építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

A határon túli műemlékeink támogatásáról

Sarkadi Márton okleveles építészmérnök, műemléki szakértő néhány hónapja mondott le a határon túli magyar vonatkozású épített kulturális örökség értékeinek feltárását, megóvását, megismertetését célzó Rómer Flóris Terv bíráló bizottsági tagságáról. Cikkében a hátteret is megvilágítva ír a határon túli műemlékeink támogatásáról.

Határon túli műemlékeinkről

A határon túli magyar vonatkozású műemlékek ügyének fontosságát aligha szükséges részletezni. A környező országokban sok műemlék pusztuló állapotba jutott a XX. század második felében. Érdemes kiemelni: bizonyos típusú (közöttük rendkívüli értékű!) emlékek a Kárpát-medence központi területén csupán nagyon kis arányban maradtak fenn, szemben az első világháborút követően elcsatolt területekkel. Ebből következően a határon túli emlékek megóvásának segítése a határon túl élő közösségek mentális és anyagi támogatásán túlmenő jelentőséggel is bír: az általános magyar kultúra kiemelkedő jelentőségű emlékeinek sorsát határozhatja meg, amelyek nélkül a mai Magyarország területén megmaradt kulturális emlékek helyes értelmezése és értékelése sem lehetséges, tehát e tevékenység általánosságban a magyar kultúra, és nem csupán a határon túli magyarság kultúrájának ügye, és még kevésbé egyszerűsíthető a határon túli közösségek támogatásának ügyévé. A műemlékügy és a közösségi élet támogatásának szempontjai eltérőek, ebből következően az alkalmazott módszerek, támogatási metódusok is szükségképpen mások (kell, hogy legyenek). 

 

Magyarország és a határon túli magyar vonatkozású műemlékek

Magyarország több csatornán is ad állami támogatást határon túli műemlékek helyreállítására, tehát nem egy koncepció érvényesül. Jelentős forrásnak számít az EMMI Egyházi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága által minden évben meghirdetett felhíváson szétosztott pénz, amelynek összege 2015-ben mintegy 14,8 milliárd forintot tett ki (újabb adatot nem találtam közzétéve), és amelyen határon túli egyházi műemlékek céljára is lehet támogatást kérni. Itt közvetlenül a tulajdonosok, az egyes egyházközségek, esetleg püspökségek kapnak támogatást. Mindamellett, hogy rendkívül örvendetes a közösségek összetartását is szolgáló forrás léte, a műemlékek vonatkozásában nem problémamentes az odaítélés módja.

Általános bajforrásként említendő, hogy a támogató nem kér érdemi műszaki (műemléki) dokumentációt a bírálathoz, ezért a támogatott tevékenységek gyakorta nem felelnek meg az alapvető műszaki illetve műemléki elvárásoknak: eleve elhibázott célkitűzésekre kérnek és kapnak pénzt a közösségek (pl. nyílászárócsere nedves épületben), vagy nem az épület állapota szerint leginkább sürgető tevékenységeket végzik el, hanem az esztétikai, kényelmi stb. okokból előtérbe került igényeket elégítik ki, miközben az épülettel esetenként alapvető problémák adódnak (tartószerkezeti károk, tető-, toronyszerkezetek súlyos, életveszélyes állapotot okozó hibái stb.), ebből következően összehangolatlan, gazdaságtalan beruházások alakulnak ki, az utóbb elvégzendő munkálatok tönkretehetik az előző tevékenység eredményét.

Az EMMI úgy tesz, mintha kávéautomata lenne az egyházi épületek fenntartása, restaurálása, helyreállítása, amelybe elegendő bedobni a pénzt, és kijön a megfelelő végeredmény. Ez legfeljebb Ausztriában működik így a környező országok közül, de a többi ország esetében a támogatónak sokkal nagyobb a felelőssége. Mivel általánosságban kijelenthető, hogy a többi környező országban nincsen olyan műemlékvédelmi és építéshatósági rendszer, valamint ehhez párosuló állampolgári hozzáállás, amely garantálná a jó végeredményt, sokkal gondosabban kell(ene) eljárni. Ráadásul — a műemlékek esetében — nem csupán gazdaságtalan beruházásról lehet szó, hanem arról is, hogy a tönkretett műemléki érték örökre elvész. Természetesen nem azt kívánom állítani, hogy az EMMI által nyújtott támogatásból nem születnek jó eredmények, hanem azt, hogy a rendszer nem alkalmas a hibalehetőségek kiszűrésére, ezért sajnálatosan sok problémás beruházást finanszíroz a magyar állam.

Eseti támogatásként igen komoly, sok százmilliós forrást kap egy-egy kiemelt cél (pl. szabadkai zsinagóga, borsi Rákóczi-kastély helyreállítása stb). Tekintettel arra, hogy ezeknél a pénz útja és a megvalósulás módja egyedi, és nem tipikus, jelen írásban nem lehetséges végigkövetni sorsukat és hasznosulásuk hatékonyságát. Ehelyett a rendelkezésére álló forrás tekintetében ugyan nem a legnagyobb, ám a műemlékek szempontjából — eredendő céljánál fogva — mégis a legfontosabb program, a Rómer Flóris Terv értékelése látszik fontosnak. 

 

A páncélcsehi templom dél felől. A 2017 nyarán megkezdett tetőjavítás félbehagyva, a fedés egy része ponyvával pótolva. Fotó: Sarkadi Márton (2017. december)

 

Rómer Flóris Terv

A Miniszterelnökség által 2016-ban útjára indított program koncepciójának kidolgozásánál — annak érdekében, hogy a műemlékek kezelésének speciális szakszerűségi szempontjai kellő súlyt kapjanak, a beruházások gazdaságosan, ugyanakkor a műemléki elvárásoknak megfelelően folyjanak — a műszaki, műemléki vonatkozásokban szinte törvényszerűen laikus tulajdonosok (egyházközségek, püspökségek és képviselőik: lelkészek, plébánosok) helyett egy olyan szervezet, a Teleki László Alapítvány bevonására került sor, amelyik azt a feladatot kapta, hogy készítse elő a beruházásokat, készíttesse el a terveket, műemléki dokumentációkat, a tulajdonoson keresztül gondoskodjon az engedélyek beszerzéséről, keressen megfelelő kivitelezőt, ellenőrizze a beruházásokat, szervezze meg a műszaki átadás-átvételt, gyűjtse össze a készült dokumentációkat, és azokat juttassa el a(z akkor még létező) Forster Központ archívumába. A Teleki László Alapítvány feladata tehát általános beruházásszervezés, ellenőrzés, valamint közreműködés a következő évi projektek előkészítésében, amelynek céljára a program költségvetésének 10 %-át kitevő támogatást kapott. 

 

Teleki László Alapítvány

Az Alapítvány bevonásával tehát egy szempont teljesülni látszott: műemlékek állagmegóvási, restaurálási munkáinak szervezésében jártas szereplő került az ügymenetbe, hiszen az Alapítvány elődje, az Antall-kormány idején azonos néven létrehozott intézmény már a 2000-es évek eleje óta részt vett ilyen munkákban. Az alapítvány a 2006-os, magánalapítványként történt újjáalapítását követően is kapott állami támogatást műemlékeken elvégzendő munkálatokra, igaz, a feladathoz mérten csupán csekély összegeket, amelyek felhasználásánál a különböző mértékű kompromisszumok természetesnek voltak tekinthetők. 

A Rómer Flóris Tervnél alkalmazott felállásnak van egy gyengéje: abban az esetben, ha a tulajdonos kap közvetlenül támogatást, a munka megvalósítása során egyfajta érdekazonosság áll fenn. A tulajdonosnak elemi érdeke, hogy a legjobb, leggazdaságosabb stb. módon valósuljon meg a beruházás. Egy kívülálló, megbízottként bevont intézmény szempontjai ettől eltérhetnek: a beruházás gyors, kevés szervezési és egyéb munkát igénylő, olcsó és látványos megvalósításának szempontjai felértékelődhetnek. Kérdés, hogy a Rómer Flóris Terv első évének tapasztalatai cáfolják-e ennek a lehetőségnek az érvényesülését? További kérdés, hogy a támogatást nyújtó Minisztérium regisztrálta-e a problémákat (ha keletkeztek), és megtalálta-e ellenszerüket?  A Rómer Flóris Terv során alkalmazott koncepció jó működéséhez a Minisztérium felügyelő szerepének erősen érvényesülnie kell. Ehhez képest az elmúlt hónapokban a Minisztérium nem végzett helyszíni ellenőrzéseket, sőt, paradox módon, a Teleki László Alapítvány igazgatójának egyetértéséhez kötötték  a minisztériumi dolgozó ellenőrzés céljából történő helyszínre utazását.

 

A tető keleti részén elmaradt a szerkezet javítása, a megbontott állapotban levő fedést egy szeptemberi vihar tovább rongálta. Fotó: Sarkadi Márton (2017. december)

 

Újracímkézett áru

A projektek lebonyolítása a hivatalos felállás szerint a Teleki László Alapítvány feladata, amelyet támogatás formájában adott forrásból finanszírozott a Minisztérium. Az Alapítvány a beruházások megszervezésének jelentős részénél, a meglévő jó kapcsolataira támaszkodva, lényegében mentesült a szervezési és egyéb feladatoktól. Mivel a programba bevehető emlékek szinte kizárólag egyházi épületek (templomok), jelentős számban az egyes egyházmegyéknél dolgozó szakemberek valósították meg a beruházásokat. Ezekben az esetekben az Alapítvány tevékenysége szinte a pénz továbbadására szorítkozott, sem a beruházás tényleges megszervezése, sem ellenőrzése, sem műszaki átadás-átvétele nem az Alapítványt terhelte. Olyan eset is előfordult, ahol egyenesen az érintett püspökséggel kötött szerződést az Alapítvány a munka megvalósítására, ráadásul saját műszaki ellenőreként a Püspökség főépítészét jelölte meg.

Mondhatjuk, hogy a nagy számok törvénye alapján kiegyenlíthetik egymást a nehezebben és könnyebben megvalósítható projektek, de azért nem ennyire egyszerű a helyzet. A Teleki László Alapítvány támogatási szerződést kötött az egyes műemlékek tulajdonosaival, ami azt a látszatot kelti, hogy az Alapítvány támogatta a műemlékek helyreállítását, miközben a támogató a Minisztérium volt. Az Államháztartásról szóló jogszabályok csak külön feltételekhez kötötten engedik meg a támogatás továbbadását.

Az általános beruházásszervezésre, ellenőrzésre, és a projekt-előkészítésre vonatkozó 10 %-os állami támogatást az Alapítvány tehát több ízben úgy számolta el, hogy a kivitelező kiválasztását, a műszaki ellenőrzést, az átadás-átvétel lebonyolítását ténylegesen más végezte. A projektek érdemi megvalósítását tehát e projekteknél 10%-kal több forrás szolgálhatta volna, amennyiben a Minisztérium nem az Alapítványon keresztül juttatja el a támogatást. Az Alapítványt saját szerepének támogatóként való feltüntetése a határon túli egyházi és egyéb szervezetek, személyek szemében nyilvánvalóan tényleges érdemeinél jelentősebb helyre emeli.

Az Alapítvány feladatai közé tartozik a munkálatok műszaki ellenőrzése és átadás-átvételének megszervezése. Ezek a feladatok azokban az esetekben, ahol távol levő helyszínekről van szó, kétségkívül nem csekély terhet jelentenek. Sajnálatos módon a műszaki ellenőrzések elmulasztása következtében teljességgel hibás teljesítés kifizetésére is sor került. További disszonancia, hogy ilyen esetben a lelkésszel aláíratott teljesítési igazolást nyújtott be az Alapítvány, miközben az Alapítvány bevonásának indokát éppen a szakmai szempontból felkészületlen egyházi személyek műszaki kérdések megítélésétől való mentesítése jelentette. 


A tető nyugati részén a szerkezet javítását ugyan elvégezték, de a bádogszegély hiányzik, a héjazat beszegése és a lefolyó felszerelése elmaradt. Fotó: Sarkadi Márton (2017. december)

 

A 2016. évi költségvetési források felhasználásának meghosszabbított határideje 2017. június végén járt le. Építőipari munkák esetében kisebb-nagyobb csúszások a legjobb szervezés mellett is előfordulhatnak, ami még nem feltétlenül kárhoztatható. Egyes esetekben azonban súlyosabb problémákról van szó, ugyanis még decemberben sem állnak készen a júliusban késznek jelentett és elszámolt munkák. Példaként a páncélcsehi templomot mutatjuk be.

A templom a leginkább rászoruló műemlékek közé tartozik, a gyülekezet mindössze egy magyar család. A toronysisakot a 2000-es évek elején ledöntötte egy vihar, a tetőzet súlyosan megrongálódott. Nagyjából 15 évvel ezelőtt egy kisebb adomány segítségével egy erdélyi restaurátor védőtetőt készített a toronyra, és ideiglenes állagmegóvást végzett a tetőszerkezeten. Időközben értékes gótikus falképek kerültek elő a román korban épült, még a középkorban többször bővített, majd a XX. század elején új toronnyal toldott templom hajójának északi és déli falán. A tetőzet javítása az ideiglenes állagmegóvás dacára a 2010-es évekre ismét sürgetővé vált.

A Rómer Flóris Terv keretében a magyar állam támogatást adott a tetőzet átfogó felújítására. A nyugati és keleti szegélynél újjá kellett (volna) építeni a főállásokat, pótolni a falazat hiányait, újrakészíteni a bádogszegélyeket, csatornát, új lécezésen átrakni a cserépfedést. Az Alapítvány által megbízott vállalkozó felébe-harmadába sem végezte el a munkát, majd levonult, és otthagyta a kivitelezést. Az Alapítvány elszámolta a teljes munkát, nem jelezve annak félbemaradását. Szerencsétlen módon éppen a freskók felett nincsen fedés, csupán egy ponyva pótolja azt. A megbontott tetőt egy szeptemberi vihar is tovább rongálta. A cserép és a ponyva illeszkedésénél befolyik a víz a freskóra. Mivel a munka befejezéséhez falazási munkákat is el kell végezni, aligha remélhető, hogy a tél vége (2018. március) előtt tervezné a folytatást a kivitelező.

Más esetekben is sok probléma van a kivitelezési minőséggel, ami túl az építőiparban szokásos küzdelmeken, részben a Teleki László Alapítvány felkészületlenségéből, olcsósítási törekvéseiből fakad. Ismét csak egy példát említve: Kárpátalján egy középkori sírkövet tárgyrestaurátorral kezeltettek, s bár restaurátori dokumentációnak alig nevezhető a benyújtott anyag, a szakszerűtlenség abból is egyértelmű. Félő, hogy néhány év elteltével súlyos pusztulási folyamatok indulnak el, a végeredmény rosszabb lesz, mintha nem végezték volna el a munkát.


A déli falon látható Krisztus Ostorozása-jelenet részlete. Fotó: Sarkadi Márton (2016. november)

 

Számtalan egyéb építőipari problémát sorolhatnánk még. Ezek gyökere jelentős részben az Alapítvány szakmai felkészületlenségében keresendő. A mindössze két állandó dolgozóval működő alapítvány igazgatója dr. Diószegi László történész végzettségű, de inkább néptánckoreográfusi és színházi rendezői munkájáról ismert. A másik dolgozó adminisztrátor, aki minden elismerést megérdemlő módon, erején felül dolgozik, de nyilvánvalóan nem várható, hogy a jogászi feladatoktól a mérnöki tennivalókon át a művészettörténeti szakkérdésekig minden feladatban helyt álljon. Amennyiben az alapítványnak szakmai végzettségű dolgozói lennének, az igazgatói fizetés nem kötné le a szakmai feladatok ellátására kapott támogatás jelentős részét.

Azt gondolhatnánk, hogy a ténylegesen az Alapítvány által kézben tartott munkák kiemelkedő színvonalon, a szakma szabályainak szem előtt tartásával folynak. Sajnos ez általánosságban nem jelenthető ki. Ezek a projektek ráadásul többségükben nem elsősegélynyújtásnak minősülő állagvédelmi munkák, hanem helyreállítások, felújítások, nem egy esetben freskófeltárással, rekonstrukciókkal kiegészülve. A határon túli műemlékek viszonylatában luxusberuházásoknak számítanak. Ezek esetében a szakmai követelményekből való engedmények nem indokolhatók, egyben természetesen követhetetlenné teszik a kivitelezők kiválasztását és az elszámolást is. Az olcsósítási törekvés tehát vélhetőleg nem is gazdaságos.

Az Alapítvány teljesítménye a dokumentációk összegyűjtése és benyújtása terén is problémás. A restaurálási munkákról például több esetben nem a szakmai szabályoknak megfelelő dokumentációkat készíttettek, hanem valamiféle meghatározhatatlan műfajú fényképes beszámolókat, sok munkáról pedig nem, vagy csupán rendkívül hiányos szakmai dokumentációt adtak át.

A tervek, szakvélemények, dokumentációk összegyűjtése pedig kiemelten fontos, hiszen a műemlékvédelem egyik alapvető feladatának ellátását jelentik: a cél az, hogy 50-100 év múlva is elővehető dokumentumok tanúskodjanak a műemlékeken történt beavatkozásokról, hiszen ezek a történetük feltárása szempontjából is jelentőséggel bírnak, nem beszélve arról, hogy egyes esetekben egy beteg kórképéhez tartozó lelet szerepét töltik be, amelynek különös jelentősége lehet az állapot változásakor, ezért pontosan tudni kell, hogy milyen anyagot, vegyszert, technológiát alkalmaztak.

A műemlékek támogatásának legfőbb oka a szellemi értékük, evidens(nek látszik) tehát, hogy az építőipari, restaurálási munkák során feltárható, dokumentálható szellemi értékeket rögzítsük, és a megfelelő (magyarországi!) archívumba eljuttassuk, hogy pl. ne  Bukarestben kelljen majd keresni a magyar állami támogatásból végzett munka dokumentációját. Ehhez képest sajnos a rendszerváltás óta magyar kormányzati támogatásból a határon túl végzett restaurátori és építőipari munkák dokumentációi alig néhány esetben jutottak el magyarországi archívumba.

