
Újra toboroz a KTT, indul a Közösség-Tér-Település második évfolyama!
Hamarosan indul a KTT második évfolyama, már kezdetét vette a jelentkezés a Közösség-Tér-Település programjába!
A KTT nem más, mint közösségi tervezések, településfejlesztés és egyetemi gyakorlóprogram együttese egy ernyő alatt. A Közösség-Tér-Település programjának lényege, hogy minden induló évfolyam esetében új régiók új településeire helyezik a hangsúlyt a képzés szervezői, s ezzel párhuzamosan minden évfolyam résztvevőit új intézmények hallgatói adják a programba. A hamarosan útnak induló második évfolyam közösségi tervezéseinek és építésinek helyszíne két Nógrád megyei falu: Diósjenő és Nógrád lesznek majd. A helyszínekből eredően a második évfolyamba elsősorban budapesti intézmények hallgatóit várják a szervezők a felsőoktatásból. Az előző táboról szóló írásunkat itt olvashatják.
A KTT második évfolyama 2021 márciusában indul, a koronavírus járványra való tekintettel csökkentett létszámmal. Jelentkezni egészen február 21-ig tudnak a hallgatók a képzésre.
További információk és jelentkezés az alábbi linken.