Nézőpontok/Kritika

TUDÓSÍTÁS A LASSÍTÁS PROGRAMJÁRÓL

2010.09.16. 14:06

Cikkinfó

Építészek, alkotók:
Berényi András

Vélemények:
1

Dosszié:

Letölthető dokumentumok:

A paksi Főépítészek XV. Országos Konferenciájához kapcsolódó minisorozatunk második részében Berényi András, Újpest főépítésze írását olvashatják.

Kormánykörökből kiszivárgott információk szerint a Kabinet megállapította, hogy az építésügy területén is fordulatra van szükség, mert az elmúlt két évtized tétovasága következtében, de különösen az utóbbi néhány évben gyorsuló ütemben folytatódott az urbanisztika és az építészet szakmai tekintélyének leépülése, épített környezetünk értékvesztése. Mivel nyilvánvalóvá vált, hogy eddig minden rossz volt magától értetődik, hogy csak radikális változásokkal érhető el, hogy ezután minden jó legyen. A Kormány kezdeményezésére életre hívott parlamenti különbizottság máris nagy lendülettel látott munkához és meghirdette a lassítás programját, melynek téziseit széleskörű társadalmi vitára bocsátotta. Annak érdekében, hogy az átalakuló jogszabályok a lehető legszélesebb, konszenzusos bázisra épülhessenek, a Kormány illetékes szerve nyilvánosságra hozta a lassítási program főbb koncepcionális elemeit, melynek egyeztetésében a szakma prominensei mellett részt vesznek az önkormányzatok, valamint civil szervezetek is, de az interneten közzétett javaslatra már eddig is számos értékes, megfontolandó észrevétel érkezett a legkülönbözőbb lakossági csoportoktól is. Megbízható forrásokból nyert értesülések szerint sorra alakulnak a „tegyük szebbé környezetünket" (TESZEK) öntevékeny csoportok, melyek soha eddig nem tapasztalt érdeklődést mutatnak az épített környezet igényes fejlesztése és fenntartása tárgyában született kutatások és tudományos publikációk iránt. A lassítási program nyilvánosságra hozatalát követően a kormányzati informatikai rendszer több alkalommal is lefagyott, mert a hálózat nem bírta a lökésszerű terhelést.

Bár még csak a forradalmi változások kezdetén tartunk, máris leszögezhető, hogy a kezdeményezés támogatottsága minden várakozást felülmúl, így nem csoda, hogy az érintettek már most szükségét látták, hogy élen járjanak és példát mutassanak. Az élet szinte minden területét érintően pozitív változásokról szóló híreket hallani, a közszolgálati médiák mellett a kereskedelmi csatornák is sorra indítják építészeti műsoraikat (melyek mellesleg minden korábbi nézettségi rekordot megdöntenek), az önkormányzati sajtóban pedig a nagy érdeklődésre tekintettel önálló mellékletek adnak számot a települések arculatát kedvezően alakító beavatkozásokról. Egyedül az okoz problémát, hogy a könyvesboltokban, valamint az újságárusoknál a Kormány lassítási programjának téziseit összefoglaló népszerű kiadvány már a hetedik utánnyomás után is pillanatok alatt elfogyott annak ellenére, hogy a parlamenti különbizottság tagjai által dedikált példányokért a terjesztő meglehetősen borsos árat kér.

A nemzetközi szakmai körök, valamint a szak-világsajtó érdeklődését is felkeltő változások első jelei már most tapasztalhatók, ezért nem túlzás kijelenteni, hogy hazánk az érdeklődés fókuszába került. Sokan már magyar csodáról beszélnek, de ezeket a véleményeket azért illik kellő szerénységgel kezelni.

A lassítás programjának vezér-gondolata – vagyis hogy „várost és házat építeni csak pontosan, szépen, ahogy az építész megy az utcán, úgy érdemes" – egyre inkább átitatja az épített környezetünkkel kapcsolatos közgondolkodást. A kormányzati és az önkormányzati testületek és hivatalok – érezve a közvélemény nyomását – sorra dolgozzák ki és kísérletképpen már alkalmazzák is azokat a szabályokat és módszereket, melyek a szebb és élhetőbb, ugyanakkor gazdaságosan fenntartható, a jövő nemzedékek számára is esztétikus és biztonságos épített környezet kialakítását, értékeink megőrzését és méltó megbecsülését célozzák.

