Új emberek képzése – Bojti András a BME Középülettervezési Tanszék Mesterkurzusának diplomavédéséről

„Embereket láttam. Ez nem gyakori manapság. Ültek és álltak, beszélgettek, drukkoltak egymásnak... Letisztult, sallangmentes lapokon tálalták belső énjük által diktált válaszaikat azonos építészeti kérdésre. Fura módon tudták, hogy ezeket a tereket emberek fogják használni..." Bojti András üvegművész a BME Középülettervezési Tanszék Mesterkurzusának diplomavédésén szerzett benyomásait osztja meg az olvasókkal.

Lehet a válságnak pozitív hozama?
(Impresszió egy látszólag kívülálló üvegszobrász maradék agyán átszűrve)

Embereket láttam. Ez nem gyakori manapság.
Ültek és álltak, beszélgettek, drukkoltak egymásnak. Nyilvánosan, hangosan emlékeztek a közösen eltöltött szakmai kalandokra, egymással és mestereikkel.

Mint mi mindannyian, ők is tele érzelmi és lelki hullámokkal. Mindezeken, úgy tűnik együtt, egymást segítve sikerrel jutottak túl. Hogy mindezt velünk is el tudják hitetni, mellesleg készítettek egy-egy diplomatervet.

Hogy miért nem ültek fel a kényelmesebb, tipikus és trendi, blöffölő látványtervek gyorsan célba érő vonatára, azt csak sejteni lehet. Nagyon jó dolog manapság sejteni. Ma, amikor mindenki mindent csak tud, mekkora érték a sejteni tudás, az alázat?

Letisztult, sallangmentes lapokon tálalták belső énjük által diktált válaszaikat azonos építészeti kérdésre. Fura módon tudták, hogy ezeket a tereket emberek fogják használni és az említett élőlények lakják a környék házait, járják utcáit. Pedig egy jó önreklámozó, ütős öncélúval ma hamarabb törnének be a nemzetközi elismertség jól fizető piacára. Kellene egy-két jól hangzó, álfilozofikus kinyilatkoztatás, némi meghökkentő formai bravúr és anyaghasználat, és máris szabad az út…

Hogy a mesterek, akik mindezen fogásokkal évek óta tisztában vannak és mégis messzire kerülik, vajon miért a tisztán fogalmazás, a mélyebb tartalmak felé vezetik áldozataikat, az rejtély. De jó lenne, ha minden szakmában ilyen rejtélyek mentén történne a képzés.

Ott léteztem egy fura szigeten néhány óráig, ahol már-már szinte elfeledett emberi hangon, tónusban történt a kommunikáció diákok-diákok, mesterek-diákok, mesterek és mesterek között. Sőt, még az érdeklődő vendégek is a család részévé válhattak. Mint hímes tojással, úgy bántak a valóban bölcsek a fejlődésben levőkkel. Oly mértékben finoman tudták még a bírálatokat is tolmácsolni, hogy szinte megjött az embernek a kedve szart csinálni, hogy hallhassa, még-még! A befogadói oldal pedig, belső felépítettségének, hitének, önbizalmának függvényében állta vagy ülte a sarat. Fekvő szerencsére nem volt. A diplomák a közepestől felfelé díjazódtak.

Mivel egy középkori műemléki rom és egy barokk templom (Budakeszi) eléggé

meghatározó jelenlétére kellett reflektálni, sajátosan jöttek elő a tervezői és emberi habitusok különbözőségei. Voltak visszatemetve tisztelők-megőrzők, félig kitakarók-ráépülök, design átölelve bemutatók, föld alól extrudálók, könnyed pavilonnal szervülők, sövénnyel természetbe bújtatók… Aminek nagyon örültem, hogy egy komplex látásmód igénye és gyakorlata volt jelen a FUGA nagytermében.

Szóval más elfoglaltság okán el kellett volna már mennem, de a lábam és talán - ha van, akkor - a lelkem nem engedett a szigetről. Szakmai utam elég széles skálán járom, de ezzel az emberközpontúsággal nemigen találkozom, tehát maradtam. Nem érzékeltem a más oktatási intézményekben előforduló tudás-titkolás nemes gesztusát sem. Válság idején azt hiszem, végre ilyen alantas dolgokra is tudunk időt szakítani, mint az egymás értékeinek tisztelete.

Finom elszólásokból kiderült, hogy a rossz úton járót vagy bizonytalankodót társaik ragadták sokszor hónaljon és repítették tovább. Pedig a megszokott metódus a padlóba döngölés, kiröhögés és legyőzés, különösen válság idején, ahol a konkurencia éhhalált is jelenthet. Valamiért mégse ez motivált 10, amúgy már diplomával bíró pályakezdőt. Nem kapta el őket a ma mindent vivő „new" bűvölete. Újnak, jobbnak állítani, amit mi csinálunk, és kimosolyogni a „csak jót, de nem úgynevezett újat" létrehozó, valóban tehetségeseket, a „delejtő embereket", ahogy Ady mondja. Ezekről az „újakról" szokott kiderülni, hogy ollóval, fényképezőgéppel plagizálódtak újjá. Hiányzott a „jó sztárszellem" is. Így nem tudom, hogy akkor hová-hová, minek-minek?

Mesterkönyvekbe tömörítve életük egy szép szakaszát, továbblépnek. A könyvek grafikai, tipográfiai megjelenése, formátuma is követendő példa a tiszta szerkesztés és emberi arányok iránt érdeklődők számára. A tanszéken hozzáférhető. Ezek létrehozása, mint ötlet is fontos a törzsfejlődés menetében, hiszen önbecsülést adni egy mindenben egyre bizonytalanabb, identitás nélküli korban talán a legfontosabb. Hogy ne csak dicsérjem, mert kezdene csöpögős lenni ez az atmoszférajelentés, összefoglalva: „tök gáz volt", de nekem nagy élmény nyújtott.

Gratulálok a Mestereknek és Tanítványoknak. Új Emberek képződtek. Köszönjük!

Bojti András

---

Az alábbiakban - az érintettek beleegyezésével - közreadunk egy rövid levélváltást [a szerk.]:

"Kedves tanár urak itt egy leemelt kalap és gratuláció egy nyílt levél melléklettel, melyet Nektek és a Diplomázóknak szántam."
András

"Nagyon megtisztelő, hogy a mai időkben ennyi időt szentelsz a témának
az pedig még inkább, hogy ezt a véleményt nyílt levélben fogalmazod
és ha tartalma nem az lenne, amit kiolvastam belőle (és mélységesen meghatódtam!) akkor is bátorítanálak a közlésére köszönettel, valamennyiünk nevében:"
k.t.(Karácsony Tamás)

"Kedves András! A kalapemeléstől elszoktunk már. Gyerekkorom felsőhernádi tanyavilágában még mindennapos volt, legtöbbször egy "Adjon Isten" kíséretében. A szűkszavú földművesek gyakran még egy rövid kérdéssel is megtoldották: "fog-e a kasza?". Ebből aztán elindult egy párbeszéd, mindegy is miről! Jól esett, hogy leveleddel eszembe juttattad mindezt, köszönöm."
Üdv. Balázs M (Balázs Mihály)

"Kedves Misi,
azok a jó atyafiak tudták, hogy a legnagyobb érték egy jó párbeszéd és hogy ez megér egy kérdést a kaszáról, ami persze lehet huncut hátterű is.
Mi műterembe zártak egy kicsit jobban ki vagyunk talán éhezve a szellemi párbeszélőkre, ezért is örülök hogy válaszoltatok. A legutóbbi filmjeim igen messziről próbálnak boldogságot importálni a "civilizáltba", de az megdöbbent, ha itt is találok erre utaló nyomokat."

Éljen és virágozzék a műfajok közötti megbonthatatlan barátság!"

Szeretettel
András