Schulek Frigyes nyomdokain – a Mátyás-templom felújítása

Kívül-belül teljesen megújult a középkori alapokra épült, millenniumi pompával átszőtt Mátyás templom. Az előkészítés, tervezés és kivitelezés bő évtizedet átfogó, számos érdekességet rejtő folyamatáról Deák Zoltán építész, vezető tervező beszélt. Garai Péter írása.

A budai Várhegy középső részén, a Polgárváros központjában álló Nagyboldogasszony- (közismert nevén Mátyás-) templom hosszú évszázadok történelmét őrzi. A IV. Béla által a 13. század második felében emelt háromhajós bazilikát Nagy Lajos és Zsigmond uralkodása alatt építették át érett gótikus csarnoktemplommá. A török időkben Eszki dzsámi („Öreg Mecset") néven a Vár főtemplomaként működött, így megmenekült a pusztulástól. Buda visszafoglalása után a ferencesek, majd a jezsuiták északról terjedelmes kollégiumot, délről szemináriumot építettek az épület mellé, valamint átalakították a korábban szabadon álló templomot is, amelynek számos még megmaradt középkori részlet esett áldozatul. Az 1723-as nagy budai tűzvész is komoly károkat okozott, a jezsuita rend feloszlatása (1773) után pedig Buda város tanácsa kegyurasága alá került az épület, amely kívülről ekkor egy egyszerű barokk templom képét mutatta – egészen a 19. század második feléig, amikor a romló állapotú épületet Ferenc József 1873-ban kelt határozata alapján reprezentatív Koronázó Főtemplommá építették át, amelynek sziluettje meghatározó lett a Várhegy látványában.¹

Schulek Frigyes (1841-1919) a kor purista felfogásának szellemében eltávolította a barokk kori toldalékokat, viszont alapos felméréseket végzett a megmaradt középkori épületrészek megőrzése (vagy újraépítése) céljából, ahol pedig nem talált történeti támpontot, ott analógiák és saját elképzelései szerint neogótikus modorban szabadon kiegészítette a templomot. Például a főszentélyt meghagyta eredeti formájában, az oldalkápolnákat viszont az egyszerűbb, korai gótikus periódus szellemében építette újjá. A legutóbbi építészettörténeti kutatások tisztázták és árnyalták szerepét, bizonyítva, hogy amit lehetett, megőrzött a középkori falszövetből.² A belső tér falképei és díszítőfestése Schulek koncepciója alapján készült el a kor mesterei, Székely Bertalan és Lotz Károly vezetésével. A vizsgálatok szerint a Mátyás-torony alsó két szintjén, a déli és a nyugati fal alsó tartományában, valamint a hajó három északi pillérében a kőanyag bizonyíthatóan középkori, a külső burkolatok, homlokzati felületek kiképzése viszont mindenhol az 1873-1896 között végzett nagyszabású átépítés időszakából származnak. Jelentős korszerűsítési lépés volt az 1916-ban, IV. Károly és Zita koronázása alkalmából dr. Lechner Jenő (1878-1962) tervei alapján elkészült új elektromos világítási rendszer, amely a korábbi gázlámpákat váltotta fel.³

A II. világháború - a Várnegyed és a Palota állapotához viszonyítva - „viszonylag" megkímélte az épületet: a fedélszékben és a díszítőfestésben keletkeztek komolyabb károk, a toronysisak és a lépcsőtorony több átlövést kapott, valamint a légnyomás szinte teljesen elpusztította a héjazatot. A háborús károk kijavítására koncentráló külső helyreállítás 1955-1965 között készült el Borsos László és Thurszky Béla (KÖZTI) tervei alapján, a belső tér pedig 1966-1970 között újult meg (építésvezető: Zádor Mihály, szerkezettervező: dr. Pattantyús-Ábrahám Ádám).⁴ Az ekkor használt anyagok és megoldások azonban nem állták ki minden tekintetben az idő próbáját: az ezredfordulóhoz közeledve egyre romlott a templom állapota. Repedések jelentek meg a szerkezetekben, kilazult, erodálódott kőelemek, cserépdarabok hullottak a földre, illetve rongálták meg a hajó héjazatát, beázásokat okozva a boltozatokon, károsítva a díszítőfestést. 2001-ben életveszélyessé nyilvánították a Mátyás-tornyot, ezt követően szükségessé vált a bejáratoknál védőtetők, az épület körül pedig védőkerítés létesítése. A templom és a benne található műtárgyak számára komoly terhelést jelentett az óriási turistaforgalom (naponta akár 7-10 ezer látogató is megfordult itt, éves számuk pedig 600-800 ezer között mozgott), valamint a templom szellőzése nem tudta kielégíteni a tömegeket vonzó zenei rendezvények igényeit, nyári napokon gyakran túlmelegedett az épület. Hiányoztak a fellépők számára szükséges kiszolgáló- és tároló helyiségek.

Ilyen állapotban kapta meg 1999-ben a Budavári Nagyboldogasszony Főplébánia a templomot az államtól, amely egyúttal kötelezettséget is vállalt a műemlék felújítására. (A Mátyás-templom korábban a főváros tulajdonában állt, az I. világháború előtt kegyura a mindenkori magyar király volt.) 2001-2002-ben Szövényi István és Czoh Andrea (Gipsz-Lak Kft.) elkészítette a felújítás és a Szentháromság tér felé történő, jelentős térszín alatti bővítést felvázoló koncepcióját, amely 2003-ban az elvi engedélyezési fázisig jutott el, végül a tervezett beavatkozások várható magas költségei miatt lekerült a napirendről.

2004 szeptemberétől a Várplébánia, a kulturális tárca és az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ (ÁMRK) szakemberei Deák Zoltán vezetésével visszafogottabb programtervet készítettek a műemlék megmentésére.⁵ A fő cél a fizikai felújításon túl a templom korszerűsítése, az épület alkalmassá tétele hármas – liturgikus, turisztikai és zenei-koncerttermi – funkciójának betöltésére. A legnagyobb kihívást a tervezők számára a gépészeti- és komfortigények kielégítése jelentette. A közel 2000 m2 alapterületű templom fűtését Schulek Frigyes a kereszthajónál elhelyezett, járható légcsatornákkal oldotta meg, amelybe a sekrestye alatti fűtőkamrákból érkezett a felmelegített levegő. A csatornákat a II. világháború után nem használták, a nyolcvanas években pedig elektromos hőtárolós kályhákat helyeztek el bennük. Ezt a meglévő járatrendszert tisztították ki és használták fel a mostani rekonstrukció során is, a fűtést és a hűtést padlókonvektorokkal biztosítva. A templom korszerűsítése a teljes erős- és gyengeáramú hálózatra kiterjedt, új díszvilágítási koncepció készült. A vezérlést összetett épületfelügyeleti rendszer végzi, ehhez 17 darab, alig látható érzékelő pontot helyeztek el az épületben, amelyek folyamatosan mérik a légállapotot és továbbítják az adatokat a rendszerek központi irányító egységéhez.

A szellőzőgépház és a szükséges szociális-kiszolgáló blokkok számára egy 200 m2 alapterületű, vasbeton falakkal határolt földalatti dobozt alakítottak ki a templom északi oldalán, a Hilton szálló szomszédságában. A templom északi kápolnasora alatt húzódó alagútból megközelíthető, egyszintes bővítmény kialakítása az édesvízi mészkő anyagú altalajban szinte bányászati módszereket igényelt, előtte a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei régészeti feltárást végeztek, amelynek során alig bolygatott középkori temetőre bukkantak.

