10+1 – Krizsán András DLA

"Közelről látom a szakmát, az építészetet, talán tudok használható megoldásokat, válaszokat is adni." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Krizsán Andrással, a Modum Építésziroda vezető tervezőjével, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnökével készítettünk interjút. 

Krizsán András a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán diplomázott, majd a KKE Vándoriskoláján folytatta tanulmányait. A posztgraduális iskola elvégzése után a KÖR Kft. vezető tervezőjeként dolgozott, többek között a Veszprém Megye Háza Építészeti Nívódíjjal kitüntetett révfülöpi Evangélikus Oktatási Központon és templomtoronyon, a Szigeti Strandfürdő épületén, valamint a csopaki Bezerédi-házon. 2006-ban megalapította a Modum Építészirodát, ahol alkotómunkáinak eredményei különösen a Balaton-felvidéken sűrűsödnek, mint például a zánkai Gyógynövény-völgy Központ, az Új Nemzedék Központ központi épülete, az Egry József Szakközépiskola bővítése, vagy a felsőörsi Általános Iskola és tornaterem új épülete. 2008-ban elvégezte a BME Önkormányzati Főépítészi Szakmérnöki képzést, majd 2014-ben a Pécsi Tudományegyetem Breuer Marcell Doktori Iskolájában DLA doktori fokozatot szerzett. Oktatói tevékenységét külsős óraadóként kezdte a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán, ahol jelenleg adjunktusi beosztásban dolgozik. 2008-2014 között a Falufejlesztési Társaság Építész Tagozatának vezetője, majd a társaság elnöke lett. Évtizedek óta tagja és jelenleg alelnöke a Magyarországi Evangélikus Egyház Építési Bizottságának. 2016-óta a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke. 2013-ban az országon elsőként kiadta a Balaton-felvidék építészeti arculata című kézikönyvet, amely a magyar településarculati kézikönyvek elődje lett. 2006-ban települési értékvédelem és a települési környezetszépítés területén végzett kiemelkedő, eredményes munkájáért Kós Károly-egyéni díjjal, magas színvonalú építészeti alkotó tevékenysége elismeréséül 2012-ben Ybl Miklós-díjjal tüntették ki. A zánkai Új Nemzedék Központ épületét jelölték a Mies van der Rohe kortárs európai építészeti nívódíjra, és 2013-ban Pro Architectura díjjal tüntették ki. A pestszentimrei Luther-kápolnáért 2019-ben Budapest Építészeti Nívódíj dicséretben részesült.

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

Tér – alkotás – művészet.

Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely? 

A Balaton-felvidék, a Pannon-táj esszenciája. „Mert tagadhatatlan, hogy e vidéket pirosló jó kedvében teremté az Isten, e magyar Svájcot, magyar Andalúziát. A hegyek lábához is nagy örömében tette a nagy álló tükröt, a szép Balatont, hogy kacér szépségüket szemlélgethessék benne tündéreink, csendes holdas éjeken" — írta róla Czigány Károly a Balaton-kultusz egyik úttörője – ahol a fény az embert is átsugározza, és minden apró cseresznyében a Dél-géniusza parázslik – ...és milyen igaza volt Hamvas Bélának is. :-) Mindez egyetlen, örökkévaló pillanatba sűrítve, mindannyiunk lelkébe zárva. A Balaton-felvidéknek ezt a valódi arcát viszont már csak a belső falvakban fedezhetjük fel maradéktalanul. A vízparti területek építészeti sajátosságai az elmúlt évtizedek alatt sokat változtak. A közvetlen vízpart átalakult, és nem tévesztendő össze a Balaton-felvidékkel, nem azonos vele. A vízparti táj elveszítette évszázados történelmi hagyományait, a szőlőművelést, a paraszti gazdálkodást, a legeltetést, a halászatot és a révhajózást is. Megjelentek a nyaralók, a panziók, a kereskedelmi és vendéglátó szolgáltatások. Minden az idegenforgalomról, a vendéglátásról szól. Persze ez érthető is, hiszen Trianon után elveszítettük nagyhírű hidegvizes fürdőhelyeinket, Abbáziát, az erdélyi fürdőket, és így, a legnagyobb figyelem a Balaton felé fordult. A vasútvonal kiépítésével, a nyaralók megjelenésével, nagyarányú idegenforgalmi fejlesztésekkel, a nyári „beach"-hangulat elterjedésével a vízparti települések átértékelődtek. A vízparti táj építészeti kultúrája a polgári villaépítészet hagyományait és értékeit követi. Így volt ez a XIX. század végén, amikor megjelentek a nemzeti romantikus "fachwerkes" verandájú villák – amiket ma már védendő értékeknek tartunk – vagy a két világháború között, amikor a modern építészet korai példái születtek (lásd: Kotsis Iván nyaraló tervei és épületei), és ugyanez történt a 60-as, 70-es években is, amikor az építészek megpróbálták a helyi adottságokból kibontani az új építészet formáit (pl. Gulyás Zoltán Tihanyi kikötője vagy Callmeyer Ferenc Tátika étterme Badacsonyban). Természetesen így van ez napjainkban is. Ennek megfelelően sokkal színesebb, változatosabb, ha úgy tetszik, látványosabb környezet alakult ki, ahol a legfőbb erény az építészeti alkotások minősége, az építészek szakmai kvalitása.

