Rendhagyó az idei Pritzker-díj

A Pritzker-díj bizottsága három szempontból is rendhagyó döntést hozott, amikor idén az RCR Arquitectes nevű építész irodának ítélte az elismerést. Miért is? Először kapta katalán iroda ezt a kitüntető díjat, először kapta három építész és először ítélték olyan tervezőknek, akik szinte ki sem mozdultak eredeti helyszínükről. Sobieski Tamás írása. 

Az Ibériai-félsziget országai kitüntetett helyet kaptak a bizottság tagjaitól, mert a spanyol (navarrai) Rafael Moneo 1996-ban első spanyolként kapta a díjat, előtte a portugál Álvaro Siza 1992-ben, míg honfitársa, Eduardo Souto de Moura 2011-ben.

A katalán szocialista El Periódico méltatása szerint Carme Pigem, Ramon Vilalta és Rafael Aranda nem szállt el a díjtól, már csak azért sem, mert mindig is így dolgoztak: csendben, nem keresték a nagyobb megrendeléseket, beérték a környéki megbízásokkal. A stúdió neve is az összetartozást jelzi, hiszen keresztnevük kezdőbetűjét rejti. 1988-ban annak ellenére döntöttek a vidéki iroda megnyitása mellett, hogy tanáraik és társaik inkább lebeszélték volna őket döntésükről. Akkor még nagyon más idők jártak, nem úgy, mint most, amikor a világháló, a mobiltelefonok és a technológia egyéb vívmányai révén gyakorlatilag bárki bárkivel bármikor kapcsolatot teremthet. 2015-ig úgy tűnt, hogy az ellenzőknek lesz igazuk, amikor az egykori évfolyamtársak és barátok megkapták a többek szerint a Pritzker-díjat ígérő Francia Építészeti Akadémia aranyérmét. De voltak más előjelek is.

A vezető katalán orgánum, a La Vanguardia közlése szerint Olotban ők tervezték a Tossols-Basil atlétikai pályát (2000), Barcelonában a Joan Oliver könyvtárat (2007), Palamósban a Bell-Lloc borászatot (2007), és a saját stúdiójukat az Espai Barberít (2008). Az egykori öntödét 2004-ben vették meg romos állapotban és fokozatosan alakították át stúdiónak. Ramon Vilalta szerint nem foglalkoznak a formákkal, ők inkább úgy beszélnek az építészetről, mint térbeli tapasztalatról. Mivel már nem fiatalok, biztosra veszi, hogy nem változtatja meg őket ez a kései megtiszteltetés. Inkább kevesebb munkát vállalnának, hogy azokat minél tökéletesebben végezzék el.

Csak időnként dolgoztak Barcelonában – legutóbbi munkájuk Albert Adriá étterme, amely a világ legdrágább vendéglátóipari helyei közé tartozik – és 2008-tól kezdetek elfogadni külföldi munkákat. Akkor a most 97 éves francia festő, Pierre Soulages múzeumának megtervezését vállalták el a dél-franciaországi Rodez városkában, amelyet 2014-ben avatott fel François Hollande, a francia államfő. Egyáltalán nem nagy, hanem egy szerény külsejű épületet terveztek, amelynek homlokzata mindössze három méter magas. Nemrég avattak fel egy krematóriumot a belgiumi Hofheidében, a genti médiatékát a jövő héten nyitják meg, és Dubajban ők terveztek egy lakótelepet is.

A piacvezető spanyol El País megszólaltatta Ramon Vilaltát, aki hangsúlyozta, hogy a szabadság, az egyenlőség és a közös munka és a folyamatos egyeztetés jellemzi munkájukat, amióta 1990-ben először jártak Japánban. Annyira megfogta őket az ottani kultúra és szellemiség, hogy azóta már nem saját, hanem közös íróasztalnál dolgoznak. Carme Pigem elmondta, bár gyakran szokták tőlük kérdezni, hogy ki tervezte egyik vagy másik vázlatukat, tervüket, nem foglalkoznak ilyesmivel. Vilalta szerint "az építészet olyan diszciplína szintézise, amelyben összeolvad a tudomány és a művészet, a pragmatizmus és a kreativitás, és még annyi más elem, hogy a végeredmény minden résztvevő munkájává válik."

Sobieski Tamás