Design/Formatervezés
Megnyílt a Velencei Biennále magyar pavilonja
2014.06.06. 08:34
„Az idei kiállítás az építés folyamatát, ember- és közösségformáló erejét, az épített környezetre tett hatását vizsgálja, ami jól kapcsolódik az idei Biennále központi témájához, a fundamentumok fontosságának hangsúlyozásához" – mondta az idei Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar kiállítását megnyitó beszédében Hammerstein Judit, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára.
Hammerstein Judit felidézte: mikor 1980 tavaszán néhány építészhallgató és építész kirándulást tett a Visegrádi hegyekben, és aztán Makovecz Imre vezetésével megszervezték a Visegrádi Tábort, akkor nemcsak a Kárpát-medencei modell, mint az építészhallgatók gyakorlati képzése vette kezdetét, hanem egy szinte elfeledett forma éledt fel. A kalákaépítések egy-egy közösség szükségletére kínálnak megoldást, s közben építés alapjaira irányítják a figyelmet: az anyag ellenállásának nehézségére, a tudás fontosságára, és az összefogás révén létrejövő építmény nagyszerűségére. A hagyományt élesztik fel, nemzeti identitásunkat erősítve.
A pályázati úton kiválasztott kiállítás kurátorai, Jakab Csaba és Márton László Attila az általuk kárpát-medencei modellnek nevezett oktatási módszert mutatják be olyan konkrét építészeti példákon keresztül, ahol kalákában, közös munka eredményeként jött létre valamilyen hasznos építmény.
5/13
Megnyílt a Velencei Biennále magyar pavilonja
Megnyílt a Velencei Biennále magyar pavilonja
A kiállítás része Kunkovács László Balogh Rudolf- és Magyar Örökség-díjas fotográfus, néprajzkutató felvételeiből összeállított fotósorozat is, mely a népi építészet sajátos és mulandó remekeit idézi fel.
A kiállításba építész szakos főiskolai és egyetemi hallgatók is bekapcsolódtak: egy külön pályázat nyerteseiként hat temesvári egyetemista – Järger Zsolt, Molnár Zsolt, Szemcsuk Franciska, Benedek Tímea, Czáka Zoltán és Tóth Bertalan István – Szakállszárító című projektjük keretében használhatatlanná vált padokat újított fel a magyar pavilon előtt illetve a Biennále területén.
9/13
Megnyílt a Velencei Biennále magyar pavilonja
Megnyílt a Velencei Biennále magyar pavilonja
Az „építésbe" és jelhagyásba játékos módon a látogatók is bekapcsolódhatnak a belépéskor kapott csipeszek feltűzésével. A kurátorok több százezernyi hagyományos facsipesszel készülnek, és azt remélik, hogy a tárlat emblémája, a facsipesz a város különböző részeibe is eljut.
A Velencei Építészeti Biennále, amelynek főkurátora Rem Koolhaas holland építész, június 7-től november 23-ig várja a közönséget.
08:09
A Biennálé másik jeligéje (a "Fundamentals" mellett) a "Modernity 1914 - 2014". Ezzel Rem Koolhaas nem igazán tudott mit kezdeni – az Arsenale központi anyagát megtekintve, inkább kortörténeti, mint építészeti kiállításon éreztem magam. Bezzeg, a nemzeti pavilonok, különösen azon országoké, amelyekben a modernizmus meghatározó irányzat volt! Ilyen mindenek előtt Brazília, amelynek a kiállítása a modernizmus, elsősorban Costa és Niemeyer (és még vagy öt, korabeli kiválóság) megdicsőítésének tekinthető. Láthatóan, máig roppant büszkék rájuk, fittyet hányva a Jan Gehl-i élhetőségi aggályokra. Itt jegyzem meg, hogy Koolhaas nyilván nem a modernizmust érti modernity alatt, hanem azt, ami a modern építészeti anyagok és technológiák, no meg a tömegigény nyomán az elmúlt száz év építészetében kialakult.
A modern építészet iránti legkomolyabb kételyeket Lettország kiállítási standja támasztja. Az ő kiábrándult, de nagyon gondolat- és adatgazdag installációjuk egyenesen a mozgalom lettországi létezését kérdőjelezi meg, miközben vagy száz épületet megmutat - többségében lejárt, elavult szocmodernet. Odafigyelve azért kiderül, hogy a kiábrándultság a múlt politikai ágyazó közegének szól, tehát annak, hogy hozzájuk a modern épületek a szovjet uralom intézményeinek foglalataként érkeztek.
E két véglet között feszül a Biennálé modernitásról szóló vonulata, sokféle önkényesen választott hangsúllyal, de összességében igencsak kijózanítóan. A magyar pavilon kimarad ebből a főcsapásból, ám ez nem baj. Emlékszem, volt kiállítási koncepció (talán második vagy harmadik lett) amely, úgymond, a „modernizmus” magyarországi történetét kívánta elmondani, de csakis a szocializmus időszakára koncentrálva. Örülök, hogy nem olyan kiállítást vittünk a Biennáléra, amely "későmodern" vagy "szocmodern" irányzatot terminológiájában összekeverte volna a két világháború közötti, eredeti modernista vonulattal. Félő, hogy az a kiállítási anyag beleolvadna a Biennálén a modernizmus körül kialakult, eszmeileg pontatlan, hevenyészett rendszerezettségű, kicsit lehangoló tarkaságba. Sokkal jobbnak tartom az építész-képzésre és a magyar népi építészetre összpontosítva az alapok felmutatását, tehát hogy a Fundamentals hívószó jegyében hozták létre ezt a kiváló kiállítást.
Azért a legjobban az olasz pavilon tetszett. Egy része - legalább harminc illusztrált példa - a régi és új épületek összeépítésével, nagyrészt "tégla a tégla mellé" típusú egybeforrasztásával foglalkozott. Erről a kiállítási anyagról kurzust kellene tartani Magyarországon. Az olaszok – legalábbis a példák alapján - ebben egyszerűen zseniálisak.
07:17
Először jártam a Velencei Építészeti Biennálén és a magyar pavilon szíven ütött: talán a legszebb épület az egész területen. Még így, borostyántól elmaszkolva, sudár fáktól eltakarva, a fehér kubusok sorától kicsit elidegenedetten is az. A kiállításunk is kiváló, biztos, hogy a legjobbak egyike. Két, igen fontos "Fundamentals"-ról szól (ez a szó az idei építészeti biennálé egyik jeligéje). Egyrészt a sok építészünk számára meghatározó népi alapokról, másrészt a fiatal építészek képzésében itthon évtizedek óta fontos, testi munkát és önépítő-öntevékeny, mégis közösségi élményt jelentő nyári építőtáborokról. A csipesz-gondolat megindító és az egész biennálé egyetlen érdemi kísérlete a közönség - többségükben maguk is építészek - tevőleges bevonására. A nekem legjobban tetsző hat kiállítás egyébként, rangsor nélkül: olasz, brazil, albán, lett, mexikói, magyar. A legrosszabbak: német, belga. Mindkettő kongóan, bosszantóan üres. A német pavilon ürességében ráadásul felfedezni vélem a valamikori, Mies van der Rohe által tervezett barcelonai német pavilon utánérzését (az is üres volt, de micsoda különbség). A belga kiállítás pedig a semmitmondás csimborasszója. Szó se róla, a semmitmondás réme ott leselkedik minden művészi tevékenység sarkában, na de hogy valaki direkt meghívja, vendégségbe…
Két apró, kritikai megjegyzés a magyar kiállításhoz. Sajnos a Biennálé könyvesboltjában nem kapható a Building című, a pavilon anyagáról szóló kiadvány, amelyet pedig sokan megvettek volna. A másik a film, amely az építészeti Biennálé több pavilonjában is alapvető szerepet tölt be. Igenám, de sehol máshol nem a kiállító ország nyelvén beszél. Vagy olaszul, angol felirattal, vagy angolul, olasz felirattal. Erre legközelebb figyelni érdemes, mert a magyar nyelv a külföldiek számára még angol felirattal sem igazán követhető.
09:13
Csaba és MLA! Gratulálok!