Nézőpontok/Kritika

A Budai Vár védelmében

1/1

A Várnegyed délről - virtuális modell, forrás: epiteszforum.hu

A Várnegyed délről - virtuális modell, forrás: epiteszforum.hu
A Várnegyed délről - virtuális modell, forrás: epiteszforum.hu
1/1

A Várnegyed délről - virtuális modell, forrás: epiteszforum.hu

A Budai Vár védelmében
Nézőpontok/Kritika

A Budai Vár védelmében

2012.01.17. 10:36

Cikkinfó

Szerzők:
Pákozdi Imre

Vélemények:
4

Minden (politikai) korszaknak megvan a maga kedvenc presztízs-beruházása – gondoljunk csak a Nemzeti Színház vagy a négyes metró építésére. Az utóbbi hónapokban a Budai Vár fejlesztését tárgyaló elképzelések szaporodtak meg, egészen eltérő megoldásokat javasolva. A felvetések különböző szempontjait, hozzájuk kapcsolódó gondolatait Pákozdi Imre a Kommentár 2011/5 füzetében osztotta meg az olvasókkal, az írást, aktualitása okán, itt is közzétesszük.

Az utóbbi hónapokban megszaporodtak a Budai Vár fejlesztését tárgyaló elképzelések. Zoboki Gábor interjút adott az általuk kidolgozott koncepcióról a Mozgó Világ 2011. márciusi számában, és a Baross Gábor Társaság is közzétett egy, a Budai Várról is hangsúlyosan szóló nyilatkozatot a város fejlesztéséről. Kidolgozottsága és hozzáférhetősége miatt kiemelkedően fontos a KÖZTI koncepcióvázlata: az egyetlen, amelyet alkotói részleteiben is a közvélemény elé tártak. A 2011. február 24-i és április 1-i, az építész szakma számára rendezett nyílt színi ismertetések, valamint a 2011. május 5-én, az Építészfórumon közzétett bemutatás valóban elegendő támpontot ad az elképzelés megvitatására.

A koncepciókat figyelmesen végigolvasva, azokban két fontos szándék körvonalazódik: az egyik a Palotanegyed lehetséges legnagyobb fokú közelítése az épületegyüttes építészeti fénykorát jelentő Hauszmann Alajos-i állapothoz. Ennek a szándéknak a nevében és részeként építenék vissza a Szent György tér reprezentatív épületeit, és tennék ezeket, valamint majdnem az egész Palotanegyedet állami csúcsintézmények székhelyévé.

A másik fontos, minden koncepcióban fennen hangoztatott szándék az „Élő Vár”-jelleg megerősítése, tehát a „Polgárváros” lakóhelyként való megőrzése. A tervezők azonban rendkívül ellentmondásosan gondolják ezt megvalósítani. Cikkem tehát egyrészt a Palotanegyedet célzó fenti szándékok bírálata, másrészt pedig a Polgárvárost illető nemes szándék megvalósítási módjának kritikája. Mindeközben megkockáztatok néhány olyan javaslatot, amelyről ritkán hallani a Budai Várral kapcsolatban.

A Palotanegyed rekonstrukciója

A Királyi Palota gazdag múlttal rendelkező, fenséges külsejű épületegyüttes, amelynek építészeti szempontból legragyogóbb korszaka a Hauszmann Alajos tervei alapján, a XX. század elejére kialakult, alapvetően neobarokk állapot volt. Logikusnak tűnhet, hogy a Palota szolgáljon a mai Magyarország legfőbb közjogi méltóságainak székhelyéül. A fenti álláspont hívei egyszersmind amellett is érvelnek, hogy a Palotanegyedet eredeti (értsd: XX. század eleji) állapotába állítsuk vissza.

Igen ám, de a Palotanegyed Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála, és különösen a Vár 1541-es sikeres török ostroma óta sajnos nem a magyar állami szuverenitás épített jelképe. Ez annak ellenére igaz, hogy – alig másfél száz éve – volt egy fényes pillanata: Görgey 1849 tavaszi, sikeres ostroma néhány hónapra azzá tette a Budai Várat és benne a Palotát, aminek oly sokan látni szeretnék, a magyar függetlenség szimbólumává. Ez azonban csak villanás volt.

