Promontório Arquitectos

Bemutatjuk a portugál építésziroda 5 munkáját.

Kritikai önéletrajz

A Promontório Arquitectost 1988-ban, Lisszabonban alapította João Perloiro, João Luís Ferreira, Paulo Perloiro és Paulo Martins Barata rögtön végzés után, és ehhez nemrégiben csatlakozott Pedro Appleton. Már a kezdetekkor elhatároztuk, hogy nagyléptékű urbanisztikai projektekkel fogunk foglalkozni, és ezt a gyakorlatban leginkább külföldi építészirodákkal csatlakozva valósítottuk meg. Ez lehetővé tette, hogy az ingatlanpiac által teremtett időbeli és költségvetési korlátokra reagálhassunk, és azt is, hogy nagyon nagy építkezéseken szerezzünk tapasztalatokat. Az elmúlt öt évben már saját megrendeléseink is voltak a köz- és magánszférából egyaránt, javarészt a már említett munkákban szerzett jó hírnek köszönhetően.

Meggyőződésünk, hogy az építészet olyan esztétikai rendszer, ami a gyakorlati élettel való viszonyát tekintve minden hasonló mástól eltér abban, hogy elválaszthatatlanul kapcsolódik az etikai és civil társadalmi lét kérdéseihez. Ezt szem előtt tartva a következő elveket határoztuk meg a tevékenységünkkel kapcsolatban:

Az épület nem tárgy
Az építészet egyre inkább médiaorientált tevékenység. A siker mértékét egyre gyakrabban a szokatlanság, az épületek fotogenitása és az általuk teremtett kontraszt határozza meg. Ma kevés embert érintene meg az olyan finom elegancia, mint amilyen August Perret-é vagy Fernard Pouilloné. Ez a motiváció az építészet látványossággá alakítására sokszor nem is a megbízó vagy a közönség, hanem éppen a szakma irányából érkezik. Nem tudunk teljesen kiszabadulni ezen folyamat hatása alól, részben mert a munkáink spektruma római romok lefedésétől, állami épületektől hotel-kaszinóig és bevásárlóközpontig terjed, ami már önmagában rákényszerít minket, hogy nagyon változatos építészeti nyelveken beszéljünk, egészen különböző célok érdekében. Ezzel együtt megpróbáljuk a legjobban visszaszorítani az épületek formalista és fölösleges megoldásait. És mindenek felett megpróbáljuk elkerülni, hogy az épületek egyfajta félreértett autonóm szerepet vegyenek fel a városi szöveten belül.

Az épületek földhöz kötése
Az olyan, korábban egyértelmű dolgok, mint egy épület bejáratának, egy ajtónak vagy egy postaládának a megtalálása egyre nehezebbé és átláthatatlanabbá válnak. Ez, minden másnál jobban, az épületek és a föld viszonyával kapcsolatos. A lebegő formák, pillérekre vagy másra állítva többnyire bizonytalan kapcsolatot hoznak létre a szemlélővel. Úgy gondoljuk, hogy a beton mai alkalmazásának szinte korlátlan lehetőségeitől (a konzolos és lebegő formák létrehozására) és a figyelemre méltó kivételektől eltekintve a városi szövet nagy részének pontosan definiált határokkal kell rendelkeznie a földszinten és tisztán el kellene választania a nyilvános és privát szférákat.

A nyilvános használat és a magántulajdon összekapcsolása
Ahogy a városok egyre jobban nőnek, egyre több köztér jön létre. Az önkormányzatok azonban egyre kevésbé képesek finanszírozni ezek fenntartási költségeit. Ennek eredményeképp rengeteg elhanyagolt közteret és másrészt ugyanolyan sok szépen fenntartott privát területet láthatunk. Egy épületsorban megpróbáltuk a magán és köztereket úgy kombinálni, hogy az egyes területek, bár magánkézben voltak, köztérként is funkcionáltak. Ez egyfajta ´harmadik utas´ urbanisztika, ahol olyan tereket próbálunk meg létrehozni, amik könnyen kontrollálhatók és éjjel bezárhatók, mint utcák, udvarok és terek alakzatai, ugyanakkor nappal teljesen hozzáférhetők bárki számára.

Kevert programok létrehozása
A piacon az évek során szerzett tapasztalatainknál fogva egyre többször kérnek meg a megrendelők egy adott területhez tartozó program kidolgozására. Amikor csak lehet, megpróbáljuk elkerülni a monofunkcionális rendszereket. Ideális esetben azonos sémába foglaljuk az élet három fő nyilvános területét – lakás, iroda és kereskedelem –, így egy a nap során folytonosan belakott együttest teremtve, még ha helyenként ezt korlátozzák is a meglehetősen káros hatású övezeti szabályozások. A három terület közül, úgy látjuk, gazdaságilag a kereskedelem a legtörékenyebb, ugyanakkor ez a leghatékonyabb generátora is a városi életnek. A boltok koncentrációt igényelnek, tömbösítést és nagy hozzáférhetőséget, de ha jók, az irodák megtelnek és a lakások elkelnek.

Az épületeket tartósra kell építeni
A legtöbb ember a fél életét azzal tölti, hogy a házát próbálja meg kifizetni. Ez az egyik legnagyobb erőpróba a mai társadalomban, így nem fair, hogyha sok ma épülő ház nem éri meg a költségek kifizetési idejének a végét. Húsz vagy harminc év után, egy értékes ingatlan helyett az emberek egy problémával kerülnek szembe. Ezek szerint, nekünk építészként erkölcsi kötelességünk a társadalommal szemben, hogy szilárd és tartós épületeket tervezzünk. Mivel a földterület ritkuló erőforrás, egy tartósnak emelt épület gazdasági jelentőségét újra kell értelmezni, nem csak építészetileg, hanem az idő előtti lebontás által létrehozott energetikai pazarlásra adott válaszként is. Szintén meggyőződésünk, hogy a helyek a történelemben az emlékezés folytonos fenntartásával jönnek létre, és ehhez az időnek ellenálló épületek adják az önismeretet meghatározó közeget.

A technológia használatának diszkriminációja
A megítélhető példák alapján szkeptikusak vagyunk a technológiai rendszerektől vagy a rövid idő alatt elavuló anyagoktól függő épületekkel kapcsolatban. Itt nem csupán a műanyag membránokra, a mechanikus szellőztető rendszerekre és az alumínium panelekre gondolunk, hanem a háztartási technológiákhoz szükséges úgynevezett elektromos hardware-re is, ami többnyire a kivitelezési költségek nagy részét elviszi és néhány év alatt elévül. Másrészt viszont úgy látjuk, hogy vannak új anyagok és innovatív alkalmazások, amik az építészet javát szolgálják, mint az előregyártott vasbeton, a bakelit panelek, a terazzo burkolatok vagy az öntött ipari szőnyegek.

A gyakorlat etikája
Az építészek számára mindig lesznek kivételes körülmények a szakmagyakorlásra, ha egyetemi könyvtárat vagy városházát terveznek. A város nagyobbik része azonban nem ebből áll, és a jóléti államok általános hanyatlásával a városokat egyre inkább a privát szektor építi. Nem várunk káprázatos programokat és hatalmas költségvetést egy épület nemességének megteremtéséhez. A magánbefektetők piaci feltételei között kell tudnunk nagyszerű épületeket tervezni. Sőt, még egy lépéssel tovább kell mennünk, hogy fokozatosan megváltoztathassuk az ipar hozzáállását és megteremtsük a színvonalas tervezés és kivitelezés igényét.

A tervezés etikája
Mint mindenki más, mi is elbűvölten állunk a minimalista részletképzés lenyűgöző fotogenitása előtt. A szokásos kapcsolóelemek elhagyása, a felületek folytonossága és az anyagok léptéke a térnek zavartalan objektivitást kölcsönöz. Biztosan tudjuk ugyanakkor, hogy egy kemény alap nélküli épület bekoszolódik, a párkány nélküli homlokzat elázik, a lábazat nélküli fal megreped és a keret nélküli ajtó tönkremegy. Ha nem éppen ideiglenes szerkezetről van szó, mint egy designer bolt, vagy ha a program nem igényeli ezt a fajta részletképzést, mint például egy kortárs művészeti múzeum vagy galéria, úgy érezzük, hogy nem végezzük a munkánkat etikusan, korrektül. A részletképzésnek ellenállónak kell lennie a mindennapi használatban.