Emberek/Interjú
"Szeretem az egyszerű dolgokat"
2001.09.04. 22:00
Beszélgetés Jurcsik Károllyal
1/6
Jurcsik Károly Ybl- és Kossuth-díjas építész három éve visszavonultan él a Győr közeli Véneken. A távoli és közelmúlt emlékeit elevenítettük fel:
Pályafutása során mely épületében teljesíthette ki leginkább önmagát? Melyikre a legbüszkébb?
Utólag visszagondolva mindegyik egy nagy csalás: az ember sosem adja önmagát. Nincs olyan épületem, amelyre azt mondanám, hogy ez én vagyok. Sose voltam teoretikus építész. Nincs is elvek mentén rendezhető életművem. Mindig azt csináltam, amit a megrendelő, a helyzet, a környezet elvárt. Szeretem a szimmetriát, szeretem az egyszerű dolgokat. Ezek azonban "szeretemek", nem teóriák. Ez magatartási kérdés, nincs filozófiailag megalapozva.
Akik ismerik Önt, tudják, hogy nem volt igazán mestere. Honnan hát a szakma szeretete, az elkötelezettség?
Eredetileg képzőművész szerettem volna lenni. Már a középiskolában kiderült, hogy nagyon jól tudok rajzolni. Ez átok egy építésznek: sohasem tanultam meg műszaki rajzot csinálni, mindig másra állt a kezem. Véletlenül lettem építész. A bevonuló orosz katonák szétdobálták apám iratait, s azok között találtam néhány folyóiratot: a Deutsche Kunst und Dekoration 1926-1928-as számait - a Bauhaus virágkorából. Ennek alapján az érettségi előtt elkezdtem átalakítani szőlőbeli présházunkat íves falú, kerek ablakos, tetőteraszos házzá. A képzőművészet mellett ekkor kezdett érdekelni az építészet.
2/6
Anglia House, 1964
Anglia House, 1964
Anyám rokona, Nendwich Andor pécsi építész volt. Amikor szüleimre hallgatva meglátogattam őt, kedvesen fogadott, megnézte a rajzaimat, és hallgatott. Majd azt mondta: "- Fiam, most megmutatom, hogy mit csinálok én...", és elővette egy mecseki nyaraló számomra lenyűgöző terveit. Jó pedagógus volt: nem azzal kezdte, hogy kijavítja a hibákat, hanem megmutatta, hogy lehet másképpen is. Ha valaki volt rám hatással, az valószínűleg ő volt. Tőle tanultam meg, hogy nagyon egyszerűen, praktikusan kell gondolkozni, mint ahogy a népi építész teszi: tudja, hogy a parasztházat neki magának kell megépítenie minden részletében. Sosem terveztem olyan épületet, amit nem tudok végiggondolni. A mai építészettel az a bajom, hogy nem értem a modern szerkezetek mechanikáját. Majdnem mindegyik házamat meg tudnám csinálni építésvezetőként, kőművesként, lakatosként.
Az építészmérnöki diplomáig mennyire volt göröngyös az út?
Az egyetemi évek előtt rettentő rossz tanuló voltam. Tiszta elégséges érettségivel nem vettek fel sehova, csak jogra - akkor ezen a szakon nem kellett harcolni a bejutásért, de nem is érdekelt. Helyette elvégeztem egy képzőművészeti szabad líceumot, melyet Gábor Jenő festő szervezett Pécsen. Tehát érettségi után két évet kihagytam, majd a 1947-es sikertelen felvételi után 1948-ban újra jelentkeztem az építészetre, s ebben az évben a képzőművészetit is megpróbáltam. Mindkét helyre felvettek. Döntenem kellett. Praktikus ember lévén féltem a képzőművészetitől, mivel nagyon nagyra becsültem a tehetséget. Ha azonban én nem vagyok talentum, akkor minek az egész? Ezzel szemben az építészet olyan dolog, amit a vak ember is megért. Nem annyira borzasztó az, ha az embernek nincs kiugró tehetsége. Így lettem építész. Félig-meddig megalkuvásból.
Az egyetemen már tanultam, érdekelt a szakma, és hajtott egy bizonyítási vágy az apámmal, a szüleimmel szemben. Demonstrátorként és ösztöndíjasként sikerült eltartanom magamat. Ez önbizalmat adott. Bár nem tartottam magam nagy tehetségnek, rájöttem, hogy bárhol meg tudom állni a helyem. Ez Angliában is bebizonyosodott, amikor munkalehetőséghez jutottam - Goldfinger Ernő jóvoltából, aki többeket segített ilymódon. Ottani munkáim alapján a londoni Architect Association meghívott korrektornak. Tudtam volna állást változtatni, ha a követség hozzájárul.
3/6
Országos Mezőgazdasági Kiállítás - 1959 (lebontva)
Országos Mezőgazdasági Kiállítás - 1959 (lebontva)
Nem gondolt arra, hogy letelepedjen Angliában?
1964-ben, a Kádár-korszak enyhülésekor minden lehetőség megvolt erre. Én azonban úgy gondoltam, és azóta egyre inkább meggyőződésem, hogy olyan sok épület van, hogy érdektelenné válik az egész. Tudtam, hogy kint is átlag fölötti jó házat tudnék tervezni, de nem érdekelt a dolog. Pontosabban elgondolkodtatott, amit Paul Hans Peters, a Baumeister főszerkesztője soproni előadásán mondott. Így beszélt az építészet hibájáról: 4 millió építész van a világon, 400 ezer tudja is a szakmát, 40 ezer neve fut is, 4 ezer tényleg jó, s ebből mindössze 40 művész. A hiba pedig az, hogy mind a 4 millió azt hiszi, hogy olyan jó, mint az a 40. Háttér nélkül külföldön az embernek pedig még az az öröme sincs meg, hogy otthon van. Úgy éreztem, hogy Magyarországon még mindig benne lehetek a 40-ben.
Milyen fordulópontok hoztak fontosabb változást szakmai életében?
Angliából hazatérve kezdtem el tervezni. Ez mindenképpen fordulópontnak számít. A LAKÓTERV-hez komolyabb szakmai előélet nélkül, közönséges mezei építészként kerültem. Egyetemi adjunktus voltam, ami címet jelent, de rangot nem. Pályázatokon keresztül persze viszonylag ismertek már. Rövid idő alatt kaptam önálló munkákat, és építész kollegákat, rajzolót, szerkesztőt. Ahogy egész életemben ez jellemzett, ekkor sem volt igazán nagy munkám. Egy ideig ugyan voltam igazgatóhelyettes, de ezt az adminisztratív pozíciót nem nekem találták ki - az árbevétel fontosabb szempont volt, mint a minőség, és egyébként sem fedhettem fel a véleményem, mert a sértődést is el kellett kerülni.
Miután visszamondtam a kinevezést, és visszakerültem a saját csoportomhoz, ez a társaság, az összetartás fellazult, és a döntéseimbe is beleszóltak föntről. Ekkor kezdtem más állás után nézni. Már elég nagy falat voltam ahhoz, hogy mindenki féltse tőlem a kenyerét És hát fordulópont volt az is, hogy megismertem Jahoda Maját, második feleségemet, és az elsőtől elváltam.
Volt-e közös munkájuk Majával, mint belsőépítésszel?
Igazán sosem. Mindketten erőszakosak és öntörvényűek vagyunk, ennek ellenére a legjobb munkák azok lettek, amiket együtt csináltunk. Ezeknek nagy ára volt, nehezen is szántuk rá magunkat, de megérte. Egyik ilyen közös munka a Szekszárdi városközpont.
4/6
Szekszárdi városközpont (1970)
Szekszárdi városközpont (1970)
Mikor és miért éppen Győrben állapodtak meg végül?
A LAKÓTERV-vel való szakításkor már megvolt a vérteskozmai tanya, ezért 70-80 km-es körzetben: Székesfehérváron, Veszprémben, Esztergomban, Győrben kerestünk munkákat. Hamar a GYŐRITERV-hez kerültem. Győrbe jövet Majával nem engedtek minket egy irodára. Neki azonnal nagy és jó munkái voltak Bodrossy Attila mellett, nekem azonban szinte a nulláról kellett kezdenem. Ez szintén egy nagy váltás volt. Majd 1985-ben, mikor a győri Szent Imre úti Egészségügyi Iskola és Kollégium épületét szép vázas háznak, egyedi falazatokkal, egyedi elemekkel megterveztem, és végül panelesítették, a Győr-Sopron megyei Tanácsi Tervező Vállalathoz pártoltam. Ezt később kft.-vé alakítottuk, de 3 éve már nincs hivatalos kapcsolatom a céggel. Pályázatot viszont még idén is csináltam, készítettem terveket a Soproni Városi Könyvtár épületére, ezt a munkát azonban nem fejeztem be. Néha egy-egy jobb feladat alkalmával szívesen mozgatom még a fantáziámat, de mivel nincs egy összeszokott nagyobb gárdám, akikkel pályáznék, ezt nem lehet csinálni.
Okozott-e belső konfliktust a látásának romlása?
12 éve kezdődött, először a bal, majd a jobb szemem sokat romlott. Eleinte, amikor húztam egy vonalat a vonalzó mentén, az egyenesen egy kis buborék keletkezett, vagy vezettem, és nem értettem, hogy miért görbe a villanyoszlop. A szemorvosok nem tudták megállapítani, mi idézte ezt elő. Bár az éleslátás már nem megy, a térlátásomat nem vesztettem el. Sokáig el sem hitték a munkatársaim, hogy nem látok rendesen, mivel a terveken rögtön kiszúrtam a problémás területet. Lassan hozzászoktam ehhez az állapothoz. Egyre erősebb lámpák mellett és egyre nagyobb nagyítókkal rajzoltam. Szerencsére kiváló a memóriámnak az a része, amelyik épületeket tud rögzíteni. Ha egyszer is megfordult egy épületterv az agyamban, arra emlékszem. A legnagyobb problémám az volt, hogy öregségemre nem tudok olvasni, vagy órát javítani, nem látom a finom szerkezeteket. Türelmetlenséget ezen hobbik miatt éreztem, nem az építészettel kapcsolatban. Amire az ember nem képes, az már nem is érdekli. Az öregedés során a "nemtudomok" lefaragják az emberről a vágyait.
5/6
Buda, Hegyvidéki lakóház, 1979
Buda, Hegyvidéki lakóház, 1979
Ennek ellenére izgatják az érdekes pályázatok
Mindig fejben terveztem. A soproni könyvtár programját is felolvasták nekem, s összeállt számomra, hogy mit is kell csinálni.
Milyen jellegű házat tervezne most szívesen? Milyen a jó feladat?
Egyrészt nincs olyan munka, amelyben ne lennének kötöttségek, mint a telek, a szomszédság, a megbízó személye. A lakóépületeket ezért nem szeretem, ezek untatnak, nincsenek ideális paraméterek. Viszont, ha nincs kötöttség, nehéz tervezni, magadnak kell kötöttséget felállítani, ami rosszabb, mintha ezek adva volnának. Igazi jó feladat lehet egy szakrális épület, egy múzeum megtervezése. Másrészt nehéz olyan feladatot kapni, amiben nemcsak külső funkció van, hanem tér is, terek, amelyeket belső architektúraként lehet kezelni.
A soproni könyvtár épületénél maradva - ennek a feladatnak miért látott neki?
Rossz volt a program, a helyszín, s rájöttem, hogy ezt mind fel kell rúgni - így kötetlenné váltam a körülményektől.
Ez a hozzáállás nem idegen Öntől?
De igen. Alkalmazkodóképes vagyok. Sokszor elfogadom a kötöttségeket - ez mindig nagy hibám volt, kevésbé tudtam szabadon mozogni. Most, hogy megszabadulhatnék ettől a hibámtól, már kevés téma érdekel igazán.
Csordás Izabella
2001. 07. 31.
Vélemények (0)
