Kötöttségek és lehetőségek – A hetvenes évek „maszek” társasházépítése

A ´70-es évek budapesti maszek társasházépítését bemutató sorozat második részében a házak tervezését és megépülését befolyásoló körülmények és tényezők mellett Kévés György Zólyomi úti téglaburkolatos teraszházáról olvashatnak. Gyárfás Noémi írása. 

A hetvenes évek „maszek" társasházépítésének körülményei

1970 és 1979 között gyors ütemű, házgyári, paneles lakásépítés zajlott Magyarországon. Ebben az időszakban átlagosan évente 88 000 lakás épült. Összehasonlításképpen a 2010 és 2018 közötti átlag mindössze évi 12 000 volt.[1] Az így is jelentős lakáshiány további enyhítésére az állam lehetővé tette a saját erőből (vagyis magán forrásból, magán kivitelezéssel) épülő családi- és kisebb léptékű társasházak létrehozását. Míg a kisebb településeken nagy számban családiházak épültek, jellemzően kalákában, addig a nagyobb városokban és Budapesten elindultak a „maszek" társasházi építkezések is. A második világháború utáni, központilag irányított bérlakásépítés kizárólagossága után a szocializmus ezen időszakában vált először lehetségessé magántulajdonú lakások építése. Budapesten, jellemzően a középosztály egy része számára anyagilag elérhetővé vált egy másfél, esetleg két és fél szobás, saját tulajdonú lakás kialakítása és fenntartása. Ez azt jelentette, hogy ugyan nagyon szűk anyagi keretek között, de voltak, akik bankhitellel, állami támogatással bele tudtak kezdeni saját lakás építésébe és ezzel együtt megfogalmazhatták egyedi igényeiket. Az új lakásokkal szemben támasztott építtetői, tulajdonosi és használói igények, a társadalmi változásokkal együtt alakultak.

Roth János évtizeden át zajló folyamatok következményeként tekint a hetvenes évek kis léptékű maszek lakóházainak viszonylagos jobb minőségére: „A társasházépítés tulajdonképpen az ’56-os forradalom után vált elérhetővé, odáig nem volt szinte egyáltalán magánépítkezés. Családiház-építés volt, de társasház nem. Ráadásul, hogy bankkölcsönt tudjanak magánemberek felvenni, az nem volt lehetséges. Ehhez az kellett, hogy megváltozzon az a merev szemlélet, ami ‘56-ig létezett. Létrejött a banki háttér, az emberek valamivel jobban kerestek, az életszínvonal emelkedett (...) Ez volt az első periódus, amikor volt lehetőség társasházi tulajdonra, amely a magántulajdon egy fajtájának minősült. Volt rá igény, és módjával, de volt rá lehetőség is."[2] Összességében ennek az időszaknak a szemléletváltozása ért el a hatvanas évek legvégére oda, hogy a paneles házak telepítése a városokban kiegészült a “maszek" társasházépítéssel.

A társadalmi igény és a törvényi lehetőség mellett szakemberekre volt szükség. 1950-től Magyarországon előírták az építészeknek, hogy a nagy állami tervezőirodák alkalmazottaiként dolgozzanak, de a hatvanas évek végétől a tervezők önállóan, a kötelező állami állás mellett, külön engedéllyel, meghatározott paraméterekkel rendelkező feladatokat vállalhattak. Ilyen volt a kisebb léptékű társasházak tervezése. Kévés György (1935-2024), a kor kis lakásszámú társasházi műfajának meghatározó alkotója, több visszaemlékezésében említi, hogy nagyon erős motiváció vezette őt ekkor. Önálló tervező szeretett volna lenni, és ez volt az a terep, ahol erre lehetősége nyílt. Ezeknek az épületeknek a létrehozásához nemcsak tervezőként járult hozzá, hanem szervezett, és kivitelezett is több, mint húsz magántársasházat.[3] Mások általában ismerettségek útján jutottak egy-két megbízáshoz, ugyanakkor nem vált folyamatos tevékenységükké a társasháztervezés.

A munkaidő utáni “fusi" tervezés Roth szerint “sokak részére egy kiegészítő tevékenység volt. Dolgoztak valahol, nem is mindig tervezővállalatnál, hanem sok esetben kivitelezőként. És hogy az építész vénájukat kiéljék, vasárnap, otthon a konyhaasztalon megtervezték a haveroknak a társasházat. Ez a minőség rovására ment. (...) A jobbak nyilván nem konyhaasztalon csinálták és nyilván nem szakértelem nélkül. Ez ment a családiházépítésénél is. Azzal a különbséggel, hogy családiházat bárki tervezhetett egy technikusi oklevéllel. Kétemeletes házat már nem. Ahhoz kellett építészmérnöki vagy főiskolai diploma. De a tervezőirodákban dolgozó építészek jó része, főleg az ambiciózusabb építészek nem csinálták a családiház- és társasháztervezést. Ha plusz keresetre akartunk szert tenni, akkor tervpályázatokat csináltunk tömegével."[4]

Kévés ebből a szempontból más volt. Ő gyakorlatilag másodállásban, a napi munkája után, sorozatban tervezte és szervezte ezeket a házakat. Esetében ezt úgy kell érteni, hogy ő „kvázi ingatlanfejlesztőként" (Vincze László szavaival: „vállalkozó építészként") kiválasztott egy telket és megállapodott a tulajdonossal egy opcionális vételárról, melyet fenntartottak számára egy adott időszakra. Ez alatt a nagyjából egy hónap alatt készült egy elvi engedélyezési terv, majd a leendő tulajdonosokkal együtt, a hitelügyintézés lebonyolítása után indult el az építkezés.[5] A kivitelezést folytató kisiparosok az építésszel – mint generálkivitelezővel és műszaki ellenőrrel(!) – szerződtek, ő tartotta velük a kapcsolatot és fizette a munkájukat. Mivel a tervező a folyamat legelejétől a legvégéig irányította a beruházást, minden olyan lett, ahogyan ő jónak látta. Ez azt jelenti, hogy a kor lehetőségeihez mérten a szükséges kompromisszumokat a tervező hozta meg – és nem valamely másik, a tervezési-építési folyamatban részt vevő szereplő. Létrejött egy más, új – és a mából is kivételesnek tűnő – építész szerep. A tervezőirodában alkalmazottként dolgozó, esetleg pályázatokon is induló alkotók mellett megjelent az egyszerre szervező, vállalkozó, tervező és művezető építész.

Hiába a tervezők viszonylagos szabadsága, az anyagi korlátok mellett az elérhető építőanyagok, a kivitelezés lehetőségei is szűkösek voltak. Jellemzően egy-egy építkezést megelőzően hónapokkal, akár évekkel előre gyűjtötték az építtetők azokat az építőanyagokat, beépítendő szerkezeti elemeket, amelyek éppen, ilyen-olyan módon elérhetővé váltak számukra.[6]

Roth János, aki ebben az időszakban tervezett egy saját családja számára is otthont adó társasházat úgy fogalmaz, hogy bár volt valamennyi anyagi keretük, “igazából a középosztálynak is csak arra volt lehetősége, hogy éppen hogy megteremtse a lakhatási feltételeket. Az, hogy reprezentáljon, hogy polgáribb lakást tudjon építeni, az egy nagyon-nagyon szűk rétegnek volt lehetséges. A legtöbbnél a legolcsóbb, kis alapterületű lakások épültek. Ez a szűkösség meghatározta az anyagválasztékot is."[7]

Egészen hasonló körülményekről számol be Lázár Antal, aki ebben az időszakban ugyancsak részt vett egy saját maga által is részben tulajdonolt többlakásos ház tervezésében. “A ’60-as, ’70-es évek társasházainak anyaghasználata többségében igénytelen. Valószínűleg az egyik ok az, hogy az építtetők a lehető legolcsóbbat kérték. Valamennyi pénzük volt, OTP kölcsönből is kaptak valamit, de nehezen tudták így is finanszírozni az építkezést. Ebből következik, hogy kevés kivételtől eltekintve a tervezés és építés is igénytelen. A szerkezetek vonatkozásában ez azt jelentette, hogy az épületek 25-38 centiméter vastag téglafalakkal készültek, általában vakolt homlokzattal, belül a burkolat 15x15 centiméteres fehér csempe volt, hogy a befejező munka a legolcsóbb legyen."[8]

A vizsgált épületek jellemzően betongerendás béléstestes födémmel, tégla falazattal, lapostetővel, vakolt vagy tégla homlokzattal, egyedi nyílászárókkal készültek. Feltételezhető, hogy ha nehezen is, de ezek az anyagok, szerkezetek voltak elérhetőek. A kivitelező vállalkozók vagy az építkezésen dolgozó brigádok megszervezése hasonlóan esetleges volt, vagyis mindenki azzal tudott dolgozni, akihez volt kapcsolata, akit épp elért.

A szűkös anyagválaszték és az alacsony építési költség azt eredményezi, hogy a tervező kvalitása olyan leleményekben jelenik meg, amelyek nem kívánnak drága anyagokat és nem okoznak extra kivitelezési költségeket. Egyszerű, de nagyvonalú tömegformálás, érdekes belső-külső térkapcsolatok, vagy az elérhető egy-két homlokzati burkoló anyagból megvalósított kompozíciók a jellemzőek. Az rendelkezésre álló kézműves szakipar a visszaemlékezések alapján “olyan volt, amilyen", gyakran gyenge minőségű. Mégis, a megvalósult részletek értéke abban rejlik, hogy – import késztermékek hiányában – egyedi tervek alapján készültek, így sokszor az építészeti gondolat következetesen jelenik meg egy mellvéd, radiátor takarás, vagy kerítés kialakításában is.

Anyagok, karakterjegyek

Az időszak eddig bemutatott ellentmondásossága jelenik meg az épületek külső-belső karakterjegyeiben, részletképzésében. A homlokzati kompozíció, a burkolat anyaga, a kiegészítő elemek minősége mind utalnak a szigorú beruházási, építési kötöttségekből és a tervezői szabadságból következő leleményesség kettősségére. A szűkösség mellett megjelenő kreativitást Kévés György Zólyomi út 44. szám alatti, két társasházból álló együttesének elemzésével mutatom be.

Az egyenként 9 lakásos épületet Kévés 1970 és 1971 között tervezte és 1974-re fejeződött be annak kivitelezése.[9] Mint ebben az időszakban általában, a homlokzat, a tömegformálás vagy az anyagok tekintetében is korlátozottak voltak a lehetőségek. Bár az öncélú reprezentáció, a kilencvenes évek családi- és társasházás építkezéseire jellemző díszítés, formákkal és anyagokkal való játék még nem kezdődik el, mégsem a korábbi évekre jellemző, bántóan egyszerű és igénytelen “kockaházak" ezek.[10]

Tégla a kertben
A Zólyomi úti társasház-együttes a Hegyalja út irányából közelíthető meg. Először az egyedi kialakítású tégla kerítés tűnik fel, mögötte kicsit feljebb, valahol a zöldben, csak alig érzékelhetően jelenik meg a kert bejáratához architektúrában illeszkedő épület. A telek megközelítésének kialakításán jól érzékelhető az épületre és az épületelemekre egységként tekintő tervezés és a kiselemes építőanyag lehetőségeinek kihasználása. A beszerezhető építőanyagot használták nemcsak a ház homlokzatán, hanem más épületrészeken is. A nagyvonalú, íves szerkesztést az egynemű anyaghasználat erősíti. A létrejövő egységes kompozíció része a kapu, a kukatároló és a kerítés is.

Tégla a külső homlokzaton
A szűkös anyagválaszték a homlokzatképzés esetében azt jelentette, hogy a kisléptékű magán társasházak ebben az időszakban általában vakolt homlokzattal készültek. A szerény körülmények közötti a jobb minőséget a téglaburkolat jelentette, gyakran csak egy-két oldalon, esetleg az utcai homlokzaton. A legolcsóbbnak tekinthető vakolat és az eggyel magasabb minőségű kiselemes burkolat között tartósságban, és esztétikában hatalmas a különbség. Sokszor igényesebb építés és egy kicsivel tehetősebb megrendelői kör húzódik a háttérben. Kévés György a kortársak tapasztalatai alapján olyan építész volt, aki hatott a megrendelőkre.[11] El tudta érni, hogy az időtállóság fontossága miatt felkerüljön az épületre a tégla homlokzatburkolat. Hitelesség és szervezőmunka volt amögött, hogy ez meg is történt és nem veszett el valahol az építési költségek optimalizálása közben. Kévés személyesen tárgyalt a belédi vagy mezőtúri téglagyárral, hogy a legjobb áron szerezhesse be a terméket. Munkát tett nemcsak a tervezésbe, hanem kivitelezésbe, annak megszervezésbe és az anyagbeszerzésbe is. Fontos volt neki, hogy a végén minden olyan legyen, ahogy szerette volna.[12]

Az anyaghasználat mellett fontos karakterjegy a teraszos kialakítás. A Zólyomi úti ház esetében a kerten át az épülethez közeledve látjuk meg a jellegzetes, lépcsős tömeget, majd az épületet oldalról tudjuk megközelíteni, a lépcsőházba érve. A homlokzaton a korszak teraszházaira jellemzően cementvakolattal kiemelt, vízszintes sávokként megmutatva jelennek meg a födémszélek, a koszorúsávok, amelyeket kiegészítve szintmagas nyílászárók tagolják a téglaburkolatú mezőket.

Tégla és bejárat
Az említett oldalsó lépcsőházi bejárat “előteteje" a homlokzat formálásnak logikájából következik. A korszak vizsgált épülettípusának visszatérő külső karakterjegye a háromszög alaprajzú, homlokzatból kiforduló, egy oldalán megnyitott hasáb. Ennek előképe talán a Hajnóczy utca 4. szám alatt álló foghíjbeépítés (Tokár György és Emődy Attila munkája, 1959-1964).[13] Ennél a nagyobb léptékű és zártsorú beépítésű előképnél és a kisléptékű, szabadonálló maszek házaknál is a kedvező kilátás és a tájolás irányába megnyíló homlokzati felület létrehozása volt a tervezői szándék.[14] A homlokzat háromszögletű kifordítása a teraszos tömegformálás mellett egy plusz figyelmesség, amellyel Kévés Zólyomi úti háza a környezete felé fordul.[15] Sőt, ez a gesztus  nemcsak a vágyott irányba fordítja a tekintetet, de a szomszédos telekre való közvetlen átlátást is gátolja, és viszonylagos intimitást biztosít a tulajdonos és a szomszéd számára egyaránt. Az előképnek tekinthető Hajnóczy utcai háznál a kifroduló hasábok háromszög alaprajzúak. Itt, a Zólyomi útnál egy plusz lelemény, hogy a kis háromszög kiforduló oldala íves szerkesztésű. Akár a kapu melletti kerítés esetében, a kiselemes burkolatban rejlő lehetőség itt is megfigyelhető. A földszinten, az emeleti geometriából adódóan létrejön a bejárati előtető. A bejárati portál egyszerű üvegezett acélszerkezet, amely karakteres színével kapcsolódik a lépcsőház további lakatos szerkezeteinek és a lakások bejárati ajtajának megjelenéséhez, a lépcsőház hangulatához.

Mivel még volt kézművesipar, adott volt a lehetőség az egyedi lakatos, asztalos és kőműves elemek megtervezésére, legyártására, úgy mint a bejárati ajtók és a lépcsőház korlátja. Visszaemlékezések alapján a kisiparos vállalkozók munkája a legtöbb esetben gyenge minőségű volt. Gyakran ők is a napi munkájuk után vagy hétvégén “fusiztak", így tudtak közreműködni a maszek házak építésénél. Mégis, a beépített szerkezeteknek az a jelentősége, hogy az építész egyedi tervei szerint készültek, így a ház koncepciójához szervesen kapcsolódnak.

A tégla a homlokzati falak belső oldalán és azon túl
A nappalik terét szintmagas, szoba szélességű nyílászárók kötik össze a nagyméretű terasszal. Így kapcsolódik össze a belső és a külső tér, amely utóbbi egy virágládás mellvéddel zárul, majd folytatódik a kertben, a panorámában. Elmosódik a határ a szoba belső tere, a terasz külső tere és az épület kertje, környezete között. Az egyedileg tervezett kézműves elemek (szintmagas, teljes szélességű nyílászáró, virágláda mellvéd) a ház egészének építészeti gondolatait egészítik ki és teszik jól olvashatóvá.

Kévés a beszerzett téglát több egyedi részlet kialakításánál is alkalmazta, kihasználva a kiselemes, lyukacsos anyag adta lehetőségeket. Mintha azt sugallná: ez van, ezt használjuk, de akkor már használjuk a benne rejlő lehetőségeket sokféleképpen.

A tégla homlokzatburkolat az erkélyek oldalsó penegfalain a belső oldalra is ráfordul, majd a belső téri részletképzésben is helyet kap. A szobákba kerülő gázkonvektorokat oldalára fordított, kisméretű téglából készült falazással takarták el parapet magasságig, így a lyukacsos elemek lehetővé teszik a levegő áramlását. A tégla lyukacsos felének láttatása egyszerre oldja meg a takarást, és hoz létre egy újabb egyedi beépített elemet, amely a ház egységes anyaghasználatát folytatja a homlokzat és a terasz után a belső térben is. Ugyancsak egy kis tervezői gondosság a vakolat síkjába süllyesztett függönykarnisnak kialakított vályú, ami még nagyobbnak érzékelteti a hatalmas üvegtábla méretét.

A karakterjegyekben és részletképzésben is jelen lévő figyelmes tervezés jól használható belső kialakítással és érzékeny telepítéssel egészül ki. Ezek a minőségek nem drága anyagokban vagy díszítésben, hanem téralakításban jelentenek többletet. A kevés rendelkezésre álló anyag és a szűkös lehetőségek okos kihasználása történik az alkotás minden elemében.

A sorozat harmadik cikkében a tömegformálás és az alaprajzi szerkesztés lehetőségeit mutatom be 11, a korszakban épült társasház példáján keresztül.

Gyárfás Noémi

[1] KSH: Lakás- és üdülőépítés (1960–) ksh: https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_zrs001.html
[2] Roth Jánossal folytatott 2022. 02. 24-én készült beszélgetés mentén.
[3] KÉVÉS György: A „maszek" 1960-1990 Nemzetőrből magánépítész a kommunizmusban. Budapest: Építészet és művészet, Kévés Stúdió Galéria, 2022., 108.
[4] Roth Jánossal folytatott 2022. 02. 24-én készült beszélgetés mentén.
[5] VINCZE László DLA beszélgetése Kévés György építésszel: Mesterek köszöntése. Építészfórum, 2015. https://epiteszforum.hu/mesterek-koszontese-keves-gyorgy-epitesz
[6] Építtetői visszaemlékezések alapján.
[7] Roth Jánossal folytatott 2022. 02. 24-én készült beszélgetés mentén.
[8] Lázár Antallal folytatott 2022. 02. 23-án készült beszélgetés mentén.
[9] KÉVÉS György: Társasház, Budapest XI, Zólyomi út. Magyar Építőművészet, XIV. évf., 1975/2, 34-35.
[10] Roth Jánossal folytatott 2022. 02. 24-én készült beszélgetés alapján.
[11] Roth Jánossal folytatott 2022. 02. 24-én készült beszélgetésben és Lázár Antalall folytatott 2022. 02. 23-án készült beszélgetésben is elhangzik.
[12] VINCZE László DLA beszélgetése Kévés György építésszel: Mesterek köszöntése. Építészfórum, 2015. https://epiteszforum.hu/mesterek-koszontese-keves-gyorgy-epitesz
[13]  Mesteriskolások munkái. Hajnóczy utca 4. szám, OTP társasház. Magyar Építőművészet, IX. évf., 1960/4.
[14] Kévés Györggyel folytatott, 2022. 04. 25-én készült beszélgetés alapján, a Zólyomi úti épület kapcsán.
[15] KÉVÉS György: Társasház, Budapest XI, Zólyomi út. Magyar Építőművészet, XIV. évf., 1975/2, 34-35.

A cikk alapjául szolgáló tanulmány a BME Építőművészeti Doktori Iskolában készült. Témavezető: Nagy Márton DLA

Szerk.: Winkler Márk