építészet : környezet : innováció

A felesleget elhordani – barlanglakások régen és ma

Nincs szükség drága építőanyagra, alacsony a fenntartási költség, nem szakítunk ki újabb területet a természetből, biztonságot, meghittséget sugall, páratlan panorámát biztosít, mi az? Barlanglakás, melynek kialakításához nem kell sok – csak a felesleget elhordani. Az ősi előképekről és a ma újra terjedőben lévő divatról Batár Attila írásából tudhatunk meg többet, mely a Vila Vicosában tartott nemzetközi konferencián hangzott el.

MESTERSÉGES BARLANGLAKÁSOK

2011 novemberében Vila Vicosa portugáliai város – mely királyi palotája mellett márványbányáiról nevezetes – nemzetközi konferenciát rendezett a kőről mint építészeti anyagról. Az alábbiakban olvasható írás a konferencián elhangzott előadás fordítása.

A kő az építészet kezdetétől fogva általánosan kedvelt építőanyag. Az építőmunkások a föld felszínéről indulva, a köveket egymás után, egymásra rakva felfelé építkeztek. Hasonlóan bántak a téglával, a vályoggal és egyéb anyagokkal, illetve a fából készült házak esetében is hasonló módszert alkalmaztak. Ma már acélból, vasgerendából épülnek fel a vázak, amelyeket másodrendűnek ítélt építészeti anyagokkal töltenek ki. A fő irányzat a fölfelé építés volt, de ez az ég felé törekvés sohasem számított egyetlen építkezési módszernek. Akadt és akad ma is ellenkező tendencia, egyesek a föld alá törekedtek, nemcsak halottként, hanem már élőként is odaköltöztek. Ma is készül pince, különösen orkán sújtotta vidékeken, vagy autók számára nagyobb mélygarázsok. Az amerikai mormonok házuk pontos mását a föld alatt is létrehozzák, a föld felettit megismétlik. A hurrikán vagy a világvége közeledte, a félelem is jó indok a duplikálásra.

Ugyan a jelenben az ember ritkábban készít házat magának azért, hogy a föld felszíne alá bújjék, viszont elvétve mégis előfordul. Ezek a barlanglakások vagy barlangházak (cave dwelling), mondhatnánk úgy is, hogy láthatatlan házak, mert az épületnek csak a teteje látszik és az is szántóföld, növényzettel borított terep, tehát nem tűnik épületnek. A ház beleolvad a földek végtelenjébe, belőle csak a kivájt udvar látszik, amelyen keresztül levegőt, fényt kap a lakás. Ide visz a levezető lépcső is, ami ugyancsak látható, ám a ház maga rejtett. Egyedül az udvarokkal, szellőzőkkel megszakított terep, a természet folytonossága látható. Ökológiailag kiváló megoldás, lényegében érintetlenül hagyja a természetet. Voltak olyan kezdeményezések is, melyek el akarták szakítani a házat a földtől, oszlopokra állították az épületeket, hogy alattuk megszakítatlanul folytatódjon a természet. Ilyenek például Le Corbusier lábakra állított lakóházai (Unité d’Habitation) – de ezek félmegoldások.

A földbe bújtatott épületek legismertebb formái a barlanglakások. Nem a természet hozta létre ezeket, hanem az ember kaparta ki a hegyoldalakból. Kiképzésükre leginkább a vulkanikus eredetű kőzetek alkalmasak: többnyire tufából vagy hasonló, könnyen megmunkálható kőből csákányozzák ki őket. Ilyen lakásokat találhatunk Portugáliától kezdve Észak-Afrikán keresztül Kínáig, bár kétségtelen, hogy számuk nagy mértékben csökken. Az első barlanglakások eredete több ezer évre megy vissza, míg mások napjainkban épülnek. Vannak köztük magukban álló házak és vannak több ezer fős közösségeket kiszolgáló települések (Matera, Kappadókia). Mind a kettő bizonyítja, az építkezésnek sokféle formája adódik. Ez a megállapítás nem egyedül az építés módjára vonatkozik, hanem a gondolkodásunk módosulására is.

 

Matera
Matera
 

 

Amióta több gondot fordítunk környezetünk megmentésére, kitágulnak az építkezés, a természet-átalakítás szempontjai is. Az építkezés általában a természet megcsonkításával jár, csökkentjük magunk alatt a termőtalaj rétegét. Pedig nagyon oda kellene figyelnünk. A század végére 6 millió helyett 10 millió lakossal kell számolnunk, de a lakosság szaporodása csak egyik oka az aggodalomnak. Mindenki nagyobb lakásra vágyik, és úgy tűnik, ennek a kívánságnak a kielégítésére a fejlődő világ lehetőséget is ad. Így még több területet hasítunk ki a természetből. Azonkívül egyre többen vágynak kertes házra, ám ebben az esetben a kert nem jelenti szükségszerűen a természet maradéktalan megőrzését. A kert betonnal fedett teraszt is jelenthet, sokan a hulló levelek miatt csökkentik a fák számát, a medencét hasonló okokból lefedik és a természetet (a vizet) ponyvával választják el a levegőtől. És sorolhatnánk tovább. Mindezek elkerülésére az egyik legjobb megoldás a barlanglakás. A barlanglakásoknak alkalmas megmunkálható kő ritka. Keménynek kell lennie, hogy össze ne omoljon, de nem annyira, hogy ne lehessen faragni. Az építkezés eredménye, hogy rendszerint veszítünk a természetből. Ahol elveszünk belőle egy részt, ott hiány keletkezik. Mindennek ára van: ahonnan elhordjuk az építési anyagot, a követ, az agyagot, a homokot, ott annak hiánya jelenik meg. Ahová építünk, oda már nem vethetünk. Ezen problémák jó része nem fordul elő a barlanglakások esetében.

Eredetük több ezer évre megy vissza, de a legújabbak már csak néhány évesek. Az ősi barlanglakások között találunk egyedi házakat ugyanúgy, mint nagy településeket. Ez utóbbiak közé sorolhatóak az olaszországi Matera városa a Tarantói-öböl közelében, illetve egy másik Törökországban, Kappadókia környékén. Hasonló települések léteznek Kínában, Afrikában, ahol egész falvak épültek fel ezen a módon, több ezer lakos számára. Az egyes települések formája nagyban eltérhet, ami visszautal keletkezésük körülményire, okaira, az építészet széleskörű formanyelvét képviselve.

Mindez azonban nemcsak a formanyelvre, az építés metódusára vonatkozik, hanem visszatükrözi a gondolkodásmód változásait. Ez különösen igaz a napjainkban épülő házakra, ahogy egyre fontosabbá válik a természet védelme. Már nem gondoljuk, hogy a természeti területek, lehetőségeik végtelenek. Már nem érezzük magunkat a természet feltétlen urainak, egyre inkább szaporodnak a jelek, hogy a természettől függő emberek vagyunk, akik körülményeinknek vagyunk alávetve, mi is csak kis léptékű részei, alkotóelemei vagyunk egy összefüggő nagy egésznek. A parancsnok, felfuvalkodott egyén helyett meg kell elégednünk az alázatos szolga szerepével: jobban oda kell figyelünk földünkre, amelyen és amelyből élünk. Meg kell értenünk, hogy saját érdekünkben védelmeznünk kell a környezetünket, meg kell változtatni a természet anyagaihoz való hozzáállásunkat és a környezet átalakításának módját is. Sokan megvetéssel beszélnek a barlanglakásokról, és a legtöbb ember primitív szükséglakásként könyveli el az ilyen típusú házakat, ahol kényszerből, csak a szegényeknél is szegényebbek laknak – a benne lakók azonban rendszerint másképp vélekednek lakhelyükről.

 

Egerszalóki barlanglakás, fotó: egerszalók.hu
Egerszalóki barlanglakás, fotó: egerszalók.hu
 

 

Egerszalókon beszélgettem olyan emberrel, aki egész életét barlanglakásban élte le, mindaddig, amíg gyerekei nem kényszerítették őt és feleségét barlanglakásuknak elhagyására. A fiatalok szégyellték a falu lakossága előtt, hogy szüleiket ott hagyták a nyomorban, míg ők maguk egy nagyobb szabású, modern házban laktak, a falu belterületén. Az idős szülők azonban nem osztották fiuk felfogását, maradtak volna a megszokott helyen. Kérésemre az idős férfi felvezetett a domboldalra, ahol büszkén mutogatta régi, üresen maradt lakását, a még meglévő bejáratot és a tufa bontására használt, már rozsdásodó szerszámokat. Elmondta, melyik mire való: a durva bontócsákánytól a feszítővasig és a felületek végső simításához használatos szerszámokig. A barlanglakásokat a falu szélén húzódó domboldalakon vájták ki, a lakás előtt csak egy keskeny út vezetett el. Napnyugtakor, munkája végeztével – mesélte tovább az idős ember – ide állt ki, hogy lenézzen a völgyben fekvő falura. Ilyenkor átjárta a jó érzés, a büszkeség, hogy fentről, a falu fölött messzire elláthatott. Ezután – folytatta – visszatért lakásába, ahol a kő oltalmában biztonságban érezte magát. Nem félt. A kőház fala, mennyezete megvédte a természet vad kitöréseivel és a bűnözőkkel szemben. Őt nem láthatták a kő által védett helyen, a sötétben, de ő észrevehetett mindent, ami körülötte történik.

 

Egerszalóki barlanglakás, fotó: egerszalók.hu
Egerszalóki barlanglakás, fotó: egerszalók.hu
Egerszalóki barlanglakás, fotó: egerszalók.hu
 

 

Története rendszerint hitetlenkedést váltott ki a hallgatóságból. Nem félt – kérdezték, – hogy ráomlik a föld és maga alá temeti? Csóválták a fejüket. Olyan ez – mondták – mintha élve, önként menne be a saját sírjába. Kétségtelen, a vulkanikus tufa nem olyan szilárd, mint a gránit, és építkezés közben – amennyiben az építő, nem számolva a felette fekvő kőrétegek nyomásával, gondatlanul dúcolná alá a kőmennyezetet – a beomlás veszélye fenyeget. De úgy tudjuk, itt sem fordult elő több baleset, mint hagyományos építkezés közben.

Az ötvenes években tanúja voltam Dunaföldváron, hogyan lakoltatott ki a katonaság erőszakkal egy idős asszonyt a Golgota-domb alatti barlanglakásból. Fia jelentette fel az anyját, aki nem akarta megszokott barlanglakását feladni, hogy a fia újonnan felépített házába, a faluba beköltözzön. Tiltakozott, ragaszkodott otthonossá vált házához. „Itt éltem le egész életemet, itt akarok meghalni” - kiabálta, amikor elhurcolták. Otthona nem lehetett olyan kellemetlen, ha visszautasította a cserét, és a fia új, összkomfortos háza helyett a barlangot választotta. A vitában ő is a fent említett barlanglakóhoz hasonló érveket hangoztatott tiltakozásul. A lakást körülvevő kő és föld számára is – természetes hang-, hő- és vízszigetelő képessége mellett – tökéletes védelmet, betörés elleni biztonságot és olcsó fenntartási költségeket jelentett. Ráadásul büszke volt arra, hogy a Golgota alatt isteni védelemben részesült. Azonkívül élvezte a lakás fekvését is, azt, hogy lakásából a Dunára nézve csodálatos panoráma nyílt.  Az előtte fekvő barlanglakás a domboldalon lejjebb, alatta helyezkedett el, nem zavarta a kilátásban.

 

Egerszalóki barlanglakás

 

Ezeknek a művi, ember alkotta barlanglakásoknak különös, kivételes jelleget adott, hogy negatív módon készültek. Tehát nem hagyományos módon, hozzáadással, nem az egyes elemeknek, a köveknek az egymásra rakásával, hanem elvétellel, a kő eltávolításával épültek fel. Mondhatjuk azt is, hogy a ház eleve adva van, csak a feleslegeset kell elhordani a természet anyagaiból, ebben az esetben a kőből ahhoz, hogy megvalósulhasson. Különleges, mert nem vesz el semmit a természetből: a ház teteje, a föld megmarad és ugyanúgy megművelhető, beültethető, kihasználható, mint az építkezést megelőzően. Nincs szükség építőanyagokra, melyeket szokványos építkezések alkalmával máshonnan a helyszínre szállítva, átalakítva kell felhasználni. Az új, utcára nyíló homlokzat és a bejárat mérete csak töredéke a hagyományos házaknak. Eközben a lakásban élők élvezik a barlangok előnyeit: a föld védelmét, a kő adta biztonságot.

Igaz, a barlanglakásoknak hátránya is van: nem lehet körüljárni a házakat, illetve nem beszélhetünk három dimenzióban létező és látható épületekről. Az épület maga a természet. A természet folytonosan jelen van, a föld alá rejtett, láthatatlan házak nem bontják meg a természet folyamatát. Az épület felett el lehet sétálni. Ugyanakkor – a bejárat környékétől eltekintve – kevés a fény, a kürtők alig engednek utat a világosságnak. A láthatatlanság sötétséggel jár.

Ezeknek a majdnem teljesen láthatatlan házaknak egész sorára bukkanunk Európa déli területein, különösen Portugáliában, Spanyol- és Olaszországban. Ezek a házak sok esetben négy-öt szobás lakásokból állnak, melyek mellett állatokat is befogadó helyiségek szintén helyet kapnak, azaz meglepődve kell tudomásul vennünk, hogy meglehetősen nagy méretű lakásokról van szó. Legtöbb esetben befelé bővülnek, mialatt az utcai front a külső fal teherbírásának megnövelése érdekében keskeny.

 

Barlanglakás Matera, fotó: Rab Hajnalka
Barlanglakás, Matera, fotó: Rab Hajnalka
Barlanglakás, Matera, fotó: Rab Hajnalka

 

Tudomásom szerint a legnagyobb, barlanglakásokból álló településeket Olaszországban és Törökországban leljük. Ilyen például az Olaszországban, a Tarantói-öböl közelében, Matera városában található telep. A város kettéválik az elmúlt évekből származó új városrészre, valamint az időszámítást megelőző évezredre visszamenő ősi településre. A több ezer éves városnak még a 20. század elején is 10 000 lakosa élt a hosszan elhúzódó völgy két oldalán felépült vagy kivájt házaiban. Ma már a völgy feletti sík terület platóján kiépített városban lakik az emberek többsége, míg a hegyoldalban a barlanglakók létszáma alig százra zsugorodott. A domboldali lakások helyett ma inkább üres lyukakból áll a régi város, ahol csak imitt-amott találunk életjelekre. Romos város húzódik meg a kanyargó szerpentinutak mellett, mely mögött ma is látható még a lakások sora. A lejtő kegyetlenül meredek, és úgy tűnik, mintha a házak homlokzatai egymás felett helyezkednének el. Lenézve a platóról vagy feltekintve a hegyoldalra, mintha több emeletes magasházak ágaskodnának a domboldalhoz ragasztva. Néhol csak kapuk, ablakok utalnak a lakásokra, másutt díszesebb a homlokzat. Amiket láthatunk, gyakran nem egyszerű lyukak, nem is csak romok, mert a szegényes házak elé sok helyütt reneszánsz előépületeket húztak fel. Portálok, oszlopok és timpanonok fedezik a mögöttes szerénységet. Az egymásra dobált házak között paloták bukkannak elő. De ezek a barlanglakások nemcsak a völgy két oldalán kacskaringóznak, hanem kúpszerű sziklás dombok emelkednek fel a völgyön belül, ugyancsak barlanglakásokkal megtűzdelve. Van olyan kúphegy is, amelynek a tetején kápolnát találunk. A szerpentinen végighaladva meglepetve érkezünk a kápolnához, amelyik belülről pontosan olyan, mint egy hagyományos fajta, szentéllyel, oltárral, színesre kifestett falakkal, szobrokkal, festményekkel ékesítve.

A lakosság nagy része idővel elköltözött a helyszínről. Az eredeti létszám töredéke maradt még egy ideig. Majd napjainkban megfordult a folyamat, és a régi lakók helyébe mások, új típusú, más foglalkozású emberek költöztek. Először a művészek leltek itt olcsó (sokszor ingyenes) műtermekre és lakásokra a mesterséges fényforrások bevezetésével, illetve, ahol mód volt rá, tetővilágítással. A művészeket a galériák, a régiségkereskedők, majd az iparosok követték. Mellettük számítógépekkel dolgozó irodákat találunk. Más lett a völgy arculata. A megszokott folyamat itt is bekövetkezett, a pionírok kezdeményezése után jöttek a trendkövetők, sikk lett itt lakni, irodát nyitni, dolgozni vagy kereskedni. Utcasorok épültek újjá. A hajdani föld-/kőpadló helyére, tetejére márványlapokat fektettek, a falakat bevakolták vagy oda is nemesebb anyag került, és a villanyvilágítás bevezetésével csak úgy csillog, ragyog a belső tér. Bent már nem érezzük, hogy barlanglakásban vagyunk. A barlanglakásokat újra felfedezték.

 

Kappadókia
 

 

A legeredetibb formájú barlanglakásokat a törökországi Kappadókiában találjuk. Még a miocén korabeli vulkánkitörések alakíthatták különössé ezt a terepet, amelyet tovább formáltak a pleisztocénkori áradások, a kialakuló tavak, a folyók sodró ereje. A fennsíkból kimagaslik a több ezer, vulkáni tufából való, kúp formájú süveg. A mai karcsú, csúcsos alakjukat tovább formálta a szél, erodálva a kúpokat. A területet már a prehisztorikus és a bronz korban is felfedezték, és belakták e természeti csodát. A viszonylag könnyen megmunkálható tufába üregeket vájtak, és ide rejtették el értékeiket, majd maguk is beköltöztek a már mesterségesen kiépített barlangokba. A nehezen megközelíthető, magasban fekvő barlanglakások védelmet nyújtottak a rablókkal és az e területen átvonuló ellenséggel szemben. A fennsík és a völgy kereskedelmi útvonalként szolgált Ázsia és Európa között. Újabb és újabb vándornépek, majd menekülők, üldözött keresztények foglalták el a barlanglakásokat, nagyméretű településeket létesítve.

A kúpok közelében nagy kiterjedésű földalatti városok keletkeztek. A legismertebbek a kappadókiai földalatti települések, mint Derinkuyu és Kaymak, amelyek valaha több ezer lakos számára biztosítottak életlehetőséget és védelmet. Mindkettőt az üldözött keresztények építették ki a 2. században, a városokban ostrom idején a fél évre feltöltött gabonaraktárakkal és borpincékkel biztosítani tudták saját ellátásukat. Ezekben a földalatti városokban több rendkívül gazdagon díszített kápolna is helyet kapott. Minden, az életvitelükhöz szükséges dolog megvolt, és még a halottaikat is itt temették el. E föld alatti települések lakói a levegőt számtalan szellőzőnyíláson keresztül kapták – ezeket az ellenség, az üldözők időnként teljesen eltorlaszolták, ami egyenlő volt a tömeggyilkossággal.

A Loire folyó mentén lévő természetes barlangokat is lakhatóvá tették az utóbbi időkben. Először csak bortároló pincéknek, majd vendéglőknek használták az üregeket, míg rákaptak a vidék jómódú lakó is, akik nyári lakásokká alakították át a természetes módon hűs barlangokat. De a barlanglakások nemcsak számos technikai előnyükkel válaszoltak az újabb igényekre. Jelenkori értékük abból a képzettársításból is adódik, mely szerint a szikla erőt képvisel. Ez az erő átruházódott a barlanglakások tulajdonosaira is, az otthonok vonzerejét szokatlanságuk, ritkaságuk is fokozta. A korábban szegényesnek titulált lakásforma ma sok esetben a jómód szimbólumává vált, rangot jelenthet a barlangban lakás.

 

Ambasz
 

 

De nem csak a meglévő barlanglakások újraélesztéséről van szó. Épülnek újak is, sőt, vannak köztük olyan épületek is, melyeket nyílt, sík terepen képeznek ki, majd dombot emelve földdel borítanak be, így rejtve el a ház lakóit. Épülnek olyan házak is, amelyekhez a földet kibányásszák, és maga az épület a föld alá kerül. Hasonlóak a több ezer éves múlttal rendelkező tumuluszok, a sírokat borító földhányások. A régi és az új változatok mind hasonló módon, mesterségesen készültek el: részben elvétellel, részben hozzáadással. A legjelentősebb példákat az argentin származású, Amerikában élő építész, Emilio Ambasz tervezte, mint a Private Estate Montanában (USA, 1991), vagy a Casa de Retiro Espiritual (Spanyolország, 1978). A ház teteje a terep folytatása, a mesterségesen felhordott föld ugyanúgy füves, mint a környék. Ez utóbbi esetben kivülről jóformán semmit sem lehet látni az épületből, csak az elrejtett ház előtti lesüllyesztett udvar/kert észlelhető, az is csak közelről és felülről. A házban élőket viszont egyáltalán nem lehet látni. Ambasz nagyszabású épületeket is a földbe süllyesztett, így a San Antonio Botannical Center, Lucille Halsell Conservatori épületeit (Texas, 1982). Ebben az esetben a földbe süllyesztett épületek felett vagy föld van, vagy üvegtetőt emelt az alagsori termek fölé. Az épületeket körülvevő föld egyszerre tartálya és védelmezője a növényeknek, míg az ily módon lecsökkentett felületű üvegtető szabályozza a hőt és a fényt.

 

San Antonio
 

 

Barlangszerű építményeket készített Paolo Soleri, olasz származású amerikai építész is az arizóniai Phoenix melletti Scottsdale-ben. Földet hordott a kiválasztott területre, olyan mennyiségben, hogy gömbszegmenseket, félgömböket alakíthasson ki a terepen. A domborúra formált földhalomra vashuzalokat fektetett, majd az egészet vékony rétegben leöntötte betonnal. Amint a beton megkötött, kikaparta a födém alól az eddig formának használt földet olyan mélységben, hogy a hely járhatóvá váljon. Itt építette ki az építész bronzharangöntő műhelyét is. A Cosantinak (1955) elnevezett műhely után felépítette az Arcosanti (1970) elnevezett települést, ami már városnak készült, de befejezetlen maradt. Az Arcosanti egy völgy oldalába épült úgy, hogy a felső része elérte a völgy feletti fennsíkot. A negyedgömb formájú, terepbe vésett épület belső részén helyezkedtek el a lakásnagyságú üregek, a barlanglakások. Ezeknek az ablakai mind a völgy felé nyíltak, errefelé néztek, így védve voltak a tűző arizóniai napsütéstől, míg a lakások másik oldala a földfalnak támaszkodva biztosította a hő-, hang- és vízszigetelést. Kívülről, a sík terep felől a település láthatatlan maradt, legfeljebb a gömbszelet egy szegmense, az épület homlokzata látszik a völgy túloldaláról, minden egyéb része a háznak a föld alatt fekszik.

A barlanglakások, a barlangházak a láthatatlan épületek egy válfaját képviselik. A célt, az emberi élet tevékenységeinek lehetőségeit, az ember biztonságérzetét ugyanúgy biztosítják, a ház szerepét ugyanúgy betöltik, mint hagyományos társaik. Sikeres tervezés esetében még az esztétikai követelményeknek is megfelelhetnek. A ma annyira hangsúlyozott ökológiai szempontokat bármilyen más épületnél jobban szolgálják. Ízlés dolga, hogy a lakó a láthatóságot, a hagyományt, a szellőzést (legtöbb esetben ma már a légkondicionálást) vagy ezzel szemben a láthatatlanságot, az ökológiai, a takarékossági, a biztonsági szempontokat részesíti előnyben.

Batár Attila


A szerző építészmérnök, a Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott. Szakmai

Batár Attila
pályafutását Budapesten kezdte, majd Franciaországban s az Amerikai Egyesült Államokban folytatta. 1968-tól kezdve munkái ez utóbbi országokban valósultak meg. Építészeti tevékenysége a családi háztól kezdve az urbanisztikáig, a földszintestől a magasépületig bezárólag sokrétű.

Építészeti végzettségét megelőzően az ELTE bölcsész karán szerzett tanári diplomát. Az első időkben szociográfiai kutatásokban vett részt, majd tanított. Az utolsó másfél évtizedben rendszeresen építészeti tárgykört érintő írásokat publikált. Tanulmányai és könyvei magyar, angol, német és francia nyelven jelentek meg. 
forrás: ab ovo


Bibliográfia:

Attila Batár: Lucien Hervé. Héttorony Könyvkiadó, 1992

Arnaldo Bruschi: Bramante. Thames and Hudson, 1973

Paolo Portoghesi: Rome of the Renaissance. Phaidon, 1972

Peter Murray: Renaissance Architecture. Abrams, 1971

Emilio Ambasz: The Poetics of the Pragmatic. Rizzoli, 1988

Hershel Shanks: Jerusalem, an Archeological Biography. Random House, 1995

Bakó Ferenc: Bükki barlanglakások. Hermann Ottó Múzeum, 1977

Bakó Ferenc: Barlangépítmények a Bükkalján. In: Tanulmányok a Bükkalja néprajzából. Egri Dobó István Vármúzeum, 1992

Mario Cresci: Matera, immagini e documenti. Meta Edizione, 1975

Bernard Rudofsky: Architecture without Architect. Doubleday & Co., 1964

Spiro Kostof: Caves of God, Cappadocia and its Churches. Oxford University Press, 1972

Emilio Ambasz: Natural Architecture, Artificial Design. Electa, 2001, pp. 98-111. Idem pp. 32-34 and 88-93.

 

vélemény írásához jelentkezzen be »