Rejtőzködő rajzok a Műegyetemen

A BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszékének Építészettörténeti rajztárának feldolgozása és digitalizálása végre folyamatban van. Steindl, Hauszmann és Kotsis - hogy csak néhányat említsünk azokból az építészekből, akiktől megtalálhatóak itt rajzok. Baku Eszter beszámolója.

150 év oktatási és műemlékvédelmi múltját felölelő rajzanyag képezi a magját annak a kutatásnak, amelyet a BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke az elmúlt évben, a Magyar Művészeti Akadémia egyedi kutatói pályázata (1573-3/3013/MMA) segítségével kezdhetett meg. A pályázat benyújtásakor végzett elnagyolt becslésekhez képest már a kutatás megkezdésekor bebizonyosodott, hogy a tervezett 4-5000 rajznak valójában négy-ötszöröse, vagyis nagyságrendileg mintegy 20.000 tervrajz, fotó és töredékesen fennmaradt terv képezi a rajztár gyűjteményének tetemes részét. Az „Építészettörténeti rajztárban" lappangó anyagok a hazai építészeti kultúra alapvető forrásai az 1870-es évektől egészen az 1950-es évekig terjedő időszakig.

A rajzok rendszerezése, katalógus-szerű bemutatása a magyarországi építészeti kultúra történetének fontos, mindez idáig feldolgozatlan fejezetét nyitja meg, és jelentős adalékokkal szolgál a Műegyetemi építészképzésre vonatkozóan is. A rajzok túlnyomó többsége az építészettörténet oktatásához kapcsolódik, amely a műemlékfelméréstől és alaktani gyakorlatoktól a stílusban tervezésen át a műemléki tervezési feladatokig terjed. A rajzanyag szorosan kötődik a Tanszékhez, az Építészkarhoz illetve a Műegyetemhez, s ezáltal az építészeti oktatás történetének egyik legfontosabb forrása. A tervanyagban a tanszék neves professzorainak - mint Steindl Imre, Hauszmann Alajos, Wälder Gyula, Kismarty-Lechner Jenő, Kotsis Iván Möller István, stb. – műemlékvédő és tervező munkásságának is jelentős dokumentumai találhatók meg, amelyek kutatása életművűk feldolgozásához jelentős eredményekkel tud hozzájárulni, ezáltal alapvető jelentőségű lehet a magyar építészettörténettel foglalkozók számára.

A rajzanyag az építészetoktatás történetének kutatása szempontjából rendkívül fontos, hiszen egyértelműen reprezentálja e folyamat különböző állomásait, a kezdetektől napjainkig, s lehetőséget ad, hogy végigkísérjük az építészet oktatás módszertanában bekövetkező változásokat. Az építészképzésben a rajz kezdetben inkább az építészeti alaktan és a műemlékfelmérés, később a stílusban tervezés, majd egyre inkább az új értéket létrehozó tervezési feladatokra alapozódott.

A pályázati keretből egyelőre az egységes katalógus rendszer kidolgozása, ami az OMIKK munkatársainak konzultációjával történt, s az első 2000 rajz katalogizálása, digitalizálása és nyomtatott katalógusa készül(t) el. A pályázati programban megjelölt „Építészettörténeti rajztár" egy olyan egységes katalógusrendszer lesz, amely páratlan jelentőségű és hiánypótló a magyar építészettörténetet kutatók számára. Már a jelenlegi feldolgozottsági szinten is érzékelhető, hogy mind mennyiségileg, mind minőségileg egy olyan különleges, inhomogén karakterrel rendelkezik a rajzanyag, amely a professzorok megvalósult műveihez készített, sikeresen azonosított skiccei mellett, értékes felmérési manuálékon túl számos, meg nem valósult tervpályázati tervet illetve rengeteg hallgatói rajzot továbbá az oktatáshoz szükséges fotót tartalmaz. Jelen feldolgozásban hasonló jelentőséget kell tulajdonítani mind az ismert és elismert építészek által szignált, vagy attriubuált tervrajzoknak, mind az építészeti rajz, mint médium fontosságát hangsúlyozó hallgatói rajzokra, amelyek az oktatás módszertanán túl a rajzkultúra gazdag kordokumentumai is egyúttal. Ezen szempontok szerint való elemző feldolgozás egyelőre várat magára, hiszen az ezt megelőző fázis, a teljes Rajztár digitalizálása és katalogizálása is rendkívül hosszú folyamat, s jellemzően pályázati források függvénye, ami sokszor lelassítja a munkát, de a hosszú távú cél mindemellett, hogy a rajzanyag a nagyközönség, a kutatók és az építész szakma számára is rendezett formában megtekinthetővé, kutathatóvá váljon.

Baku Eszter