Már 1686-ban, a töröktől való visszahódításkor sem gondolhatta senki, hogy ez a haditett Magyarország önálló állami létének visszaállítását szolgálja, és ez igaz maradt 1921-ig, a Habsburgok végleges trónfosztásáig. Mária Teréziától Ferenc Józseffel bezárólag minden átalakítás és fejlesztés a Habsburg uralkodók dicsőségét szolgálta, és ez kiváltképpen igaz a Ybl-Hauszmann-féle, XX. század eleji neobarokk átépítésre. Ennek az egyébként gyönyörű, hauszmanni állapotnak a rekonstruálása, valamint az államvezetés csúcshivatalai számára történő átadás tehát nem a magyar nemzeti identitás erősítését, hanem legfeljebb az Osztrák-Magyar Monarchia emlékezetét szolgálná. Nem mellesleg, gondoljuk végig, milyen ellentmondásos építészi feladatot jelentene egy XX. század eleji neobarokk, elemeiben helyenként neoklasszicista, helyenként neoreneszánsz – tehát eklektikus – épületegyüttes újbóli felépítése, amelynek eredeti funkciói – udvarlaki őrség háza, lovarda, trónterem – régen kiürültek.

A fentiek miatt a királyság intézményének építészeti megidézését a Várban csakis kulturális téren tartom helyénvalónak, nem pedig a mai, demokratikus hatalom jelképrendszerének részeként. Úgy viszont igen: jó gondolat a dísztermek egyikének-másikának helyreállítása, de csakis múzeumi céllal és jelleggel. Sajnos nem gondolom kivitelezhetőnek a keleti szárnyakon végignyúló, valamikor 304 méter hosszúságú, egyenes vonalban összenyitható pazar teremsor rekonstrukcióját sem, annak ellenére, hogy Ferenc József külön kérésére csak magyar mesterek dolgozhattak a díszítésén. S még egy érv: úgy vélem, a miniszterelnökségnek ma gyakorlati és szimbolikus okokból egyaránt a Parlament mellett van a helye. (Az, hogy a miniszterelnökség 1867 és 1944 között Királyi Palota mellett, a Sándor Palotában helyezkedett el, logikus volt, hiszen akkoriban a miniszterelnök a király első hivatalnokának számított. A mai Magyarország politikai berendezkedése viszont a népfelség talaján áll, aminek az felel meg, hogy a miniszterelnökség a Parlament mellett legyen.)

A ma látható Várpalota II. világháború utáni kialakítása Janáky István, Hidasi Lajos, Gerő László és Czagány István építészek, valamint kiváló régész társaik – többek között Zolnay – munkájának az eredménye. Ezt a ma látható állapotot többen kifogásolják, egyrészt építészeti, másrészt politikai okokból. Nos, nem értek egyet a korabeli, valóban áldatlan politikai állapotok hatását túlbecsülő véleményekkel. Akik ezzel érvelnek, figyelmen kívül hagyják, hogy az akkori politikai vezetés – a korai Rákosi korszak egy rövid időszakától eltekintve – soha nem akart betelepülni a Palotába.

A jelenleg látható állapot nem politikai, hanem valódi, építészeti és műemlékvédelmi érvek alapján született, mind a kupola, mind az épületszárnyak, mind pedig a kertrészletek, a bástyák, a várfalak tekintetében. Amit a Janáky-Gerő-Hidasi-Czagány „négyesfogat” alkottak, nem a politikai helyzetnek, hanem sokkal inkább a műemléki helyreállítás akkori elveinek felelt meg. Ezen elvek mottója pedig így hangzott: „Minket nem egyetlen, szépnek deklarált állapot érdekel, hanem a tudományosan feltárt tények összefüggése, s ezek közül mindent bemutat műemlékvédelmünk, ami egy-egy jelentős állapot meglétére utal.” (Marosi Ernő, Magyar falusi templomok 21. old., Corvina, 1975). Ez az elv vezette a Palotanegyed ötvenes, hatvanas és hetvenes évek helyreállítási munkálatait is – valamint a késő hatvanas években kijelölt funkcióknak való megfelelés: az, hogy ott múzeum, könyvtár és galéria került elhelyezésre.

A Nemzeti Galéria és a Széchényi Könyvtár

A Hauszmann-féle állapot újbóli megépítésén túl a másik szándék, amely mindhárom említett koncepcióban szerepel, az Országos Széchényi Könyvtár és a Nemzeti Galéria kitelepítése a Palotanegyedből. Nos, az ezt követelők elfelejtik, hogy ezek az intézmények alig 27 illetve 37 évvel ezelőtt kerültek jelenlegi helyükre. Elfelejtik továbbá, hogy akkoriban mennyi pénz, anyag és tervezési gondosság lett beépítve az épületekbe. Azok az erőfeszítések nem negyed századra és nem is negyven évre szóltak.

A Széchényi Könyvtár raktári infrastruktúrájának alapos felújítása valószínűleg sürgős; ezen kívül azonban semmi nem indokolja, hogy ezek a széles kultúrafogyasztó rétegeket jól szolgáló, magas presztízsű intézmények száműzessenek méregdrágán megteremtett, ma is jó adottságú otthonukból. Egyébként – ha a gyűjtemények gazdagodása folytán helyszűke áll elő, akkor – nem a teljes intézmény áttelepítése az egyetlen megoldás. Szakmailag legalább ennyire indokolt a gyűjtemények megosztása. Építsünk új képtárat, de ne új Nemzeti Galériát, hanem egy Modern Képtárat. Végülis Münchenben sem telepítették át minduntalan az egész Pinakothekot, hanem a képanyag bővülésével újakat alapítottak. Így azután most van egy Alte Pinakothek, egy Neue Pinakothek és egy Pinakothek der Moderne. Végülis így vált ki a Nemzeti Galéria is a Szépművészeti Múzeumból ötvennégy évvel ezelőtt. Ráadásul sokkal szívesebben látogat az ember egy tematikusan jól átfogható kiállítást, mint egy mindent megmutatni akaró, emberfeletti időt és nemzeti vagy kulturális befogadói alázatot követelő óriásgyűjteményt.

A Széchenyi Könyvtárral hasonló a helyzet. Kötelespéldány-gyűjtői feladatköre nem jelenti azt, hogy minden dokumentumot állandóan készenlétben kell tartania. Legitim megoldás a külső, tehát olcsó helyen fekvő, csak raktárként, igényes tárol helyen történő őrzés, ha az utóbbi 80-100 év műveinek digitalizálása megfelelő ütemben és minőségben történik. Ez a megfelelő minőségben azt jelenti, hogy nem csak oldalanként beszkennelve, hanem szövegszerkesztőkkel visszakereshető formátumban célszerű tárolni a dokumentumokat. Az olvasói igények nagy többsége ugyanis ilyen formátumú anyagok elektronikus szolgáltatásával kielégíthető. Véleményem szerint ma ebbe, és nem újabb épületekbe érdemes invesztálnia egy nemzeti könyvtárnak.

Apropó, invesztíció. Miközben többek költséges újjáépítésekről álmodnak, ma a Palotanegyed fenntartására sem jut elég pénz. A déli várlejtő romlik, a lépcsők szétcsúszva, begyepesedve, letöredezve: ez a tündérkerti adottságú terület ma az enyészeté. Szerintem szédelgés másfélezer milliárdos beruházásokról álmodozni, amikor a jelenlegi struktúrák fenntartásához szükséges tízmilliók is hiányoznak. Ugyanakkor – Czétényi Piroska több helyen is hangoztatott véleményével egyetértve – a Palota csúnya és stílustörő ablakainak cseréjét fontos feladatnak tartom.

A Szent György tér

A Budai Vár felújítására alkotott koncepciók esendőségeit mintegy csokorba gyűjtve láthatjuk a Szent György térre vonatkozó tervek kapcsán. Röviden: egyesek visszaépítenének mindent, ami ott az utóbbi 150 évben előfordult, majd ezeket az épületeket teleraknák presztízs-intézményekkel – Alkotmánybíróság, Miniszterelnöki Hivatal, Köztársasági Elnöki Hivatal és Rezidencia, Szent György Ház mint Európa Ház (ez a Dísz térre is nyíló, volt Honvéd Főparancsnokság és a Hadügyminisztérium újjáépítésével jönne létre), továbbá a Magyarok Háza a Magyarok Állandó Értekezletével. A Táncszínházat kiakolbólítanák, bár közösségi szerepe részben megmaradna, hogy helyébe egy ünnepségek tartására is alkalmas, alkalmi színháztermet képezzenek. A mellette lévő épületbe, a volt Karmelita Kolostorba viszont a „Magyarok Hagyatékának Házát” helyeznék…

Nos, ez a rekonstrukció iszonyú közpénzbe kerülne, és elevenen temetné el a Szent György tér köznapi életritmusának utolsó dobbanását is. Ha valami, akkor ez a hasznosítás biztosan elszakítaná a Palotát a Polgárvárostól, egyszersmind súlyosan akadályozná a gyalogos forgalmat a Dísz tér és a Palota között. A miniszterelnökség és az államfői hivatal mindennapi és protokolláris forgalma állandó és elviselhetetlen rendőri készültséget, kordonokat és – igen! – autóforgalmat terhelne erre a térre. Ennek a méregdrága, ám már tervezésekor eleve elhaltnak ígérkező városszövet-darabkának a létrehozása helyett azt javaslom, hogy bontsuk le a volt Honvéd Főparancsnokság hatvanöt éve romként éktelenkedő maradványait. Magyarország utóbbi két, vesztes háborúját innen irányították; nem értem, miért kellene megtartani, újjáépíteni, ápolni ezt az épületet?

Helyére inkább – továbbá a Szent György tér nyugati térfala újjáalkotására, tehát a volt Teleki-palota és a lovarda helyére – épülhessenek lakóházak. A Dísz téri épületek tágan értelmezett sajátosságai alapján megszabott stíluskorlátok, párkánymagasságok, homlokzati osztások előírásával itt egy a hagyományokkal együtt élő, kortársi, tipikusan egy vagy kétemeletes, elegáns lakónegyed jöhetne létre, mintegy a Polgárváros meghosszabbításaként. A telkek kiárusítása jelentős bevételhez juttatná a helyi önkormányzatot – ahelyett, hogy több száz vagy ezermilliárd forintnyi közpénzt felemésztő költségekbe vernénk magunkat a javasolt állami presztízsberuházások megépítésével, amit ugyancsak több milliárdos évi fenntartási költség tetézne. Egyébként a Szent György tér és környéke csak a XVII. században tartozik a Palotanegyedhez, azelőtt a Polgárváros szerves része volt…

A Szent György tér beépítésének legjobb megoldása tehát szerintem a lakhatóvá tétel, az, hogy a teret visszaadjuk a Polgárvárosnak. Kis Péter építészt pedig, aki 2008-ban kétszer is megnyerte a Dísz tér és a Szent György tér közötti, volt Hadtestparancsnokság tömbjének beépítési pályázatát, illene megkövetni a vitatható szándékú pályázati kiírásért.

A várfalak kiszabadítása

A várfalak kiszabadítása már Preisich Gábornak is vesszőparipája volt. A hajdani Budapest c. folyóiratban (a mai, igen színvonalas, azonos nevű periodikum egyik elődjében) valamikor a hetvenes években közölt erről tanulmányt a neves építész, aki fényképekkel bőven illusztrálva kelt ki a Várhegyet körbe csúfító túlépítések ellen. Teljes joggal, hiszen a várplató alig 70 méterrel magasodik a Duna-parti kövezet fölé. Érdekes módon, valamennyi Preisich Gábor által kifogásolt épület a II. világháború előtt épült. Ha ehhez hozzá vesszük, hogy a két világháború közötti, a várfalakon belül készített fényképek tanúbizonysága szerint a XX. század eleji építési láz magát a Polgárvárost is sújtotta, nagyon meg kell gondolnunk, hogy mit akarunk eredeti tömegében, magasságában és stílusában helyreállítani és mit nem.

Mindjárt példaként említem a Dísz tér néhány hajdani épületét. A volt Külügyminisztérium, a Honvéd Főparancsnokság mai szemmel elviselhetetlenül magas és eklektikusan cifra épületei megülték a teret és a Várat. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Dísz tér nyugati és északi oldalán több ötszintes bérház éktelenkedett, hogy a Szentháromság tér északi oldalát határoló Pénzügyminisztérium eredeti formájában egyszerűen testidegen képlet volt az egyemeletes, középkori kis házak között, hogy az Országos Levéltár tömbje máig megszokhatatlanul tornyosul a Bécsi kapu tér fölé, nem is beszélve a Hilton arrogáns módon túlmagasított épületéről – nos, érdemes elgondolkodnunk a Vár épületeinek kívánatos tömegéről és stílusáról.

A hajdani Pénzügyminisztérium – a későbbi villamos kari kollégium, más néven régi Várklub – mai külseje sokkal inkább illik a környezetéhez, mint az ostrom előtti, a XIX. század végi „flamboyant neogótika” jegyében született, ormos-tornyos cifraság. A jelenlegi homlokzat jobban tükrözi a masszív, visszafogottan díszes magyarországi gótika hangulatát. Ide kívánkozik a megjegyzés, hogy míg Budapest egészének legnagyobb építészeti vonzereje és kivételes értéke az eklektika, a Vár lakónegyedébe nem illenek (és soha nem is illettek) eklektikus épületek, akárki is építette oda azokat.

A Polgárváros közlekedése

A Polgárváros közlekedését illetően születtek a leginkább életidegen elképzelések. A KÖZTI-s tanulmány egyszerűen kitiltaná a személyautókat a Vár területéről, Vár környéki garázsokba száműzve azokat. Zoboki Gábor a BKV-buszokat szüntetné meg, metró meghosszabbítási és alávezetési tervekkel helyettesítve azok szerepét. Szeretném leszögezni: számos európai óváros példája mutatja, hogy egy városrész meghal, ha az ott lakók közlekedési lehetőségeit elveszik. Különösen, ha nem parkolhatnak a lakásuk elérhető közelségében. Ez lett Porto és Lisszabon régi belvárosának tragédiája, és ennek tudatos figyelembevétele mentette át élő városként az ódon német és osztrák kis- és belvárosokat. Ha azt akarjuk, hogy a Vár lakott maradjon, akkor olyan mélygarázsokat kell építenünk, amelyek fentről, a várplatóról, tehát a házak szintjéről, a Vár utcáiról elérhetők.

A várbarlagok nem szabad, hogy ennek útjába álljanak. Egyrészt ezek barlangászati értéke nem túl jelentős, miközben régészetileg és turisztikailag sem igazán érdekesek, másrészt ez a részben természetes, részben mesterséges üregrendszer állandó statikai veszélyt jelent a várbéli házakra – különösen a mai autóbusz-közlekedéssel (szó szerint) súlyosbított forgalmi viszonyok mellett. A vár barlangrendszerét felhasználó és megerősítő garázsrendszer természetesen nem olcsó mulatság. Ezért ezt egy megfelelő, az önkormányzatot, a magyar államot és – többségi – magánerőt összefogó konzorciummal kellene megépíttetni. Hasonlóra van példa, éppen a Várban, ugyanis a Palotanegyed alatt épül, épülget már egy nagy hazai bank ingatlanos üzletága által finanszírozott mélygarázs.

Addig, amíg a Váron belüli mélygarázsok meg nem épülnek, az ott lakók számára engedélyezni kell a Vár területén a parkolást, célszerűen egy autó/lakás arányban. Ez egyébként lehetséges: ma kb. 530 parkolóhely van a Vár utcáin és terein. Megfontolandó a KÖZTI-koncepció javaslata, hogy a tereken ne engedélyezzük a parkolást. Én ezt a tilalmat Szentháromság-térre korlátoznám, ahol 25-30 parkolóhely található. A turistabuszokat valóban nem kellene felengedni, pontosabban továbbra sem kívánatos parkolóhelyet biztosítani számukra a falakon belül. Ám erre nincs is szükség. A Fehérvári kaputól a Dózsa György térig mintegy 30, a Hunyadi János úton pedig 20 autóbusz számára ma is adott a parkolás lehetősége. Ezt ugyan távlatilag növelni kell, de a jelenlegi parkolóhelyek is egyidejűleg több mint kétezer, autóbusszal érkező látogató fogadását teszi lehetővé.

Az Élő Vár megőrzése

Az Élő Vár megőrzésének sarkalatos pontja, hogy elegendő számú állandó lakója van-e, marad-e a Várnak. Tehát, hogy lakóházak helyett hány intézményt működtetünk a Polgárváros falain belül. Szerintem máris túl sok van ott: gondoljunk az MTA Országház utcai tömbjére, a Német Nagykövetségre, a volt Pénzügyminisztérium Szentháromság téri épületére, a régi és a jelenlegi Városházára, a Táncsics utcai Zenetudományi Intézetre, a Hadtudományi Intézetre. A KÖZTI koncepciója ezek számát tovább növelné: 48-as emlékhelyet és kutatóközpontot telepítene a Táncsics utcába, az Erdélyi bástyához, ifjúsági központot a Kapisztrán térre. Pedig inkább kitelepíteni kellene az intézményeket, épületeiket pedig jó pénzért átadni ingatlanfejlesztőknek, hogy lakóházakká alakítsák azokat. Élénk polgári élethez ugyanis tehetős sokaság kell, valódi, egyéni, családi és csoportos kikapcsolódást lehetővé tevő, nyilvános helyekkel. Könyvtárral, art-mozival, éttermekkel, sörözőkkel, presszókkal és társaskörrel. Nem a nap 14 órájában kiüresedetten álló, de a maradék 10 órában sem látogatható, fennkölt szellemű intézményekre van szükség, hanem lakókra és életszerűen működő, valódi közösségi helyekre. Továbbá jól megválogatott fesztiválokra! Jazz-fesztiválra, kézműves vásárra, minőségi borok szemléjére, páncélos vitézek seregszemléjére, öreghuszár-találkozóra (legutóbb a bozsoki Sibrik-kastélyban szervezték – miért is nem a Budai Várban?). Tehát részben megvalósított ötletek további csiszolására, részben további ötletekre van szükség, amelyek feldobják, ám nem ülik meg tartósan a Várat.

Pákozdi Imre

Az írás először a KOMMENTÁR 2011/5 füzetében jelent meg.

Kapcsolódó oldal:

Bátorság! - gondolatok Pákozdi Imre: A budai vár védelmében című cikke kapcsán

 

 

Vélemények (4)
Pákozdi Imre
2015.11.25.
09:59

Kérem, olvassák:  http://mandiner.hu/cikk/20151125_a_varba_koltozik_a_belugyminiszterium_es_az_ngm    Ez a terv, amelynek a "legitimitását" a Monarchia és részben a Horthy-rendszer minisztériumainak valamikori elhelyezkedése adja, mellesleg, egyetlen tollvonással, felülír minden eddigi rendezési, városszerkezeti tervet és szándékot, beleértve Potzner Ferenc ezelőtt három évvel efogadott, díjnyertes Budai Vár koncepcióját. "Élő Vár" szajkózták az építészek és a városépítészek, szajkóztuk mi, civilek, hát puff neki, nekünk: nem csak a miniszterelnökség, de még két nagy minisztérium, bele a Várba. Éljen a tervszerűség, éljen a szakmaiság, csókollak bennetek, magyarok*.

* ez az utóbbi három szó Wahorn András Tengerhajózás c. kazettájának Emigráns dalából való. Javaslom meghallgatásra: https://www.youtube.com/watch?v=HT5xTn9gEgo 

zsuppanandras
2012.01.17.
15:35

miközben rengeteg dologban egyetértek Pákozdi Imrével - pont a legfontosabb, a Hauszmanni állapot értékelése, szimbolikája és rekonstrukciója ügyében egyáltalán nem - Fenyvesi hozzászólása felhívja a figyelmet egy nagyon fontos problémára. egyrészt igaza van Imrének: a polgárváros nem akkor lesz/marad élő, ha telirakják intézményekkel, hanem akkor, ha lakják. másrészt az is igaz, hogy az ingatlanfejlesztők által épített lakóházakba valóban nem vári polgárok fognak beköltözni, erre jó példa az évtizede szinte üresen álló, százezer forintos havi közös költségekkel üzemelő, behemót Anjou Residence. nagyon határozottan az a véleményem h ingatlanfejlesztésre nincs szükség a Várban! a hivatalok szokás szerint "engedékenyek" lesznek, a fejlesztők mohók, az elkészült eredmény rideg és proccos. egyébként szerintem nincs túl sok lakóházakkal beépíthető terület a Polgárvárosban, ha a Szent György teret nem nézzük, akkor szerintem legfeljebb a Dísz téri bazár telkéről és a Szentháromság téri bazársorról beszélhetünk. ezen a két telken szerintem is lakóházakat kellene építeni, de önkormányzati tulajdonú "szociális" lakásokat, amelyeket ugyanolyan feltétellel adnak bérbe átlagos, középosztálybeli embereknek, mint a többi vári lakást. a túlépítési szándék elhárítása végett megfontolandónak tartanám mindkét telken a századfordulós bontás előtti polgárházak külső homlokzatának, tömegének teljes vagy részleges visszaállítását.

ugyanakkor óvnék a polgárváros szórakozónegyeddé alakításától. néhány jól sikerült fesztivál, és a maradék lakosság is pánikszerűen kimenekül Máriaremetére. a VI-VII. kerületi szórakozónegyed házaiban alig laknak már.

FenyvesiHK
2012.01.17.
12:08

Miközben lassan már a csontokat is szétrágjuk Budai Vár ügyben, mely rágódások egy részével nagyon, más részével egyáltalán nem tudunk egyetérteni - legalábbis az itt megszólalók egy része - egy kis részletet szeretnék kiragadni. A cikk szerzője többszörösen szorgalmazza a lakóépületek megépítését. Vajon miért tör ki a frász,ha arra gondolok, hogy a magyar ingatlanbefektetési-fejlesztői-közvetítői szokások és gyakorlat mit hozna ki ebből a felvetésből. Az nyilvánvaló,hogy ilyen magas presztízsű területet csak csillagászati áron lehet és szabad értékesíteni. Ez önmagában meghatározza az itt megjelenő reménybeli lakók társadalmi-gazdasági hovatartozását. Egy kiegyensúlyozatlan polgári társadalomban, ahol a verőlegény háromszor annyit keres, mint a francia, matematika és egyéb szakos mondjuk középiskolai tanár, milyen vevőkörrel számol ez a terv? Nem lehet azt mondani ugyanis, hogy ez egy mellőzhető kérdés. A lakókörnyezetet - ami egyúttal megmaradna turisztikai (itt első sorban a belső magyar turizmusra gondolok) célpontnak is - vajon miképp befolyásolná az igen magas életnívót megvalósító lakóréteg, a nívó biztosításához szükséges összes kellék jelenlétével? Lehet mondani, hogy a Vár mindig is a kiváltságosok lakóhelye volt.Ez alól kivételt képezett a II.világháborút követő időszakból egy rövid idő, mikor valamiféle értelmiségi érdeklődés alakult ki, az akkor nem sokra becsült, sokszor gyenge komforttal rendelkező, így-úgy helyreállított, tanácsi, ámde mondjuk barokk lakások iránt. Én látok valami furcsa ellentmondást a Vár "élővé tétele",a közösségi funkciók, mint könyvtár és galéria megtartása,ám a Palota, mint olyan - összes báltermeivel,szellemkirályaival együtt való - elvetése és a tervezett milliomos gettó kialakítása között. Ez a polgárváros nem az a Polgárváros lenne, ami történelmileg kialakult(nőtt) valaha, itt nincsenek szabók,tímárok,kereskedők,jó és kevésbé jómódú polgárok, csak kőgazdagok és igényeikhez szabott boltok, bárok,éttermek. Nemcsak háborúkban lehet gyarmatosítani. Van békében,pénzzel való gyarmatosítás is.A kettő abban hasonlít, hogy abból a benszülött többség mindig ki van rekesztve.

Pákozdi Imre
2012.01.18.
06:14

@FenyvesiHK: Fenyvesi olvasótársunk felvetése minden hazai elit környék lakosságának összetételével kapcsolatban megfogalmazható. Ha a hozzászólásban rejlő enyhe sematizmus mentén belegondolunk, hogy az utóbbi 60 évben milyen érdemek és "érdemek" alapján lehetett szert tenni pl. rózsadombi lakásra, pláne házra (ott lakom), könnyen elborzadhatunk. Ugyanez felmerülhetne a szűkebb Belváros, a Lipótváros, a Szabadság- és a Széchenyi-hegy vonatkozásában is, nem beszélve a Kútvölgy kies lejtőiről vagy a Remetehegyről. Egyszóval, osztálytársadalomban élünk, a vadkapitalizmus korában, amire az egyetlen mentség, hogy mi uralgott itt korábban, tehát a XX. század ötvenes éveitől a rendszerváltásig. A Vár egyébként mindíg külön világ volt. Bizonyos források szerint a XVIII. században, sőt, a XIX. század elején is olyan erősnek érezte itt magát a német polgárság, hogy szinte kinézték maguk közül a magyarul megszólalót. Ma is létezik "várbéli öntudat", az elithez tartozás biztos érzése, de ez - tanúsíthatom - nem bűzlik a pénz szagától. Aki egy kicsit is belelát, tudja, hogy művészek, főhivatású polgárok, egyetemi tanárok, orvosok, médiaszereplők, építészek és Nyugatról hazatelepült nyugdíjasok határozzák meg a Vár szociális és szellemi arculatát. Ha a Szent György térre vagy akárhová (amúgy egyetértek Zsuppán Andrással, hogy nincs nagyon hová) újgazdagok települnek be, ők nyilván azért jönnek, mert szeretnének megmerítkezni ebben a légkörben, hasonulni hozzá, ezáltal emelni saját polgári rangjukat. Bízzunk tehát a hely megnemesítő erejében.

Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk