/ MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek / MÉD Közönségszavazás / Épített környezet, Tervek, Épületek
Nézőpontok/Kritika

Reduktív forradalom

1/8

Laposa pincészet _tervező: Kis Péter Építészműterme _fotó:

?>
Laposa pincészet _tervező: Kis Péter Építészműterme _fotó:
?>
Laposa pincészet _tervező: Kis Péter Építészműterme _fotó: © Török Tamás / topogram.hu
?>
Laposa pincészet _tervező: Kis Péter Építészműterme _fotó: © Török Tamás / topogram.hu
?>
Laposa pincészet _tervező: Kis Péter Építészműterme _fotó: © Török Tamás / topogram.hu
?>
Laposa  pincészet _tervező: Kis Péter Építészműterme _fotó: © Török Tamás /  topogram.hu
?>
Laposa pincészet _tervező: Kis Péter Építészműterme _fotó: © Török Tamás /  topogram.hu
?>
Laposa pincészet _tervező: Kis Péter Építészműterme _fotó: © Török Tamás / topogram.hu
?>
1/8

Laposa pincészet _tervező: Kis Péter Építészműterme _fotó:

Reduktív forradalom
Nézőpontok/Kritika

Reduktív forradalom

2010.12.21. 15:15

Cikkinfó

Szerzők:
Török Tamás

Építészek, alkotók:
Kis Péter, Molnár Bea

Vélemények:
23

Kis Péter Laposa pincészetének badacsonyi épülete megjelenésével politikai felhangoktól sem mentes vihart kavart a sajtóban, Török Tamás most megkísérel kritikai párbeszédbe elegyedni vele.

A „jó építészet" koherens, reflektált világképet közvetít, tudást és tudatosságot hordoz. Azért lehet vele párbeszédet folytatni, kritikát írni róla, mert értelmes állítást közöl. A rossz (vagyis kritikán aluli) építészet mögött meghúzódó hiányos világképet megérteni éppenséggel meg lehet, de nem fogalmaz meg értelmes állításokat, csak a kollektív tudatlanság mizériája nyöszörög belőle. A Laposa pincészet szuggesztív badacsonyi épülete „jó építészet".

Badacsonyban meghatározó karaktervonást képeznek a tradíció fizikai, térbeli megnyilvánulásai, és ez kifejezetten jó tradíció, még ha az épített környezetet mostanra inkább eltorzult formában határozza is meg. A hagyomány itt kiemelten legitim referencia, nyilvánvaló okokból alapvető viszonyítási pont, muszáj számolni vele. Lenyűgöző, mitikus helyszín ez, natúra és agrikultúra történelmileg egybeforrt, szakrális képzeteket keltő közege. Az építészeti innováció ilyen esetben legfeljebb a hagyomány releváns értelmezésére irányulhat, másként nem tud konstruktív módon hozzányúlni a kiérlelődött tökélyhez. Ugyanakkor a hiteles építészet nem tagadhatja el az építési programban foglalt termelési, technológiai, gazdasági újításokat, miáltal könnyen eltávolodhat olyan, a Badacsony-márkát meghatározó elemektől, mint a természeti-földművelési numinózum és a hagyomány.

Részben a fotó műfaji sajátosságai, részben a részletképzés miatt (vizuális fogódzók hiánya), a pinceépület a valóságban kisebb, mint amekkorának képen látszik, de így is léptékváltást képvisel. A léptékváltás pedig mindenképpen változtat a viszonyokon. És pont ez az a helyszín, ahol nem szükséges változtatni a viszonyokon, mert azok kiemelkedően rendben vannak, éppen ez adja a hely vonzerejét.

Talán már ebből is érzékelhető, hogy milyen súlyos ellentétek erőterében kell egyensúlyoznia a Kis Péter és Molnár Bea által tervezett épületnek. Amely egy nagyon erős, jól artikulált építészeti kijelentés, a legmarkánsabb közlés, ami a környéken elhangzik. A szakrális nyelvhasználat árnyaltságával, többértelműségével szemben, vitára késztető módon, nagyon is egyértelmű. Ez a közérthető esztétikai egyértelműség, képszerűség alapkövetelmény a design lassan hanyatlásba forduló aranykorában.

Médiateljesítmény
A kortárs bor-építészetben a márka médiaképviseletének feladata is az épületre hárul, és az építészet az ilyesfajta küldetéseket csak kompromisszumok árán képes teljesíteni. Például a magyar organikus iskola egy ideológiát hivatott demonstrálni, ami rendszerint maga alá temeti az egyéb, építészetileg relevánsabb szempontokat. A kevésbé didaktikus, kevésbé explicit megközelítés jobb építészetet eredményezne.

Ami a reprezentációt illeti, a Bazaltbor pincészete fényesen szerepelt, tele van vele az internet. Kérdéses, hogy profitálhat-e ebből a globális médiasikerből a badacsonyi kultúrtáj, ami az adott helyzetben az elsődleges értékhordozó.

Az épület képként aratott nemzetközi sikert, ahogy az egyébként a kortárs építészetben bevett dolog. A kommerciális építészeti fotónak azonban van egy olyan kellemetlen tulajdonsága, hogy még véletlenül sem mutathat kényelmetlen dolgokat, például az épület környezetét. Valóban fennáll a világban egy általános vizuális inkoherencia, ami nem fest jól fotón, csakhogy ezt kikomponálva a kontextus is kikerül a képből. Eltűnik a háttér, építészeti tapasztalataink így tovább virtualizálódnak – ez pedig inflációt gerjeszt, egyre nagyobb blöffökre ösztönöz. A Badacsony is a valóságról leválasztott díszletté, puszta ürüggyé válhat – ami látszólag nem az egyes épületek felelőssége. De a környezethez való viszonyuk végső soron az egyes épületeket is felelősséggel ruházza fel. Minél kevésbé számolnak a nem feltétlenül eszményi kontextussal, annál inkább a virtualizáló látásmódnak kedveznek.

Laposa pincészet _tervező: Kis Péter Építészműterme _fotó: © Török Tamás / topogram.hu
4/8
Laposa pincészet _tervező: Kis Péter Építészműterme _fotó: © Török Tamás / topogram.hu


A hatalmas médianyomás építészetre gyakorolt torzító hatása, a tervezés idomulása a képekben élő építészet szempontjaihoz konkrét esetekben is nyomon követhető, például a Herzog & De Meuron iroda munkásságának evolúcióján.

A Laposa-épületben jóval több van a képeken remekül érvényesülő globális építészetből (és ez önmagában kiemelkedő teljesítmény, kilépés a provinciális korlátok közül), mint a Balaton-felvidék darabos, vulkáni csendjéből.

Ipar
A mimetikus tömegformálás (ti. az épületeket részben a földalatti bazalthasábok felszíni folytatásaként képzelték el a tervezők) az organikus szívnek kedves didaxis áttételes alkalmazása, ami a hegyről nézve egy bizonyos lélegző, khtonikus élőlényszerűséget kölcsönöz az együttesnek.

Ez a termőhelyre reflektáló formálási-telepítési gesztus nem a tradícióban gyökerezik. A népi építészet teljesen más, közvetett úton juttatta érvényre a hely szellemét – méghozzá a mai napig példaértékű, vágyott összhangot teremtve. Igaz, a parasztok még mezőgazdasági épületeket építettek. Ez pedig nem mezőgazdasági épület, hanem a benne zajló folyamatok jellegéből következően ipari („feldolgozóüzem"), vagyis egészen másról szól, mint ami a természethez kötődő földművelés koncepciójából következne. Mint amit a borról még mindig gondolni szoktunk.

Laposa  pincészet _tervező: Kis Péter Építészműterme _fotó: © Török Tamás /  topogram.hu
5/8
Laposa pincészet _tervező: Kis Péter Építészműterme _fotó: © Török Tamás / topogram.hu

Laposa pincészet _tervező: Kis Péter Építészműterme _fotó: © Török Tamás /  topogram.hu
6/8
Laposa pincészet _tervező: Kis Péter Építészműterme _fotó: © Török Tamás / topogram.hu

A mezőgazdaságba már régen betört az ipari paradigma, tehát a technológiai kontroll, a szabványosság - de a bort, mint kultikus italt talán mind a mai napig részben a mítosza adja el, még ha egyre csökkenő súllyal is. A bor esetében a (reduktív) technológiára szokás úgy tekinteni, mint ami lehetővé teszi a terroir minél világosabb megmutatását. Érdekes paradoxon a természetet a természetesség korlátozásával próbálni megmutatni - konkrét végeredménytől függően akár szájbarágós, a komplexitást elsorvasztó manipulációnak is minősíthető. Mindenesetre egybevág a design-elv fentebb már említett egyértelműségi követelményével.

A csak metaforákkal megragadható, katartikus sokrétűség fokozatos eltűnésére magyarázattal szolgál, hogy a marketing az egyszerű, világos üzeneteket igényli, amit az együgyűbb fogyasztó is megért. Minél több a bor körül a marketing, annál mesterkéltebbek lesznek a különbségek, annál szabványosabbak az egyéniségek. Teljes összhangban a kortárs építészet és tárgykultúra háza táján is észlelhető folyamatokkal (lásd az IKEA hegemóniáját). Az „értékesítési" kényszer kortünet; erőteljes kultúraellenes tendencia, ami pont a design révén igyekszik beleolvadni a kultúrába.

A design pedig eredetileg az ipari termelés társműfaja (industrial design). És a modern ipar nem illeszthető be az agrármítoszokba, az ipari épületeket hagyományosan idegen testként érzékeljük, a környezethez való viszonyuk általában problematikus – részben az ipari tevékenység autonóm jellege, részben az ebből fakadó fizikai és funkcionális zártság miatt.

Mindenféle, a többek között a borhoz is hagyományosan kapcsolt szakrális képzet ugyanígy távol áll tőle. Az ipari viszonyok nyomasztó monumentalitása ugyanakkor elhagyatott, pusztuló állapotban szakrális minőséget ölt: képbe kerül az idő. Az örökké győzedelmes technológián felülkerekedik a lét végességének ténye, az esendőség igazsága. Az állandóságot megbontja a változás, a forma enyészni kezd.

Amíg a Laposa-pince esetében ez bekövetkezik, addig a szimmetrikus oromfal ünnepélyessége, a szerzetesi egyszerűség hivatott ellátni a magasztos elem feladatát. És a felületen megjelenő futónövény-motívum (szőlőindák) által megelőlegezett múltidő – ami talán pont a múltidő lehetetlenségének poétikus kifejeződése is.