A tervezést alapos, minden részletre kiterjedő műszaki állapotfelmérés és diagnosztikai vizsgálatok sora előzte meg 1999-2001, illetve 2004-2005 között (statika, faanyagvédelem, hidrogeológia, kőzettan, nedvességmérés, épületfizika, régészet, restaurátori munkák).⁶ Érdekesség, hogy a hazai műemléki rekonstrukciók előkészítése során itt alkalmaztak először elektromágneses hullámok terjedésén és visszaverődésén alapuló, roncsolásmentes falszerkezet-vizsgálatot, amely elképesztő pontossággal mutatta meg a falak rétegződését és a különféle anyagminőségeket (például a belső üregeket és a kőelemeket rögzítő acéltüskéket). A padlószerkezet felépítését, a törmelékes feltöltés és az édesvízi mészkő sziklafelszín helyzetét, valamint a korábbi légcsatornák és közművek vonalvezetését talajradarral határozták meg Kandra Lajos vezetésével. Az épület digitális felmérése fotogrammetriával (Győrfy Ilona, Vajda József) ⁷,illetve 3D lézer-szkenneléses eljárással történt ⁸. A termovíziós vizsgálat (hőtérkép) megmutatta a legjobban lehűlő felületeket, az egy évig tartó mérésen és adatgyűjtésen alapuló épületfizikai számítások (Várfalvi János, BME) igazolták, hogy a 80 cm vastag falak forró nyári napokon felmelegedhetnek, ezért a megfelelő komfortérzet miatt bizonyos fokú hűtés szükséges.⁹ A rekonstrukció előkészítésének egyik jelentős, kezdő lépése a Kiscelli Múzeumban található, mintegy négyezer lapból álló Schulek-féle tervanyag digitalizálása volt, amely két hónapot vett igénybe.

Igazi statikai csemegét jelentett dr. Dulácska Endre és munkatársai számára a Mátyás-torony rezgésvizsgálata, amely kimutatta, hogy a rendkívül karcsú kőszerkezet önrezgésszáma 80 km/h szélsebességnél kritikus állapothoz vezethet, ezért akkor meg kellene tiltatni a harangozást. (A feljegyzések szerint a harangozás dinamikus igénybevételei már 1905-ben károkat okoztak a toronyban.) A probléma kiküszöbölésére a harangokkal megegyező súlyú, nyolcast formázó kötélvezetésű acél elleningát építettek be. A harangok rekonstrukcióját és az újak öntését a Norvég Alaphoz benyújtott sikeres pályázat tette lehetővé 2010-ben. A munkát a Szent István Bazilikában is dolgozó passaui Perner-öntöde nyerte el. A torony állékonyságának biztosítására három szinten merev vasbeton födémeket építettek be, a tervezett injektálásos kőszilárdítás helyett kisebb, lokális cseréket végeztek - a torony élettartama így jó ötven évvel meghosszabbodott.¹⁰ A két négyzet alaprajzú középkori szint felett található Schulek-korabeli nyolcszögletű toronytest érdekessége, hogy falszerkezete kétrétegű: a belső sóskúti, a külső Kolozsvár környéki, sárgás árnyalatú bácstoroki mészkőből épül fel. A dr. Gálos Miklós (BME) által végzett szilárdsági vizsgálat szerint elsősorban a külső köpeny károsodott, mivel anyaga a környezeti hatások miatt mállásra (agyagásványosodás) hajlamosabb; emellett a II. világháború után szakszerűtlenül beépített, eltérő tulajdonságú kemény mészkő elemek és a korrodálódó vaskapcsok környezetében tapasztaltak súlyosabb tönkremenetelt. (Az eredeti bácstoroki durva mészkő burkolatot részlegesen már 1907-1909 és 1933-1937 között kemény mészkőre kellett cserélni Schulek János vezetésével.)¹¹

A szakértői vizsgálatok feltárták a falak nedvesedését okozó rétegvizek áramlásának irányát, a kritikus területeken lokális kiszárítást végeztek. A leginkább veszélyeztetett nyugati oldalon kiszellőző nyílásokat alakítottak ki a lábazati sávban. Régi tervek alapján feltárták és kitisztították azokat a falak körül futó szellőzőalagutakat, amelyek a Schulek János (1871-1948) tervei szerint 1936-1944 között végzett rekonstrukció során készültek.

