Római Kert
Generáltervező: Közti Rt.
Szeptember 14-én ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is átadták a lakóknak az Autóker Holding által épített 380 lakásos Római Kertet. Az épületegyüttes 15 hónap alatt épült fel a Hegedűs Gyula, a Visegrádi, a Vág és a Tutaj utca által határolt tömb területén. A beruházás keretében kilenc szinten változatos nagyságú lakások épültek, a 39 m2-es stúdiólakástól a 100 m2-es családi méretekig, illetve az ezeknél is nagyobb tetőtéri penthouse lakásokig. Ezek a teljes együttes területének kb. a felét, 25000 m2-t tesznek ki - a fennmaradó területek üzleteket, különféle szolgáltatásokat és közösségi tereket, a földszinten parkolót és egy első emeleti nagy belső kertet is magukba foglalnak.
A projekt generáltervezője a Közti Rt., vezető tervezője Tima Zoltán volt. A házakkal szoros összefüggésben kialakított kertépítészeti terveket a Stúdió73 táj- és kertépítész iroda készítette, a Deep Forest Kft. szakmai közreműködésével - ez utóbbi cég vezette a kivitelezési és fenntartási munkálatokat is. A teljes Római Kert generálkivitelezését a Délépítő Rt. - FK Raszter konzorcium végezte.
Az Autóker Holding harmadik újlipótvárosi beruházásánál az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektetett a lakásokon túl a változatos közösség terek kialakítására - így az intim hangulatú kert és a korábbi épületegyütteseknél szokásos portaszolgálat, fitness terem, szauna stb. mellett ezúttal berendezett közösségi helyiségek is a lakók rendelkezésére állnak. Az építtetők szándéka szerint ezek a közösségteremtés mellett a hatékonyabb időfelhasználást is elősegítik - hiszen sokféle, nagyvárosi életszínvonalat biztosító szolgáltatás található meg helyben, a közvetlen lakókörnyezetben.
A komplexum építészetében részben a kerület modernista környezetének hagyományait követi - emellett pedig minden részletében igyekszik magasan az általános építési színvonalon felül teljesíteni. Ezen felül a beépített anyagok java része hazai forrásból származik - mint például a kerület háború előtti házaiól is ismert mészkő burkolat. A kert kialakítása a modernista kertépítészeti hagyományok mellett az intim hangulat megteremtését célozza meg, némileg enyhítve a feszes épülettömegek hatását. A tetőkert kialakítása miatt is a koncepció inkább a botanikus kerteket idézi, sokféle fűszernövénnyel és virággal a nagyméretű növénytelepítés helyett.
A beruházás közösségi célú tereinek költségeit nem építették be a lakások négyzetméterárába, ezeket az utcai bolthelyiségek eladásából és a közösségi terek bérbeadásának bevételeiből finanszírozták. A lakások közös költségeibe ezen szolgáltatások közül csak a mindenkit érintő részeket építették be, az egyéni igényeket kiszolgáló lehetőségeket (mint pl. a fitness terem) külön költségen lehet használni. Az Autóker Holding további tervei között több beruházás is szerepel, részben a városközpontban (a VI., VII. kerületekben), részben pedig a Dunaparton (Marina projekt). Meggyőződésük szerint a kiemelkedő minőségű beruházások a hosszú távú megtérülés mellett a piac általános színvonalát is emelik, ami hozzájárulhat az építészeti kultúra javulásához is.
szerző: szs. (szöveg+kép)
Generáltervező: Közti Rt.
Építész tervező: Tima Zoltán