Közélet, hírek

Márciusi rekviem

1/7

?>
?>
Csépe László építész
?>
Csépe László
?>
Csépe László
?>
Csépe László
?>
?>
1/7

Márciusi rekviem
Közélet, hírek

Márciusi rekviem

2009.05.15. 11:28

Cikkinfó

Szerzők:
Borvendég Béla [1931-2014]

Építészek, alkotók:
Csépe László

Szögedi kollégájától, Csépe Lászlótól – Dudától ­– búcsúzik Borvendég Béla.

1/7

Csépe László építész
2/7
Csépe László építész

„Tudod fiam, ma már csupa olyanok halnak meg,

akikről azt sem tudom, hogy kicsodák."
(Kós Károly)
Nos bevallom, hogy hovatovább magam is
ehhez az életkorhoz közeledvén annál inkább belém hasít,
ha egyre gyakrabban nálam jóval fiatalabb
egykori munkatársaim halálhíre jut el hozzám.

 

Kós Károlyt nem sokkal halála előtt látogattam meg Kolozsvárott. Nem volt könnyű hozzá bejutni, mert hozzátartozói nem csak legyengült egészségét óvták, de okkal féltették az esetleges provokátorok közeledésétül is. Végül egy órás látogatást engedélyeztek kettőnk számomra. A dolgozószobájában fogadott. Botját térdei közé szorítva kissé görnyedten üldögélt a karosszékben. Élesen metszett, ezer ránc szántotta arcát oldalról világította meg nyugvó nap fénye, miközben belelapozgatott az ajándékba vitt könyvbe.

Bár előre készültem a találkozásra, ott mégis zavarba jöttem. Végtére pontosan tudtam, hogy aki ül szemben velem, maga a megtestesült legenda, arról azonban hogy ilyen helyzetben miről illik beszélni, mit lehet tapintatos kérdezni – ráadásul egy órás időhatár közé szorítva –, nem volt módom előre végiggondolni. Arról meg végképp fogalmam sem volt, hogy miként kell viselkedni akkor, ha nemcsak sejtem, de a küszöb feletti résen beeső fény és árnyék elárulja azt is, hogy az ajtó mögött valamelyik aggódó rokon fülel.

Nem csoda, hogy végül miről esett szó köztünk, szégyenszemre már elfelejtettem. Csak két dologra emlékszem. Feleségemet bemutatva megemlítettem, hogy ő erdélyi származású, jelesül szülei Szatmárnémetiből menekülve költöztek át Magyarországra, de rokonai ma is abban a városban élnek. Mire tüstént kijavított, mondván „Szatmár nem Erdély, hanem Partium".

A másik, hogy a beszélgetés egy lélegzetvételnyi szünete után felém fordulva hamiskásan ezt mondta: „Tudod fiam ma már csupa olyanok halnak meg, akikről azt sem tudom, hogy kicsodák." Nos bevallom, hogy hovatovább magam is ebbe a korba jutván annál inkább belém hasít, ha – egyre gyakrabban – nálam jóval fiatalabb egykori munkatársaim távoznak az élők sorából.

 

Csépe László
3/7
Csépe László

Csépe László
4/7
Csépe László

Csépe László
5/7
Csépe László

 

A múlt század elején a színes márvány zúzalékból fehércement kötőanyaggal készített, mintás mozaiklap még elviselhető áron beszerezhető, ám mégis színvonalas padlóburkoló lapnak számított. Ilyen mozaiklap burkolatot készült végül Szent Gellértről elnevezett Szegedi Fogadalmi templomban is, amikor a túlságosan költséges Schulek Frigyes tervet alaposan átdolgozta Foerk Ernő professzor. Hogy e lapokat például Csongrádon gyártották-e, azt nem tudom. De könnyen meglehet, mert ott az államosításig működött legalább egy ismert, ilyen lapokat gyártó üzem, mégpedig a gróf Széchenyi István utcára nyíló, igen mély, ámbár nadrágszíj szélességű telken.

A forradalom és szabadságharc vérbe fojtása után komolyan megfordult a fejemben, hogy külföldre menekülök – minthogy tagja voltam a műegyetemi karhatalmi zászlóaljnak, és más dolgok miatt is úgy véltem, hogy erre bőven lett volna okom. Ám különféle véletlenek egybejátszása miatt sorsom másként alakult. Akkor ugyan még csak olyan mentegetődzésként, ám fél évtized elmúltával 1962-ben, Londonban dolgozván, már meggyőződéssel vállaltam az elhatározást. Jelesül azt, hogy itthon van rám szükség. Hogy olyan, amilyen, de ez a hazám, ahol élnem s halnom rendeltetett.

Talán 1959-ben kapta az akkori alkalmazóm, az ÉVM Szegedi Tervező Iroda a megbízást, hogy tervezzen egy nyolc tantermes általános fiúiskolát az említett csongrádi telekre, ami az államosítást követően a város használatába került. A megbízást megkapva, amint sorát ejthettem – megerősítve az organizátor és a közműveket tervező kollégával ­–, beültem az iroda egyetlen Skoda gépkocsijába, és Pista sofőr – aki köztudottan egyben a szélsőbalos egykori munkáskáder igazgató egyik besúgója is volt – kizötyögtetett minket a helyszínre.

A telek mérete elvben bőséges volt, de keskenysége lehetetlenné tette az akkoriban kötelezően alkalmazandó típusterv adaptálását. Aminek persze igen megörültem, jóllehet első lépésként az eltérési engedélyeket kellett kisírni az illetékes bürokratáktól. Ami persze eltartott néhány hétig, de ez alatt legalább nyugodtan spekulálhattam a megoldáson.

Mint frissen mázolt építész, természetesen a modernizmusban hittem. Ámbár nem a Bauhaus aszkétikus szikárságában, hanem abban a fajta magyar paraszti, ezen belül is nagyalföldi paraszt építészet kevés szóval is sokat mondó funkcionalizmusában, amit már a diplomatervem készítésének idején megismertem Vargha László professzor előadásaiból és páratlanul gazdag diapozitív gyűjteményéből.

Az iskola alaprajzi sémája ezután már szinte önként kínálta magát. Talán azért is, mert ha nem is ez volt az első megépített házam, de mégis ezt tekintettem első építészeti krédómnak. (A ház meglehet ezért is került bele többek közt az Ybl-díj adományozásának indoklásába.) Az iskola egyemeletes, alaprajza nyomtatott nagy É betűt formáz, ahol a 2x négy tanterem, meg harmadikként a fizikai előadó és alatta a konyha képezi a betű szárnyait, a kiszolgáló helyiségek a pedig a betű szárában helyezkednek el. S mindez az ékezetet adó tornatermi blokkal folytatódik. A házat cseréptető fedi, a falak meszeltek.

Az igazi gond és a kihívás az volt, hogy a ház többe nem kerülhetett, mint a típusterv költség előirányzata, és persze előgyártott, téglatálcás, ÉTI gerendás födémet kellett alkalmazzak, kivéve bizonyára a lépcsőt és a zsibongót.

Az épület talán az 1960-as tanév kezdésére készült el. Hogy annak idején kit neveztek ki első igazgatójául, már nem emlékszem, bár az építkezés idején többször is találkoztunk. Gondolom valamilyen pártember lehetett. Együtt ünnepeltük meg az épület átadását is, amikor szokás szerint valamilyen megyei és városi korifeusok ráztak kezet az élmunkásokkal. Azaz az „építőkkel", akik közé mint „haladó értelmiségi" képzelhettem oda magam.

Ezután gyakorlatilag megszakadt a kapcsolatom az iskolával egészen addig, míg szegény Jálics Ernő naturálisan népies szobra (nyugvó nőalak golyóval vagy gömbbel, vagy valami ilyesmivel a kezében?) elhelyezésénél nem kellett közreműködjek.
Hogy Csépe úr, a megbecsült férfiszabó, akiből az államosítás csinált átmenetileg vasbetonszerelőt, a saját fiát mikor íratta be ebbe az iskolába, nem tudom. Mint ahogyan azt sem, hogy ez a Laci gyerök derék férfiemberré cseperedvén, építésznek fog tanulni, s később egyik kedves munkatársam lesz. Akit, ha igaz az – amiben hiszek –, hogy a szép épített környezet a jóra és szépre nevel, tanítványomnak is mondhattam. Laci, vagy ahogy egymás közt hívtuk, Duda, szűkszavú, szerény, zárkózott, makacs és nagyon precíz építész volt. Azon kevesek egyike, akit az első elgondolás fölvázolásától kezdve a legutolsó részletig mindig az EGÉSZ mű érdekelt. Munkabírása közmondásos volt, munkatársai szerették, és nem csak a lelke mélyén bujkáló bohémsága, de a szerénysége miatt is. Nem egyszerűen kolléga volt, hanem társ a munkában.

Volt. Borzalmas leírni, hogy immár csak volt. Hogy itt hagyott minket. Nem hallhatjuk többé kicsit rekedt, mindig fátyolos hangját, nem láthatjuk, amint rajzasztala fölé görnyed, vagy farmerja zsebében cigaretta után kotorászik. Ahogy névnapi, születésnapi meghitt ricsajozásainkon belekortyol a borospoharába.

58 évesen hagyott itt bennünket.

Kedves Barátom! Kedves Duda. Nyugodj békében!

Borvendég Béla
2009. március 25.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Helyek/Köztér

SÁRKÁNYOK ÉS DELFINEK PESTEN ÉS BUDÁN // Egy hely + Építészfórum

2021.02.24. 16:10
00:06:00

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Épületek/Középület

SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM // Egy hely + Építészfórum

2021.01.06. 17:41
00:08:06

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő része a budapesti Szépművészeti Múzeum 114 éves épületét mutatja be. Kiváló alkalom, hogy a pandémia miatt zárva tartó múzeum tereit virtuálisan is megcsodálhassuk. Így mikor következőnek ott járunk, olyan részletekre is rácsodálkozhatunk, melyek ezidáig elkerülhették figyelmünket.

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő része a budapesti Szépművészeti Múzeum 114 éves épületét mutatja be. Kiváló alkalom, hogy a pandémia miatt zárva tartó múzeum tereit virtuálisan is megcsodálhassuk. Így mikor következőnek ott járunk, olyan részletekre is rácsodálkozhatunk, melyek ezidáig elkerülhették figyelmünket.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk