Új idők irodaháza? – Az OTP új székháza

Olyan időket élünk, amikor jogosan kérdőjelezhető meg egy akkora léptékű irodaház létjogosultsága, mint az OTP új, Madarász utcai székháza. Mégis, a ház építészeti és belsőépítészeti minőségének köszönhetően megállja a helyét a ma kihívásaival szemben is, léptéke ellenére is visszafogott megjelenésével pedig példát mutat az "erőlködő valamilyenségek" tengerében.

Egy vallomással kell kezdenem: meglehetősen szkeptikus vagyok, ha irodaházakról van szó, főleg így 2022 végéhez közeledve, túl a COVID járványon és egy gazdasági és energiaválság közepén. Ennek ellenére az OTP új székháza meglehetősen pozitív benyomást tett rám. Elképzelhető, hogy a tervezők és a megbízók mai fejjel máshogy állnának neki egy ilyen feladatnak, de a ház értékeit jól mutatja, hogy e válsághelyzetek közepette is megállja a helyét az épület. Hogy mivel érte mindezt el, azt igyekszem a következőkben részletesebben kifejteni.

Míg a Rákóczi híd budai lábánál lassan elkészül Budapest első (majdnem)felhőkarcolója, messziről hirdetve az ország egyik legnagyobb vállalatának hírnevét, addig a Váci úti irodafolyosó egy eldugott hátsó telkén szinte megbújik egy másik hazai nagyvállalat, az OTP új székháza. Visszafogott és nagyvonalú épület – az építészeti leírásokban már-már közhelynek számító jelzők ezesetben helyénvalónak tűnnek: az irodaház nem próbál kitűnni környezetéből, homlokzat- és tömegszerkesztése racionális, egyszerű geometriát követ; a sávablakok és födémek váltakozását látva az egyszeri kommentelő már püfölhetné is a billentyűzetet: "unalmas kocka!" De mégsem az. A monotonitást itt-ott megtöri egy-egy három szint magas bevágás, mely hol a bejárat helyét jelöli ki, hol növényzetnek otthont adó teraszként funkcionál.

Míg a tömb Váci út felé eső részén álló BSR Center irodaház (tervező: Stúdió 100) téglaarchitektúrájával az egykor itt álló Akkumulátor és Szárazelemgyár ipari épületeit idézi meg, a "hátsó" telekrész új épülete már nem törekszik a múlthoz kapcsolódni – de mivel a környék jelentősen átalakult az elmúlt bő évtized során, ez talán ma már nem is kérhető számon. Hiszen mihez is illeszkedjen egy újépítésű irodaház a Váci út vonzáskörzetében, ha nem a többi újépítésű irodaházhoz?

Az épület mégsem amiatt érdekes, amit kifelé mutat. Ha megnézzük az irodaház mint épülettípus tipológiájának történetét – ahogy azt Sir Richard MacCormac angol építész tette 1992-ben megjelent cikkében – láthatjuk, hogy nem történt sok lényegi változás az első ilyen épület, a Mediciek XV. századi milánói banképülete óta. Mint MacCormac elemzéséből megtudhatjuk, e korai irodaépületek abban különböztek a korabeli piacoktól, hogy míg utóbbiak kifelé nyitottak voltak, hiszen a kereskedelem "kifelé", a lakosság felé irányult, addig a bankok irodái elzárkóztak a nyilvánosság elől, csak egymás között kommunikáltak, a külvilággal nem.

Ez a jellemzés tökéletesen leírja az OTP új székházát is: kifelé zár, befelé pedig a "hétköznapi polgárok számára teljesen idegen tranzakcióknak van szentelve". E "tranzakciók" köre természetesen jelentősen kibővült az 1400-as évek óta, ahogy a tranzakciókat végző munkavállalók igényei is megváltoztak – nem csak kora újkori kollégáikhoz képest, de a néhány évvel ezelőtti igényekhez képest is. Mindezt pedig az épület kialakítása is tükrözi.

A Földes László, Mónus János és Tóth László vezető tervezők konzorciumában készült tervek alapján megvalósult OTP székház alaprajzi rendszere racionális szerkesztésének köszönhetően könnyen átlátható: három átrium tagolja négy blokkra a keretes beépítésű komplexumot, az egyes átriumok további két-két szakaszra osztódnak az épület hosszanti tengelyében húzódó sáv által. E hossztengely és a keresztirányú szárnyak metszéspontjában helyezkednek el a közlekedő magok – négy-négy felvonó minden "toronyban". Mindez kiegészül egy ötödik maggal az épület északkeleti sarkában, amely lényegében az új komplexumot köti össze a már meglévő Madarász utcai ingatlannal. Az irodaterek az átriumokat körülvevő épületrészekbe kerültek, az ezeket kettémetsző hossztengely mentén pedig elsősorban tárgyalók kaptak helyet. Minden emelet egy kicsit más, az adott részleg igényeihez igazodik, azt is figyelembe véve, hogy ezek az igények változhatnak: a szerelt falas rendszernek köszönhetően átalakítható az irodák beosztása, nagyobb egybefüggő terek és leválasztott térrészek jöhetnek létre a használatnak megfelelően.

A tervezés során külön figyelmet fordítottak arra, hogy egyetlen traktus szélessége se legyen 13,5 méternél nagyobb, ennek köszönhetően 5,5 méternél távolabb nem kerülhet munkaállomás a természetes bevilágítást biztosító ablakoktól. De elsősorban nem ezek a kétségkívül komfortos irodaterek teszik élhetővé a székházat, hanem ami ezek között van: a legkülönfélébb találkozásokra alkalmas terek, melyek megadják azt a pluszt, ami miatt érdemes lehet visszamenni az irodaházba a home office-ból. A formális tárgyalók mellett megrendelői igény volt az informális, de munkamegbeszélésekre, kollaborációra alkalmas terek, valamint a kikapcsolódásra szolgáló komfortterek kialakítása is. A belsőépítészeti megoldásokat a tervező MádiLáncos Stúdió egy külön cikkben ismerteti, így ezek részleteire én itt nem térek ki, de utalás szinten mindenképp érdemes megemlíteni a kávézót és az étkezőket, ahol további informális találkozások létesülhetnek a munkavállalók között.

És hogy mindez nem csak duma, az egyértelműen kiderül az épületet bejárva. Júliusban vették birtokba a házat, de a közösségi terek nagy részén látható, hogy belakták a használók, az itt-ott csoportosuló dolgozók kihasználják az épület adta lehetőségeket.

Az OTP projektért felelős ingatlanfejlesztő csapata ügyesen rátalált arra a hívószóra, ami egy ekkora léptékű komplexumot képes emberközelivé tenni: ez a biofília fogalma, ami az ember természethez való pszichés kötődését takarja. Az építészek pedig arra találtak rá hasonló ügyességgel, hogy melyek azok az építészeti gesztusok, amik erősíteni tudják a házban a növényzet intenzív jelenlétét, oldani tudják a funkcióból következő szigorú, racionális struktúrát. Egyszerű, mégis hatásos megoldásnak bizonyulnak a három szint magas "beharapások" a homlokzathoz hasonlóan az átriumok mentén is, ahol belső teraszokon tud megjelenni a növényzet. A hossztengely mentén húzódó szárnyak tetőteraszai a hétszintes fő tömeghez képest alacsonyabban, az ötödik szintről nyílnak, további dinamizmust hozva az épület egészébe.

A jó közérzethez mindenképp hozzájárul a sok zöld, a növényzet által képviselt organikus formavilágot pedig a belsőépítészeti megoldások is igyekeznek tovább erősíteni. A biofília szemléletéhez további olyan komfortmegoldások is hozzá tartoznak, amelyek egyrészt a természetközeli érzést növelik – pl.: anyaghasználat – másrészt a használók jóllétét is elősegítik. Kiemelt hangsúlyt fektettek például az akusztikára, odafigyeltek a megfelelő levegőminőségre, intelligens rendszerek szabályozzák a világítást, hűtést, fűtést. A fenntarthatóság jegyében csapadékvízzel öntözik a növényzetet és a mosdókban is ezt használják. Összességében az irodaházakra sokszor jellemző bezártságérzet elkerülése volt a cél, amit az egyes szárnyak közötti belső udvarokon átívelő különleges átlátások is erősítenek. Sajnálatos ugyanakkor, hogy ezek a belső udvarok és kertek a nagyközönség számára nem elérhetőek, de a szigorú bankbiztonsági szabályok ezt nem teszik lehetővé.

A pandémia kezdetén kiderült, hogy a legtöbb irodai munka otthonról is elvégezhető, és sokan ezzel az irodaház létjogosultságát is végleg megkérdőjelezni látták. Két év alatt azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon is szükség van a személyes interakciókra; az irodai munkát végző munkavállalók szempontjából elsődlegesen nem a szigorúan vett munkavégzés körülményeinek megteremtése a fontos – hiszen ahhoz ma már elég egy számítógép – hanem az, hogy legyenek olyan terek, ahol "minden más" történik: ahol találkozhatnak a kollégákkal, felfrissülhetnek, kizökkenhetnek hosszabb vagy rövidebb időre a munkából. Egy közelmúltbeli konferencián a Grimshaw egyik építésze úgy fogalmazta ezt meg, hogy az irodaépületeknek az egyetemi kampuszokhoz kell hasonlítaniuk, olyan terekkel, ahol a munkavállalók közötti véletlen találkozásokból kreatív együttműködések születhetnek. Kérdése persze, hogy mit árul el munkacentrikus társadalmunkról, ha a munkavégzés helyei úgy vannak kialakítva, hogy minél kevesebb indok legyen arra, hogy máshol töltsük az időt. De egy biztos: az irodaház nem szűnt meg, csak átalakult.

Az OTP székház – bizonyos tekintetben előrelátóan, hiszen az idén átadott épület tervei évekkel a ma ismert válsághelyzetek előtt készültek – minderre választ ad humánus belső tereivel. Olyan időtálló épület, ami – míg a hasonló volumenű beruházások többsége kitűnni próbál környezetéből – visszafogottságával igyekszik reprezentálni beruházója szemléletét.

Hulesch Máté