A Schulek Frigyes korából származó, mérnöki jellegű tetőszerkezet teljes faanyagvédelmi kezelést kapott, a főhajó felett néhány szerkezeti elem, a délkeleti Szent Kereszt-kápolna és a Béla-termek feletti fedélszék teljes cseréjére volt szükség. A tetőcserepek vizsgálatakor kiderült, hogy a felújítás előtt legalább négy-öt periódusból származó elemek sorakoztak az épületen. Mivel a II. világháborúban az óriási légnyomás miatt a héjazat zöme elpusztult, csupán egy-két védettebb helyen maradt meg Schulek-korabeli minta. Ezt felhasználva a pécsi Zsolnay-gyár újragyártott mintegy 150 ezer darab cserepet, visszaállítva a tetőfelületek eredeti színét és mintázatát.¹²

Már az engedélyezési tervfázis során világossá vált, hogy az elvégzendő feladatok 60-70 %-át restaurátori munkák alkotják majd. A műemléki rekonstrukció koncepciójának kialakításakor egyetértés volt abban, hogy a Schulek-féle állapotot kell a lehető legjobban visszaállítani, mert az akkori megfogalmazás olyan kerek egész, amit nem szabad csorbítani. (Néhány oszlopfő felülete azonban megmaradt a háború utáni „letisztított" állapotban – amivel az eredeti középkori állapotot kívánták jelezni –, ezt azonban nem vitték végig következetesen, ezért ma ezek a foltok zavarónak tűnnek.) A mintegy 600 m2 falkép és 11 ezer m2 díszítőfestés felújítását szondázó kutatások előzték meg, amelyek bebizonyították, hogy a hatvanas években javításra használt anyagok elöregedtek. A mostani felújítás alkalmával a korábbi beavatkozások hibáit javították, illetve a beázások helyén újrafestették a boltozati felületeket. Restaurálták a 250 m2-nyi színes ólomüveg ablakot, valamint a tölgyfa kapukat és a berendezési tárgyakat is – mindez sok szakember összehangolt munkájaként valósulhatott meg.

Az elektromos és gépészeti vezetékeket a padlószerkezetbe rejtették, ehhez a hajóban teljes felületen (1780 m2-en) felbontották a rossz állapotú burkolatot; a Pesti Kerámia újragyártotta az eredetitől kissé eltérő, finomabb színárnyalatokkal. Az északi kápolnasorban, a sekrestyékben, a szentélyben és a stallum alatt tanúfelületként megmaradt a régi burkolat. A Mátyás-torony alatti Lorettói kápolnában pedig az újragyártott elemek mellett a jó állapotú, eredeti elemeket építették vissza. A korábbi évtizedekben a belső lépcsőkre került szőnyegezést új váltotta föl, így a terméskő fokok textúrája láthatóvá vált.

A templomban már 1964 óta állt a II. Vatikáni Zsinat liturgiai reformjait tükröző, fából készült szembemiséző oltár, amelyet azonban csak ideiglenesnek szántak. Fél évszázad után, a jelenlegi felújítás záróakkordjaként helyezték el a Deák Zoltán tervei alapján haraszti mészkőből készült új, tömbszerű oltárt. A szentélybe négy bronz gyertyatartó került, amelyeket a Hagia Sophiában őrzött, Szulejmán által 1526-ban Budáról zsákmányolt középkori darabok mintájára öntöttek újra a Rodostó Alapítvány és a Vároltalmazó Alapítvány anyagi segítségével. Történetükről a bevésett török feliratok tanúskodnak.

Az északi kápolnasor feletti ún. Béla-termeit teljesen új installációval látták el a templom történetét bemutató állandó kiállítás számára. Az elektromos csatlakozó dobozokat a falba süllyesztették és stílusban tervezett, kisebb fűtőnyílásokat idéző fém ajtókkal zárták le. Helyreállították a tetőszerkezet belső falburkolatának díszítőfestését, amelynek ornamentikáját archív fotók és a stallum dobogójában talált eredeti darab segítségével sikerült megszerkeszteni.

A belső tér egységének helyreállítása érdekében fontos lépés volt az ún. „Felső Erdőfalvi oltár" visszahelyezése az északi mellékkápolnába. Az egykor itt függött csillár – csodával határos módon – egy várbeli lakótól előkerült, így restaurálás után ez is visszakerülhet majd az eredeti helyére. Az északi oldalon, a Máltai Lovagteremben kapott helyet az új, 4 tonnás karorgona, amelynek elhelyezéséhez a meglévő födémet acélgerendákkal kellett megerősíteni. A hangszer a meglévő orgonával együtt és attól függetlenül is megszólaltatható a hajóban elhelyezett mobil játszóasztalról.

