Közélet, hírek

Átadta az Építőipari Nívódíjakat az idén 25 éves ÉVOSZ

2014.12.12. 14:01

Szép számmal gyűltek össze az 1989-ben alapított Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége tagjai, támogatói és barátai, hogy az idei díjátadóval egybekötött évzáró közgyűlésen megünnepeljék fennállásuk negyedszázadát. Mint megtudtuk a magyar építőipar felívelőben van. Kelecsényi Kristóf tudósítása.

A Déli pályaudvar melletti szálloda konferenciatermében az ÉVOSZ nevében Koji László alelnök köszöntötte az egybegyűlteket és ismertette a délelőtt programját. A várva várt díjátadást megelőzte Latorcai Jánosnak, az Országgyűlés alelnökének köszöntője, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter „gazdaságpolitikai tájékoztatója", valamint az ÉVOSZ elnökének, Tolnay Tibornak a beszámolója és köszöntése.

Latorcai hangsúlyozta a negyedszázada történt alapítás jelentőségét a demokratikus átmenetben, abból a szempontból, hogy ez már jelezte a társadalmi önszerveződésbe vetett hitet. Az ÉVOSZ elsők közt lépte meg ezt, és a német mintára létrehozott szervezetből az eltelt idő alatt országosan elismert szakmai érdekképviselet lett, amely a mindenkori kormányzattal és országgyűléssel stabil, szakmai alapokon nyugvó kapcsolatot ápol.

Varga Mihály szintén gratulált a kerek évfordulóhoz, és kiemelte az építőipar fontosságát, mondván, hogy ha „levennénk azokat az épületeket a térképről, amelyek ebben a 25 évben épültek, talán rá sem lehetne ismerni városaink, és az ország egyes részeire." A miniszter beszámolt arról, hogy a következő uniós fejlesztési ciklus megközelítőleg 12 000 milliárd forintnyi hozzáférhető forrásából kevesebb fog elmenni látványberuházásokra, és több forrást csoportosítanak gazdaságélénkítésre, így az építőipar segítésére is. Ahogyan fogalmazott 2015-öt „az építési beruházások évének" szánja a kormányzat. Egy elkülönített beruházási alapba kerülnek az állam rendkívüli bevételei, és ebből finanszírozzák például a nemzeti kastélyprogramot vagy a Budavári Palota felújításának előkészítését. A jövőt illetően mindkét politikus optimista hangot ütött meg. Tény, hogy a 2014-es számok, és építőipari növekedés, habár zömében az állami beruházásoknak köszönhető, bizakodásra ad okot.

Tolnay Tibor, ÉVOSZ elnök köszöntőjében a szokásos körökön túlmenően megköszönte azon politikusok munkáját, közreműködését és segítségét is, akik felismerték a szakma problémáit, és az ügyek mellé álltak az elmúlt 25 év során. Hogy a szakmai együttműködésnek mennyire realitása van, még ebben a környezetben is, azzal támasztotta alá, hogy volt rá példa, hogy az Országgyűlés egyhangúan hozta meg határozatát építésügyi kérdésben. A 2014-2020 uniós finanszírozási ciklus pályázataihoz, időszakához mindenkinek sok sikert kívánt.

 

Lechner-díj

A díjak átadása az ÉVOSZ által alapított, és elnyerhető legmagasabb szakmai elismerést jelentő, Lechner Ödönről elnevezett Lechner-díjjal kezdődött, amelyet az építőipari szakmában eltöltött, hosszú időn keresztül gyakorolt kiemelkedő munkáért, teljesítményért, valamint az ÉVOSZ-ban, vagy környezetében végzett érdekképviseli munkában való részvételért ítélnek oda.

A korábbi 120 díjazotthoz ezúttal 6 új személy csatlakozhatott:

Bíró Károly, az ÁJK-Satec Kft. ügyvezető igazgatója, az ÉVOSZ etikai bizottságának tagja;

Hargitai Zoltán, a Hamix Kft. tulajdonos ügyvezetője, az ÉVOSZ elnökségének tagja;

Kiss Lajos, a Fütszig Bau Kft. ügyvezetője, az ÉVOSZ Ellenőrző és Számvizsgáló Bizottságának tagja;

Papp Ferenc, a ZÁÉV Zrt. termelési igazgatóhelyettese;

Scheer Sándor, a MARKET Zrt. vezérigazgatója;

Szűcs Gyula, a HUNÉP Universal Építőipari Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A 2014. évi Építőipari Nívódíj pályázatának győztesei ezt követően vehették át elismerésüket, amelyet Bálint Péter, a Nívódíj bírálóbizottság alelnöke hirdetett ki, és Pallay Tibor, a Mesterdíj kuratóriumának elnöke adott át.