Előregyártott fosszília, nyomhagyásra váró nyom, örök negatív, mint a Marsbéli krónikák falra égett árnyékai. Pontos illusztrációja a kortárs viszonyoknak, a tartalom rovására felmagasztosuló forma kultuszának. Ilyen értelemben viszont populárisabb húrokat pengető, ikeás „ötlet", könnyű elképzelni az épületet nélküle. Engedmény a műkő burkolat puritánságából, egyben szabadkozó-békítő gesztus, öntudatlanul(?) didaktikus kompenzálása annak a súlyos szakmai hiányosságnak, hogy az építészet hatásköre nem terjed ki vén fák, elvadult vegetáció létrehozására.

Laposa pincészet _tervező: Kis Péter Építészműterme _fotó: © Török Tamás / topogram.hu
7/8
Laposa pincészet _tervező: Kis Péter Építészműterme _fotó: © Török Tamás / topogram.hu

 

Kiterjed viszont a környezetalakítás más aspektusaira, például a kissé urbánus ízt eredményező beton térkőre és a világító pollerekre.

Nosztalgia és tradíció
A magyar közízlés a modern építészetet, minél markánsabban az, annál kevésbé tolerálja, az e mögött rejlő nosztalgia részben jogos veszteségérzetből táplálkozik, részben viszont tudatlanság eredménye, reakciós szentimentalizmus. Itt pedig egy kellően markáns kísérlettel van dolgunk a modern szemléletű építészet ötvözésére a paraszti tradíciókkal… egy ipari épület formájában.

A népi tradíció csak külső utalásként, az oromzatos ház-archetípusra redukált épülettömegben jelenik meg, a nyeregtetők alatt csarnok-belmagasságú, indusztriális terek tárulnak fel. A külső falburkolat jellege is inkább ipari, mint kézműves, ugyanakkor egészen szubtilis érzékenység képzetét kelti: mint egy Jovánovics-relief, vagy filigrán kártyavár, üres papírlapok táblázata – gazdag asszociációs mezőben lebeg.

A hely szelleméről szőtt plebejus ábrándok a Balaton körül a habcsókos vakolatú, macskalépcsős oromfallal szegett műparasztháztól egészen a rózsadombi rokokóig terjedő építészetben öltenek testet. A giccs, az édes pezsgő és az édes vörösbor közérthetősége ez, hiába színlel „polgári" öntudatot.

Kevesen látják be, hogy a paraszti építészetnek a fakszniktól, mellébeszéléstől mentes szikárság képezi az egyik legfőbb tanulságát, és hogy a Badacsonyhoz hasonló közegben ez lenne a követendő példa. A Laposa-pincészet radikális kísérlet a minimalizmussá fokozott szikárság formába öntésére, a tradíció újraértelmezésére. Radikalitását csak az gyengíti, hogy "reduktív" stilizáltsága, homogenitása révén kép- és fogyasztóbarát nyelvet beszél, belemegy a média által felkínált szerepjátékba. Szép, méghozzá úgy, hogy szépsége önálló attribútum; nem a funkcionális-anyagi minőségből fakad szervesen, hanem esztétizálni próbálja azt, ahogyan az ipari formatervezés a sorozatgyártott tartalmat.

Könnyen észrevehető és közérthetően radikális. Radikalitása így túllendítette a célon, előtérbe helyezte, pedig az adott helyzetben a radikális háttérbe húzódás lett volna a nagyobb teljesítmény. Az üdvösséghez ugyanis már nem elég a selejtes építészeti doktrínával szakítani, a képeket sulykoló tömegmédiát is ki kell cselezni.

Forradalom
Inkább konceptuális mozzanatok határozzák meg az épületet, mint a szituációra ösztönösen reflektáló elemi építési gesztusok, és pont az utóbbiak révén kerülhetne valódi kapcsolatba a paraszti építészet máig érvényes vonatkozásaival. Amiknek itthon még nem született autonóm, maradéktalanul érvényes kortárs átirata, pedig ez nem tűnik eleve lehetetlennek. Kecsegtető az az irány, amerre a Kis-műterem egy másik, köveskáli munkája, egy lakóház átalakítása-bővítése mutat. Finomkodástól mentes, felszabadult, teljesen kortárs válasz a helyszín kihívásaira.

Ugyanakkor a hozzá hasonló, egyszerre érzékeny és bátor próbálkozások sem érhetnek célt élő mezőgazdasági kultúra, releváns vidékfejlesztési innováció nélkül, mert hiányzik mögülük az élő közeg megtermékenyítő hatása, a felszabadító determináltság, így megmaradnak a városi értelmiség tét nélküli játékainak.

Például Vincze László majorsága kifelé, az útról nézve egészen drámai tömörséggel és teljesen érvényes kortárs hangon szólaltatja meg a tradíció nyelvét. Ennek a távoli nézetnek az enigmatikus, katartikus szigora nem terjed ki az együttes egészére. A belvilágot (belsőépítészet és udvari homlokzatok) már teljesen tradíción kívüli, a banalitásig menően generikus viszonyok uralják, és ettől nagyságrendekkel súlytalanabb. A választékosan kommersz hangulat a gyarmatosítói mentalitást tükrözi, ami vonzódik a kompetenciáján kívül eső dolgokhoz, de nem tud mit kezdeni velük, ezért muszáj a saját képére formálnia őket. A természethez való viszonyában is a design-elvet érvényesíti, vagyis az esztétikailag problémamentesre, kényelmesen közérthetőre szabott, távolságtartó civilizációs kereteket. A nagy ablakok a közhiedelemmel ellentétben nem befogadó nyitottságot képviselnek, nem a részvételt erősítik, hanem éppen ellenkezőleg, segítenek a környezet szerves rendszerét a látványra redukálni, biztosítva a zavartalan megfigyelői pozíciót.

Mindez nem feltétlenül az építész felelőssége. Az építészet kollektív termék, amiben a heroikus egyéni teljesítmény sem tudja át- és felülírni a közeget, hiába haladja meg. Elakad a megrendelő és az építési folyamat, a kivitelezők képében megjelenő társadalmi valóság kátyúiban.

Forradalmi elszántsággal sem lehet megmozdítani ezt a veszteglő realitást, de a forradalmak amúgy sem szoktak kompatibilisek lenni a tradícióval. Felfordulást csinálnak, amit a belülről bomló, konform establishment még véletlenül sem tenne - és ez elsődleges hivatkozási alap a laikus építészeti gondolkodásban: illeszkedik vagy nem illeszkedik? Hát a forradalmak nem illeszkednek, hiszen pont a forma lebontásán ügyködnek, hogy feltárják a tartalommal való kapcsolatának lejárt szavatosságát, inkoherenciáját.

A magyar vidéki építészetnek nagyon is szüksége van a forradalomra, ami úgy zajlik le, hogy nem tör ki, leszámol a negédes ábrándokkal, miközben életre kelti és megújítja a hagyományt. Forradalom nélkül beteljesedő reformkorra, és a reformkor klasszicista építészetének tárgyilagosságára. Amiből a Laposa-pince felidéz valamennyit. Reformkísérlet, hiszen befogadóan reflektál a formai tradíciókra. De mégsem sikerül megmaradnia radikális reformnak, eredendően semleges álláspontja dacára a mögötte álló program, a körülmények végül belesodorják a forradalomba.

A szükséges reform elsődleges terepe, biztonságos kísérleti zóna a meglévő épületállomány empatikus, kifinomult átalakítása lehet. Nem csak vidéken – a magyar kortárs építészet és a társadalom rengeteget profitálna a panelházállomány, a sátortetős kockaházak és a rendszerváltástól máig tartó időszak zömmel alacsony minőségű, kritikán aluli termésének értékelvű transzformálásával, mint az újat építés vagy a bontás ökonomikus alternatívájával.

Török Tamás

Vélemények (23)
Masznyik Csaba
2011.02.22.
22:37

Foglalkozása: építész - upgrade (Kis Péter pontosítási igényeinek figyelembevételével) A Mesteriskola február 18-i rendezvényén Török Tamás Reduktív forradalom című írását tűzte napirendre. A kezdeményező Tomay Tamás volt, aki szeretett volna tisztázni vagy tucatnyi kérdést a cikkel kapcsolatban, ezért felkérte a szerző mellett Kerékgyártó Béla, építészek körében járatos filozófust is, hogy egy inkább kötött, mint kötetlen beszélgetés formájában a sokak érdeklődését felkeltő írást ne csupán szűk körben, hanem a Mesteriskola hagyományosan passzív, de érzékelhetően érdeklődő hallgatósága előtt vitassák meg. A beszélgetés ötlete már 2010. decemberében felmerült, az esemény időpontja véletlenül esett néhány nappal későbbre, minthogy Kis Péter és Molnár Bea terve az év ipari épülete lett az ArchDaily szavazásán. Alapkérdés volt, hogy maguk az alkotók kapjanak-e meghívást erre a beszélgetésre, ahol - az eredeti elgondolás szerint - nem az épület, hanem az arról írott cikk lett volna a téma. Mivel az épület is és a diadal is friss, nyilvánvaló udvariatlanságnak és érthetetlennek is számított volna, ha valaki éppen arra kéri fel a tervezőket, hogy ne vegyenek részt az épületük ürügyén folyó vitán. A gondolat természetesen nem volna ördögtől való, hiszen példának okáért aktuális irodalmi művekről folyó vitákon* ( http://www.litera.hu/lathatas/es-kvartett-9 )* sem szokott az alkotó résztvenni, mert műfaji különbség van a szerzővel folytatott beszélgetés és a kritikai vita között. Az építészeti kritika nem csak írásos, hanem szóbeli változatában sem létező műfaj hazánkban, így joggal feltételezzük, hogy az épület alkotóinak kizárása nem csak az ő szempontjukból, hanem a mesteriskolai hallgatóság szempontjából is furcsa lett volna. A természetesnek tűnő megoldás tehát az lett, hogy az alkotók tiszteletteljes meghívást kapnak mint megfigyelők, de lehetőség szerint tartózkodnak a beszélgetéshez való hozzászólástól. Kerékgyártó Béla szándékosan szerette volna mellőzni a képeket, hogy valóban ne az épület, hanem a szavak legyenek a fontosak. Török Tamás végül öt saját készítésű fekete-fehér képet tárazott be a számítógépbe, amiből egy belső és egy külső kép vetült ki a beszélgetés közben háttérképként a falra, míg a számítógép a beállított rutin szerint az első negyed óra után ki nem kapcsolt. A beszélgetés a moderátor szándéka szerint Tamás cikkének főbb pontjait vette volna sorra, de tekintettel arra, hogy sem az építészektől általában, sem a Mesteriskola hallgatóitól nem várható el, hogy az építészetről szóló szövegeket elolvassák, még akkor sem, ha az éppen az aznapi téma, joggal lehetett feltételezni, hogy egy bizonyára ismert, de vetítéssel aktuálisan be nem mutatott házról szóló ismeretlen szövegről nehéz úgy beszélgetni, hogy a hallgatóság is követni tudja. Ennek ellenére a beszélgetés - kisebb magyarázatokkal kiegészítve - éppen beindulni látszott: Kerékgyártó Béla elárulta, hogy a cikk eredetileg a Magyar Narancs számára készült, de ott nem tartották elég olvasóbarátnak, így került fel közvetlenül az Építészfórumra; szó volt a cikk alapállásáról, miszerint ez egy kritikus írás, ami - a sok szempont és nyitva hagyott értelmezés ellenére - azt tételezi, hogy az épület Török Tamás szavaival "célt tévesztett"; szó volt az építészeti fotóról és arról a torzulásról, amit a média idéz elő az építészetben azzal, hogy a publikációs szempontok determinálhatják magát az épületet is. Szóba került a "szakrális" táj és az épület viszonya, valamint, hogy ez az épület - Török Tamás szerint - érdemei ellenére sem átütő. Az írásban lebegő mondatok szóban még távolabbinak tűnnek, e sorok írója a katarzis szóval, illetve a hiányával próbálta - kissé félrevezetően - konkrétizálni a túl általános megközelítést. (A katarzis szó aztán irónikus formában folyamatosan felmerült a beszélgetés során.) Kis Péter eddig bírta szó nélkül: Török Tamás kissé általánosan beszélt a badacsonyi táj karakteréről, a családi szőlőspincékről, amikhez képest a Bazaltbor borászat méreteiben nagy lenne. Ez a kép hamis - mondta a tervező - mert úgy tűnik, hogy a kritikus nem ismeri a környék egykori uradalmi borászatai léptékét. Alattomos beszólásnak ítéltetett e sorok írójának egyes csomópontokra vonatkozó (és valóban meg nem indokolt) megjegyzése, majd elpattanhatott még egy húr*, amikor szóban is elhangzott az a korábban írásban is megfogalmazott vélemény (szintén a részemről), hogy a "harmónia" (mint program) jegyében született épület mögött, mellett is léteznek tudatos, vagy öntudatlan előzmények, párhuzamok, vagyis, hogy a Bazaltbor borászat organikus látványa a hegy felől nézve (többek között) Peter Eisenmann formát tudatosan nem építészetből származtató kísérleteiből született épületeivel (is) rokonítható. (Prózaian fogalmazva, húsz év után itthon is meg tudott épülni "egy ilyen".)* Az irányítás rövidesen a tervezők kezébe vándorolt, Dévényi Tamás meg is kérte a hátsó sorokban helyet foglaló Kis Pétert és Molnár Beát, hogy jöjjenek előre Török Tamás mellé, mondhatjuk úgy is, hogy foglalják el méltó helyüket az alkalomhoz illően. A beszélgetés így természetes módon került a megszokott kerékvágásba: Kis Péter csendes és figyelmet lekötő beszédével anekdotákkal színezve mondta el a véleményét a médiáról, ami - szerinte - csak komolyan nem veendő játék, Molnár Bea, szintén érdekesen, elmesélte a hatszögű metszetű lávaömledék transzformációját épületformává, az indanyomatok rajzolásának titkait és a homlokzat táblás osztásának jelentőségét. Kis Péter hozzátette, hogy a "vasútiszerencsétlenségtervező" Wolf D. Prix cinikus szövegét, miszerint Magyarország nem volna a nemzetközi építészet térképén, a Bazaltbor borászattal elnyert médiadíj cáfolja - erre jó a médiafigyelem. A beszélgetésbe - kérdésekkel - többen is bekapcsolódtak, így a Tomay Tamás kezében lévő jegyzetre felírt tucatnyi kérdés nagy része el sem hangzott, Török Tamás és Kerékgyártó Béla is csendesen hallgatták a tervezőket, egyértelmű volt, hogy az átalakult beszélgetést az eredeti medrébe visszaterelni már nem lehet és nem érdemes. Talán tényleg nem is érdekelt komolyan senkit. Kis Péter ekkor elmondta az első zárszót, ami - számomra - a legérdekesebb része volt a délelőttnek: szinte szó szerint idézte Antonioni Foglalkozása: riporter című filmjének azt részét, amikor a halottnak hitt Jack Nicholson afrikai riportjait nézi vissza a vágószobában a felesége, s a fekete riportalany azzal oktatja a riportert, hogy kevesebbet fog megtudni a válaszaiból őróla, mint amennyit a kérdései magáról a riporterről elárulnak, és a kamerát szembefordítja a meglepett Nicholsonnal. Kerékgyártó Béla még rögtönzött egy alkalomhoz illőnek szánt második zárómondatsort, amit a vendégek már kabátban fejeltek csak meg egy utolsóval, végül a hallgatóság összeszedelőzködött és eltűnt az Építészpincében. Mivel nem emlékeztem a filmből idézett jelenetre, megnéztem: Nicholson (a filmben David Locke) afrikai gerillákkal szeretne riportot készíteni, nehéz fiúkkal, talál is valakit, aki elvezeti hozzájuk, de kívülállóként nem tud az események közelébe férkőzni. Az idézett interjú viszont nem terroristával, de nem is hivatalos személlyel készül, hanem egy "varázslóval" és szó szerint így hangzik: "Nicholson: Tegnap, amikor a faluban vettük fel, mintha azt mondta volna, hogy varázslónak készül. Nem furcsa ilyen ember esetében, hogy több évet töltött Franciaországban és Jugoszláviában? Nem változott meg ettől a hozzáállása bizonyos törzsi szokásokhoz? Nem tartja őket hibásnak, vagy tévesnek a törzsre nézve? Fekete: Mr. Locke. Kielégítő válaszokat lehet adni minden kérdésére. De azt hiszem, fel se fogná, milyen keveset tudna meg belőlük. A kérdései sokkal többet árulnak el saját magáról, mint amennyit a válaszaim elárulnának rólam. N: Én őszintén tettem fel őket. F: Mr. Locke, beszélgethetünk, de csak akkor, ha nem csak maga tartja őszintének, hanem én is becsületesnek tartom őket. N: Persze, de..." - mondja a riporter, mire a riportalany felkel és szembefordítja a kamerát a meglepetten hátrahőkölő Nicholsonnal "F: Most már jöhet az interjú. Felteheti nekem ugyanazokat a kérdéseket." - halljuk a kamerán kívülről, miközben Nicholsont látjuk, aki végül kikapcsolja a gépet. Értelmezhetjük a jelenetet a film tágabb összefüggéseiben is: Antonioni filmjeiben refrén a valóság megfoghatatlanságának ábrázolása. Jack Nicholson filmbeli neve John Locke* és David Hume filozófusok ( http://hu.wikipedia.org/wiki/John_Locke )* neveiből áll össze, akik az empirizmus hívei voltak: ismeretet kizárólag tapasztalatból (külső érzékelés és belső önérzékelés, pl. hit) szerezhetünk. A fekete riportalany a nyugati világban is tájékozódott bennszülött afrikai, aki a kamera megfordításával mintha arra akarná rávenni a kérdezőt, hogy ugyanezeket a kérdéseket egyúttal önmagának is tegye fel. Ha a riporter elfogadná a szokatlan játékszabályokat, akár válaszolna is, ám erről már nem tudunk meg semmit. Antonioni nem szerette, ha a jeleneteit megfejtik, illetve, ha a szándéka szerinti jelentését - ami nem volt - firtatják. Üdv! mCs

mB
2011.02.23.
12:46

@Masznyik Csaba: Köszönet a beszámolóért - és az korábbiért is; kár hogy csak hozzászólás formájában létezik, önálló cikként (cikkekként) könnyebben megtalálható, újraolvasható, hivatkozható volna...

Masznyik Csaba
2011.02.14.
10:18

Reduktív forradalom Vasárnap, azaz február 13-án elmentünk Badacsonyba, hogy megnézzük a Laposa borászatot, ne csak képen lássam, ha már hozzászólni készülök az épületről írott cikkhez. Véletlenül épp ott volt Laposa Bence, aki reggel óta az ArchDaily "az év háza" szavazásán fellelkesült televíziós stábokat fogadta, s mivel azok szerencsére már végeztek, így körbevezetett minket, váratlan vendégeket is. Az épület iránti érdeklődés és az elismerés a szakmán belül - függetlenül az AD-beli sikertől - itthon is egyértelmű, a helybéliek között kavarodott ízlésvihar mára elcsitult talán. Az épületről alkotott szakmai vélemény kialakultnak tekinthető, Kis Péter és Molnár Bea háza beletalált abba a szűkös tartományba, ahol a nemzetközi és a hazai építészeti törekvések átfedésben vannak. (http://hg.hu/cikk/epiteszet/11496-bazaltpinceszet-a-vilaghir-kapujaban) Az alábbi szöveg ezért nem az épületet elemzi, hanem reakció Török Tamás Reduktív forradalom című cikkére. Hazánkban nem szokás az építészetről írott szövegeket tovább elemezni. Már az is eredmény, ha az egyszerű ismertetésnél magvasabb írás születik. A második lépés, ami irodalomkritikai szövegek esetében például mindennapi gyakorlat, azaz hogy nemcsak a mű, hanem a műről írott elemzések is elemzés tárgyai lesznek, építészeti írások esetében - sajnos - ritkán fordul elő. Török Tamás írásával éppen sokrétűsége okán érdemes vitába szállni. Hangsúlyozom, hogy nem az épülettel, hanem az arról született írással foglalkozom, az inspiráló szöveg iránti kíváncsiságtól hajtva. Nyilvánvaló, hogy a borászat és az arról szóló szöveg elválaszthatatlan, értelmetlen volna úgy olvasni a cikket, hogy az azt kiváltó okot mellékesnek tekintjük, de az is egyértelmű, hogy a szövegnek önmagában is állékonynak és értékelhetőnek kell lennie. Török Tamás szövege azért is érdekes, mert az általa megfogalmazott dilemmák túlmutatnak az épület könnyen megfogalmazható állításain: onnan indul, ahol mások befejezik az értékelést. Ebből következik nyilvánvaló szubjektivitása és vitathatósága is. Az írás nyelvezetéről elmondható - amit méltatlan, de nem teljesen alaptalan kritikai megjegyzések is értek -, hogy minimálisan tartalmaz csak olyan kifejezéseket, melyek megértéséhez az építészek többségének - köztük nekem is - kutakodni kell (pl. természeti-földművelési numinózum, vagy a borászatban is használatos terroir), a szöveg a szakmában használatos fogalmakkal operál. Több ponton azonban valóban nehezen érthető, ami részben a fogalmazás sűrűségének, részben pedig annak köszönhető, hogy magától értetődőnek tekint mások számára nem feltétlenül egyértelmű összefüggéseket (pl. a design kérdése). Egyáltalán nem baj az, ha egy elméleti szöveg olvasása közben kisebb ismeretbővítő kirándulásokra is kényszerül az érdeklődő olvasó. Ez persze csak az én (magán)véleményem, vannak ezzel ellentétes tendenciák is. Kedvenc példám az egyszerű köznyelvet favorizáló tudatos "szürkítésre" Spiró György írásmódja: "Spiró világlátása pedig összefügg nyelvével. Szürkített mondatokról beszél Takáts, és röviden hozza a terminus eredeti forrását is. Szentkuthy érdeklődött Halász Gábornál, hogy készen van-e már régóta várt tanulmánya, mire Halász azt válaszolta: „Még szürkítek, még szürkítek”. Margócsy szerint pedig még ő is hosszabb mondatokat szokott írni, mint Spiró, aki tudatosan hozza ennyire közel a narrátor és a főhős retorikáját, egységes köznyelvet teremtve ezzel." - olvashatjuk Szegő János beszámolójában* a Tavaszi tárlat című új Spiró-regény tőmondatokban gazdag nyelvezetéről. (http://www.litera.hu/hirek/teli-nyitany)* Más persze a szépirodalmi nyelv és más az építészetelméleti szaknyelv, de a két szélső pólus közötti pozicionálás mindkét műfaj esetében a szerző szándékain és döntésén múlik. Reduktív forradalom. Török Tamás írásának már a címe is sokatmondó. Vagy nagyotmondó? Hogy inkább nagyot-, mint sokatmondó-e az írás, azt a vége felé tudjuk csak eldönteni. A "reduktív" jelző az épület ismeretében egyértelmű, ráadásul borászok által használatos szakkifejezés is egyben, hogy hol a forradalom, arra a cikk végén találunk majd magyarázatot. Az első bekezdésben kedvcsináló szellemességgel veti fel a szerző, hogy mi a "jó építészet", ami kritikára érdemes, és mi "rossz építészet", ami kritikán aluli, mi az, amit a tudatosság mozgat és mi az, amiből üzenet helyett csak a - sajnos valóban kollektív - tudatlanság zavara olvasható ki. Az alapáll(ít)ást, hogy a Laposa pincészet szuggesztív, egy koherens világképet tudatosan közvetítő épület, teljes mértékben elfogadom. A második bekezdés a badacsonyi hagyományról és a hagyományhoz való viszonyról szól. Ennek a bekezdésnek a tartalmi részével önálló tanulmányokat lehetne megtölteni, ezért különösen fontos, hogy egy ilyen bekezdésnyi sűrítésben, ami a kritikát bevezeti, minden állítás kikezdhetetlen legyen. "A hagyomány itt kiemelten legitim referencia, nyilvánvaló okokból alapvető viszonyítási pont, muszáj számolni vele." - írja a szerző, és ezen azért elgondolkodom, hogy máshol, kevésbé numinózus helyen miért nem. Vagy itt miért nyilvánvaló, hogy muszáj lenne. Én ebben inkább egyszerű tervezői önkényt látok, a szabad akarat megnyilvánulását, ami a számomra, egy alapvetően konzervatív (de nyitott) szemléletű ítész számára természetesen rokonszenves. Nem a badacsonyi helyszín mitikus voltának erejét vonom kétségbe, hanem azt az állítást, hogy "az építészeti innováció ilyen esetben legfeljebb a hagyomány releváns értelmezésére irányulhat, másként nem tud konstruktív módon hozzányúlni a kiérlelődött tökélyhez". Ez a ravasz mondat sokat elárul a szerző elfogultságából: önkényes állítások lettek nagy nyomatékkal hadrendbe állítva annak érdekében, hogy indokolttá váljon, miért foglaltak el a tervezők konzervatív szemmel nézve is elfogadható kiindulópontot. Félreértések elkerülése végett: nem vitatom a helyszín hagyományőrző és továbbörökítő erejét, örömmel üdvözlöm, hogy a tervezett épület ennek a hagyománynak a "releváns értelmezésére" törekszik, de nem fogadom el, hogy ezen a helyszínen, vagy bármely más helyszínen csak ezen az úton lehet "konstruktív módon hozzányúlni a kiérlelődött tökélyhez". Török Tamás szövege itt egy valóban izgalmas és fontos, ám bármely más tervezői döntéshez hasonlóan szubjektív döntést akar objektívnek és egyedül lehetségesnek beállítani. Miért? Mert élesen el kíván határolódni attól az épített környezettől, ami ezt az általa - idézőjelben - "jó"-nak nevezett tradíciót "eltorzult formában jeleníti meg". Nem azért használják Kis Péterék - sugallja Török Tamás - a tradicionális présház-formát kiindulásként, amiért ez a környező (sok ócska, a hagyományhoz görcsös és degenerált formában ragaszkodó) épületek teszik, hanem azért, mert ez a szakrális hely kizár bármely más megközelítést. No, én ezzel a sugalmazással nem szívesen értek egyet. Az én szememben nincs különbség "jó tradíció" és "rossz tradíció" között, a lelke mélyén mindenkit ugyanaz az erős "természeti-földművelési numinózum és hagyomány", vagyis ugyanaz a tradíció táplál, legyen az a nádfödeles giccset építő újgazdag vállalkozó, vagy az építészet absztrakt nyelvén beszélő építész, pusztán az eszközeik - és az eszközhasználat célja és intelligenciája - különböznek. Ez éppen elég nagy különbség, de a címben szereplő "forradalom" szempontjából nézve nem a különbség nagysága a fontos, hanem a minősége - gondolom és mondom én. A harmadik bekezdés egy költői betét a rejtélyesen használt viszony fogalma köré építve. A vizuális fogódzók hiányában fényképen nagyobbnak látszó épület tényleges méretei és a "léptékváltás" kérdése (amire, mint Tamás írja itt éppen nincs is szükség) valójában a monumentalitás kérdését, az épület és épület közötti, épület és környezet, épület és táj közötti méretbeli, formai és egyben szellemi, jelentőségbeli viszonyok kérdését veti fel. És ez teljesen jogos felvetés. Valóban "súlyos ellentétek erőterében kell egyensúlyozni", ha az eddig felvetett szempontoknak akar megfelelni egy épület. A "jól artikulált építészeti kijelentés" "szakrális nyelvhasználatának árnyaltságát és többértelműségét" természetesen elfogadom, ám azt a kitételt, hogy az épület e többértelműség ellenére "nagyon is egyértelmű", inkább csak retorikai - üres - fordulatnak látom. Az értelmezés "mennyisége" - egy, vagy több - úgyis értelmezőfüggő, és nyilvánvaló, hogy a Török Tamás szövege által megcélzott olvasóközönség számára ez az épület menthetetlenül sokrétű (és értelmű). Ennek tisztázása a későbbiek szempontjából lesz fontos. Az utolsó bekezdésbe becsúszott egy mondat: "Ez a közérthető esztétikai egyértelműség, képletszerűség alapkövetelmény a design lassan hanyatlásba forduló aranykorában." Ez megint egy olyan kijelentés-csokor, aminek a cáfolata, vagy alátámasztása köteteket tenne ki. Ehelyett megemlítem szakirodalomként Szentpéteri Márton online design-könyvét*, a cikk szempontjából pedig tekintsük a mondatot design-kritikának. (http://epiteszforum.hu/node/15355)* Médiateljesítmény: A sikeres médiaszereplés tényét és jelentőségét elemző rész első bekezdésében egy meglepő mondatba ütközünk: " Például a magyar organikus iskola egy ideológiát hivatott demonstrálni, ami rendszerint maga alá temeti az egyéb, építészetileg relevánsabb szempontokat." Ez a példa elvileg azt kívánja illusztrálni, hogy az építészet csak kompromisszumok árán képes az egyes bor-márkákat a médiában képviselni, de nem látok egyenes összefüggést a példa alanya és tárgya között, ráadásul az állítás az írás egyéb részeihez képest meglepően sommásnak tűnik. Kikre és milyen épületekre gondoljunk az egyelvűnek nem nevezhető "organikus iskolán" belül? A tanácsként hangzó feltevés, hogy "a kevésbé didaktikus, kevésbé explicit megközelítés jobb építészetet eredményezne" szintén elfogultságról árulkodik, amihez a szerzőnek joga van ugyan, de a mondókája hitelességét a pontatlan fogalmazás - az én szememben legalábbis – csökkenti. Magyarul: jobban érteném ha Török Tamás azt mondaná, hogy Ekler Dezső disznókői borászatának (1993) főépületében idézetként megépített három hagyományos pince és ezek összekapcsolása annyira „didaktikus és explicit”, a hagyományhoz való kötődés annyira direkt és „ideologikus”, hogy maga alá temeti az építészeti mondanivalót. Hogy igaz-e, abban már nem lennék annyira biztos, s mindennek a médiabeli márkaképviselethez sincs sok köze. Egyáltalán nem volna érdektelen a Laposa pincészet és a tradicionális présházakat direktben idéző borászatok összehasonlítása, de ez a pár mondat ehhez kevés, s a nosztalgikus tradíció kérdése később úgyis előkerül. Kérdés az is, hogy Zsuffa Zsolt és Kalmár László balatonlellei, illetve Czigány Tamás pannonhalmi borászata miért nem kerülnek elő viszonyítási alapként. A következő bekezdések az építészeti fotó, a kommerciális építészeti fotó dilemmáit feszegetik teljes szinkronban azzal, amit erről magam is gondolni szoktam: a "vizuális inkoherencia" kiküszöbölése okán sterilizált képek valóban erősítik a virtualizálódás tendenciáit és ösztönzik a halandzsát. A tervezés idomulása a képekben élő építészet szempontjaihoz szintén olyan témakör, amihez tanulmányok sokaságát lehetne és kellene rendelni. A képek és a média összefonódásán túl lényeges kérdés a szakmailag relevánsabb vetület, a képek és az épületszerkezetek, a képek és az anyag, a részletek viszonya. Itt ezer aggályom van, amit egyelőre – ebben az ünnepi pillanatban – megtartok magamnak. Ipar: A bortermelés mezőgazdaságból iparrá történő átalakulásának következményeit leíró fejezet a szöveg legjobb, legérdekesebb része - ha az "organikus szívnek kedves didaxis" e helyütt is felesleges oldalvágásától eltekintünk. Az egyszerű kis présházak természetes szakralitásának tudatos átörökítését az (ipari eredetű) "design" - vagyis mesterségesen tervezett, egyedi épületformába Tamás kifejezetten - és az épülethez is illően - költői képekben fogalmazza meg: az ipari épületeket szakralizáló pusztulás, az idő, a „magasztos elem feladatát” „addig is” (amíg a pusztulás bekövetkezik) magára vállaló szimmetrikus oromfal és a „múltidő lehetetlenségét is kifejező” szőlőinda-motívum a vázolt összefüggésben bizonyosan a lényegét ragadja meg Kiss Péter és Molnár Bea épületének. Az „előregyártott fosszília”, vagyis a szőlőinda-motívum elemzése is találó: a „popularitásnak tett engedmény”, a „szabadkozó-békítő gesztus” éppúgy benne van ebben a részletben – ha a szerzőnek kedves elvont ideák felől közelítünk, mint a kortárs ornamentika egy elgondolkodtató példája – ha a díszítést nem eredendő bűnnek fogjuk fel: a választott motívum ravaszul ismétlődik (talán 9 különböző elem variációjából), tehát nem csupán ipari módszerrel sorozatban gyártott elemek készültek, ami a díszítés jellegzetes technikája, hanem egyedi sablonok, ami a kézművességet hozza be a képbe és az egyediséget erősíti – még akkor is, ha egyébként az épület egészére igaz az, amit a következő bekezdésben olvashatunk, hogy „a külső falburkolat jellege is inkább ipari, mint kézműves”. A Jovánovics-relief és a kártyavár releváns analógiái is erre a kettősségre világítanak rá. Nosztalgia és tradíció: Ez a fejezet a jól ismert – és bizonyítottan zsákutcás - arisztokratikus építész-álláspontot képviseli a „magyar közízléssel”, a „reakciós szentimentalizmussal” szemben. Ez az a fejezet, amiben már az alapállásom is alapvetően eltér Török Tamásétól, és ez kihat a pincészet értékelésére is. Tamás elfogultsága és ideologikussága látványosan lepleződik le: miközben bravúros gondolati gazdagsággal elemzi Kis Péter és Molnár Bea épületét, fájóan intoleráns marad a „plebejus ábrándokkal” szemben. Ami aztán a disztingvált forradalomban való reménytelen reménykedéshez vezet. Az „oromzatos ház-archetípusra redukált épülettömeg” nem a „népi tradícióra” történő utalás, ahogy ezt Tamás állítja. Az oromzatos ház-forma több, mint népi tradíció. Az őstípus mindkettőnek (Kisék pincészetének és a parasztháznak is) közös mintája. Ahogy a műparasztháznak is. Éppúgy hamis az az állítás is, hogy „a paraszti építészetnek a faksznitól, mellébeszéléstől mentes szikárság képezi az egyik legfőbb tanulságát”. Ez a sommás kijelentés a paraszti építészet sztereotip és idealizált képét állítja szembe a „közízlés” esendőségével. Valójában a hagyományos paraszti építészet is – elég végigsétálni a szentendrei skanzenben – tele volt faksznival és mellébeszéléssel. A paraszti építészet idealizálása az absztrakt építészet vallásának egyik legendája. Ezért nem tudok hinni abban a mondatban sem, hogy a Laposa-pincészet a „tradíció újraértelmezése” volna, noha egyébként a mondat első része, hogy az épület „radikális kísérlet a minimalizmussá fokozott szikárság formába öntésére” igaz. A tradíció újraértelmezésének vágya avantgárd közhely, verbális pótcselekvés, ráolvasás a halott hagyomány feltámasztására. És ezért nem hiszek abban sem, hogy „stilizáltsága révén” beszélne az épület „kép- és fogyasztóbarát nyelvet”, és ily módon fogadná el a média kínálta „szerepjátékot”. Török Tamás ezen a ponton a saját gondolati konstrukciója foglya lett. Szép a radikális háttérbe húzódást sürgető látomás az üdvösség reményében, amihez már nem elég szakítani a selejtes doktrínákkal, hanem „a képeket sulykoló tömegmédiát is ki kell cselezni”, szép, de hamis kép, mintha már nem is a Laposa pincészetről és nem is huszonegyedik század első évtizedeiről lenne szó. Félreértés ne essék, fontos minden, amit Török Tamás feszeget, csak az már nem Kis Péterék épületéről szól. Olyasmit kér számon az épületen, ami a lényegétől fosztaná meg. A Laposa pincészet egyike azoknak a hazai épületeknek, amelyek vágyakat teljesítenek be. Reális vágyakat, amelyek évtizedek óta ajzódnak. (Elsősorban Peter Eisenmann következetes forma-kísérleteinek hatására gondolok.) Igazán izgalmassá mégsem ez a kielégülés teszi, hanem a kettős természete: formális és informális, kozmopolita és regionalista egyszerre; mint tér általános, mint külső forma – a részleteket is beszámítva – maximálisan egyedi. Mint ilyen, alkalmatlan a forradalmár szerepre. Forradalom? Török Tamás azt szeretné, ha nem „konceptuális mozzanatok”, hanem „a szituációra ösztönösen reagáló elemi építési gesztusok” határoznák meg az épületet, mert az így „kerülhetne valódi kapcsolatba a paraszti építészet máig érvényes vonatkozásaival” - de ilyen „hazai példát” nem tud ajánlani. Említi Kis Péter köveskáli lakóház átalakítását – amit csak külső képekről ismerhetünk – nem világos, hogy mennyiben mutat e tekintetben helyes irányt. A „finomkodástól mentes, felszabadult, teljesen kortárs válasz a helyszín kihívásaira” értékelés nem hat meggyőző építészeti programnak. Az sem világos, hogy ez az épület, beleértve a nagy üvegfelületeket is, mennyiben más, mint Vincze László majorsága, ahol a kívülről érkező értelmiség gyarmatosítói mentalitását láttatja velünk, egyébként teljes joggal, de nehezen elkerülhetően a szerző. Nincs kitalálva az a Magyarország, amiben bármilyen gesztusnak – az egészhez mérten – értelme lenne. Ebben a permanens rendszerváltás állapotában létező kitalálatlan országban nem valószínű, hogy jelentősége volna bármilyen, hangos, vagy csendes forradalomnak. Ez a ház „eredendően semleges álláspontja ellenére” - ami a formálást illeti – s annak ellenére, hogy nem forradalmi épület, a körülmények hatására „belesodródik a forradalomba” - állítja Török Tamás. „A magyar vidéki építészetnek szüksége van a forradalomra”, hogy leszámoljon a „negédes ábrándokkal”. Olcsó tükrözés ez a részemről, de mintha éppen a forradalmi illúzió lenne - mindegy, hogy kitör-e, vagy radikális reform marad csupán - „negédes ábránd”. Nem lehet az absztrakt avantgárd építészetet, még ebben a „semleges” formájában sem elérendő célnak, megvalósítandó ideának beállítani, amihez „empatikus, kifinomult átalakítások” útján lehet eljutni, még akkor sem, ha valóban sokat profitálhat az építészet és a társadalom az „értékelvű transzformálásból”. Itt válik Tamás szövege óhatatlanul inkább nagyot-, mint sokatmondóvá: az elit építészeti törekvései mindig is a saját köreiken belül tudnak csak érvényesülni, nem lehet céljuk megváltani a világot. A hazát részvéttel kell szeretni. (http://www.vigilia.hu/2003/8/weil.htm) Nem a forradalom a fontos, hanem a részvét(el). Masznyik Csaba

