Új népi építészet - fókuszban a megrendelő -

Az utolsó tizenöt évben olyan világot teremtettünk, amelyről korábban csak könyvekből, elbeszélésekből vagy rövid utazások alapján volt képünk, s amelynek társadalmi változásait magától értetődően csupa olyan, érzelmi konnotációktól sem mentes fogalmakkal próbáljuk leírni még ma is, amelyeket abból a bizonyos másik világból örököltünk.

Az utolsó tizenöt évben olyan világot teremtettünk, amelyről korábban csak könyvekből, elbeszélésekből vagy rövid utazások alapján volt képünk, s amelynek társadalmi változásait magától értetődően csupa olyan, érzelmi konnotációktól sem mentes fogalmakkal próbáljuk leírni még ma is, amelyeket abból a bizonyos másik világból örököltünk. Akárhogy is, létezik egy meglehetősen sokrétű és sokarcú bizniszvilág - a korábbi definíciókkal élve a "kizsákmányoló kapitalizmus"-, amelyben mindenkinek valamilyen értelemben helyezkednie kell, fel kell építenie saját egzisztenciáját és viszonyulási rendszerét. A helykeresés sohasem egyszerű, még kevésbé összetett motivációs rendszerekben vagy könnyebben feltérképezhető, strukturált világokban sem. A "jó" helyzetfelismerések és a "jó" döntések mindig csak utólag igazolódnak be, s akkor is csak olyan (érték)mércék szerint, amelyek akár egyik percről a másikra is változhatnak. A bizonytalanság létezésünk bizonyossága, amellyel mindenkinek számolnia kell valamilyen formában. Az ember ezt túlélési stratégiáiba bele is építi. Az előre nem kalkulálható negatív események, egzisztenciális katasztrófák ellen biztosítékokat halmoz fel, hogy legyűrje a bizonytalanságot. Akár úgy, hogy a lehető legstabilabbnak látszó erőforrások birtoklása felé törekszik, és felvállalja a nagyobb kockázatot a nagyobb nyereség reményében. Különbözőek vagyunk: vannak, akik szeretik a veszélyt és a kockázatot, vannak, akik óvatosak.

A kockázatvállalásnak azonban nemcsak a mértéke, hanem az időtartama is fontos, mert nem mindegy, hogy a kockázatvállalás meddig tart egy gyorsan változó - s egyre gyorsabban változónak észlelt - világban. A döntési helyzetekben a személyesen észlelt világ fontosabbá válik, ha nem egyedül meghatározóvá, bár döntéseink igazolására kanonizált ismereteket is segítségül kell hívunk. Mintha egy puzzle össze nem illő darabkáiból szeretnénk kitalálni, hogy mit is ábrázol a kép - azzal a biztos tudattal, hogy a darabok egyetlen kép részei és feltétlenül összetartoznak. Ugyanakkor - a hasonlatnál maradva - lassan azt kell észrevennünk, hogy a darabkákból soha nem fogjuk kirakni a képet, mert azok nem egy, hanem megszámlálhatatlanul sok kép részei lehetnek, s gyakorlatilag attól függ, hogy milyen kép áll össze, hogy ki próbálja azokat összeilleszteni.

Az ingalanfejlesztés, ahogy ma az építést nevezzük, olyan iparág, amelynek fontosságát, gazdaságban és társadalomban betöltött különleges helyét és szerepét senki nem kérdőjelezi meg. Komoly egyetemeken külön tudományként tanítják, eredményei pedig látványos rövidtávú, illetve kevéssé vizsgálható és kevésbé látványos hosszútávú, tovagyűrűző hatással bírnak. Az ingatlanfejlesztés alapvetően csapatmunka, amelyben számtalan különböző tudású szereplőnek kell egy meghatározott cél érdekében együttműködnie. Ennek a csapatnak meglehetősen különös és ellentmondásos (kulcs)figurája az építész, akinek - többek között - az a dolga, hogy arcot és formát (humán interfészt) adjon a mértékét és időtartamát tekintve természetszerűen kockázatminimalizációs statégiára építő ingatlanfejlesztési projektnek. Míg az egyik oldalról, a kanonizálható tudások (közgazdaságtan, jog, kommunikáció, technológia, társadalomtudományok stb.) oldaláról közelítve a projekt viszonylag pontosan kalkulálható, a humán interfész oldal nem, vagy csak nehezen definiálható és szubjektívnek tekintett értékek szerint mérhető. Nagyon lesarkítva: tetszik vagy nem, illetve, ha egy kicsit pragmatikusabbak vagyunk, akkor úgy fogalmazunk, hogy az emberek többségének tetszik-e vagy sem, eladható-e vagy sem.

Úgy tűnik, hogy a kép, a puzzle, amelyet a különböző szereplőknek együtt kell kirakniuk, nyilvánvalóan nem ugyanannak a képnek a darabkáiból áll össze. Az építészet kulturális kérdés, s az építész az ingatlanfejlesztésben ezt hivatott képviselni. Nem azért, mert ő valami akadékoskodó értelmiségi, hanem azért, mert elsősorban humán interfészt tervez, amely egy többezeréves emberi kultúra kánonjaiból táplálkozik. Ehhez tud és elsősorban ehhez kell - kellene neki - hozzáadni. Ezt tanulta, ebben profi. Ért a formákhoz, színekhez, anyagokhoz, terekhez, s mindezeket már akkor pontosan látja, mikor még rajta kívül senki másnak nincs elképzelése. A megvalósítás folyamatát is le tudja írni, meg tudja rajzolni és ki tudja kalkulálni. Emellett persze létezik egy személyes összetevő, nevezzük ezt egy kicsit leegyszerűsítve az építész becsvágyának, hogy maradandót alkosson. Nem elhanyagolható tényező, ami arra sarkallja, hogy mindig újat és jobbat hozzon létre, s hogy minél szorosabban kötődjön ahhoz a világhoz, amit észlel, amiben él.

Az ingalanfejlesztésben, mint iparágban is többféle stratégiát érzékelhetünk. Létezik a kicsi biznisz, amely elsősorban költségminimalizációra épít. Van olyan, aki megpróbál okos lenni, és egy piaci rést, valamilyen speciális igényt elégít ki. S egyre többen vannak olyanok, akik számára az épített humán interfész az "imidzs" része. Ők azok, akik ha megtehetik, sztárépítésszel terveztetnek, mert már nem csak a megvalósult - többnyire - extravagáns projekt, hanem a tervező neve is a "brand", a komplex imidzs része.

Általában az a csapat teljesít a legjobban, amelyben az egyes szereplőket hasonló motivációk hajtják. Ha az ingatlanfejlesztő - nevezzük ebben a szituációban csak megrendelőnek - márkastratégiája és az építész becsvágya hasonló humán interfész elemeket tartalmaz, akkor ez már magában hordozza a sikeres együttműködés lehetőségét. Az építészet - mint kulturális kérdés -, az imidzs részeként, az imidzs-birtokos kultúrába való beágyazottságának mértékét hivatott jelezni. Ehhez egyrészt pénzre (tőkére), a másik oldalon minimum hírnévre van szükség. Nyilvánvaló tehát, hogy az eltérő motivációk ebben az esetben csatornázhatók a legsikeresebben, bár egy-egy ilyen pénzről, hatalomról, imidzsről, reprezentációról szóló történetnek is megvannak a sajátos buktatói (mint például az új Nemzeti Színház esetében).

A szűkösebb erőforrásokkal rendelkező megrendelő szükségszerűen olyan építészt választ, aki képes a korlátokhoz a lehető legjobban alkalmazkodni. Mivel az ilyen típusú megrendelő és az ilyen típusú építész a leggyakoribb, s menetközben itt ütközhetnek legélesebben az eltérő motivációk, szemléletek és érdekek, talán érdemes lenne a megrendelő-építész közötti kommunikációs folyamatot egy kicsit közelebbről szemügyre venni. Meglehetősen bonyolult és komplex folyamatról van szó, attól kezdve, hogy az ingatlanfejlesztő elindít egy projektet, azon keresztül, hogy kiválasztja csapatát, beleértve az építész tervezőt is, egészen odáig, hogy értékesíti a megvalósult "terméket".

Végeredményben ezek az ingatlanfejlesztési projektek nem feltűnő, kitüntetett pontok a városban, hanem csak úgy észrevétlenül, hosszútávra formálják át körülöttünk hétköznapjainkat, amúgy unalmasan és középszerűen. Ez nem is lenne olyan nagy baj, csak egyetlen kérdés merül fel az emberben, hogy vajon az adott szűkös keretek között nem lehetne egy kicsit kreatívabb és progresszívebb - vagy ha tetszik, kulturális értékeket képviselő - ez az anonim fejlesztők és építészek által épített új népi építészet? A szűkösség ugyanis már régóta nem hátrány a világ számos nagyszerű építészének és fejlesztőjének szemében, hanem lehetőség a másként gondolkodásra.

Pásztor Erika Katalina

 
Új népi építészet - fókuszban a megrendelő - Az epiteszforum.hu negyedik születésnapi rendezvénye, október 14-én a Gödör Klubban.