelmet érdemelnek a magyar, illetve az egyetemes történeti építészetben. Különösen fontosnak tartja az úgynevezett keleties stílus helyi meghonosodását, amely mind a bálványtalanítás, mind a magyarsággal való kapcsolat, mint a technológia tekintetében jelentős rész. Hangsúlyozza, hogy a keleties stílusú zsinagógák közül persze csak a kisebbség tekinthető építészettörténet szempontjából úttörőnek, azonban az a kevés, így például a Rumbach utcai és a Kazinczy utcai zsinagóga, de maga a Dohány utcai templom is úttörőnek bizonyult a modernizmus magyarországi meghonosítása szempontjából. A gazdag és terjedelmes kötetet tartalmas angol összefoglaló és a zsinagógák típusokba sorolását fényképekkel is dokumentáló teljes jegyzék egészíti ki.

Összefoglalóul elmondhatjuk, hogy hatalmas munka révén igen jelentős mű született, amely nem csak építészettörténeti, építészetelméleti jelentőségű, hanem egyfajta párbeszéd kezdeményezés, építészetről, kultúráról, zsidóságról, kereszténységről, magyarságról,  amelyet Klein többek között Max Brod, Franz Kafka mondatával igazol, ami így hangzik: „a zsidóságnak nem az a nagy tette, hogy az egy Istent tanította, aki minden tény kezdete és célja, hanem hogy a „Te" szóval megszólítható Istent mutatta be, hogy ha az életet, mint megszólítást és fellelést fogta fel." E dialógusság jegyében idézi meg Martin Bu Ver az Ich und Du című könyvét, s jelenti ki azt, hogy: „a dialógus az a specifikum, amely a történelmen átívelő folytonosságot képes felmutatni, a fordulatokban gazdag több mint 3 évezred vallási építészetében: dialógus más kultúrákkal és azok építészetével, dialógus újabb és újabb földrajzi térbeli adottságaival, de ugyanakkor állandó párbeszéd az ősi hagyománnyal is". (35.o.)

Folytassuk tehát a párbeszédet Klein Rudolffal és egymással e könyv kapcsán és e könyv segítségével.

Schneller István

Megjegyzés: A teljes előadás szövege megjelenik az Országépítő következő számában.