Hogyan vélekedsz a régi és az új viszonyáról?

Mint egy találkozásról. Mikor két ismeretlen ember találkozik, megismeri egymást, egymás személyiségét, és vagy örök barátságot kötnek, netán házasságot, vagy csupán csak szomszédok, távoli ismerősök lesznek, és csak egyszerűen elmennek egymás mellett. Önmagában szép épület csak a tervezőasztalon van. Ha felépül, párbeszédbe kerül a tájjal, a szomszédos, meglévő épületekkel, a régebbi korok kultúrájával, viselkedésmódjával, és nem mindegy, hogy ez a viszony, ez a kontextus milyen. Szívesen idézem Adolf Loos gondolatát, aki eredetileg ugyan az ornamentika ellen fogalmazta meg az alábbi sorait, de szerintem ebben az értelmezésben is igaz, hogy “Egy jól működő közösségben a feltűnő dolgok udvariatlanságnak számítanak". Hogy mit tekintünk feltűnő dolognak, és főleg mi az, ami udvariatlanság, az az adott helyzetben a társadalom kulturális értékrendjétől függ, aminek az alapja a jól működő közösség. A közösség, ami az együtt élő embert, annak biológiai és lelki igényeit, a természettel való kapcsolatának megőrzését, a hely szellemét, és a konkrét társadalmi közeget, hagyományait, építészeti és egyéb sajátosságait, mondhatnám, magát az életet jelenti. Nem az élettől független, teoretikus gondolkodást, a sematikus lakókörnyezetet létrehozó technológiát, nem az eldobható építészetet teremtő profitot és pénzt, nem a nemzetközi trendeket, a globális átlagosodást, a misztikusra növekvő, mindentől elszakadó bürokráciát és „jogszabályosdit", nem a képzőművészetre jellemző önmegvalósítást és az egyéniség mindenek feletti hangsúlyozását, hanem magának az életnek és az embernek a tiszteletét.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? 

A büszkeség talán nem a legjobb kifejezés ebben az értelemben, én inkább a személyességet mondanám helyette. Azokat az épületeimet, amik közel állnak hozzám és mélyen megérintenek, mint például a kis falusi temetőkápolnáim, ravatalozóim. Ezekről írták, hogy volumenükben ugyan jelentéktelennek tűnő munkák, de lehetőség az élet és halál misztériumának, a lélek és test elválásának kifejezésére. Képletszerűen letisztult formák és szerkezetek, de ha valaki nyitott érzékenységgel közelít hozzájuk érzi, hogy itt minden csupa csend, méltóság és komolyság, ahol kézzelfoghatóvá válik az építészeti koncepció egyszerű nagyvonalúsága. De említhetném az evangélikus templomaimat is, ahol az ember legmélyebb önmagát ismerheti meg, kapcsolatba léphet Istennel, embertársaival, és a művészet segítségével harmóniába kerülhet a körülötte lévő világgal. Ahol olyan erők jelennek meg, amik mindenkit magukkal ragadnak. Amikor egyszerre érezzük földi létünk hétköznapjaiban az imádság erejét, és a közösség transzcendens élményét. Mikor a szavak lábujjhegyre állnak, és az Isten beszélni kezd velünk. Szavakat keres, hogy igévé váljon, köveket keres, hogy templom épüljön.  

Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek? 

A siker az alkotás öröme. Minden valódi építészeti értéket magába foglaló, megvalósult épületnek örülni tudok, bárki is tervezte. Tudom, hogy a mi szakmánkban az alkotás hosszú folyamat, és nagyon sok szereplője van. Kész csoda, ha a végére marad valami az eredeti építészeti koncepcióból, gondolatból, ami ellenál az időnek. Akik csak a sikert látják, és irigyek a sikerre, azok nem élték át ennek a hosszú alkotási folyamatnak az állomásait, kudarcait, nehézségeit, és drámáját.  

Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? 

Sorra tűnnek el a háború utáni időszak emblematikus épületei, pedig a korszak alkotásai a magyar építészeti kultúra folytonosságát képviselik. A veszélyeztetett, vagy akár már át is alakított hatvanas-hetvenes évekbeli épületek a korszak ideológiájával terhelten, a kor technikai színvonalának keretei között mégis megpróbálják felmutatni a rendszerváltás előtti építészet kultúráját. Az épületek megítélése ebből adódóan szükségszerűen ellentmondásos, és nincs közmegegyezés, mely épületek maradjanak meg, illetve mi alapján válogassunk. A Magyar Modern adatbázisán dolgozókkal közösen arra keressük a választ, van-e közös értékrend. Melyik ház legyen védett, műemlék, és melyiket bontsuk le? Fontos lenne a modern építészettel kapcsolatos projektek összefogása, és a szakmai kutatások eredményeinek összehangolt közvetítése mind a társadalom, mind az érdekelt szereplők felé. Meg kell értenünk azokat a körülményeket, történeti üzeneteket, amelyek nemzetközi és helyi kontextusban mutatják be a korszak örökségét, mert akkor válna érthetővé, hogy ezek az épületek mennyire szervesen összekötnek minket a magyar és az egyetemes kultúrával. 

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

Folytatni a megkezdett munkát. Öt évvel ezelőtt, mikor senki nem akarta vállalni a MÉSZ elnöki tisztségét, páran összefogtunk, hogy a Magyar Építőművészek Szövetségét újra a hazai építészek elsőszámú közhasznú szervezetévé tegyük, ahol a szakmai tudás és minőség az elsődleges. Hogy javítani tudjunk a magyar építészet társadalmi megbecsülésén. Hogy kilépjünk az elefántcsont-toronyból, és láthatóvá tegyük a kortárs építészet eredményeit és szépségét — ha úgy tetszik, vállaltuk „az építészet marketingjét". Összeállt egy csapat, felállt egy olyan elnöksége a MÉSZ-nek, akiknek határozott jövőképe volt a szövetség stratégiájáról. Három fogalom mentén alkottuk meg ezt a stratégiát: MINŐSÉG, JELENLÉT, EGYÜTTMŰKÖDÉS. Az elmúlt öt év alatt több mint 600 eseményt és szakmai rendezvényt szerveztünk.  Új programsorozatokat, szakmai találkozókat, kiállításokat, kerekasztal beszélgetéseket, szakmai eszmecseréket folytattunk. Új együttműködéseket, kapcsolatokat alakítottunk ki. Megerősítettük jelenlétünket a szakmai közéletben, növeltük tagságunkat és elismertségünket a társadalomban. Újra láthatóvá tettük a Magyar Építőművészek Szövetségét a közéletben. Ennek az új stratégiának a jegyében igyekeztünk együtt gondolkodni az együttműködő partnereinkkel, az állami, kormányzati és önkormányzati szervekkel, vezetőkkel, szakmai köztestületekkel, civil egyesületekkel, az építészet ügyének minden támogatójával. Kinyilvánítottuk közös érdekünket, hogy a MÉSZ székháza ne csak egy üres irodaház, hanem újra a szakma reprezentatív épülete legyen. Tárgyalásokat folytatunk a kormánnyal és a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel, hogy egy átfogó rekonstrukció eredményeként megújuljon az Ötpacsirta utcai székházunk. Kidolgoztunk a Magyar Építészeti Központ koncepcióját, ahol a felfedezés örömével gazdagodva bárki képet alkothat a hazai építészet értékeiről, a hagyomány és innováció szerepéről növelve az érdeklődést az építészet iránt. Ma már számtalan kiváló aktivista segíti munkánkat, remek munkatársaink, szimpatizánsaink, barátaink vannak, és van több mint 4200 követőnk a közösségi médiában, akikkel napi kapcsolatban állunk. De talán ami a legfontosabb, hogy van 120 új tagunk, akik az elmúlt években léptek be a szövetségbe. Van egy csapat, van egy MÉSZ, és ennek a csapatnak az ajtaja nyitva áll minden együttműködő, támogató, a magyar építészet ügyéért tenni akaró régi ismerősünk és új barátunk előtt. 

Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?

"Keep calm and carry on."

Egy könyv, film, zene, amit mindenkinek ajánlanál? 

Olvassunk több verset, olvassunk kortárs magyar költőket, ha lehet, minden nap. A magyar líra fantasztikus és kifogyhatatlan, régen is, most is: Kántor Péter, Tóth Krisztina, Oravecz Imre, Lator László, Kemény István, Erdős Virág, Szabó T. Anna, Varró Dani, Vadász Bence... Mindenre talál az ember egy-egy lehetséges választ, egy-egy biztató szót. 

Külföldi építészek, építészirodák közül kivel dolgoznál szívesen? 

Régebben, sokat gondolkoztam azon, milyen jó lenne Steven Holl, Peter Zumthor, vagy Gion A. Caminada irodájában dolgozni. Egy igazi mestert választani, és mindent eltanulni tőlük. De azt hiszem, a mi generációnk egy mester nélküli nemzedék maradt. A rendszerváltás után, fiatal építészként rögtön belecsöppentünk a sűrűjébe, magunknak kellett megtanulni, mindent a szakmáról, az építészetről. Csinálnunk kellett, mert nem volt más út. Közben mindig azt reméltem, ha ezt a munkát befejezem, akkor majd elmegyek külföldre, egy ismert építész irodájába és ott tanulom meg, hogy ezt hogyan csinálják a nagyok. Persze végül mindig elmaradt. Ma már másként gondolkodom, és azt sem bánom, hogy így történt. Rengeteg tennivaló van itt is, most is, korábban is. Megannyi megoldandó feladat, kérdés, amikre válaszokat kell találnunk. Közelről látom a szakmát, az építészetet, talán tudok használható megoldásokat, válaszokat is adni. 

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Jan Stempellel.

Szerk.: Sütöri Laura