Alagi
2011.02.15.
19:45

@Masznyik Csaba: Kedves Csaba! Nagyon élvezetes olvasni a hozzászólásodat, számomra sokkal világosabb gondolatokat fogalmaz meg, mint az eredeti cikk. Kicsit az az érzésem, hogy nem akarsz/mersz írni magáról az épületről, különösen annak fényében, hogy "ArchDaily Building of The Year 2010" versenyén első díjas lett, ipari épületek kategóriában. Így azonban ez az írás, minden értéke mellett, számomra olyan, mintha a céllövöldében a puskákat kezelő bácsira lőnénk, nem a céltáblára. Nos, ha az épületről beszélünk, akkor az alábbi cikket nem hallgathatjuk el: http://hetivalasz.hu/itthon/tokeinjekcio-30828/ Elég súlyos állítások vannak benne megfogalmazva. Ahogy ebben is, de ez természetesen inkább a "vélemény" kategória: http://koos.hu/2011/01/05/kortars-epiteszet-a-mult-sirdombjan/ Lehet, hogy nagyon lerántom az "ünneplő közönséget" a földi valóságba, de szerintem a "jó építészet" törvénytisztelő, nem ferdít, nem erőből, politikai hátszéllel viszi át az akaratát. Nálam itt már elbukott a projekt.

Masznyik Csaba
2011.02.15.
20:41

@Alagi: Kedves "Alagi"! A Heti Válaszban megjelent cikket, Koós honlapját olvastam. És még vagy tucatnyi marhaságot. Nem kicsit lepett meg, hogy ki az írás szerzője. Korábban itt az Építészfórumon aktív újságíró, ha jól rémlik munkatárs volt. Ehhez képest érthetetlen, hogy mennyire elfogultan nyilatkozik Kis Péterrel és munkáival szemben. Idézem: "Laposa Bence tervezőnek egy hazai "sztárépítészt" kért fel, Kis Pétert, akinek neve a Dísz téri Honvéd Főparancsnokság rekonstrukciója körüli botrányokban várt ismertté. Kis ekkor nem tudott vagy nem akart olyan épületet tervezni a Budai Vár kellős közepére, ami a laikus és a szakmai közvélemény többsége számára is elfogadható lett volna, s ez közvetve végül a kiemelt uniós projekt bukását okozta." Nos, aki építészek körében járatos és ismeri a történet részleteit, az ekkora csacsiságot nem írhat(na) le. Aki jár a helyszínen, az láthatja a saját szemével, hogy koholtak a vádak. Mindenről lehet olyan fényképet közölni, hogy minél előnytelenebbnek látsszon. Az étterem a Római útról alig észrevehető az előtte lévő domborulat miatt, a főútról is keresni kell, a szálloda két tömege - a fehér és a fekete - semmiben sem különbözik a környező házakétól. Az étterem, ami az együttesből építészeti szempontból a legkevésbé sikerült, néhány év múlva alig fog látszani a felső terasz acélgerendáit befutó szőlőlugastól. A politikai hátszél ürügyén keltett ízlésvihar (vagy fordítva?), bevallom, cseppet sem érdekel. Egy halom cikket olvastam ebben a témában, elképesztő, mekkora butaságokat képesek emberek elvakultságukban leírni. Ha itt valamilyen jogi, pénzügyi sumákot feltételez bárki, akkor tessék a rendőrséghez és a bírósághoz fordulni! Nekem inkább úgy tűnik, hogy egy elszomorítóan buta félelem a Badacsony "tönkretételétől" szakmai vita helyett politikai támadás formájában manifesztálódott. (Ha Badacsonyörs felől érkezik az ember, jobbra az út mentén van egy régi, neves pincészet. Ott a rozsdamentes tartályok szabadon állnak, a telep nagy része meglehetősen igénytelen, elavult épületekből áll. Az senkit sem zavar, pedig sokkal nagyobb és sokkal inkább "tájidegen" mint Kis Péterék épületei.) Engem az építészeti része érdekel. Komoly kritikát szakmai oldalról csak egyet olvastam: Török Tamás kitűnő írását. Az enyém csak azt emészti... Hogy miért nem a házról írok direktben? Egyrészt megindokoltam, másrészt dehogynem arról írok :-) Üdv! mCs

zapata
2011.02.16.
05:40

@Alagi: A "jó építészet" nem csak törvénytisztelő (bár vannak rossz törvények is...), hanem többek között egészen más műfaj, mint a táblaképfestés. Az épület kontextusában igaz vagy nem igaz. (Egyébként a normális ember is így érzékeli azt. A normális ember ugyanis nem azért közlekedik a városban vagy a tájban, hogy egyes épületeken ájuldozzon vagy éppen undorodjon tőlük. Számára az egész fontosabb, mint a rész, ellentétben azokkal az öntelt építészekkel, akik a saját fácskájuktól nem látják az erdőt.) Ezért kérdőjelezhető meg az ArchDaily versenyének objektivitása; ott bizony táblaképként értékelik az épületeket. A pincészet körüli vihart pontosan az váltotta ki, hogy az ArchDaily által is annak minősített ipari épületek jelentek meg abban a tájban, ahol ilyennek nincs létjogosultsága. Aki ilyenkor egy-egy épület önmagában vett értékeiről kezd el áradozni, az úgy tesz, mint Bíróné, amikor a bor árát kérdezik, másról beszél vagy mellébeszél, ahogy tetszik. A Badacsony de jure egy táji-tájhasználati műemlék. Vagy ez igaz, vagy a Laposa-pincészet kétségtelenül "trendi" épületei. (A trendiségnek pedig semmi köze az értékhez.) Volaképpen választás és döntés kérdése, hogy melyiket tekintjük igaznak, de ha az utóbbiakat, akkor már holnap neki lehet állni elhordani a Badacsonyt. Akadna rá vállalkozó.

bardóczi
2011.02.16.
07:12

@zapata: Kedves zapata! Megpróbálom leírni, hogy miért tévedsz, mert úgy gondolom nagyot tévedsz, amikor táblaképként értékeled ezt a valóban ipari épületet, ami az egészet, a tájat szünteti meg. Odáig bizonyosan igazad van, hogy egy nemzetközi verseny eme táji potenciált nem tudja és fogja figyelembe venni, mert nincsennek hozzá az itt élőktől elvárható mélységű információi. Viszont aki saját szemmel is látta az épületet, és ismeri a badacsonyi tájat, annak legalább három oldalról célszerű értékelnie, mielőtt olyat mond, hogy nem tájba illő az a valami, amit kritizál. Először is lássuk a táj potenciálját (eltartó képességét). Ezt a tájhasználat során rendkívül hosszú időn át a borászat, a szőlőművelés határozta meg, majd ez átcsapott a bazaltbányászat és a turizmus kettősébe, mely egymást is gyilkolva a történetit kezdte módszeresen megfojtani ipari, később pedig egyértelmű, de nem túl színvonalas (alacsony potenciálon hasznosított) zártkertes üdülőtájjá változtatva Tomajt és környékét. Ha ebbe a zimmer feris, ndk turistás, hullámpalás, babáskorlátos, elhanyagolt képbe rondít bele egy a területen abszolút hiányként megélt, európai piacon is esélyes borfeldolgozó, ami az évezredes tájhasználatnak kínál esélyt a megújulásra, akkor ott nem tájba illő ipari objektumról beszélni minimum rövidlátás. Most nézzük az illeszkedést. A vitatott objektumok közül a feldolgozó egy eddig teljesen gazos, felhagyott területen, a hegy szoknyáján épült meg. Jelentős mértékben szint alá süllyesztve, kis "támadási felülettel", bütüjén présház sziluettel, merőlegesen a Balatonra. Onnan észrevehetetlen, közelről nem zavaró, léptékhelyes, szerény, kevesebbet mutató mint ami. A borhotel és az étterem feljebb, egy olyan párkányon, ami alulról kitakar, felülről szintén: barlanglakás-szerűen láthatatlan. Tudni kell, hogy hol vannak, mert egyébként szem nem talál rájuk. A feldolgozó szintvonalra merőleges telepítése nem takar ki kilátást, bem sajátít ki panorámát, nem ural tájrészletet, amit egyébként megannyi posztmodern nyaraló és hotel társa balatonszerte megtesz. Ez szúrná tehát a szemet? Végezetül lássuk az esztétikát. Ez a legnehezebb, mert izléssel nem lehet vitázni, konceptuális mondanivalót pedig csak az képes olvasni, akinek nyitottsága van a kortárs építészet szimbólumokban történő közléseinek többrétűsége felé. Kis Péterék magukhoz képest azonban a formálásban itt visszafogták magukat, a szimbolikus mondandójukat egy archetípussal ötvözték, így rajzoltak ívet táji hagyomány, és egy a Napa völgyben megindult globális borászati trend közé, ami már egy ideje nyugati határainkon is dübörög, teljes harmóniában egyébiránt a burgenlandi tájjal, de egy olyan európai térben is releváns építészeti kulturával ötvözve a magyar borászati kulturát, amire az utoljára az 2-300 éve volt képes, és amit valami furcsa énközpontúságból azóta is tulhaladhatatlannak (és ami főbűn: eredeti magyarnak) vélünk, pedig borász-szlenggel élve, csak sikerült máslásról beszélhetünk abban a vonatkozásban is. A Laposa-borászat, észak-amerikai, dél-afrikai, ausztrál és európai társaihoz hasonlóan a kortárs építészet eszközeivel is beüzen a borfogyasztók köreinek, hogy létezik, hogy tényező, mert önmagában a jó bor már nem kunszt, már elég régen - a közmondás ellenére - kell neki a cégér. Nyilván sokaknak, közöttük a lekörözött konkurenciának is szúrja a szemét a Balaton Fejlesztési Tanácson keresztüli - egyébként Eu pénzből származó "tőkeinjekció", amit a borászat a saját tetemes önrésszel a jövőbe invesztált (és sokáig nyögheti banki törlesztő részleteit), és nyilván politikai érdekek is megkívánják, hogy egy szoci fennhatóságú fejlesztési ügynökség fideszes átvétele után befeketítsék azt is, ami esetleg nem elherdálás, hanem a tájba illesztett ipar (és nem gumigyár, és nem akkumulátor feldolgozó, és nem szalmaerőmű) akar lenni, de innen is látszik, hogy egyik tábor se jobb a deákné vásznánál, ha nüansznyi különbségeket nem ismeri fel. Végezetül határozottan szeretném itt (is) cáfolni, hogy bármely táj - belértve Badacsonyt is - "tájhasználati műemlék" lehet. A táj élő organizmus, változását az emberi létfenntartás paramétereinek változása indukálja, a táj kultivált (művelt) és humanizált (az ember képére formált, annak tájalakító tevékenységeit hordozó) természet. Ha van a tájvédelemnek (és nem a természetvédelemnek) feladata, akkor az az (kéne) hogy legyen, hogy aktívan beavatkozva miként tehető egy táj olyan módon népességmegtartóvá, hogy a tradícionális, a táj karakterét kialakító tájhasználati formák előnyben részesítésével a táj terhelhetőségét ne lépjük túl, azaz a táj tartamosan képes legyen a minőségi emberi lét és a regenerálódás, feltöltekezés beteljesítésére. A tájvédelem elképesztően bonyolult és fejlett innováció tere (kellene hogy legyen), mert ezek bizony igen kemény peremfeltételek...

Pákozdi Imre
2011.02.16.
07:29

@bardóczi: Egyetértek Bardóczi érzékeny, okos elemzésével - kivéve az első mondatát: "... úgy gondolom nagyot tévedsz, amikor táblaképként értékeled ezt a valóban ipari épületet ..." Zapata ui. éppen hogy nem "táblaképként" értékeli azt, sőt, éppen az épületek kontextusukból kiemelt, táblaképkénti értékelését helyteleníti.

bardóczi
2011.02.16.
09:15

@Pákozdi Imre: Kedves Imre, azért írtam ezt, mert meggyőződésem, hogy zapata kolléga a helyszínen tett személyes tapasztalás nélkül, azaz maga is csak fotók alapján tájékozódva mond táji összefüggésekről értékítéletet. Ha valami tanultam az antropozófiától, az az, hogy ne állítsam egy almáról azt hogy egész, ameddig nem láttam minden perspektívából, mert kiderülhet, hogy a másik felébe már beleharaptak...

zsuppanandras
2011.02.16.
12:14

@Masznyik Csaba: nem szeretnék belemenni a borászat esztétikai értékeivel kapcsolatos vitákba, már csak azért sem, mert elsősorban nem erről, hanem a Bormúzeum lebontásával és az új épületek engedélyeztetésével kapcsolatos jogi és szemléletbeli problémákra, és egy meglehetősen arrogáns, a helyi érzékenységeket tudatosan figyelmen kívül hagyó befektetői magatartásra hívtam fel a figyelmet. de azt mindenképpen szeretném megjegyezni, hogy összesen három épületről beszélünk, egy borhotelről, egy látványpincéről és egy feldolgozóüzemről, amelyek egymástól meglehetősen nagy távolságban helyezkednek el. meglepő módon a legtöbb kritika úgy beszél ezekről az épületekről, mintha egyetlen házról vagy egy szorosan összeépült együttesről lenne szó, miközben a valóságban ez három nagyon különböző helyzetű és minőségű épület. véleményem szerint nem lehet érvényes állításokat megfogalmazni az egészről úgy, hogy az egyes elemek problémáit külön ne elemeznénk. ha pusztán az esztétikai részét nézzük a dolgoknak, a legsúlyosabb kritika a látványpincét érheti. ahogy azt az általunk készített fotók is mutatják, ennek az építménynek bizony van előnytelen arca. egyébként mindhárom épület "fotogén", amivel nem azt állítom, hogy ne lennének kvalitásos alkotások, de kedvezőbb benyomást tesznek fényképen, mint testközelből, a valóságban. aki ellátogat a helyszínre, annak érdemes megnéznie, hogy a feldolgozóüzem izgalmas épületét milyen sivár udvar és ipari kerítés veszi körül, hogy a látványpince milyen szervetlenül, elutasító módon csatlakozik az idősebb Laposa meghagyott régi pincéjéhez, és milyen durván ipari hatása van a látványpince terasza fölötti - az útról jól látható - pergola szerkezetnek. ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Laposa borászat "rossz építészet", mert nem az, de messze nem hibátlan, és ha több érzékenységgel és alázattal állt volna a tervező a helyszínhez, akkor ezeket a hibákat elkerülhette volna. a Bormúzeumot pedig egyszerűen kár volt lebontani, hogy a jogszerűségről már ne is beszéljünk.

Masznyik Csaba
2011.02.16.
13:31

@zsuppanandras: Kedves András! A Bormúzeum lebontásával kapcsolatban: én nem vagyok sem szak-, sem tényfeltáró újságíró, ezért nem tudom arra áldozni az időmet, hogy kiderítsem, mi az igazság ebben az ügyben. A Heti Válaszban megjelent cikk(ed) oly mértékben keveri a politikai alapú vádaskodást az építészeti előítéletekkel és az ellenőrizhetetlen jogi körülményekkel, hogy lehetetlen objektív tényfeltárásként olvasni. (Legyen mérce pl. Somlyódy Nóra pécsi könyve. Azt sem tudom ellenőrizni, de hihető, hogy hiteles képet ad.) Én nem vitatom, lehet, hogy igazak a cikked állításai, de az is lehet, hogy csak hangulatkeltés. Ha az építészeti oldalát nézem a szövegnek, amit meg tudok ítélni a saját szememmel, az bizony hangulatkeltés. Még akkor is, ha valóban engedély nélkül tűnt el egy szép régi épület. Nem fogom ellenőrizni. Ha majd bírósági ítéletről olvashatok tudósítást, azt elolvasom és az alapján árnyalom a véleményem. Nem az épületekről, hanem a szereplőkről. De az egy másik történet. Senki nem állította, hogy egy kalap alá vonná a három különböző épületet. Én is írtam, hogy az íves étterem/látványpince sikerült a legkevésbé. De nehogy már néhány íves acélgerenda tegye tönkre a Badacsonyt! Egy év múlva semmi sem fog látszani belőlük, startra várnak a szőlőtövek a huzalokon. Az AD versenyébe is a feldolgozó épületet választották be, nem az egész projektet. Minden fotó manipulál: a sajtófotók előnyére, a negatív propaganda képei hátrányára. Minden épületnek/embernek van előnytelen arca, lsd. például OV elhíresült portréját a nyugati balos sajtóban... Üdv! mCs

zsuppanandras
2011.02.16.
21:54

@Masznyik Csaba: Kedves Csaba, a cikkben említett iratok léteznek, és azt tartalmazzák, amit idéztem belőlük. a politika ugyan szitokszó Magyarországon, de mégis túlzásnak tartom, hogy ennyire felháborít a politikai környezet megemlítése a cikkben. megírtam, hogy a beruházásnak ki volt a politikai patrónusa, illetve milyen gazdasági érdekkörhöz köthető - ez nem vádaskodás, hanem ismeretközlés. egy ekkora ház nem légüres térben születik, nem csak úgy létrejön a hegy oldalában, hanem mindig áll mögötte egy meghatározott gazdasági-politikai háttér. a legtöbb olvasót szerintem érdekli a "kinek a segítségével" és a "miből" kérdése, és ez az igény szerintem indokolt. egyébként a feldolgozóüzem sikerének - bármilyen furcsán hangozzék is tőlem - örülök, mivel önmagában egy kifejezetten vonzó és ötletes épületnek tartom, még akkor is, ha a környezetrendezése túlságosan őszintén ipari.

Pákozdi Imre
2011.02.21.
07:38

@bardóczi: A Laposa Pincészetnél jártam vasárnap. Megerősítem, amit korábban írtam: lentről, a téli, lombtalan növényzet által levetkőztetve is kifejezetten jól néz ki, az üvegszemű félkör sem zavaró. (A nyílt vízről kicsit más a helyzet; onnan a félkörív domináns elemmé válik, de hát csak felfuttatnak néhány szőlőtövet a teraszon, ez nem lehet idegen gondolat egy borász számára...) Közelről a főépület fehér tagja nagyon szép, a másik, a bazaltszínt utánozni kívánó, keresztbeállított tag is, de a színezése brutál. A párkány nélküli, elemi ház formájú fekete tömb, akármeddig néztem, képtelen volt más képzettársítást felidézni bennem, mint hogy ez a magyarországi krematóriumvezetők és boncnokok közös siratóháza. Pedig, ismétlem, a házegyüttes tetszett, mind fent, szemtől szembe, mind Badacsonytördemic felől. Talán, ha sötétzöld vóna...? Egyébként sajnos nagy bajok vannak Badacsonyban. A Ranolder-ház negyedik éve romos, és lassan az enyészeté. A volt borkombinát-központ, lent, ugyancsak nem tud befejeződni, és így mindkettő omladozva éktelenkedik. Amúgy a maga idején talán éppen a Ranolder-ház lehetett a Badacsony túlépítési botrányköve...:-)

Alagi
2011.01.06.
18:19

A tanulmánnyal szerintem az a baj, hogy nem tudjuk, tulajdonképpen mit állít? Mert vannak ugyan benne állítások, de azok általában nem állásfoglalások az épület mellett vagy ellenében. Sokadik olvasásra sem világos, hogy a szerző tulajdonképpen miért is ragadott tollat, mert ezek a gondolatok, ha egyáltalán rendszerbe is lehetne őket szervezni (sok időbe telik, és ez is probléma), akár megszülethettek volna egy másik épület kapcsán is. Nekem csak egy kérdésem van a ház kapcsán: szeretnék látni egy "eresz" csomópontot. A "jó építészet" ugyanis ilyen helyeken szokott megbukni. Mcs-től kérdezném, hogy mire gondol: "nem a forradalom fontos, hanem a részvét" Értsd: részvétel?

Masznyik Csaba
2011.01.06.
20:04

@Alagi: részvét(el)

FenyvesiHK
2011.01.11.
19:35

@Masznyik Csaba: Én meg attól lettem szomorú, hogy az építészfórum olvasóit egy ilyen tanulmány szellemileg kimerít. Akkor maradjon a szakmai színes-képeslap zsurnálmaszlag? Ma én írok rólad, holnap te írsz rólam udvariaskodó semmitmondás műszaki leírás szerű köpönyegben? Köszönöm Török Tamás,eddig olvasott írásaiban is mindig megfogalmazott valami olyasmit, ami mélyebb összefüggéseiben láttatja az adott építészeti gondolatot.Csak ennek mentén lehet elfogulatlanul, a hibák mellett az erényeket is világosan látni. És ez most is így van.

Kühn Péter
2011.01.03.
23:26

szomorúan olvastam ezt az írást, még szomorúbban MCs hozzászólását.

Alapvetően csak a kritikáról szeretnék szólni, mivel az épület kedvemre való ugyan, habár élőben még  nem láttam és  nincs is elég ismeretem róla, hogy megítéljem, tehát például nem tudom, hogy mi volt pontosan a program, és azt a terv azt jól teljesítette-e, például jók voltak-e a kiviteli tervek, és a végeredmény tetszik-e a megrendelőnek, stb.stb.? szóval a lényeges dolgokról nem tudok, de a fotókat újranézve mégis elöljáróban két kérdés az épületről nem hagy nyugodni:

-lehet, hogy másnak egyértelmű, de nekem nem: az oromfali fotók látványa ugyan tökéletes, de az egész létesítmény  hátulról fényképezve borzasztóan zavaró, mégpedig két okból is:

-miért van kanyar a hátsó tömegben?

-miért kellett ugyanitt két tömeget hózuggal összeengedni?

nem kicsinyességből kérdezem, hanem azért mert építészként nem találok rá logikus magyarázatot. Ha én nem találok, akkor nem csodálkozom, hogy a nem szakmabeli néző sem, tehát pl. sem apám, sem a szomszédom, legyen az konzervatív vagy modern. 

 hogy miért olvastam a cikket szomorúan?

egyrészt azért, mert nem értem. És nem azért mondom ezt mert nem érek fel a cikkhez. "Mechanikus igazság"-ként hathat, de szerintem a cikk nem ér fel az olvasóhoz.

Egyik komoly hátrány, hogy az egész hemzseg az érthetetlen és indokolatlanul használt idegen szavaktól. A másik, hogy nincs "gerince", gondolati íve, azaz nincs mire felfűzni a mondandót, azt a keveset. A harmadik pedig az, hogy az egész mondandó bő lére van eresztve, azaz a végigolvasással  feleslegesen fárasztja le  az olvasót, ahelyett, hogy egy tömör, lényegretörő fogalmazással felvillanyozná. Negyedrészt pedig érthetetlen számomra a fekete-fehér fotók közzététele ( és maga ez a jelenség általánosan), amikor egyszer: elég régen adott a színes technológia ( ahogy mindig is érzékeljük a tárgyat) és nagyon kevés esetben indokolt és előnyös az alkalmazása épület esetében. másodszor: nyilvánvalóan rosszabb benyomást kaptunk a házról, mint a Batár Zs. által készített színes képek esetében ( ami óvatosan fogalmazva is inkább a valósághoz közeli)

A cikk után elolvastam csak az első bekezdést újra, aztán elolvastam újra, értetlenkedtem folyamatosan ( "jó építészet" "párbeszédet folytatni" "tudatlanság mizériája nyöszörög" stb) , aztán végül elolvastam ötször egymás után. rájöttem, hogy maga  a bevezetés olyan mint az egész cikk. Újév elején mindig az jár az eszemben, hogy : "ahogy az évben az első napot eltöltöd, úgy lesz az egész évben" és ez érdekes módon szerintem most a cikkre is igaz.

 MCs hozzászólása után pedig azért lettem szomorú, mert eddig minden építészeti hozzászólásával egyetértettem ( az irodalmi témájúakkal nem mindenben), és itt ezzel pedig nagyon nem... a fent leírtak alapján egyszerűen érthetetlen a kiállása a cikk mellett... jó éjt  kp

Masznyik Csaba
2010.12.31.
13:15

Nem a forradalom a fontos, hanem a részvét Ha valamiből, hát ebből a típusú építészetelméletből van a legnagyobb hiátus a hazai építészet háza táján: egy kezemen meg tudom számolni azokat, akik a szimpla információközlésen, vagy a zsurnalizmus mára már begyakorlott formuláin túl képesek azt a gondolatgazdag és sokszempontú írásmódot az építészeti művek esetében is alkalmazni, ami más műfajok (művészetelmélet, fotó- és filmelmélet, irodalomelmélet) terén - magyar nyelven is - megszokott és mindennapi. Ha azt szeretnénk, hogy az építészetről folyó diskurzus a kultúráról folyó eszmecsere részévé váljon, éppen az ilyen felkészültségű írásokkal érhetjük csak el. Az Építészfórum impresszumában feltüntetett állandó szerzők írásai közt Török Tamás szövegei több szempontból is példamutatóak: a körbejárt épület csupán ürügy arra, hogy jóval szélesebb összefüggésben, az építészet belterjes problémáin felülemelkedve láttassa azt a kérdés-, válasz- és gondolathalmazt, amit az adott épület felvet. Lehet ugyan arra törekedni, hogy az idegen szavak száma csökkenjen, de előbb-utóbb éppen a sok magyarítás és körülírás miatt válnak az ilyen szövegek mesterkéltté. Kétségtelen az is, hogy a györgypéteri minta, ami feltehetően a sok idegennyelvű eszmecsere értelemszerű folyományaként, mint közös esztétikai tolvajnyelv szervesül a szövegeibe inspiráló hatású, de ha ez nem a mondandó helyett, hanem azzal együtt érvényesül, fene bánja. A költői kérdést, hogy mi különbözteti meg a "műmájer" szöveget a valóban "májer" szövegtől, úgy kellene pontosítani, hogy a mit kire cseréljük: csak az olvasók tudják eldönteni, hogy egy szöveg szimpla blöff, vagy tartalmas írás-e. A bizonytalanságot - talán - a média hordozza. Az internetes felület nehezen bír el ilyen típusú gondolati szöveget, mert kevesen veszik a fáradságot, hogy képernyő előtt görnyedve oldalak tucatjait görgessék elmélyülten. (Idővel az elektromos könyvek/olvasók változtathatnak ezen a helyzeten, ha majd filléres tucattermékké válnak.) Az ilyen szövegeknek nyomtatott formában kellene megjelenniük, illetve nyomtatott formában is, egy olyan folyóiratban, ami legalább havonta egyszer megjelenik. Erre, tudjuk, nincs kereslet, nincs pénz, nincs remény, marad a műfajtól idegen internetes felület és a monitor.(Csak halkan teszem hozzá, hogy a Magyar Építőművészet Utóirat c. melléklete kitűnő hely lenne erre a célra, de gyanítom, kevesen olvassák.) A tárgyra térve, az inspiráló cikk vitára ingerel: ha lenne egy kis időm, szívesen szétszedném a szöveg gondolati vázát, amiből az derülne ki (az én olvasatomban), hogy e valóban rokonszenves épület (még csak képen és rajzokon láttam) távol áll mindenféle, a cikkben címzett forradalmiságtól. Minden gesztusa levezethető az elmúlt 20, 15, 10 és 5 év különféle trendjeiből, s egyik erénye éppen az, hogy ezeket jó ízléssel és arányosan tudja egységbe olvasztani. A közízlés és az absztrakt-modern építészeti hagyomány szembeállítása a szövegben közhelyszerű, mindkét fél árnyaltabb megközelítést érdemelne ma már. Remélem, hogy lesz egyszer egy fél napom, hogy mondatról-mondtra vitába tudjak szállni a szöveggel. Gratulálok a házhoz és a méltó tanulmányhoz is. Üdv!mCs

hakkelmarton
2010.12.21.
20:07

Izgalmas kérdés, hogy hol válik el a valódi májerség a művi májerségtől...

Erővel mélyre nyomott, és ezért - a nagy nyomás alatt - szétpattanni akaró szerkezetű esszét olvastam az imént. Nehéz szöveg, talán mert az építészek a villamoson általában nem a "Filozófiai Szemlét" olvasgatják. Szeretjük egyszerűen és tárgyilagosan, közérthetően kifejezni magunkat.

Ugyanakkor, így nekéz új felismeréseket megfogalmazni. Talán a költők képesek rá; az átlag "író" számára pedig marad a verejtékes összetettség, választékosság és artikuláció. A szerzőnek is munka, az olvasónak is munka, de ha elvégeztetett, az eredmény hálás és hasznos, nem művi, hanem valódi Major, azaz Dúr hangnemben szól.

Hangnem: nem stílus. 

üdv. HM   

 

robi
2010.12.21.
21:28

@hakkelmarton: No kössön már belém. Maga tán beton? :)

De rögvest megteszem magam is viszont.

Ostobaság mit harmadjára mond, hogy,

ha szavunk magasb értelemet közölni tör,

annak módja nyelvünkön csak véres kín lehet,

s nem könnyed gyönyör.

No de tovább nem fejtegetem

nehogy szavam magam cáfolata legyen,

szóljon inkább a költő helyettem:

 

Kicsit nagyképűek vagyunk s olyan jelmondatunk is: "Századokra termelj s tekintsd magad halálos komolyan!" Lantunk nyögesztő, félmázsás teher, mely úgy zeng, mint jégzajláskor a folyam s nem pengi ki a habzó, fürge csermely ezüstkövek közt zirrenő neszét. Pedig be szép a könnyű, halk beszéd!

 

(Dsida jenő: tarja-barka strófák)

 

robi
2010.12.21.
21:30

@robi: jav.:

Dsida Jenő: Tarka-barka strófák

robi
2010.12.21.
17:50

Borzasztó a fogalmazás dagályosan maníros, bölcselkedő műmájer stílusa.

fayotto
2010.12.22.
16:44

@robi: várható, hogy a fenti írás magyarra fordítva is megjelenik?

Új hozzászólás
Épületek/Irodaépület

VISION TOWERS IRODAHÁZ // Egy hely + Építészfórum

2020.10.14. 15:17
00:03:53

A Váci úti irodafolyosó nyitányaként a Dózsa György út és Dráva utcák kereszteződésében 2015-óta egy új, karakteres épület áll. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának új helyszíne a 3h Építésziroda által tervezett Vision Towers irodaház.

A Váci úti irodafolyosó nyitányaként a Dózsa György út és Dráva utcák kereszteződésében 2015-óta egy új, karakteres épület áll. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának új helyszíne a 3h Építésziroda által tervezett Vision Towers irodaház.

Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

TRANZIT ART CAFÉ // Egy hely + Építészfórum

2020.09.30. 19:04
00:06:46

Farkasfog? Lepkeszárny? Milyen alakja van a XI. kerületi Bukarest utcában lévő volt buszpályaudvar tetőrendszerének? Az Egy Hely következő állomása a Tranzit Art Café, amelynek eredeti épületét 1963-ban tervezte Félix Vilmos (Uvaterv).

A buszpályaudvart az éppen akkoriban lendületesen fejlődő budai városrész és az Érd környéki települések között ingázó emberek számára tervezték, és nagy forgalmat bonyolított. A világ változott: csuklós Ikaruszok már nem kanyarodnak arra, a pályaudvar bezárt, majd 2005-ben Borsay Attila építész vezetésével ez a hely is átalakult. A hajdani utasváró mára kultikus terében és a könnyed betontetők alatt egy nyári este italt kortyolgatva bárki maga is elmerenghet a nagy kérdésen: akkor tehát farkasfog vagy lepkeszárny?

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában tehát egy kis budapesti várostörténettel és egy izgalmas épülettel ismerkedünk meg.

A videósorozat megvalósítást az NKA támogatja.

Farkasfog? Lepkeszárny? Milyen alakja van a XI. kerületi Bukarest utcában lévő volt buszpályaudvar tetőrendszerének? Az Egy Hely következő állomása a Tranzit Art Café, amelynek eredeti épületét 1963-ban tervezte Félix Vilmos (Uvaterv).

A buszpályaudvart az éppen akkoriban lendületesen fejlődő budai városrész és az Érd környéki települések között ingázó emberek számára tervezték, és nagy forgalmat bonyolított. A világ változott: csuklós Ikaruszok már nem kanyarodnak arra, a pályaudvar bezárt, majd 2005-ben Borsay Attila építész vezetésével ez a hely is átalakult. A hajdani utasváró mára kultikus terében és a könnyed betontetők alatt egy nyári este italt kortyolgatva bárki maga is elmerenghet a nagy kérdésen: akkor tehát farkasfog vagy lepkeszárny?

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában tehát egy kis budapesti várostörténettel és egy izgalmas épülettel ismerkedünk meg.

A videósorozat megvalósítást az NKA támogatja.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk