Nézőpontok/Kritika

Lássuk tehát, miféle színházunk lesz!

1/5

Siklós Mária Nemzeti Színház terve

Siklós Mária Nemzeti Színház terve

Siklós Mária Nemzeti Színház terve

Siklós Mária Nemzeti Színház terve

Siklós Mária Nemzeti Színház terve

?>
Siklós Mária Nemzeti Színház terve
?>
Siklós Mária Nemzeti Színház terve
?>
Siklós Mária Nemzeti Színház terve
?>
Siklós Mária Nemzeti Színház terve
?>
Siklós Mária Nemzeti Színház terve
1/5

Siklós Mária Nemzeti Színház terve

Siklós Mária Nemzeti Színház terve

Siklós Mária Nemzeti Színház terve

Siklós Mária Nemzeti Színház terve

Siklós Mária Nemzeti Színház terve

Lássuk tehát, miféle színházunk lesz!
Nézőpontok/Kritika

Lássuk tehát, miféle színházunk lesz!

2001.02.08. 10:22

Cikkinfó

Szerzők:
Déry Attila

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Építészek, alkotók:
Siklós Mária

Részlet Déry Attila: Nemzeti színházaink című írásából.

Siklós Mária Nemzeti Színház terve
5/5
Siklós Mária Nemzeti Színház terve

 

Hely. Az építés helyszíne az 1999 augusztusában hozott kormányhatározat szerint a pesti Duna-part Petőfi és Lágymányosi híd közötti partszakaszán az állami tulajdonú 38017/39 helyrajzi számú telek lett. A színház a Soroksári úthoz csatlakozó bekötőutakról közelíthető meg, és délnyugati irányba fordul. Ez az első országos jelentőségű budapesti középület, amely kikerül a főváros történelmileg kialakult belterületéről. E tény a „polgári és nemzeti" kormány és a „liberális és kozmopolita" fővárosi vezetés ellentétét tükrözi: ki-ki pártállása, indulatai szerint kommentálhatja. A főváros szempontjából nyomasztóbb az a felismerés, hogy a tervezett dél-pesti beruházás egyre inkább – millenniumi – városközpont kialakulásához vezet, és a valódi városközpont-jelleghez nélkülözhetetlen országos jelentőségű középület itteni felépítése erősítheti is e tendenciát. A főváros szerkezete a Pest súlypontját a Duna-part mellől hátra – keletre – vonó körúti-sugárúti rendszer kialakításával utoljára az 1870-es, 1880-as években változott jelentős mértékben. Úgy látszik, most a történelmi városközpont burkolt délre húzásával állunk szemben, vagy – más perifériák felé irányuló fejlesztésekkel együtt – erőteljes decentralizálással. E folyamatok hatása ma még beláthatatlan; értékelése túllépné e cikk kereteit.

 

Siklós Mária Nemzeti Színház terve
1/5
Siklós Mária Nemzeti Színház terve

Koncepció. Siklós Mária 600 személyes nézőterű színházat tervezett, 200 fős stúdiószínházzal, logikus belső térkapcsolatokkal, a „Nemzeti"-hez szükséges protokollterek – díszpáholy stb. – színvonalas kialakításával. A színház technikailag nem lép túl a Guckkastenbühne (kukucskaszínház) konvencionális felfogásán, szerkezete, színpadtechnikai berendezései kötöttek, színpada nem variálható, színpadkerete nem oldható fel, előszínpada nem alakítható ki, oldalszínpadai nem teljes értékűek, aréna jellegű színpad-kialakításra korlátozottan sem alkalmas. E színpad – amelyet Ditrói Mór ismerősként üdvözölne – alkalmas a hagyományos nemzeti színházi repertoár hagyományos bemutatására, de semmi többre; nem ad lehetőséget a 20. században kialakult – vagy újra a színpadi eszközök közé emelt – rendezési megoldások alkalmazására, valamint azon dramaturgiai "rosszalkodások" kipróbálására, amelyek nélkülözhetetlenek a színpadi művészet fejlődéséhez. E merev és egyvariációs terv nem éri el Hofer tervének színvonalát, és elmarad Ligeti és Bán sokféleképpen variálható, rugalmas színpadterveitől; nem alkalmas a nemzeti színjátszás első számú alkotóműhelyének – ami a Nemzeti Színház feladata lenne.

 

Siklós Mária Nemzeti Színház terve
2/5
Siklós Mária Nemzeti Színház terve

Kompozíció. Szabadon álló, – részben eltérő hosszoldalrészletei ellenére – szimmetrikus középület, süllyesztett előtérrel, előlépcsővel, előtetővel; konvencionális, konzervatív megoldás. Középületeink évszázadokon át felismerhetők voltak szimmetrikus tömegükről, középtengelybe húzott, előtetővel kiemelt főbejáratukról és tengelyre komponált előcsarnoki-közlekedői-dísztermi együttesükről. E megoldás a tekintélyelvű hatalom megjelenési formája. Valaha az állam által intézményesített erőszak igazolása volt a tekintély, amelyet tipikusan az államszervezet csúcsán látható egy személy testesített meg. Az építészeti szimmetria végső soron a központi hatalom jelképe. Az állam a káosz alternatívája volt, társadalmi méretekben elfogadható volt tehát az állam erőszakossága is. Korunk hatalmának már más a jellege; adminisztratív és személytelen. A megosztott felelősség korában élünk. Hagyomány és tekintély már nem alapja és nem is igazolása a hatalomnak. Az építészetben a felelősség és hatalom megosztása a 19. század második felétől kezdve az egymástól elhatárolt, de egyenrangú belső térrendszerek kialakulásához, ez pedig – az épületek megjelenésében – a funkció szerinti tagoláshoz vezetett. A folyamat pontosan azokat a hagyományos építészeti gesztusokat értékelte le, amelyek e házat jellemzik. Új Nemzetink nagy formái tehát olyan társadalmi és politikai viszonyokat tükröznek, amelyek már nem jellemzők korunkra. E megállapítással szemben áll a hagyomány tisztelete, amely, ha a legmagasabb rendű erkölcsi elvekhez való ragaszkodást és a minden kultúremberre kötelező tapintatot jelenti, korántsem negatívum. Miért ne építsünk régies színházat? A megszokott forma talán barátságosabb, és több biztonságérzetet ad. Az ismert forma életben tartását korlátozza az a tény, hogy a művészi alkotások – amelyek minden korban a valóságos konfliktusokat tükrözték, ettől hitelesek – ma már nem hatalom és alattvaló ellentéteit mutatják be (hiszen az egyik fél, a hatalom egyre inkább mechanikussá és arctalanná válik), hanem a verseny és az abban való vesztés reális lehetőségét ábrázolják. Korunk a verseny kora, ahol a versenyt a hatalom adminisztrálja, de a sikert a verseny valós volta biztosítja. A tét valódisága biztosítja művészetünk pátoszát – és egyúttal meghatározza múlthoz való viszonyunkat is. Minden kitérő gesztus az ismert és megszokott állapot rögzítésére és ismétlésére törekszik, vagyis tudat alatt az egyenlő esélyű megméretéstől való félelmet fejezi ki, a konfliktus elkerülését jelzi, a művészi alkotás halála.
A nagy forma meghatározza színházi megjelenésünket is. Az 1940-es évekig a színház nézőtere egyfajta társadalmi szereplés színhelye volt. Gondolatban estélyi ruhát, feszes viselkedést kapcsolunk e színház formáihoz. Ma már egyre kevesebb az igény a formálisan ünnepélyes megjelenésre; ahol e reflex tovább él, játékká válik és idézőjelbe kerül, ahol pedig komolyan veszik, kerülgeti a nevetségesség. Különösen színházban érdekes e jelenség; természetes, fesztelen viselkedéssel közelebb kerülhetünk a színpadi cselekményhez. Személyesebb, átélhetőbb lehet az élmény, ez az, amivel a színház – előadások emberi hibái ellenére is – többet adhat ma bármiféle hibátlanra esztergált konzervművészetnél. Nagyon furcsa gesztus ma olyan házat építeni, amely hamis reprezentációra kényszerít bennünket; ha elfogadjuk a nem az építészeti formák diktálta szerepet, rosszul érezzük magunkat benne.

Siklós Mária Nemzeti Színház terve
3/5
Siklós Mária Nemzeti Színház terve

Részletformák. Az épület három részre tagolt tömege bejárati-közönségforgalmi, nézőtéri és színpadi-kiszolgáló funkciókat fogad magába. Az együttesből kiemelkedő – és a részeket összefogó – sima falú magas tömeget ívesen hátrahajló tető koronázza. A résztömegek együtt rovart formáznak: a bejárat a fej, a nézőtér a tor, a színpad a potroh, a hátrahajló tető a kitinpáncélos hát.
A magasra emelt, tört vonalú és térben ívelt előtető alá vont – és elöl, lejjebb a bejárati fal szerkezetére szerelt kisebb előtetővel megtoldott – üvegezett bejárati rész íves alaprajzú. Ez a fej látványos és vidám; könnyed is szeretne lenni. Formai és hangulati párhuzamai a szecesszióval letagadhatatlanok. 1900 körül épült házak, metrólejáratok, orfeumok előtetői jutnak eszünkbe. Zavaró ez a hasonlóság, önkéntelen asszociációinkban a „boldog békeidők", a könnyű vér, a felelőtlenség és a kissé fülledt közönségesség jelképei. Zavaró a tető és a mögötte elhelyezkedő középső – fő? – tömb mérete és léptéke közötti feszültség is. Ekkora bevezetés mögött hatalmas és nagyvonalú folytatást várnánk. Nem lepődnénk meg, ha e bejárati tömb „Kaszinó" felirattal kerülne elénk, vagy ha Las Vegasban „Trocadero" lenne ráírva, mögötte hatvanemeletes felhőkarcoló magasodna, a színpadon pedig hölgyek habos alsóneműben kánkánt táncolnának. Akkor és ott helyén is lenne minden; formák, méretek, szimmetria.
A kör alakú nézőtéri tömb a kompozíció „csuklópontja", komor és méltóságteljes. Mintha itt a tervező észbe kapott volna; ez a kultúra fellegvára! A tor háromszintes monumentális homlokzatát második szintje fölött kétrészes övpárkány tagolja, és sima, tagolatlan főpárkány zárja le. A tömbön félkörívvel záródó, tagozatos keretezésű falnyílások sorakoznak, közülük a két alsó szint nyílássora azonos méretű, a felső szinti ablakok a két párkány közé vannak szorítva. Meglepő a két azonos súlyú szint; ha volt gesztus, amit az antik előképekre épülő építészet művelői évezreden át kerültek, hát ez volt az: a hangsúlyozott szint, a piano nobile a történeti építészet nélkülözhetetlen eleme, építészethez kapcsolódó emlékképeink alapja. Kissé ügyetlen eklektizálás ez: stilizálni akar, de a szándék – oszloprendek híján, tagolatlan főpárkánnyal – mechanikusra sikeredik. Nem a tervező által óhajtott Colosseum-motívum jut róla eszünkbe, hanem az 1900-as évek eklektikus formába bújtatott gázgyári tartályai. És még valami, ami színház volt ugyan, de mindig csak két szereplője volt: a tanár és a halott, akit a boncasztalon trancsírozott. Régen ilyen nagy ablakos, kerek épületekben oktatták a klinikákon a sebészeket.
A potroh semleges és modern. Architektúrája szerint lehetne iroda, számítóközpont. Keleti homlokzatának íves erkélye önmagában igényes megoldás; értelmezhetetlen viszont a részben a homlokzat síkjából kiugratott tartószerkezete, az aszimmetrikusan a ház tömegébe beillesztett kisebb eklektikus épületrészek, a bizonytalan toldalékok az épület előrésze fölé kinyúló, középső íves tetőtömbbel együtt.
Az épület formáit látva érezhetjük, hogy a tervező valami fontosat akart mondani, de nem értjük, mi az. Színházat a színpada, nem a formája tesz színházzá. Hogy külseje milyen, az a rendeltetés jelzésén túl lényegtelen. Nemzeti színháznál megkövetelhető a középületi reprezentáció is, ám az – tekintve azokat az asszociációkat, amelyeket történelmünk és jelen helyzetünk sugall – nemigen lehet több néhány puritán és méltóságteljes gesztusnál. Ez az épület látványos, de hiányzik belőle az idealizmus kifejezése, sőt – és ez talán még rosszabb – nem is hordoz egyértelmű üzenetet. A döntéseknek az a sora, amely az épület – ilyen – kialakulásához vezetett, valahol elkanyarodott az irracionális felé. Mint valós kiindulási pontot – nem korunk színpadi és reprezentációs igényeit vette alapul, hanem formai alapú választ akart adni a felmerülő kérdésre. Differenciálódott polgári társadalomban – ahol a forma választása rétegfüggő folyamat – e tervezői magatartás hibás és konfliktusok forrása. A formákhoz képzeteink és előítéleteink kapcsolódnak, és ezek változnak is. Mindig lesznek, akik a választott formával nem azonosulnak, azt – be nem vallottan – társadalmi alapon provokatívnak érzik. Logikus döntési sor végeredménye – tudomásul véve a dél-pesti helyszínt – „kinyíló", folyóparti színház lett volna, látványos, változatos természetkapcsolattal, a táj és az épület határának elmosásával, az aréna jelleg különféle ideiglenes és állandó megoldásaival. A táj és a látvány számtalan lehetőséget kínált volna erre a tervezőnek – sokkal többet, mint a kötöttebb, kialakultabb Erzsébet és Deák téri környezet. Nem lehet az építési területre nézni, hogy ne gondoljunk az elszalasztott lehetőségekre.
Az épület elhelyezése és tájolása – e téves döntési folyamat végeredményeképpen – nagyon karakteres formáival együtt sértődöttséget fejez ki: a közönséggel, az építészettel és a maga korával szemben. A dac gesztusa ez a ház, meg a kényszeré; ritka pillanat építészetünk történetében, hogy ekkora építmény készüljön közcélra, csak azért is, társadalmi és szakmai egyetértés nélkül, sőt annak ellenére. Ha megépül, lesz egy újabb színház Pesten, amelyet a népszáj talán „nemzetinek" hív majd, de a közönség ferencvárosinak gondol, és csicsás vaudeville-nak érez. A közvélemény a hivatalosan adagolt hozsannázás után visszalép majd a társasjáték nyitó lépésére. Ismét lesz egy olyan nemzetink, amelyet a szakma és a nagyközönség ideiglenesnek tekint, a színészek szakmailag megfelelő nemzetit igényelnek stb. Vajon mikor lesz a következő pályázat?
Ami történt, tekinthetjük egy zsákutcába kényszerített hozzáértő tervező tragédiájának, aki megragadta élete kínálkozó lehetőségét, amelyből rosszízű kényszer lett – és akihez legszívesebben odamennék, hogy megkérjem, ne folytassa; legalább arra gondoljon, amit ugyanerről az épületről ő mondana, zsűritagi, kritikusi minőségben. Vagy tekinthetjük egy olyan ember művének, akinek képességeit meghaladta a kormánybiztosi szerep. Száz év múlva doktori értekezések tárgyalják majd az 1987-es pályázatot, és azt is, hogy utána „történelmileg" szükségszerű volt-e, hogy sok jó megoldás után kiválasztottuk e mintakönyvi rosszat. Azt mondhatják majd, hogy az építészet – és nem a minősége – tükre a hatalmi és társadalmi viszonyoknak. Tekintélyelvű hatalom éppúgy építtethet jó házat, ahogy tekintélytagadó demokrácia rosszat. Igaz! Az építészet történetének tanulsága az is, hogy a teljes vagy csaknem korlátlan önkényuralom kiváló alkotások sorát hozta létre, miközben a demokrácia hajlik a középszerűség felé. Ám igazán jó építőművészeti alkotás – mint mindenféle művészeti alkotás – akkor jó, ha tükrözi a korát. Ez az épület pedig erre nem alkalmas; ez egy demokráciában antidemokratikusan létrejött épület. Rettentő nagy baj, hogy ez e ház lényege; ettől érezzük sértődöttnek, ettől ilyen zavaros. Ezért hiányzik az épületből a szervező erő, a magasabbrendű logika, amely minden jól sikerült épületnél elégtétellel és jó érzéssel tölti el a szemlélőt; jó házat azonnal át lehet tekinteni, és meg lehet érteni. Ezért érezzük e ház formáit túl soknak, provokatívnak, öncélúnak. Paradoxonokat kedvelők azt is mondhatják: ezért szimmetrikus, ezért olyan bejáratra komponált, régi vágásúan középületszerű. Persze riposztozhat erre valaki: az a lényeg, hogy felépült. A többi nem számít. Tévedés! Egy épület – és különösen egy középület – nem csupán a rendeltetésszerű használat tárgya, hanem megépítése gesztusának emléke. Csaknem másfél évszázada egy lelkes fantaszta Pesten Vigadót épített, egyetlen főhomlokzatra komponált, látványos, ámde alig használható épületet, amelynek szeszélyes és romantikus formáit a klasszicizmus kiegyensúlyozottságához szokott közönség idegenkedve fogadta. Mégis mint közpénzből, közóhaj szerint emelt építményt a közvélemény magáénak – sőt közismert külföldi példákat feledve nemzeti stílusúnak is! – tekintette, hibáival együtt. A Vigadó keletkezése körülményeivel együtt épült be a nemzet tudatába, és ezeknek emléke azóta is e házhoz fűződik. Nem mindegy tehát, milyen módon és milyen körülmények között építjük fel új nemzeti színházunkat. Az áldatlan ellenségeskedés oktroj gesztusa kapcsolódik-e hozzá avagy a közóhajé.

 


Siklós Mária Nemzeti Színház terve
4/5
Siklós Mária Nemzeti Színház terve

Részlet Déry Attila: Nemzeti színházaink című írásából.
Mozgó Világ, 2001/1

Déry Attila "Nemzeti színházaink" című írásának teljes szövege

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Mozgásjavító Általános Iskola épülete // Egy Hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:36
10:30

Az Egy hely Lajta Béla egyik első, 1908-ban megvalósult nagyszabású zuglói épületének történetét mutatja be, mely korábban sokáig a Vakok Intézeteként, de átmenetileg hadi kórházként és zsidó menekültek táborhelyeként is működött. A monumentális, nyers téglatömeget sokféle, részletes motívumrendszer gazdagítja: kerítésbe komponált költemények strófái, állatfigurák, népművészeti motívumok, pásztorfaragások és életfamotívumok.

Az Egy hely Lajta Béla egyik első, 1908-ban megvalósult nagyszabású zuglói épületének történetét mutatja be, mely korábban sokáig a Vakok Intézeteként, de átmenetileg hadi kórházként és zsidó menekültek táborhelyeként is működött. A monumentális, nyers téglatömeget sokféle, részletes motívumrendszer gazdagítja: kerítésbe komponált költemények strófái, állatfigurák, népművészeti motívumok, pásztorfaragások és életfamotívumok.

Nézőpontok/Történet

Japánkert // Egy hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:35
10:27

Mamutfenyő, botanikus kert, szőlőültetvény, fűszernövények, sövénylabirintus, torii kapu, teaház, tórendszer, szigetek, szent hegy, japánkert. Az Egy hely a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium zuglói tankertjét mutatja be.

Mamutfenyő, botanikus kert, szőlőültetvény, fűszernövények, sövénylabirintus, torii kapu, teaház, tórendszer, szigetek, szent hegy, japánkert. Az Egy hely a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium zuglói tankertjét mutatja be.