építészet : környezet : innováció

A győri Széchenyi Egyetem „INNO – RAAB Nemzetközi Tudás Park” tervpályázat eredménye

II. díj: (rangsorolás nélkül) 2,5 millió forint
RAS Építész Tervező, Beruházó Kft.

II. díj: (rangsorolás nélkül) 2,5 millió forint

9. számú pályamű
RAS Építész Tervező, Beruházó Kft.
Rosta Csaba, Deák F. Tamás, Pados Melinda, Száraz Andrea, Ragányi Ágnes, Kincses – Uzsaly Andrea, Rosta Bendegúz, Pintér Tibor, Kordé S. Csaba, Szabó László, Börzsei Lajos




Részletes bírálat:

Telepítés
Az egyetlen pályázó, aki átfogó koncepcióra alapozza javaslatát. Pályaműve a környezeti kapcsolatokra, a városban való önálló, szuverén megjelenésre, az épületegyüttest átfogó, összekapcsoló építészeti eszközökre fogalmaz meg ajánlásokat. Épületeit ezen szempontrendszernek alávetve alakítja.

A campus teljes területét kódolja. A zónák az adott raszter irányait követve sávokba rendezik a területet. A rendezés elve a szerepvállalás szerinti felosztás. Az így felrajzolt térkép már önmagában szisztematikus rendet sugall. Pályaműve ezt a rendet kívánja erősíteni, a választott építészeti keretezéssel, eszköztárral.

Kapcsolatok, közlekedés: A területrendezés célja a campus kereteinek kitűzése, a belépési pontok megjelölése, a közlekedési irányok egyértelmű meghúzása. Mindezen célt határozott, meghökkentő eszközökkel kívánja elérni. Kelet nyugati irányban indított információs csatornája erős építészeti motívum – kétszintes lebegő üvegcső, ami találkahely, az információ csere kijelölt területe, egyúttal összekötő elem valamennyi zóna között. Mindez az egyetem vezérszintjének kétszintnyi emelését feltételezi. Ezért az észak-déli tengelyt is magas pontról (a töltésről) indítja. A vége céltalanul emelkedik a terület fölé. Bízva a két tengely erejében lemond a földszint, a természettel való érintkezés hétköznapi pillanatairól, helyette mesterséges függőkertekbe emeli az egyetemi polgárságot, a befektetőket, bérlőket, látogatókat. Ennek az elemelt világnak minden jellegzetes pontját megünnepli, megjelöli: a körforgalom gyűrűjébe tervezett vízfelülettel, a benne lebegő tükörképpel, ami a csatorna (INFO Sztráda) ferdén metszett végét mutatja enyhén fodrozódva, jelöli információs tornyokkal, a sétány magasba lendülő lemezével, stb.

A magasba emelt vezérszint kettős érkeztetést (földszint, második szint)von magával: az elkülönített egységek, így a tervezett épületek is meg kell küzdjenek ezzel az elvárással.

Megjelenés a városban. A tervezett körforgalom felől a campus keleti kapuja karakteresen megfogalmazott. Az információs csatorna határozottan mutat, vezet a campus központja felé. Hasonlóan jelszerű a többi kapu is, irányokat, távlatokat, célt kijelölő gesztusokkal, erős, a környezetre is kiható, azt felhasználó, azt alakító előkészítéssel. A jelenlét így aztán felkiáltójeles!

 

 
 

INNO-RAAB épület
A pályamű feltérképezi az egyetemi épületeket. Szándéka a meglévő épületállomány összeötvözése. Az új épületek tervezésekor a meglévő karakterekre épít, azokat formálja, alakítja. Irodaépülete a zóna jellegzetes épülete, a Matáv épület „klónozásával” jön létre. Rutinos, biztos kézzel fűzi tovább a szavakat, kétszintes csarnokkal kötve őket mondattá. Az irodák a második szintről indított, hagyományos, középfolyosós épületszárnyak, üvegfalakkal burkolva, ritmikus sorolással, érzékeny billegéssel. A kristályos kompozíció alatt szellemesen feltárt mélygarázs húzódik.

Az épület a zóna karakterjegyeit foglalja össze, főlépcsője a megemelt vezérszint létét, szervező szerepét hangsúlyozza. (68% hasznos/összes m2)

 

 
 

MOVE-SMART épület
Az épület formai kialakítását az egyetemi csarnokból vezeti le. A dongát magasba emelve, és tovább hajlítva kapja azt az íves testet, amire a kompozíció épül. Az egymásra merőleges tengelyű, íves felületek izgalmas térbeli alakzatot ígérnek Attraktív a kiállító csarnok konzolos megfogalmazása, mely messze átnyúlva lebeg a gát felett. A funkcionális elrendezés is megállja helyét, bár néhány „idegen” testet kell közbe szúrni, elsősorban a felkapaszkodás , a feltárás érdekében. A metszeten gondos részletek igazolják a körültekintő tervezést ( függesztett raktár a daruzott csarnok felett, az íves palástra szerkesztett előadók, és lépcsők, az átláthatóságot növelő üvegfödémek )

A hatásos formálás ellenére maradnak kérdések (lépték, eszmei tartósság, a divat szerepe)

 

 
 
 

Építészeti megfogalmazás

INNO-RAAB épület
Az előzőekben megfogalmazottaknak megfelelően az épület egységes megjelenésre törekszik, integrálva a Matáv épületet, s ezzel vállalva annak építészeti világát. A kristályos megjelenés, a billenő tetők, a szoborszerű formálás, a következetes szerkesztés időnként ellentmondásokat szül. (üvegtetők, bevilágító-járó felületek) A megcélzott hatást a modell közvetíti, a hozzá rendelt építészeti eszközök nincsenek kifejtve, bemutatva.

 

MOVE-SMART épület
A formai bravúr helyenként botladozó következetességgel keresi a megvalósuláshoz vezető utat. A tervezett forma, mint keret nagyvonalú, de épületté alakítása kompromisszumokat követel, ami rontja a végső képet.

 

Összességében:
A pályázat nagy, átfogó gondolattal, célkitűzéssel indít. A felvázolt jövőkép lendületes, lelkesítő. Feladatmeghatározása fontos, kikerülhetetlen elemeket tartalmaz. A Bíráló Bizottság a pályamű felvetéseit, útkeresését példamutatónak találja, és felhívja Felhasználó figyelmét a benne rejlő értékekre. Ugyanakkor sajnálattal rögzíti, hogy a konkrét építészeti javaslatokkal nem sikerül igazán értékes válaszokat adni a felvetett kérdésekre, megfelelni a kínálkozó kihívásnak

 

Összefoglalva
A Bíráló Bizottság, a pályamű városépítészeti, valamint a campus szerkezeti, arculati egységét célzó törekvéseit kiemelten értékes, a beruházást segítő, előmozdító munkarészként értékeli, ezért a tervet 2. díjban részesíti.

vélemény írásához jelentkezzen be »