Nézőpontok/Vélemény

2022 TOP 10: A legnépszerűbb galériák

2022.12.30. 16:36

Az idei év legolvasottab terv- és épületbemutatói, publicisztikái mellett azokat a képválogatásainkat is összegyűjtöttük, amelyek olvasóink körében különösen népszerűek voltak. A toplistában egyebek mellett vasúti- és épülethidak, a budai várnegyedben zajló építkezések, a főváros modern épületei és Ybl Miklós egyik a legszebb historizáló kastélyegyüttese is helyet kapott, sőt, egy olyan galéria is bekerült, ami már tavaly is az élen végzett. 

10. Budapest új védett épületei

Márciusi galériánk publikálásakor közel 180 lakóház, templom, és irodaház védetté nyilvánítása volt folyamatban a fővárosban, amelyek közt éppúgy megtalálhatók a századfordulót követő alkotások, mint az 1970-es évek ipari építészetének emlékei, illetve a budai vár háború utáni beépítései; utóbbiak védetté nyilvánítása február végén hivatalosan is megtörtént. Mindez még nem jelenti a közismert műemléki státuszt, de jelentős lépés az épített értékek megőrzése felé. Az akár csak 50-60 éves épületek védelem alá helyezése sokak számára furcsának tűnik, valójában az örökségvédelem megszokott gyakorlata zajlik a szemünk előtt, hiszen például Hollókő falu központja vagy az Andrássy úti divatcsarnok sem volt ennél régebbi az 1960-as években, a műemlékké nyilvánításuk idején.

9. Boltozatok, csuklók és övrudak világa - Tíz különleges hazai vasúti híd

Korábbi galériáinkban már sokféle közúti hidat végigjártunk, a vasút nagyobb terhelése viszont ezekhez képest sokszor követel eltérő kialakítást, sűrűbb alátámasztást, nagyobb és látványosabb szerkezeteket. A tér áthidalására pedig minden kornak megvolt a maga gazdaságos válasza, ami az építőanyagok és a számítási módok fejlődésével, nem utoló sorban pedig az igények és szabványok változásával, az évtizedek alatt meglepően eltérő megoldásokat eredményezett.

8. Tiszaug régi és új hídjai

2021 vége óta áll az M44 autópálya új, látványos deformált ellipszis kapuzatokkal épült Tisza-hídja, amely lehet, hogy egy új, gyakorivá váló elrendezés előfutára, de az is megeshet, hogy egyedi példány marad. A szomszédságában az építők száz évvel ezelőtti elődeinek egyik igazán látványos, a maga nemében utolsók közt épült munkája prezentálja a folyami hidak fejlődését.

7. Budapest Bauhaus időkapszulája: a Napraforgó utcai kísérleti lakótelep

Kevés olyan egységes, modern utcakép létezik hazánkban, mint a budai hegyek egykori kislakásos mintatelepe, olyan pedig talán egy sem, amit ilyen nagy becsben tartanak. A kor legnevesebb építészei által tervezett 22 házra ma az országos műemlékvédelem mellett a helyi lakók egyesülete is vigyáz. A Napraforgó utcai kísérleti lakótelepről készült galériánk a tavalyi év végi összesítésünkben az élen végzett, és olyannyira népszerű azóta is, hogy az idei listára is felkerült. 

6. A látható történelem - a budai vár háború utáni foghíjbeépítései

Januárban kezdődött meg a budai várnegyed egyik modern, háború utáni épületének, a Diplomata-háznak bontása, másfél évvel azután, hogy a teherelosztó központ is erre a sorsra jutott. A világháborús ostrom jóval több, kisebb épület pusztulásával járt, amelyek helyén további tucatnyi hasonló, modern lakóház áll, szétszórva az évszázados utcák házsoraiban.

5. Sóhajok hídjai Győrtől Szegedig - tíz különleges hazai épülethíd

Két épület közti, fedett híd kapcsán valószínűleg sokaknak a velencei Dózse-palota és a börtön közti, több mint 400 éves, pompás áthidalás lehet ismerős a lagúna vize fölött, ahol a legendák szerint kintről is hallani lehetett a bíróságról a túloldali fegyházba távozó elítéltek sóhajait. Hasonló, de kevésbé drámai feladatot ellátó építmények hazánkban is szép számban készültek, és nagyrészt remekül prezentálják koruk építészeti, szerkezetépítési megoldásait, akár építtetjük üzenetét is. Képgalériánkban közülük válogattunk.

4. Történelem a daruk erdejében – építkezések a Budai Várban

A Budai Várnegyed vedutáját jelenleg az építőipari daruk hada határozza meg, a háborús sérülések okán lebontott historizáló épületek visszaépítése rendkívül gyors tempóban folyik. A munkálatok tavasszal már azon fázisba érkeztek, amikor az épületek "csupasz vázai", a történeti burkolatok alatti rejtett struktúrái nyújtanak látványosságot, melyet Gulyás Attila fotóival dokumentált az Építészfórum.

3. ICOMOS-díjas lett a szabadkígyósi Wenckheim-kastély – Mutatjuk, milyen lett a felújítás

Ybl Miklós egyik – ha nem a legszebb – historizáló kastélyegyüttese, amely a háború óta csak körülményesen volt látogatható, most a Nemzeti Kastélyprogram égisze alatt új funkciót kapott. A kortárs műemléki beruházások specialistájává is vált Konkrét Stúdió a gyulai Almásy-kastély után most új szintre emelte a kastélyrehabilitációk gyakorlatát e felújítással.

2. Séta a Svábhegy békebeli luxus városnegyedében

A budapesti XII. kerület legmagasabban fekvő részén, a Széchényi-hegy keleti lejtőjén nem csak a 19. század közepének egyik legnagyobb és legelegánsabb fővárosi villanegyedét találni, de a következő évszázad első felének néhány alig ismert, látványos emlékét is, ahol szinte minden épülethez különleges történetek kapcsolódnak. 

1. Átöltöző, cserélődő és megőrzött örökség - Budapest modern épületei új korukban és ma

Évszázadok távlatából nem mindig látszik, milyen mértékű átalakulásokon mehet át egy-egy épület külső megjelenése, főleg az első néhány évtizedben, amikor műemléki, művészeti értéke még csak szűk körben ismert, vagy vita tárgya. A fővárosban is számos példa akad a modern épületek alapvető átalakítására, akár bontására, de a helyreállítására is. Különösen az előbbiekre gondolva lehet tanulságos felidézni a gyorsan változó összképek közül az eredetit, amit idei legnézettebb képgalériánkban a Fortepan hatalmas archívumának segítségével, képpárok formájában tettünk meg.