Tudósítóink jelentését a teljesség igénye nélkül azzal tesszük közzé, hogy egyfelől beszámoljunk a kedvező változásokról, másfelől arra ösztönözzük olvasóinkat, hogy a példákat követve maguk is hozzájárulhassanak szép hazánk épített környezetének még szebbé tételéhez.

Miniszteriális forrásból megtudtuk, hogy a Kormány kiemelt céllá nyilvánította az építésügyi jogszabályok megfontolt áttekintését és új alapokra helyezését. Az alap új vonása abban rejlik, hogy még mielőtt a joganyag első tervezetei megszületnének, a jogalkotó széles körű információ-gyűjtést végez annak érdekében, hogy a majdani rendelkezések – természetesen a nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe véve – a lehető legszélesebb körből nyert kérdésekre adjanak kiérlelt, megfontolt válaszokat, illetve az ugyancsak széles körből beérkezett javaslatokat az érdekeket egyeztetve tudják beépíteni a joganyagba.

A kodifikáció koncepcionális alapja röviden úgy foglalható össze, hogy mivel az épített környezet az emberek fizikai és szellemi jóléte érdekében az emberek munkájával jön létre és szolgálja boldogulásunkat, a szabályozásnak is az emberi tényezőre kell épülni. A jogalkotó ezért – bár fontosnak tartja, de nem tekinti mindenben és mindenek felett érvényesítendő követelménynek a szabályozás normativitását – széles körben, ugyanakkor metodikai rendelkezésekkel kellően megtámasztva utat kíván engedni az általánostól eltérő megoldásoknak is. Ebben elsősorban azokra a felkészült, korrekt és döntésképes szakemberekre épít, akik nem csak érzékelni tudják, de meg is értik a sajátos esetek egyediségét, ráadásul kellően határozottak ahhoz, hogy az ilyen esetekben hozott döntéseiket vállalják és képviseljék is. A jogalkotónak persze könnyű dolga van, mert – hála az egyre nyugodtabb és megértőbb hazai közéletnek, a békés és kiegyensúlyozott közhangulatnak – mindazok, akik korábban is képesek lettek volna rá, de nem merték vállalni egyedi döntésük súlyát (vagy ha merték is volna, nem hagyták nekik) abban a biztos tudatban látják el felelősségteljes feladatukat, hogy ezért senki nem fogja őket megtámadni, pláne meghurcolni. Ettől mellesleg ezután azért sem kell félniük, mert ezután mindazok, akik korábban (amikor a szakmai és a közéleti légkör még nem volt ennyire korrekt, megértő és minőség-központú) nem hogy megtámadni, netán meghurcolni nem fogják, de kimondottan támogatni fogják őket, sőt döntéseiket általános és osztatlan elismerés fogja fogadni.

Kormányzati szinten is általánossá vált az a forradalmi felismerés, hogy az építészek és az urbanisták nem ellenségei az építészetnek és a településeknek, így a jogalkotó a szakmai kamarákat a második legfontosabb partnerének tekintve minden lényeges kérdésben kikéri véleményüket, sőt az előzetes egyeztetések során közösen döntenek arról is, hogy mely kérdéseket kell lényegesnek tekinteni. A változások hátterében egyértelműen az építész szakma berkeiben tapasztalható tendenciák állnak. Egyre gyakrabban hallani olyan esetekről, hogy a korábban kimondottan erőszakosnak és igénytelennek tartott beruházók már az általuk tervezett fejlesztések programját is a szakma élvonalához tartozó építészek bölcs tanácsait meghallgatva fogalmazzák meg, ráadásul az építészeti koncepció kidolgozása során mostanra általános gyakorlattá vált, hogy az építészek nem jogi képviselőikkel, hanem településtervező konzulensükkel járnak az egyeztető tárgyalásokra, valamint a tervtanácsok üléseire. A tervezők jogi képviseletére mellesleg már egyáltalán nincs is szükség, hiszen az építtetők mögött is felkészült, korrekt és az épített környezet igényes alakításában érdekelt szakemberek állnak, akikkel a tervezők éppúgy fél szavakból megértik egymást, mint a hatóságok munkatársaival.

Ebben az alkotó légkörben magától értetődik, hogy – a munkában részt vevő partnerek példás együttműködése, sőt a legtöbb esetben kiemelten magasan díjazott tervpályázatok eredményeként – csak magas szakmai színvonalú, az épített környezet értékeit messzemenően tiszteletben tartó és azokhoz méltó eszközökkel igazodó, ugyanakkor a kor követelményeinek is megfelelő, egyedi építészeti értékeket is hordozó alkotások születnek. Hol vannak már azok a csúnya idők, amikor a megőrzésre érdemes, védett épületek lebontása során felszabaduló területen olyan épültek létesülhettek, melyek rendeltetésükkel és látványukkal szétfeszítették a környezetüket? Ellenkezőleg! Manapság szinte divat lett, hogy a magára valamit is adó fejlesztők maguk kezdeményezik a még védelemmel nem érintett épületek műemléki besorolását és ha a túlterhelt műemlékesek már nem bírják a feszített tempót, komoly lobbi-csoportok bombázzák a helyi önkormányzatokat, hogy legalább a helyi védelmet rendeljék el, mert addig a befektető nem tud nyugodtan aludni.

A védett építészeti értékeknek amúgy általában is egyre növekszik a tekintélye, ami számos esetben komoly viták forrásává is vált. A civil szervezetek és helyi városvédő sejtek ugyanis egyre nehezebben tudják meggyőzni a beruházókat arról, hogy egy-egy elavult, szinte már romos épület semmiféle védendő értéket nem hordoz, ezért sokkal jobb lenne azt lebontani és helyette szép, új házat építeni, a beruházók foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy – akár funkcionális kompromisszumok árán is, de – ezeket is inkább meg kellene menteni, még ha a beruházás ezzel lényegesen drágább is lesz. A pénz amúgy is egyre kevésbé számít, a fejlesztők ugyanis presztízs-kérdésnek tekintik, hogy élen járhassanak az épített környezet értékeinek védelmében. Nem csoda, hogy a Podmaniczky-díjak évente esedékes átadására egész napos, látványos ünnepség keretében, nemzetközi celebek jelenlétében szokott sor kerülni és mondani sem kell, hogy milyen hatalmas nyomás nehezedik Ráday Mihályra, hiszen a díjátadás során – melyről a sajtó természetesen élő adásban számol be – mindenki ott szeretne állni az elnök úr, a beruházó, a tervező és a főépítész társaságában.  

A pozitív változások természetesen nem csak a látványos, nagy beruházások, hanem a magánépítkezések terén is érzékelhetők. A kertvárosokban sorra újulnak meg a családi házak, melyek tulajdonosainak már eszébe sem jut, hogy a szomszédos földszintes épületek között álló házukra emeletet építsenek, netán a környezettől idegen, trendi új épületet emeljenek. Manapság a minden áron való illeszkedés a menő, a tervezők és a főépítészek csak nagy viták árán és csak ritkán tudják kiharcolni, hogy az építménymagasság – mert az épület alaprajza és geometriája azt szükségessé teszi – legalább egy icipicit térjen el a szomszéd házétól. A forgalmazók legnagyobb bánatára a lakosság egyre nagyobb hányada mond le a műsor-szolgáltatás divatos komfortjáról és inkább nem néz TV-t, de akkor sem szerel az épületére parabola-antennát, mert az utcakép kedvezőtlen alakítása miatt szájára venné a környék. Ugyanez tapasztalható a klíma-piacon is, mivel gyakorlatilag megszűnt az egyedi berendezések iránti kereslet, helyette aki megengedheti magának (és – hála az egyre fokozódó jólétnek – ez egyre többeknek megadatik) mindenki a jóval költségesebb, de esztétikai szempontból kedvezőbb, rejtett klíma-berendezéseket vásárolja, ám – hála a környezettudatos technológiák általános térnyerésének – erre is egyre kisebb igény van.

Az építési ügyekben tapasztalható kedvező légkör jótékony hatása az élet számos más területén is érzékelhető. Mivel gyakorlatilag megszűntek a szomszédok, illetve a tulajdonos-társak közötti viták, hiszen mindenki mindenki egyetértésével épít és a használat során is mindenki mindenkire tekintettel van (meg hát mindenki toleránsabb is lett mindenkivel) a hivatalokban csak elvétve fordulnak elő panaszos ügyfelek, a bíróságokon pedig csak hébe-hóba találkozni vitás építési ügyekkel, ezért a felszabaduló bírói kapacitások ésszerű felhasználása következtében a korábban évekig húzódó peres ügyek néhány hét alatt jogerős ítélettel zárulnak.

Jóllehet az utóbbi válságos években súlyosan megtorpant fejlesztések újra-indulására még egy rövid ideig várni kell, de mind a közösségi-, mind a magán-szférában megérett a felismerés, hogy ideje felkészülni a jobb időkre, ezért már most egyre nagyobb a tervezői kapacitások iránti kereslet, ami jótékonyan hat a tervezők és cégeik gazdasági mutatóira is. A nemzetközi gazdasági szaksajtó prognózisai ugyanakkor a hazai építésügy területén is igazolódni látszanak, vagyis az újabb fellendülés során már nem lehet a korábbi gyakorlatot követni, hiszen mindenki sokkal megfontoltabban kívánja forrásait felhasználni. A szakmával szemben tapasztalható fokozott elvárásoknak szerencsére a piac minden szereplője meg akar és meg is tud felelni. Mind a kisebb-nagyobb beruházó cégek, mind az egyéni építtetők sokkal nyitottabbak manapság a tervezők felé, és ez a bizalmi viszony szignifikáns változásokat eredményez a tervek minőségét illetően is. A napi gyakorlatban már csak elvétve lehet a fafejű, erőszakos beruházókra, illetve a családfő hajthatatlan anyósának elvárásaira hivatkozó, „én csak az építtető jogos érdekét képviselem" típusú fél-kontárokkal találkozni, az ápiszokban pedig már nem kaphatók azok a kockás füzetek, melyekben az építtetők szokták volt korábban megtervezni az ő szép otthonukat. Manapság sokkal könnyebb a főépítészeknek is, mert a gyakori egyeztetések során a tehetséges és karakán tervezők – ha egyáltalán ilyesmire szükség van – bátran vitába szállnak a megrendelőjükkel is, hiszen jól tudják, hogy megvalósuló tervük az épített környezet részévé válik, márpedig azt mégsem vállalhatják, hogy egy nem eléggé színvonalas megoldáshoz a nevüket adják. Persze ilyesmire manapság már szinte nincs is szükség, mert az építtetők maguk is ugyanígy gondolkodnak és jól tudják, hogy ha netán mégis ragaszkodnának hibás elképzelésükhöz, a tervező még borsos felár mellett sem vállalná el a munkát és abban is biztosak, hogy más tervező sem akadna, aki mégis beadná a derekát és elkészítené a rajzokat.

A lassítás programjának meghirdetése óta példátlan mértékben javult az építési fegyelem és a kivitelezések szakmai minősége is. Túl azon, hogy minden építkezésen kifogástalan precizitással kidolgozott kiviteli tervek alapján folyik a gondos kivitelezés, az építésfelügyelet munkatársai lényegében nem találkoztak olyan építkezéssel, ahol akár a legkisebb mértékben is eltértek volna a tervektől. Ez természetesen nem csak azért van, mert a készülő jogszabályok koncepciója szerint a jövőben nem az építtetőket, hanem a kivitelezőket terheli a felelősség a szabálytalan építkezésekért (és jogosultságuk elvesztését senki nem meri, nem is akarhatja vállalni), hanem azért is, mert egyszerűen fel sem merül, hogy bárki – szégyenszemre – egy szabálytalan megoldást kívánna megvalósítani, az engedély nélküli építkezések fogalma pedig mára gyakorlatilag ismeretlenné vált. Az építésfelügyelet, valamint az építési hatóság munkatársai csak azért járnak ki az építkezésekre, hogy gyönyörködjenek a szépülő város újabb szép épületének formálódásán, és ha látogatásaik során a környékbeliek hozzájuk csapódva beszédbe elegyednek velük, büszkén magyarázzák az érdeklődőknek, hogy lám, megint milyen szépen alakul az ő emberhez méltó és esztétikus épített környezetük.

Kormányzati szinten általánossá vált az a forradalmi felismerés is, hogy az épített környezet alakításában és védelmében – megelőzve az építészeket, az urbanistákat és azok kamaráit – legfontosabb partnereik az önkormányzatok, de a legeslegfontosabbak ezen belül is a főépítészek. A döntéshozók (és ezért a döntések előkészítői is) meggyőződéssel vallják, hogy a szubszidiaritás (kimondhatatlan) elve mélységesen igaz, vagyis a testre szabott, a hely és a helyzet adottságainak legmegfelelőbb operatív döntéseknek ott kell megszületni, ahol ahhoz a legtöbb és legalaposabb ismeret áll rendelkezésre. A megvilágosodás első jeleként a lassítás programjának tézisei között kiemelt helyen szerepelnek azok az eszközök, melyeket a jogalkotó az önkormányzatok mozgásterének szélesítése érdekében kíván alkalmazni. Maga a parlamenti különbizottság elnöke kimondottan e célból a napokban sajtótájékoztatót tartott, melyen díszvendégként jelen voltak az önkormányzati szövetségek képviselői is. A legnagyobb várakozás mindezek mellett is Philipp Frigyes hozzászólását övezte, aki az ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KOLLÉGIUM képviseletében egy rövid előadással emelte a rendezvény rangját. Az utóbbi időben látványosan megerősödött és már ezres nagyságrendet is meghaladó főépítészi hálózat nevében az elnök röviden összefoglalta a főépítészi kar legalapvetőbb elvárásait, egyben biztosította a jelenlévőket, hogy a főépítészek ezután is nyitottak a kormányzati és az önkormányzati szervekkel való együttműködésre. Ez láthatóan megnyugtatta a megjelenteket, hiszen mindannyian tisztában voltak azzal, hogy a lakosság széles tömegeit társadalmi bázisként maga mögött tudható főépítészek szakmai súlya egyik fontos záloga lehet a program megvalósításának.

A Kormány jelen lévő képviselője ezt követően ismertette a programnak az önkormányzatokat érintő főbb elemeit. Mindenekelőtt kitért arra, hogy a kodifikáció során igyekezni fognak megfelelni az önkormányzatok elvárásainak, de különösen az OFK által vázolt szakmai követelményeknek, ezért munkatársai még az ősszel minden önkormányzatnál személyesen fognak tájékozódni és ebben számítanak a főépítészek aktív, segítő közreműködésére is. Nyilvánvalóvá tette azt is, hogy – bár minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy a törvény-módosítás, valamint az arra épülő kormány- és miniszteri rendeletek életszerű és a gyakorlatban is jól alkalmazható munkaeszközökké válhassanak a szakma valamennyi szereplője számára –, hibátlan és minden egyedi esetet tekintve adekvát szabályokat nem lehet alkotni, ezért a joganyag széles körben ad majd lehetőséget az önkormányzatoknak arra, hogy a helyi adottságokra építve és a lakosság jogos elvárásait érvényre juttatva élhessenek az eltérés lehetőségével is. Ezt a lehetőséget a Kormány mind a tartalmi, mind a metodikai kérdéseket illetően nyugodt szakmai lelkiismerettel biztosítja az önkormányzatoknak, mivel az egyéb tekintetben is megerősítendő főépítészi hálózat közreműködése is biztos garanciát jelent számukra.

Külön is kitért arra, hogy az önkormányzatok a jövőben – mind a készítés, mind a módosítás során – belátásuk szerint (a helyben szokásos módon) intézhetik a településrendezési eszközök egyeztetési eljárását, továbbá jelezte, hogy az önkormányzatok a jövőben maguk határozhatják meg, hogy – a település adottságait figyelembe véve – mely építési ügyekben milyen hatósági eljárást kell alkalmazniuk, sőt arra is lehetőségük lesz, hogy a hivatalukhoz előterjesztendő tervek tartalmi követelményeit is maguk határozhassák meg, illetve egészíthessék ki. Végezetül szólt a tervtanácsok szerepének fontosságáról és állásfoglalásaik növekvő súlyáról is. A Kormány – mint elmondta – a jövőben a tervtanácsokat, illetve a főépítészeket tekinti az épített környezet emberhez méltó és esztétikus kialakítása legfőbb letéteményeseinek, egyben a feladat ellátása tekintetében legfontosabb partnereinek. Ennél a mondatnál a meghívott vendégek és a sajtó munkatársai barátságos, biztató mosollyal fordultak a még jelen lévő Philipp Frigyeshez, aki bátorító pillantással viszonozta a felé (és áttételesen a főépítészek felé) áradó bizalom megnyilvánu

Brrrrr, brrrrr, brrrrr, …

Basszus, már megint elaludtam. És ráadásul miket álmodtam?
(…)
– Képzeld, Frici! Azt álmodtam, hogy láttalak a tévében, bár arra már nem emlékszem, hogy mit mondtál, csak azt, hogy sokan voltak és nagyon hunyorogtál a vakuk miatt. (…) Lehet, lehet, hogy én is megkaptam de még nem nyitottam meg az Outlookomat. Várj egy kicsit. (…) Igen, nekem is jött egy villanylevél és melléklet is hozzá.
(…)
– Te is ezt kaptad? Hát, most meg kellene lepődnöm?

rendelet-tervezet

1. §    Az önkormányzatok álljanak be a sorba.
2. §    A főépítészek álljanak be a sor végé

Brrrrr, brrrrr, brrrrr, …

Úristen, miket álmodtam már megint?!

Újpest, 2010. július 28.

Berényi András

Vélemények (1)
Térműhely
2010.09.20.
22:41

Kedves András!

 

Álmodj csak tovább!

 

A kívánatos változások kvintesszenciája meg is van, ha szundikálás közben kicsit átszerkeszted, néhány paragrafusjellel kiegészíted...

 

Üdvözlettel:

 

Rombi

Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

PALATINUS // Egy hely + Építészfórum

2021.10.13. 10:43
00:06:31

Az 1930-as években Janáky István és Szőke Károly tervei alapján a Margitsziget egyik legnépszerűbb pontja, a Palatinus Strand, vagy becenevén a Pala. A magyar modernizmus színvonalas alkotása 2017-ben újulhatott meg Nagy Csaba és az Archikon közreműködésével. Az Egy hely mai részéből a Pala és a margitszigeti fürdőkultúra történetével ismerkedhetünk meg.

Az 1930-as években Janáky István és Szőke Károly tervei alapján a Margitsziget egyik legnépszerűbb pontja, a Palatinus Strand, vagy becenevén a Pala. A magyar modernizmus színvonalas alkotása 2017-ben újulhatott meg Nagy Csaba és az Archikon közreműködésével. Az Egy hely mai részéből a Pala és a margitszigeti fürdőkultúra történetével ismerkedhetünk meg.

Nézőpontok/Történet

A PÁCINI MÁGOCSY-KASTÉLY // Egy hely + Építészfórum

2021.09.08. 16:03
00:06:34

A pácini várkastély hazánk késő-reneszánsz építészetének fontos alkotása, jellegzetes saroktornyaival, gyilokjárójával és cserépkályháival Észak-Magyarország egyik legszebb műemléke. Az Építészfórum és az Egy hely közös sorozatának mai részében ezt a XVI. századi épületet ismerhetjük meg.

A pácini várkastély hazánk késő-reneszánsz építészetének fontos alkotása, jellegzetes saroktornyaival, gyilokjárójával és cserépkályháival Észak-Magyarország egyik legszebb műemléke. Az Építészfórum és az Egy hely közös sorozatának mai részében ezt a XVI. századi épületet ismerhetjük meg.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk