Tálaló - Múlt: Idézés - március 18-án este

A székesfehérvári Nemzeti Emlékhely története az a sztori, amit egy érdeklődő idegennek elmesélve biztosak lehetünk abban, hogy a magyarság közelmúltbeli ön- és világképéről minden lényegeset elmondhatunk. Kár, hogy az illető az égvilágon semmit sem értene belőle.

 A Kortárs Építészeti Központ "Tálaló" című, kiemelt építészeti közberuházásokról, városfejlesztési projektekről szóló nyilvános havi vitasorozatának második alkalma:

Múlt: Idézés
2010. március 18. 19:00

A székesfehérvári Nemzeti Emlékhely története az a sztori, amit egy érdeklődő idegennek elmesélve biztosak lehetünk abban, hogy a magyarság közelmúltbeli ön- és világképéről minden lényegeset elmondhatunk. Kár, hogy az illető az égvilágon semmit sem értene belőle.

A magyar történelem egyik legjelentősebb reprezentatív épületéből, a székesfehérvári koronázó templomból már a 19. század is csak a török hódoltság utáni romokat látta, amik évről évre koptak el a kőkitermelésből bevételt szerző és építkező város értékes telkén. A helyszín jelentőségét minden beszámoló kiemeli, együtt említve a magasztos emlékeket a zavarba ejtő állapotokkal - és ez a helyzet többé-kevésbé a mai napig változatlan. A három nagy hullámban megindult és rendkívül gazdag leletanyagot feltáró régészeti kutatások eredményeit utoljára az 1930-as években láthatta a nagyközönség méltó keretek között bemutatva, miközben a felszínre került romokat folyamatosan pusztítja az időjárás és a gondozás hiánya.

Az áldatlan állapotok rendezésére az 1980-as évektől számos elképzelés, pályázat és javaslat született, amik a romok lefedését és a leletanyag konzerválását szinte minden esetben egy nagyobb küldetés részeként értelmezték. Az elképzelések egy a magyar nemzeti identitásnak állítandó, szimbolikus jelentőségű emlékhelyet vizionáltak, ahol a magyarság dicső történelme és jelenkori ambíciói egy történelmi emlékek által hitelesített és megszentelt közegben kapcsolódhatnak össze a nagyközönség okulására. Egy biztos: a Nemzeti Emlékhely koncepciója a város politikai vezetésének pártoktól független támogatását élvezi, akik a projektben szemmel láthatóan nem csupán idegenforgalmi kitörési lehetőséget látnak, hanem egyfajta, az egész nemzet jövőjét illető missziót is.

A problémák persze ezen a ponton sűrűsödnek össze: az össznemzeti jelentőségű program ugyan bekerült a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kiemelt projektjei közé, de a konkrét javaslatokra érkező igen heves műemlékes, művészettörténész és építész szakmai kritikák nyomán a tartalom évek óta bizonytalan. A város egészére kiterjedő programcsomagban gigantikus középkori városmakett, illetve a vidámpark helyére tervezett történelmi kalandpark szerepel, de ezek szerepe a Nemzeti Emlékhely koncepciója mellett egyre csökken. Ebben viszont elválaszthatatlan a romok védelme a szimbolikus emlékhelytől, ami nem csupán egy bámulatos történelmi narratívával önti nyakon az egyébként is jelentőségteljes helyszínt, de építészeti megformálásával az egész barokk belvárost is eluralná. És ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a döntések az uniós pénzforrások megszerzése és a vonatkozó szabályok kreatív értelmezései mentén alakulnak: a tervversenyben megfogalmazott majd elvetett alternatíva után 2009 végén ötletpályázat született a végleges építészeti kialakításra.

Itt állunk most - döntés elvileg idén tavasszal születik, de a közönségszavazások és az érintettek nyilatkozatai korántsem teszik egyértelművé, hogy mi épül majd a romokra. Addig is, az időjárás és az álmok dolgoznak.


Meghívott vendégeink:

Dr. Biczó Piroska - régész, szakmuzeológus
Csomay Zsófia - építész, a 2009-es pályázat első helyezettje
Dr. Mezős Tamás - a KÖH elnöke
Dr. Marosi Ernő - művészettörténész, akadémikus
Szabó Zoltán - építész, a rekonstrukció és az emlékhely tervezője
Dr. Demeter Zsófia - megyei múzeumigazgató, történész

Az est kurátora Szemerey Samu, a moderátor Miklósi Gábor.

A beszélgetést az Iparművészeti Múzeum dísztermében tartjuk, 2010. március 18-án, este 7-kor. A belépés ingyenes.