Új kilátás Galyatetőn

Galyatetőn elkészült Kovács Csaba és ifjú kollégája, Vass-Eysen Áron - többszörös Kinizsi 100-as teljesítménytúrázó építész - által tervezett kilátótorony felújítása. A projekt a NartArchitects XXS építészet sorozatába illeszkedő újabb gyöngyszeme a Kéktúra tetején, amelyről Máté Tamás - a 2014-es Média Építészeti Díja különdíjasa készített ´ezt-látnod-kell´ típusú, téli videót. 

Magyarországon a turistakultúra a 19-20 század fordulóján alakult ki, elsőként a szűk társadalmi elit kezdeményezte, hogy aztán a második világháborúig a középosztály és a nagyvárosi munkásosztály mind szélesebb rétegei számára bevett kulturális gyakorlattá váljon. A turisták igényeinek és számának növekedésével a népszerű kirándulóhelyeken kiépülő infrastruktúra egyre jelentősebb építészeti beavatkozásokat igényelt. E konjunktúra egyik csúcsteljesítménye a galyatetői Nagyszálló, amely - szakítva a menedékházak léptékével - a hegyvidéki „grand hotelek" nemzetközi tipológiájának hazai adaptációja.

A háború előtti infrastrukturát a következő rendszer tovább használta ugyan, de átgondolt fejlesztésével, vagy értő állagmegóvásával a későbbi évtizedekben, és különösen a Kádár rendszer harmadik (hanyatló) szakaszában nem foglalkozott, így az a rendszerváltás éveire nagy mértékben leromlott. Az új korszakban a szűkülő állami lehetőségek, és radikális társadalmi változások során tovább romlott a túrázás szervezeti és fizikai infrastruktúrája.

A belföldi természetjáró turizmusnak a szabad levegő üdvös hatásain és a flóra-fauna szépségeinek élvezetén túlmutató, ezeket kulturális jelentéssel feltöltő szerepe is volt, illetve - a jelek szerint - potenciálisan ma is van. A túrázás, a „másfélmillió lépés"Magyarországon, az ország megismerését, birtokbavételét, értelmezését és megélését jelentő kulturális-politikai gyakorlat is.

Ebben a kontextusban érthető, hogy az elmúlt években az állam - részben Uniós források bevonásával - a leromlott természetjáró-infrastruktúra fejlesztésére jelentős összegeket tett elérhetővé. A Magyar Természetjáró Szövetség az Országos Kéktúra útvonalán található menedék- és kulcsosházak, bivakhelyek, kilátók és egyéb, eltérő léptékű objektumok jelentős fejlesztését valósítja meg.

A több szempontból is megújítani kívánt Kéktúra útvonalán most térjünk vissza Galyatetőre, amely a magyar tájat átszövő hálózat egyik fontos csomópontja, földrajzi értelemben pedig a szomszédos Kékestető, az „ország teteje"után a második legkiemelkedőbb hegycsúcsunk. Az 1939-ben átadott - Puskás Károly és Uray György által tervezett - modernista szálloda a vendégek lelki igényeit kielégítő templommal, kiszolgálóépületekkel és a hegygerincen felépült kilátóval együtt, stílusbeli különbségeik ellenére kiegyensúlyozott, célszerű és karakteres építészeti együttest alkot. Galyatető - egyszerűen - kitűnő adottságú és népszerű üdülőhely maradt, nem vált politikai, vallási, kulturális stratégiák pszeudo-szakrális helyévé, így itt társadalmi-politikai konfliktusok nélkül folytatható a modern hegyvidéki üdülőhelyek építészetének rokonszenves, a környezeti adottságokat maximálisan figyelembe vevő, utilitarista hagyománya.

A NARTÉpítész Műterem Kft. (NARTARCHITECTS) eredetileg a szintén Galyatetőn, egy kissé félreeső helyen található „Síház"felújításának megtervezésére kapott megbízást.

A terepbejárások alkalmával Kovács Csaba és munkatársai egyfajta „talált tárgyként"csodálkoztak rá a hegygerincen elhelyezkedő, katasztrofális szerkezeti állapotban lévő kilátóra. A romos “térlátó" pont hasábjának arányai, a többi épülethez illeszkedő kőarchitektúrája a leromlott műszaki állapot ellenére is megmozgatta a csapat fantáziáját. A kilátóhoz vezető klasszikus lépcsős ösvény, és a Nagyszállóval szemközti, azzal azonos mátrai andezit kő falazatú, leromlott állapotú kiszolgálóépület, valamint a közeli kiszolgállt nyilvános wc, és romosodó volt iskolaépület a kilátóval együtt komoly fejlesztési lehetőségetnyújtó - addig rejtőzködő - együttest jelentett. Az építészek víziója nyomán az MTSZ vezetősége felismerte a kitűnő lokációval és egyéb jó adottságokkal bíró épületegyüttes komplex szemléletű fejlesztésében lévő potenciált, melynek eredményeképpen a bakancsos turizmus mellett, a kerékpáros és síelő emberek számára is színvonalas szolgáltatásokat nyújtó - mintaadónak szánt – túracentrum valósulhat meg. Szerencsére a megrendelő nyitott volt az épületegyüttes építészeti értelemben véve (is) innovatív újragondolására.