A kivitelezési munkák 2006 áprilisában kezdődtek el a Magyar Építő Zrt. és a Reneszánsz Zrt. alkotta konzorcium fővállalkozásában. Első lépésként a térszín alatti építmény készült el, ezt követte a falszárítás, a tetőszerkezet és a héjazat rendbetétele, majd a külső homlokzat helyreállítása. Deák Zoltán elmondása szerint a tervezés időszakában az új oltár megalkotása jelentette a legnagyobb kihívást, a kivitelezés alatt pedig a szinte folyamatos jelenlét, a művezetés, ami sok szempontból nagyon hasznos volt, de rendkívül hosszúra nyúlt és ezért embert próbáló volt.

Az átgondolt ütemezésnek köszönhetően a belső tér és a berendezések restaurálása alatt az épület folyamatosan látogatható volt és a liturgikus élet is zavartalanul folyhatott. Az eredetileg kitűzött 2010-es határidő helyett a megújult Mátyás-templomot 2013. október 13-án ünnepi szertartás keretében szentelte fel Erdő Péter bíboros.

Garai Péter

1:  A XIX. századi helyreállításról részletesen ld. Farbakyné Deklava Lilla: A Mátyás-templom helyreállítása a XIX. században. In: Műemlékvédelem, 2006. (50. évf.) 1-2. sz., p.19-27.

2: Schulek koncepciójáról részletesen ld. Deák Zoltán: A budavári Nagyboldogasszony (Mátyás) templom helyreállítása és újra-helyreállítása. In: Magyar építőipar, 2006. (54. évf.) 1. sz., p.25-31. 

3: Az 1916. évi korszerűsítésekről részletesen ld. Bánó László: A koronázó Mátyás-templom fűtése és világítása IV. Károly király koronáztatásakor. In: Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönye, 1917. (51. évf.) 11. sz., p.86-90.

4: A belső felújításról ld. Borsos Lajosné: Beszámoló a Mátyás-templom belső helyreállításáról. In: Műemlékvédelem, 1969. (13. évf.) 1. sz., p.18-22.

5: A programtervről részletesen ld. Rébay Lajos: A budavári Mátyás templom felújításának előkészítése. In: Mérnök újság, 2006. (13. évf.) 1. sz., p.17-19. 

6: A károsodásokról, hibákról és a diagnosztikáról ld. Deák Zoltán: A Mátyás-templom helyreállítása. In: Magyar építéstechnika, 2009. (47. évf.) 1. sz., p.44-47.

7:Részletesen ld. Győrfy Ilona - Vajda József: A Mátyás-templom teljes építészeti fotogrammetriai dokumentációja. In: Mérnök újság, 2006. (13. évf.) 5. sz., p.52-53.

8: Részletesen ld. Fülöp László: A Mátyás templom fotogrammetriával kombinált 3D lézer-szkennelése. In: Mérnök újság, 2006. (13. évf.) 8-9. sz., p.38-40.

9: Az épületfizikai vizsgálatokról ld. Várfalvi János: Az épületfizikai állapot mint a helyreállítás egyik meghatározó tényezője. In: Műemlékvédelem, 2006. (50. évf.) 1-2. sz., p.53-56.

10: A torony állékonyságáról és a rezgésvizsgálatról részletesen ld. Dulácska Endre - Tajta István: A budavári Mátyás-templom tornyának állékonysági kérdései In: Műemlékvédelem, 2006. (50. évf.) 1-2. sz., p.34-43.

11: A kőfelületek állapotáról ld. Deák Zoltán - Osgyáni Vilmos - Sütő József: A Budavári Mátyás templom kőfelületeinek helyreállítása 2. rész. In: Mérnök újság, 2006. (13. évf.) 4. sz., p.29,31. (1. rész: u.o., 2006. (13. évf.) 3. sz., p.28-29.

12: A tetőcserepekről és a padlóburkolatokról részletesen ld. Szebényi Judit: A Mátyás-templom kerámiadíszei – vizsgálat és helyreállítási javaslat. In: Műemlékvédelem, 2006. (50. évf.) 1-2. sz., p.57-64.