 

Építőipari Nívódíj

Az Építőipari Mesterdíj Alapítvány idén tavasszal megjelent pályázati felhívására 11 kategóriában várták a pályázókat. A beérkezett pályamunkák dokumentációit helyszínbejárások követték, majd döntést hozott a kuratórium. A bírálat elsődleges szempontjai között szerepelt a kivitelezés minősége, a funkciónak megfelelő megoldások alkalmazása, a kedvező üzemeltetési adatok, az épület/építmény környezetbe illesztése, valamint a létrehozók közötti együttműködés. Ez utóbbi különösen fontos, hiszen a díjat együtt kapja a megbízó, a lebonyolító, a fővállalkozó és az építész.

2014-ben az Építőipari Nívódíjat az alábbi projektek nyerték:

Középület kategóriában a Budapest Music Center épülete (MARKET Zrt., BMC – Gőz László, Art 1st Design Stúdió);

Középület kategóriában kapott díjat szintén a tihanyi Porta Pacis – Béke kapuja látogatóközpont (MERKBAU Kft., Tihanyi Bencés Kongregáció, CZITA Építész Iroda);

Irodaépület kategóriában a budai Medve utcai Geometria Irodaház (Épszerk-Pannónia Invest Építőipari Kft., Tenke Ingatlan Kft., 3H építésziroda);

Kereskedelmi létesítmény kategóriában a Four Points by Sheraton Kecskemét Business Hotel & Konferenciaközpont (KÉSZ Zrt., Szignum-Építő Kft.);

Sport és szabadidős létesítmény kategóriában az újpesti Halassy Olivér Városi Uszoda (Monting Mérnökiroda Kft., Újpest Önkormányzata, Épszerk-Pannónia Invest Építőipari Kft.);

Ipari és energetikai kategóriában a SAUFLON Innovációs Központ (Újlaki Építő Kft., SAUFLON, Földes és Társai);

Ipari és energetikai kategóriában szintén díjat kapott az ELMÜ Irodaépülete és Üzemirányító Központja (Uni-Invest Kft., Achis Építész Iroda);

Műemlékhelyreállítás kategóriában a budavári Nagyboldogasszony templom rekonstrukciója (Magyar Építő Zrt., Reneszánsz Zrt., EMMI, Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ);

Közlekedési létesítmény kategóriában a hárosi M0-s híd, a Deák Ferenc híd második hídfelének kiépítése (A-Hídépítő – Közgép – Strabag – Colas, Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt., Pont Terv – FŐMTERV, UNITECH);

Környezetvédelmi és vízügyi létesítmény kategóriában a szentendrei mobilgát és a kapcsolódó árvízvédelmi rendszer megújítása (Swietelsky Magyarország Kft., Szentendre Város Önkormányzata, KEVITERV AKVA Kft. - Mélyépterv Komplex Mérnöki Zrt.).

Többlakásos társasház, komplex infrastrukturális létesítmény és mezőgazdasági létesítmény kategóriában nem osztottak ki díjat.

 

Elismerő oklevélben részesült továbbá:

Kemenes Vulkánpark, Celldömölk (Fertődi Építő és Szolgáltató Kft., Celldömölk Város Önkormányzata, Földes és Társai Építésziroda);

ÉMI Építőipari Tudásközpont központi irodaépülete, Szentendre (ÉPKAR Zrt., ÉMI, Puhl és Dajka Építész Iroda);

A Richter Gedeon gyógyszergyár II. számú raktárépületének homlokzatrekonstrukciója (VÁZ-ÉP Kft., Richter Gedeon Nyrt., Archikon Építésziroda).

 

Sándy Gyula-díj

A Sándy Gyula-díjat dr. Hajnóczy Péter a Magyar Építész Kamara elnöke és Szalay Tihamér, a MÉK alelnöke adták át. Négy éve alapították a díjat a jelentős tervezői és oktatói tevékenységet végző építész emlékére, aki nem mellékesen a kivitelezést is számos alkalommal személyesen irányította. Személye így szimbolizálja az építési folyamat szellemi és fizikai tevékenységének egységét.

A díj lényege szerint tehát az építészek annak a kivitelezésért felelős szakembernek adják, egyfajta köszönetként a díjat, aki a leginkább megalkuvás nélkül segített az építészeti koncepció megvalósításában.

Idén ezt Juhász Zoltán, a MARKET Zrt. projektvezetője kapta, a Budapest Music Centeren végzett munkájáért.

A díjátadó zárásaként Tolnay Tibor a 25. évfordulóra készült emlékplaketteket osztott ki azoknak, akik a kezdetektől fogva részt vesznek a szövetség munkájában.

Kelecsényi Kristóf