Alapvető kérdés az ilyen esetekben, hogy milyen érvek alapján indokolható egy kifejezetten rossz állapotban lévő építmény megtartása? A megújult galyai kilátót szemlélve elsőre nem magától értetődő, hogy valóban szükséges volt-e a meglévő integrálása az újba. De az új terekben járva, és az építményt távolabbról szemlélve megmutatkozik az új konstrukció szikár funkcionális, szerkezeti-statikai és esztétikai logikája, ami kiegészítve a „rátalálás" történetével, az építészek döntése igazolódik.

A kilátó nem archaizál, sem a kilátóépítészet történeti és kortárs előzményei, sem a korábban épült elemek architektúrája nem váltott ki nosztalgiát az építészekből. Egy jól átgondolt, okos diagram épült meg, olyan anyagokból, amelyek valóban biztosítják az időtállóságot a hegyvidéki - időnként extrém - időjárási viszonyok között. A tisztást körülölelő fák jócskán túlnőttek az eredeti építmény kilátószintjén, ezért a bővítés fő elemeként ezt a szintet megemelték, egy - a korábbi épület arányait figyelembe vevő, de attól egyértelmű őszinteséggel elkülönülő - vasbeton toldás formájában. A vasbeton szerkezet a kőből rakott alsó rész belső oldalán is folytatódik, és egy masszív, új beton-aláalapozáshoz csatlakozik, amely stabilizálja a megváltozott arányú épületet. A jelentős szerkezeti rekonstrukció után a meghagyott külső fal is új szerepet kapott az erők játékában. A bővítés látszó része nem követi a kőfalak geometriai szabálytalanságát, a csatlakozásnál használt árnyékfuga (rejtegetés vagy összemosás helyett) kiemeli az együtt dolgozó, de eltérő tulajdonságú egységek közötti különbségeket.

Így jött létre az ország legmagasabban álló kilátója. Az egyedülálló, 360°-os panorámát biztosító, csaknem 1000 méteres magasságban lévő tetőterasz megközelítése egy új, kettős közlekedési rendszeren keresztül lehetséges, melynek kialakítása a torony koncepciójának egyik legerősebb, poétikus erejű eleme. A korábban a szűkös belsőben haladó lépcső folytatása helyett a megnyújtott belső mag köré csavartak két, egymással párhuzamosan haladó lépcsőt, melyeket a függőleges vasbeton maghoz csatlakozó, könnyed acélszerkezet tart. A lépcsők egyirányúak, azaz a fel és lejutás egymástól szigorúan elkülönül. A mesterséges magaslatot mindenképpen meg kell hódítani, ha a látogató már elindult fölfelé.

A négyzetalaprajzot tartó fémkonstrukció sarokoszlopai rajzolják meg a kilátó új kontúrját. A belső mag fragmentált, kettős tömegét, és az ezt körülölelő áttört, transzparens, tüzihorganyzott acélból készült lépcső-rendszert annakkülső síkjában egy finom, ritka szövésű rozsdamentes acélháló zárja le. A hazai építészetben viszonylag kevés példa akad a különböző funkcionális, texturális és fakturális tulajdonságú elemeket integráló (és ezen tulajdonságokat részben el- és összemosó) „bőr"alkalmazására. A kilátó esetében a membrán kiválóan működik. A háló a fényviszonyoktól, az időjárástól, a látószögek változásától függően dinamikus szekvenciák sorozataként módosul; valódi homlokzatként karakteresen megjelenik, tükröződik, elvékonyodik, láthatatlanná válik, majd újra feldereng.
 

A belső tömeg felszabadulása egy egyedülálló funkcióbővítést tett lehetővé, amely nem várt romantikával dúsítja a programot. A felső részben három, egyenként 3x3 méteres „kamrát"találunk, amelyek nappal sajátos hangulatú pihenőterek, éjszaka pedig szél és esővédett bivakhelyként, menedékhelyként funkcionálnak. A kamrák bejáratainak körformája (melyek rozsdamentes acélból készült hobbitajtókkalzárhatóak) nem öncélú designelem, hanem a pihenő nélküli lépcsőkarról nyíló bejárat építészeti problematikájára adott geometriai válasz. Ezt a motívumot folytatva a három helyiség változó méretű, szabálytalanul elhelyezett körablakokon keresztül kapja, illetve – s ez fontos – adja a fényt. A már említett emblematikus szerepre ráerősítve ugyanis a körablakok a nemzeti trikolór színeinek megfelelő színes üvegezést kaptak, így az éppen nem használt bivakhelyek sötétedés után lámpaszobákként működnek. Az eredeti tervek szerint a három szinten a zászló sorrendjének megfelelően osztották volna el az ablakok színezését, de végül a színes elemeket összekeverték. Az eredmény a belső terek csodás fényjátéka, és egy kevésbé explicit, játékos szimbolika.

A Galyatetőn tavasszal átadásra kerülő kilátó egy bíztató építészeti hozzáállás eredménye, amennyiben elkerüli az építészet természetközeliséghezkapcsolódó kliséit, és masszív, a helyi viszonyoknak megfelelő, racionális anyagválasztással és szerkezetalakítással teremt a lenyűgöző tájra reflektáló, izgalmas épített tereket.

Takács Ákos