Közélet, hírek

Megvannak a 2015-ös Média Építészeti Díjának jelöltjei

2015.09.22. 13:58

Összesen tizenegy magyar épületet és tervet választott ki Indira van't Klooster vezetésével Diogo Seixas Lopes, a Lisszaboni Építészeti Biennále egyik főkurátora és Andrija Rusan, az ORIS építészeti magazin főszerkesztője. 

Megvalósult projektként a badacsonytomaji Szent István Király Kápolna, az ELTE Bölcsészkarának II. világháborús emlékműve, Visegrád városközpont fejlesztésének első üteme, a Galyatető kilátó, a debreceni Műteremház és a budapesti Ramenka étterem került be az Indira van't Klooster, az A10 magazin főszerkesztője által vezetett előzsűri listájába épület kategóriában. 







 

A változatosság a tervekre is érvényes, ahol a Növénytani kutatóintézet, Állatkerti ökoközpont, az Athenaeum of Philadelphia könyvtára Magyar Szentföld-templom továbbgondolása és egy Bence-hegyi kilátó terv jutott tovább.






 

A nyerteseket az Uránia Nemzeti Filmszínházban összegyűlt magyar újságírókból álló zsűri választja ki október 16-án. Ugyanitt osztják majd ki a két közönségdíjat is; a közönség szavazatait még gyűjtik az epiteszforum.hu oldalán.

Az elkészült épületek értékelése során az építészeti kvalitások mellett a munkák koncepciójának erejét, valamint társadalmi és szociális kontextusát is vizsgálták. Az előzsűri döntésének indoklásában az ötletességet és az izgalmas egyszerűséget emelte ki a visegrádi városközponttal és a Szent István Király kápolnával kapcsolatban is. Miközben mindkét épület esztétikailag izgalmasabbá teszi saját környezetét, nem csak a fizikai térbe, hanem a helyi közösségek életébe is szervesen illeszkedik. A két fiatal építészcsapat munkája, a Galyatető kilátó és a Ramenka étterem esetében a szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó infrastruktúra átalakításában az előzsűri a kortárs igényekre való frappáns választ emelte ki. A debreceni Műteremház és az ELTE Bölcsészkarának II. világháborús emlékműve pedig Magyarország kulturális és történelmi örökségére reflektál sajátos és egyedi építészeti nyelvezetén keresztül.

A terv kategória jelöltjeinél az Indira van't Klooster mellett a portugál Diogo Seixas Lopesből, a Lisszaboni Építészeti Biennále egyik főkurátorából és a horvát Andrija Rusanból, az ORIS építészeti magazin főszerkesztőjéből álló előzsűri az új technológiák ismeretét, a koncepció eredetiségét, a kutatás minőségét és a jövőben felmerülő igényekre adott válaszokat vette alapul a kiválasztásnál. A máig befejezetlen Szentföld-templom továbbgondolása során a tervező egy művészeknek otthont adó közösségi teret képzelt el. A szakralitás és a művészet nem mindig kapcsolódik egymáshoz, ahogy a kutatóintézet és a teaház is kissé furcsán hangzik egy épületbe megálmodva, azonban a Növénytani Kutatóintézet Gödöllőn sikeresen ötvözi a kettőt. A technológiai újszerűséget és a hagyományos funkciók összekapcsolását valósítja meg a Philadelphiai Könyvtár és az Állatkerti Ökoközpont terve, míg a Bence-hegyi kilátó esztétikai kvalitásaival és különleges formáival emelkedett ki a mezőnyből.

A legjobb 7 épületre és tervre még szavazhat a közönség az interneten; a szavazás második köre az Urániában lesz: az ott összegyűlt közönség személyes szavazatai fogják eldönteni, hogy ki kapja a MÉD Közönségdíját épület és terv kategóriában.

Média Építészeti Díja: 2015. október 16. 18:00. Jegyek a Ticketportalon kaphatók, illetve a helyszínen a rendezvény előtt.

Főtámogató: Rigips Saint-Gobain
Kiemelt támogatók: Austrotherm (Energiahatékonysági Különdíj), Europa Design (Belsőépítészeti Különdíj), Nemzeti Kulturális Alap.
Díjátadó támogatók: Canon, Lafarge, Mapei, Meva, Hansgrohe
Támogatók: Autodesk, Futureal, Graphisoft

 

Rangsorolás nélkül a finalisták:  

Épület kategória:

Terv kategória: