Tóban bujkáló horgászkunyhók

A rejtőzködés újabb szintjére léptek a francia Lionne tóba épített vízi szálloda építményei. Az Atelier Lavit tervezte 15 horgászkabinból álló szálloda a nádassal és a környező növényzettel lép mimikribe. Bán Dávid írása.

Mihez kezdjen az építész, ha megrendelője egy karakteres természeti tájba szeretne olyan épületegyüttest terveztetni, amely alig zavarja környezete összhatását, miközben magas komfortszintet nyújt a vendégek számára? Ezen felül kiemelt építészeti minőséget és állandó vizuális játékosságot is adjon úgy, hogy közben szinte minimális anyaghasználatra törekszik. A dél-franciaországi Avignonhoz közeli tóban kifejezetten a horgász turizmusra építették azt a 15 egységből álló öko szállodát, amely egyszerű szerkezetével, egyfajta mimikriként igyekszik beépülni környezetébe. A környező növényzet vertikális irányát vette alapul Marco Lavit, a konceptuális művekkel, építészettel és dizájnnal kísérletező párizsi Atelier Lavit alapítója. A megbízói felkérés komoly kihívást jelentett a tervezők számára, mert a kisházaka úgy kellett elhelyezni a tóvidéken, hogy a táj a maga érintetlenségével lehetőleg ne sérüljön, ne csak díszletet nyújtson az építményeknek, hanem szinte észrevétlenül be is fogadja azokat.

A tó szigetszerű nádasai, a különböző növények alkotta bozótos területek és az azokat körülvevő hatalmas szőlőültetvényekkel jellegzetes elemei a dél-francia mediterrán vidéknek. Mindez egyfajta, évszázadok óta változatlanul meglévő, s a helybeliek identitását nagyban meghatározó archaikus természeti egységet alkot. A facölöpökön álló, szabálytalan alakzatú és a vertikális elmozdulásaiban a növényvilág formáit követő házaknak sikerült egyfajta rejtőzködő arculatot adni. A telep 23-32 négyzetméteres házai – noha a tervezési folyamatban több típusmodell is készült – ha nem is minden elemükben, de alapvetően egyediek lettek. A különböző sűrűségben álló függőleges fagerendák, amelyek részben cölöpként mélyednek a tóba, részben oldalgerendaként az épületek burkolatát adják, a környezetbe való belesimulás mellett kellő szeparáltságot és védelmet biztosítanak a bent lakók számára.

A Châteauneuf-du-Pape területéhez tartozó, különleges adottságokkal és halvilággal rendelkező horgásztó tulajdonosa példátlan szálláshelyet szeretett volna létesíteni, méghozzá olyat, amely vizuálisan és szimbolikusan is jól illeszkedik a környező tájképhez. A nádasokban az elmúlt évszázadokban megbújt, leginkább a halászok által használt cölöpépítmények archetípusát veszik alapul azok a szállodai lakosztályok, amelyek önmagukban hordozzák a szerkezetek egyszerűségét, ősiségét és a visszafogott anyaghasználatban rejlő eleganciát. A facölöpökön álló, szinte minden elemében fából megépült házak egyfajta stégek, egymástól jól szeparált horgászkunyhók, amelyek a nádas különböző pontjain bújnak meg, a parttal pedig külön palló köti össze őket.

Mivel a házak a tó partjához közel, de szétszórva helyezkednek el, így minden épület egyedileg kapcsolódik az azt körbevevő növényvilághoz, így hol durvább geometriával válaszol rájuk, hol pedig könnyedebb, íves motívumokkal lép párbeszédbe a flórával és magával a tóval. Maguk a kunyhók a vertikális gerendaburokba bezárkóznak, így kívülről nézve az emberi tevékenység kevés nyoma jelenik meg bennük, a szobákhoz kapcsolódó teraszokat is attikaként, pergolaként értelmezhető fadeszka rácsozat zárja. Összhatásukban a házak nem többek, mint egyszerű, világos, a vízen lebegő fakonstrukciók. Az építészeti elképzelés szerint a faházak az évszakok változásaira reagálnak: míg az élő környezetben szinte kamuflázsként tűnnek el az építmények, addig télen, amikor kopárabbá válik a táj, a házak függőleges rajzolata tükröződik a tó vizén.

A szinte véletlenszerűen elhelyezett ablakok és az azokat árnyékoló sűrű, vertikális farácsozat a vízről felvetülő tükröződésekkel együtt állandóan változó képi világot vetítenek a teljesen fával kiképzett belső térbe. Minden napszakban más képet mutat: míg napközben a tó csillogásából kirajzolt világ vetül a térbe, sötétedés után a tiszta égbolt csillagai és maga a holdfény aranyló lámpásként világít be a tetőablakokból. Ahhoz, hogy ez az állandó vizuális vibrálás jól érvényesülhessen, a falak és a padlózat teljesen nyers, letisztult maradt. A tér kialakítása talán a minimalisábbnál is minimalistábbra sikeredett, a fa meleg és barátságos hatása mellett némi puritánság is költözött a belső terekbe. A minden oldalról egységesen fával körbevett, ezáltal valóban kabinszerű hatást keltő helyiségeket csak a sötét alumínium keretes ablakok törik meg. A házakba kompakt belsőépítészeti elemek kerültek, a polcokat mindössze a deszkafalból kiugró újabb deszkák alkotják, de ugyanígy az ágykeret is beleolvad a térbe. A mobil bútorzat is a természetes favilágot tükrözi, színárnyalatában sem tér el a külső és belső burkolattól.

A házakat egy távolabbi helyszínen előre legyártották, próbaként felállították, majd lebontották és szerkezetét beszámozták, hogy minimalizálják a környezetbe való beavatkozás mértékét, illetve hogy kiküszöböljék azokat az építkezési problémákat, amiket a nehéz megközelíthetőség és a terepviszonyok okozhatnak. A legtöbb elemet a műhelyben készre gyártották, így a helyszínen csak az előre lepróbált szerelési munkálatokat kellett elvégezni. Utóbbi mindössze három hónapot vett igénybe, ezáltal a költséghatékonyság mellett a környezeti terhelést is minimalizálták. Az 1.050.000 euróból megvalósult különleges szálláshely a kifejezetten troglodita életmódra és pihenésre vágyó, a horgászatban és természet nyugalmában elmerülő vendégek paradicsoma lehet.

Bán Dávid