Közélet, hírek

A Budafoki úti terv

1/0
Hirdetés
1/0
Közélet, hírek

A Budafoki úti terv

2006.08.25. 12:08

A II. NFT részeként valósulna meg az új urbanisztikai, építészeti központ, összhangban a legújabb közigazgatási változásokkal

A korábban tanulmánytervvel, majd tervpályázattal indított elképzelés, melynek gazdája a VÁTI Kht., minden bizonnyal része lesz a II. Nemzeti Fejlesztési Tervnek – nyilatkozta az epiteszforum.hu-nak Csanádi Ágnes, a VÁTI Kht. vezérigazgatója. A Budafoki úti, egykori ipari ingatlanban, mely állami tulajdon és kezelője az Országos Területfejlesztési Hivatal volt, a jövőben már a VÁTI működteti, elsősorban az építészeti értékeket őrző Dokumentációs Központot – főképp egykori állami vagy tanácsi tervezővállalatok tervtári anyagainak lerakatát működtetik. Ezt kívánják kibővíteni építészeti szakkönyvtárral és a jövő építészetét sokféleképpen, színesen vizsgáló és bemutató szakmai „kultúrházzal". Az eddigi elképzelések kiegészülnek azzal, hogy a nagy tárolókapacitással rendelkező épületben EU-s pályázati dokumentumok iratanyagának rendszerezését és tárolását is biztosítják.

Jelenleg az előkészítés fázisában „projekt adatlap" összeállítása folyik, mely szerint három év alatt, kb. 4 milliárdos beruházással valósulhat meg a terv a 2007–2013 közötti időszakban. Az elképzelés beleillik abba a folyamatba, mely az újonnan alakult Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium működése révén körvonalazódik.

Az epiteszforum.hu korábban már beszámolt a tervről, és arról, hogy a hely maga is építészeti érték, régi vasbetonszerkezetű emeletes dohánygyári épület, ezért alakult ki az elképzelés, hogy mind a szakmai, mind a szélesebb közönség számára nyitott központot alakítanak ki benne. A terv az építészet mellett szélesebb merítéssel, az urbanisztika és a vizuális kultúra értékeinek közvetítésével számol, így kapta az előkészítés fázisában a nem könnyen asszociálható VUÉK (Vizuális, Urbanisztikai és Építészeti Kultúra Háza) nevet. Valószínűleg az Urbanisztikai Központ vagy a Város/Központ sokkal alkalmasabbnak tűnik, de természetesen még egyéb ötletek is felmerülhetnek: legalább az építkezés megkezdéséig meg kéne lelni a lehető legfrappánsabb nevet a nagyszabású terv számára.

vm

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Mozgásjavító Általános Iskola épülete // Egy Hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:36
10:30

Az Egy hely Lajta Béla egyik első, 1908-ban megvalósult nagyszabású zuglói épületének történetét mutatja be, mely korábban sokáig a Vakok Intézeteként, de átmenetileg hadi kórházként és zsidó menekültek táborhelyeként is működött. A monumentális, nyers téglatömeget sokféle, részletes motívumrendszer gazdagítja: kerítésbe komponált költemények strófái, állatfigurák, népművészeti motívumok, pásztorfaragások és életfamotívumok.

Japánkert // Egy hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:35
10:27

Mamutfenyő, botanikus kert, szőlőültetvény, fűszernövények, sövénylabirintus, torii kapu, teaház, tórendszer, szigetek, szent hegy, japánkert. Az Egy hely a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium zuglói tankertjét mutatja be.