Kristályba zárt történelem – Katar nemzeti múzeuma

A Perzsa-öbölben egészen másként tekintenek a jövőbe: itt az ország műemléki palotáját van, hogy kortárs múzeum öleli körbe. Idén adták át Katar új nemzeti múzeumát, amelyet most Iwan Baan gyönyörű felvételeivel csodálhatunk meg.

Az utóbbi években két fajsúlyos, tíz-tíz évig épülő múzeumot is átadtak a Pritzker-díjas Jean Nouvel tervei szerint. A 2017-ben debütáló Louvre Abu Dhabi után idén tavasszal megnyitotta kapuit a festői Katari Nemzeti Múzeum is, úgyhogy van mit összemérni az Arab-öbölben. Kérdés, hogy az óriási sivatagi rózsa illeszkedik-e épített környezetébe, hogyan alkalmazkodik az öböl veszélyeztett klímájához és az impulzív látványon túl kielégíti-e egyáltalán egy múzeum funkcionális igényeit?

A nemzetközi sajtóban olvasható kritikák megosztóak: van, aki az építészet kulturális megközelítését tiszteli az ötletben, sokan viszont a mosogatásra váró tányérok víziójával kötötték össze a kompozíciót, és erőltetett szimbolikát vélnek csupán felfedezni esztétikájában. Egy biztos: tény, hogy a régiót figyelembe véve a nemzeti önazonosság reprezentativitása törvényszerűnek számít a múzeumépítészetben, úgyhogy nehéz lenne felróni a szoborszerű, hatásvadász karaktert. Az együttes Doha tengerparti sétányán terül el mintegy 52.000 négyzetméteren. A kiállítótereken, éttermeken és kávézókon kívül előadóterek, oktatási termek, műhelyek, kutatóterek és a műtárgyak fenntartásához szükséges kiszolgálóterek állnak rendelkezésre, az egész komplexumot pedig egy több mint 100.000 négyzetmétert elfoglaló park és botanikus kert öleli körbe.

Jean Nouvel helyspecifikus ikont keresett a formát illetően. A régió jellegzetes ásványa a megkövesedett, rózsára emlékeztető képződmény, amely baritból és/vagy rozettás gipszből áll össze a forró felszín közelében, szerkezete pedig homokot zár magába. Az épület burjánzó felépítése ezért emlékeztet a sivatagi rózsára, ahol a sejtszerű alaprajz egy ellipszis alakú, központi udvar köré, az úgynevezett Howsh köré csoportosul, amely a kültéri előadások, kulturális események helyszíne lesz a jövőben.

Míg az árnyékolástechnika látványos hangsúlya a Louvre Abu Dhabi esetében a blendeszerkezetes, korának high-tech megoldásával nyilvánult meg, addig itt éppen, hogy a passzív homlokzati eljárás felelős a hasonló (de nem azonos) szerepkörért. A konzolosan előugró korongok egyrészt értelemszerűen árnyékolnak, másrészt a tárcsatömegek az épület fűtő-hűtó rendszerének puffereként is funkcionálnak.

A felszín alatt acélszerkezetekről van szó, melyen a burkolat ultra nagy szilárdságú, homokszínűre árnyalt beton (UHPC) lett, egyenként körülbelül kettő négyzetméteres szabványokkal. A beltérben a külsőhöz hasonló látványra számíthatunk, helyenként egészen elképesztő, barlangszerű térélménnyel. Túl sok white cube teret ne is keressünk képek felakasztására, a kiállítási filozófia ugyanis egyértelműen a multimédiás, interaktív megoldásokra és eredeti tárgyak kiállítására törekszik. (A gyűjtemény részét képezi például a híres barodai Gyöngykárpit, a maga másfélmillió hímzett gyöngyszemével.) Az állandó kiállítások mellett egy publikus digitális archívum is kutatható itt, hatalmas archív kollekcióval, fotókkal, dokumentációkkal, oral history gyűjteményekkel.  

Látogatóként több mint egy kilométeres út áll előttünk, melyen kronologikusan sajátítható el az ország történelme a legkorábbi helyi kultúrától kezdve a ma ismert nemzet sorsdöntő történelmi pontjaiig.  A tárlat részét képezi a környező park is, ahol az ország természeti kincseit, tradicionális fáit és növényzetét telepítették be oktató jelleggel. A hosszú út vége érdekes módon nem a jövőbe tekint, az utolsó állomás ugyanis Abdullah Sejk példásan felújított egykori palotájába vezet. Műemléki felújítását már 2015-ben befejezték, a gondos konzerválásért pedig a berlini székhelyű ZRS Architekten felelt. A projekt azért is volt előremutató műhelymunka a régióban, mert a speciális anyagok helyreállítását és a korabeli technikák megértését a helyreállításba bevont helyiek is elsajátíthatták, akik a hasonló műemléki felújításokon már felkészültebben tudnak részt venni a jövőben. 

Abdullah bin Jassim Al Thani (1880-1957) sejk palotája először a dinasztia otthonául, majd a a kormány székhelyeként, végezetül pedig a nemzet múzeumaként szolgált 1975-től. Vagyis, az ország talán legfontosabb műemlékéről van szó, amelyet — talán a nemzetközi szinten eltérő műemlék politikai trendeket figyelembe véve meglepően — egy terjedelmes méretű, korának híres alkotója által tervezett konstrukció zár közre, rejt el, de kimondható, hogy egyúttal őrzi és védi is történelmének kulcsfontosságú szeletét.