Zenedoboz – a Zeneakadémia korszerűsítése, Mányi Stúdió

Ha kinyitom, csilingel, ha becsukom, hallgat. Megunhatatlan játék – órákig elszórakoztat. A Zeneakadémia Wesselényi utcai oktatási épületében járva hangból a csendbe és vissza vezet a látogató útja. Az óriási zenedobozban a szólóhoz a kíséretet vizuális effektusok adják. A szecessziós épület szellemi hagyományait folytatja a Mányi István vezetésével megvalósult korszerűsítés is, melyet Zöldi Anna írásából ismerhetünk meg.

Ha kinyitom, csilingel, ha becsukom, hallgat. Megunhatatlan játék – órákig elszórakoztat. A Zeneakadémia Wesselényi utcai oktatási épületében járva hangból a csendbe és vissza vezet a látogató útja. Az óriási zenedobozban a szólóhoz a kíséretet vizuális effektusok adják. A Korb Flóris és Giergl Kálmán tervezte szecessziós Zeneakadémia szellemi hagyományait folytatva az új oktatási épületben is nívós társművészet kíséri az építészeti megoldásokat, a zenét a 21. század nyelvén képpé fogalmazva.

 

 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jelenleg öt épületben működik Budapesten. A központi épületként regisztrált Liszt Ferenc téri Zeneakadémia 1907-ben épült Giergl Kálmán és Korb Flóris építészek tervei szerint. A szecessziós csoda mára sem az egyetemi oktatásnak, sem az oktatást támogató és kiszolgáló tevékenységeknek (audiovizuális, stúdiótechnikai szolgáltatások, adminisztráció stb.) nem tud elég helyet biztosítani.

A Zeneakadémia épületének korszerűsítése során logikus igényként jelentkezett, hogy az oktatási és adminisztratív funkciókat új épületbe költöztessék. Az Egyetem vezetése az ideális helyszínt a Wesselényi utca 52. sz. alatt találta meg, ahol korábban a fővárosi fenntartású Modell Divatiskola működött. Az elméleti, gyakorlati és speciális tantermeken, próbatermeken, gyakorlótermeken és az egyetem adminisztratív helyiségein kívül egy világszínvonalú adottságokkal rendelkező kamaraterem és stúdió nyert itt helyet a szükséges kiszolgáló létesítményekkel együtt. A Wesselényi utcai épület a főváros egyesítését követő években, a világvárossá fejlődő Budapest intenzív kiépítésének fázisában épült, Feszl Frigyes tervei szerint. Eredetileg Népiskolának szánták, a terveknek nem sikerült nyomára bukkanni, de minthogy folyamatosan iskolaként használták, alaprajzi struktúrája nem sokat változott.

 

 

A korszerűsítés nagyon tiszta logika mentén gondolta újra a pince plusz háromszintes, magastetős épületet. A hátsó udvari utólagos toldalékokat és az idő közben megsüllyedt, a főépülettől elvált lépcsőházat elbontva megtisztították az épület udvarát. A megmaradó tömeghez illesztették a kortárs kiegészítéseket: azokat a belső udvar egy részét lefedve a földszinthez, illetve pinceszinthez kapcsolták, a magastető mögött pedig két további használati szintet alakítottak ki. Az udvar helyén felszabadított térben illesztették az épülethez a függőleges közlekedést kiszolgáló új lépcsőházat, melynek zárófödéme a tetőtéri szintekével együtt tetőteraszként lett kialakítva. Így a kifordítom-befordítom épület az utca felé a rekonstruált 19. századi homlokzatát mutatja, az udvar, illetve az ég felé viszont kortárs felületekkel fordul.

 

 

Hasonló beavatkozások esetében mindig a régi és az új rész kapcsolatán múlik a harmonikus végeredmény. A kortárs bővítmények ebben az esetben szerves részévé válnak a teljes együttesnek anélkül, hogy külső jegyeikben illeszkedni próbálnának. A meglévő és az újonnan épített részek között számos ponton áttörések kínálnak átlátást, így teremtve vizuális és konkrét térbeli kontinuitást a különböző funkciójú terek között. A pinceszint feletti födém részbeni megnyitásával a földszinti aula a lenti rendezvénytér és büfé galériájává válik. A földszinti aula felett részben üvegfödém kínál kilátást az ég felé, részben zöldtető kínál kellemes látványt az épület magasabb szintjei felől. Az emeleti szinteken a 19. század tipikus iskolaépületének struktúrája nyílik meg az új lépcsőházi traktus felé.

A hajdani iskolaépület utcai traktusába kerültek az irodák, az udvari folyosó megnyitott homlokzati nyílásain át hol az új lépcsőházba láthatunk, hol az új traktusban kialakított közösségi találkahelyekre léphetünk. A függőlegesen és vízszintesen átlyuggatott hagyományos épülettömeg logikus struktúrája izgalmas átlátások révén tárul fel a benne mozgók számára. A tetőtérben kialakított új szintekre kerültek a speciális akusztikai igényű, sokszor cellányi méretű, egyszemélyes gyakorlóhelyiségek. A tervezők megfogalmazása szerint a Liszt Ferenc téri épület a Zene Palotája, gazdag díszítése egyaránt tiszteleg a zeneművek és azok hallgatósága előtt. A Wesselényi utcai ház ezzel szemben az elmélyült munka kolostori helyszíne, ahol a majdani előadók életre keltik a kottába foglalt muzsikát. A tetőtéri szintek építészeti megfogalmazása ezt a puritán, kolostori világot idézi hosszú, tagolatlan, mégis körbejárható folyosókról nyíló apró helyiségeivel. A gazdagságot itt a hangok kavalkádja adja: zene szövi át a két szint minden zegzugát.

 

 

Az akusztika értelemszerűen nagyon sokrétű igényeknek felel meg egy ilyen funkciójú épületben. A homlokzati határoló falakon a kinti zaj kiszűrését és a benti hangözön megállítását egyaránt biztosítania kell a felületeknek. A „ház a házban" jelleggel kialakított stúdió esetében (ahol vizsgaelőadások, koncertek is zajlanak majd, illetve saját frekvencia használatára is lehetőség lesz a későbbiekben) is sikerült a homlokzati nyílásokat megtartani, habár az akusztikusok először kíméletlenül be akarták falazni azokat. Az ablakokat háromrétegű, speciális üvegezéssel mentették meg, ezzel a helyiség süketdobozból exkluzív előadótérré avanzsált. A gyakorlótermek esetében viszont az volt a cél, hogy egymástól és a közlekedőktől hermetikusan elszigetelődjenek. Kifelé, a közlekedők felé azonban nem volt ilyen szigorú a követelmény, sőt, a tervezők kifejezett szándéka volt, hogy a hangok kavalkádja átjárja a házat, elérje a folyosókon bolyongó látogatókat. Szürreális élmény a kakofóniából a meglepően kis alapterületű, szigorú koncentrációt feltételező, süket helyiségekbe lépni, ahol a falak észrevétlenül széttartanak, párhuzamos falak közt ugyanis nem kívánt visszhang keletkezne.

 

 

A határozott építészeti beavatkozások tiszta logikájával analóg a Gergely László által kimunkált belsőépítészeti gesztusok erőteljes, koncentrált használata. A legegyszerűbb, legolcsóbb és leghatásosabb eszköz teremti meg az építészeti egységet: a szín. A pompeji vörös szín kívül-belül végigvonul a klasszikus épületrész falain, ezzel a korhű rekonstrukció némiképp idézetszerűvé válik. A vörös háttér előtt erős kontrasztot képeznek a fehér nyílászárók, illetve a régi és az új rész határán álló, íves nyílásokkal áttört falak fehérsége. Az új épületrészben a színek viszonya az ellenkezőjére fordul, itt a fehér dominál (még az aulába üvegfalon át kukucskáló zongora is fehér). A vörös szín foltokban kúszik át – bútorokon, belsőépítészeti elemeken jelenik meg.

Mindezt a teljes öt szinten végigfutó, grafitszürke, vakvezető sávokkal strukturált padló foglalja egységbe. Az akadálymentesítést minden vonatkozásban figyelembe vették: a mozgássérültek esetében szokásos megoldásokon túl a vakokat Braille-írásos feliratok, vezetősávok és hangostérkép, a gyengénlátókat kontrasztos színek segítik, és – bár blaszfémiának hangzik – a gyengénhallókra is gondoltak. A bejárás során megrendítő és egyben a tervezői gondosságot visszaigazoló élmény volt a kutyájával az épületben közlekedő világtalan fiút látni, aki céltudatosan igyekezett és akadály nélkül el is jutott a kívánt helyiségbe.

 

 

A tömören megfogalmazott építészeti keretek között különös hangsúlyt kapnak a játékos elemek. A színvonalas grafikai arculat önálló díszítő funkciót nyer, zenei hangsorra rímel a lépcsőkorlát szabályos függőleges ritmusának törése a különböző magasságokban. Ebben a tisztán komponált közegben igazán nagyot szól az egyetlen luxusszámba menő társművészeti gesztus: az udvari homlokzat üvegfalának beégetett kerámia mintázata. Aki nincs tisztában sem a hang hullámtermészetével, sem az interferencia jelenségével, azt is elbűvöli az öt szint magas üvegfalon hullámzó színes sávok játéka. A gondos mérlegelés és teoretikus megfontolás alapján választott mintázat minden didaxis nélkül is idézi a zene csodáját, az áramló változást, melybe oly könnyű belefeledkezni.

A 21. század technikai színvonalán és formanyelvén megszólaló társművészeti alkotással (Szövetség’39 Művészeti Bázis / Baróthy Anna munkája) az épület megálmodói a Liszt Ferenc téri Zeneakadémia előtt kívántak tisztelegni, amely a vezető tervező, Mányi István szavait idézve: csordultig telt társművészetekkel. A Wesselényi utcai épület nem a közönséget kápráztatja el, elsődlegesen a zene munkásainak épült. A nyilván a költségvetés által is behatárolt, egyszerű, tömör megfogalmazás, az ebben erős hangsúllyal megjelenő építészeti gesztusok jóval többet hoztak létre, mint egy kulturált oktatási épülettől várható. A zene szépsége, öröme és rendje köszön vissza a falak között – s nem utolsó sorban az a támogató együttműködés, amely ritka magyarországi gyakorlatként építtető, építő és tervező között ezúttal létrejött.

Zöldi Anna

---

építészet: Mányi István, Mányi Dániel, Gáti Attila László, Molnár Judit, Kardos Gábor - Mányi István Építész Stúdió Kft.
belsőépítészet: Gergely László - Stúdió G Bt.
statika: Szántó László, Dósa József, Koch György - Exon2000 Kft.
épületgépészet: Szigyártó Gábor, Pitkó Attila- SMG SISU Mérnöki Iroda Kft.
épületvillamosság: Papp Péter, Turi Ádám- SMG SISU Mérnöki Iroda Kft.
gyengeáramú rendszerek: Csányi István - Kvinterv Kft. László Árpád, Fodor Attila - Bconsulting Vagyonvédelmi kft.
akusztika, stúdiótechnológia: Fürjes Andor - aQrate akusztikai mérnök iroda kft.
zöldfelületek: Balogh Péter István - s73 Kft.
felvonó: Tóth Miklós - TM-Lift Kft.
társművészet: Szövetség’39 Művészeti Bázis / Baróthy Anna, Kolozsvári Csenge, Bozsó Melinda, Koródi Zsuzsanna
építész konzulens: Kukucska Gergely
asszisztencia: Lajkó Nóra, Bánsági Dávid
generálkivitelező: W-Akadémia Kft. (HÉROSZ Kft. – Magyar Építő Kft. – Reneszánsz Zrt. konzorcium)
üveghomlokzat gyártója: Rákosy Glass Kft.