Épületek/Örökség

Páratlan sírkert, megújuló mauzóleumok és Drávaszabolcs nyolc évszázada

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Páratlan sírkert, megújuló mauzóleumok és Drávaszabolcs nyolc évszázada
Épületek/Örökség

Páratlan sírkert, megújuló mauzóleumok és Drávaszabolcs nyolc évszázada

2016.02.19. 10:35

Cikkinfó

Szerzők:
Kovács Olivér

Földrajzi hely:
Magyarország

Vélemények:
1

A Salgótarjáni úti zsidó temetőben, valamint a Fiumei úti sírkertben, a Budapesti Történeti Múzeumban és Drávaszabolcson jár a Közkincs-kereső 2016. február 17-i adásában, Kovács Olivér örökségvédelmi műsorában a Trend FM-en.

Budapest legszebb izraelita temetője, sőt a szakemberek szerint közép-európai összehasonlításban is egyedülálló: a műsor első felében a Salgótarjáni úti zsidó temetőben, aztán pedig a Fiumei úti nemzeti sírkertben járunk – utóbbi helyen azt is megtudjuk kiderül, melyik államférfi mauzóleuma újulhat meg idén. A kalauzunk Mezős Tamás építész professzor.

Két régi-új szobor és egy kötet a budavári palota történetéről. Mindezt kedden, február 16-án mutatták be a Budapesti Történeti Múzeumban. Beszélgetés az intézmény főigazgatójával, Farbaky Péterrel.

Idén ünneplik Drávaszabolcs nyolcszázadik évfordulóját. Ebből az alkalomból egy kötetet is megjelentetnek, amely a település múltját igyekszik bemutatni. Riport Bencs János helytörténésszel, a könyv szerkesztőjével.

Kovács Olivér

A műsor itt hallgatható meg.

Vélemények (1)
Pákozdi Imre
2016.02.19.
19:25

Ez a "páratlan sírkert" mindössze kétféle embert nem érdekel Magyarországon: a zsidókat és a nem zsidókat. Közönyüknek hangsúlyt is adnak választott képviselőik útján. A zsidók a Mazsihiszen keresztül, amelyik - kezelői jogon - huszonadik éve nem foglalkozik érdemben ezzel az emlékhellyel: egy portást és két vérebet élelmez, valamint látogatónként 2000 (kettőezer) forint baksisért szemet huny a kegyes érzelmű érdeklődők bejutása fölött. Egy hat éve lezuhant kőtáblát képtelen a helyére visszaemeltetni ez az társaság, amely kőtáblának Lajta Béla ravatalozóján, a beomlott kupola homlokzatán lenne a helye. A nem zsidók pedig a kultusztárcán keresztül juttatják érvényre érdektelenségüket. Ez a szép mosolyú református pap által vezetett, kudarcot kudarcra halmozó szervezet fittyet hány arra, hogy miképpen minősül a Goldbergerek, a Hatvanyak, a Weiss-Manfrédok, a Baecherek és 15 ezer további boldogtalan halott sorsa az Úr, a rokonok, valamint a magyar és a nemzetközi nyilvánosság előtt. 

Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.