Lennék Veszprémben nyugdíjas építész

"Körbejárva, megismerve a házat, a kritikai attitűd folyamatosan kihallatszik. Az új épület nem tud létezni, nem létezik az adottságként kapott mozi nélkül, de ez az együttélés az ellentétekre épül, a folyamatos feleselésre. Ha tippelnem kéne inkább szeretők, mint házastársak, de ki tudja…" – Árvai András írása a Hangvilláról.

"Délelőtt volt, mint egy múlt századi képeslapon, a közelben haldoklott egy kutya, és a kacskaringós kicsi veszprémi utcákon néha dúdolni kezdett a somlói bor is." (Darvasi László: Összegyűjtött szerelmeim)

Folyton azon gondolkodtam, fel tudom-e fedezni ebben a házban az építészt, a nem szokványos életutat, a szubtrópusi gyerekkort, az állatkertet, Kós Károlyt, bármit, ami arra utalna, más úton közelíti meg a belvárost a buszpályaudvarról, mint én, főleg, hogy családi kötelékek is kötik Veszprémhez. Muszáj, hogy megmutatkozzon a különbség, más ízű legyen az a lecsó, ha ausztrál paprikából főzik. Két építész története a ház, az egyik Albóciné Ábrahám Gabrielláé és a társáé, a már körbeírt Anthony Gallé.

A korabeli helyszínrajzot böngészve úgy tűnik tiszta, olvasható elképzelések irányították a hatvanas években az omnipotens építész kezét a város átformálásakor. Mégis, már nehezen visszafejthető indokok vezérelték az új város megalkotóit, egészen pontosan a városközpont megalkotóit - fontos része a szóösszetételnek a központ szó, hiszen központ készült egy központosított világban. A modernizmusban pihenő gyökerek a szocialista ipar delelőjén kaptak szárba és nem tűrtek meg semmit, ami akkor más kotta szerint szólt. Egy veszpréminek nehéz nem fájó szívvel gondolni a betemetett udvarok és házakon uralkodó, beszédes nevekkel illetett házakra, a húszemeletesre, a legfelső szinten a párttitkár lakásával, a lepényre, a köpcösre és a többiekre. És a Séd mozira, az utca vonalától szándékosan visszaugratott monolitikus, műkővel beburkolt tömegre, ami az utca kanyarulata felett lebegett, megvalósítva ezzel egy kényelmetlen, mégis, bizonyos szögekből lenyűgöző kontradikciót.

A mozi tömege sehogy sem áll, a félbehagyott, megtagadott nagy ívű tervek otthagyták, mutassa egyedül az egyenes utat, ha tudja. Nem tudta. A girbegurba veszprémi utcák győztek, a végtelenbe mutató, tömegek szabályos sorban való vonulására alkalmas sugárutak ellen. Még akkor is, ha a tömegek apró fogaskerekei ma is ott élnek és botorkálnak le dúdolva a várból a kanyargós utcákon a buszpályaudvar éles formái közé. Empátia kell ide, nem csak a tervező részéről, hanem annak a részéről is, aki a betont vágja, aki negyven éve ugyanoda öntötte a betont, építve azt a jövőt, ami ma egy foszladozó és érthetetlen múlt részeként idegesítő módon emlékezteti őt arra a butaságra, amit akkor még ifjúságnak hívtak, amikor még a mozi jelentette az utat a lányok bugyijáig. Empátia kell a részéről és empátia kell az irányukba is, hogy megértsük és elfogadjuk, hogy a múltjuk és munkájuk nem egy kidobható vagy lecserélhető dolog, hanem a jelenünk része.

A Hangvilla, kérdéses részletei mellett, legfőbb erénye ez az empátia, amivel ebben a korántsem irigylésre méltó helyzetben megpróbál helytállni, még ha a folytonosság nem is egyértelműen olvasható le róla.
Az adottságokat néhol bámulatos természetességgel vállalja, ugyanakkor önmagának felállított akadályokon bukik el, hagyva maga után némi hiányérzetet. Erős koncepcionális elemmel indít, ami egy ilyen környezetben szinte elkerülhetetlen, hiszen egy olyan társaságban, ahol egyrészről magabiztos állítások, másrészről retrográd vágyak vannak, nem igen lehet halk szavúan észrevetetni magunkat. Ez az elem egy szoborszerű tárgy a meglévő épülettől elszakítva, a teresedésnek egy, a meglévő utcavonal, jobban mondva az eltűnt térfal fikciós súlypontjában elhelyezve. Fikciós abból a szempontból, hogy a térfal-hiátus és a Séd mozi tömege között kiérzett pontról van szó, ami a hiányból indul ki, tehát magára a korabeli épületekre, a korabeli térfalra nem utal, csak azok hiányára. Ez a fordított kúp alakú térplasztika a megdöntött tartószerkezeti elemek kimozdítása miatt örvénylik, dinamikussá válik. Ezt a dinamizmust lefolytja, bezárja a függönyfal megvalósult és hangsúlyossá vált függőleges osztása. Ez, a megépült szerkezet adta takarás mégis jót tesz a koncepcionális célnak, miszerint a teret bezárja, a modern városközpontot a kanyarulat felett hagyja. Az örvénylő mozgás gerjesztése sok lett volna, az integráció helyett a szegregációt erősítette volna, túlzó elemmel bővítve az amúgy is leterhelt környezetet.

A koncepció másik erős állítása a kritikus párbeszéd a meglévő épülettel, ami zárt, tömör, anyagában is nehéz, szemben a bővítés könnyűszerkezetes, nyitott, üvegfal, fa, fény és tér világával. A két, egymás mellé, egy padba ültetett felfogás alapvető társadalmi és kulturális különbözőségeket hordoz magán. Nem csak a mozi mint funkcionális egység változott meg idővel, hanem a kultúra mint termék is mást jelent ma, mint amikor a Séd mozit megálmodták a szűk utcácskák poros világába. Mégsem a régi elbontását választották, hanem a kompromisszumok árán való felhasználását. Felhasználását minden elemének, kezdve a tereitől a tartószerkezetéig és a burkolatáig. A bővítés magába foglalja a régit, a tervezők körbeállványozták, látszólag provizórikus módon teszik le a kézjegyüket. Látszólag bátortalanul vagy látszólag bátran. Mondjuk úgy, bátran bátortalanul.

Mégis, ez a felállványozottság csak az épületen belül érezhető, ahol a tervezők rásegítettek a régi és az új épületek között hagyott réssel is. A szabadon formált függönyfalas, transzparens épületrész magára marad, az épület többi homlokzata tömör maradt, még ha a szerkezete meg is egyezik, következetes a bővítés minden egyes centiméterén. De ez nem jelenti azt, hogy az egységességet nélkülöző különböző homlokzati felületek ne nyújtanának izgalmas, kidolgozott és kiérlelt részleteket, amin jó elidőzni. Körbejárva, megismerve a házat, ez a kritikai attitűd folyamatosan kihallatszik. Az új épület nem tud létezni, nem létezik az adottságként kapott mozi nélkül, de ez az együttélés az ellentétekre épül, a folyamatos feleselésre. Ha tippelnem kéne inkább szeretők, mint házastársak, de ki tudja…

Hangvilla, Veszprém from 6B.hu on Vimeo.

Kedves Klára! Átutaztunk ezen a gyönyörű, girbe-gurba kisvároson, forró teát ittam egy kávéházban, 6 pogácsát vettem a cukrászdában, kint csepereg, bent egész jó meleg van, mindjárt megyünk tovább. Írok, mihelyt lehet. Kis Klára járt itt! Veszprémben szívesen lennék nyugdíjas író. Jól vagyok! Mindnyájukat csókolja és üdvözli (Szabó Lőrinc: Huszonöt év)

Árvai András

Többek között a Hangvilla is megtalálható az Építészfórum kortárs építészeti térképén, melyet itt lehet böngészni további munkákért és cikkekért. 

A Hangvilla komfortjához az Armstrong akusztikus álmennyezeti rendszerei járultak hozzá.