 

A Krisztust ostorozó egyik pribék. Fotó: Sarkadi Márton (2016. november)


 

Színház az egész világ

A Teleki László Alapítvány teljesítésével kapcsolatos problémák már hónapok óta érzékelhetők voltak. 2017 tavaszán a programot elindító dr. Puskás Imre helyettes államtitkárt dr. Latorcai Csaba váltotta. Ezt követően a belső feljegyzésekből a Teleki László Alapítványra nézve terhelő részek rendre kimaradtak, illetve hatástalanok voltak, márpedig ha időben szembe lehet nézni a problémákkal, akkor vélhetőleg sok baj megelőzhető lett volna, és újból jó irányba fordítható lett volna a program. A Bíráló Bizottság szeptember végi ülésének napirendjéből például ki kellett hagyni az előző év értékelését, noha a tagok számára nyilvánvalóan releváns információkkal szolgált volna, és befolyásolhatta volna a következő projektekkel kapcsolatos döntéseket. A Teleki László Alapítványnak a 2016. évi források felhasználásáról szóló beszámolójával kapcsolatos hiánypótlási felhívás kiküldésére csak decemberben került sor, noha a hiányosságok nyilvánvalóak, és számtalan alkalommal kapott jelzést ezekről Latorcai Csaba államtitkár.

A Rómer Flóris Tervben rendelkezésre álló források elosztása az 1549/2015 és 1550/2016 sz. kormányhatározatokban rögzítettek szerint történik. A kormányhatározatok megjelenését követően a Minisztérium jogi részlegének jelzése miatt a Teleki László Alapítványnak le kellett mondania a Bíráló Bizottságban betöltött tagságáról, a Forster Központ megszűnt, ennek következtében a bizottság összetételében a nemzetpolitikai oldalról delegált résztvevők jelentős reprezentációval bírnak.

A nemzetpolitika — sokat sejtető neve ellenére — a határon túli magyar közösségek támogatására korlátozódik. A kulturális örökség ebben a kontextusban csak a közösségen keresztül, és nem önmagában bír fontossággal, ezért például a közösséget már nélkülöző emlékek könnyen kiszorulhatnak az érdeklődési körből. Ez a Kárpát-medence történelmi eseményei ismeretében roppant disszonáns, hiszen sok emlék körül éppen valamilyen erőszakos cselekmény miatt nincsen közösség — ezekben az esetekben az emlék fenntartása történelmi kötelezettségnek minősül(ne). A jelenleg érvényes hivatalos megközelítés következtében azonban a közösségek mérete többet nyom a latban, mint a történeti-műemléki érték. Így aztán a Rómer Flóris Terv egyik legfontosabb szerepét fenyegeti veszély: a program lehetőséget adhatna olyan műemlékek megmentésére, amelyek más forrásból nem remélhetnek támogatást. Ezek elsősorban — ám természetesen nem kizárólag! — a szórvány emlékei, gyakorta kisméretű épületek, amelyeken egyszerű, olcsó állagvédelmi munkálatokat kell elvégezni (tetőjavítás stb.), amelyek által az emlékek fennmaradása hosszú időre biztosítható. Ezzel a koncepcióval a Rómer Flóris Terv a keretösszege által determináltnál sokkal nagyobb jelentőségűvé válhat(na). Azonban éppen ezek az emlékek sem nemzetpolitikai, sem hitéleti szempontból nem jelentenek prioritást. További szempontok is veszélyeztethetik ennek a koncepciónak az érvényesülését: kokárdás átadási ünnepségeket — amelyek szép szónoklatokra, püspökökkel, polgármesterekkel, politikai vezetőkkel való találkozókra adnak alkalmat — jellemzően nem a részleges állagvédelmi munkálatok elvégzését követően lehet rendezni.


A déli fal részlete a falképekkel, a késő gótikus átépítés során beépített mérműves ablakkal. A fedés éppen a falképek felett hiányzik, fekete lecsorgás jelzi a beázást. Fotó: Sarkadi Márton (2017. december)

 

Ha pusztán a megvalósítás technikai oldaláról nézzük a projektek kiválasztását, a könnyen, gyorsan megvalósítható projektek nyilvánvalóan előnyt élvezhetnek a problémás, körülményes előkészítést igénylő munkákkal szemben, amelyek helyszíne ráadásul messze esik egymástól és a központoktól. A legcsekélyebb szava természetszerűleg a kicsiny, főként szórvány közösségeknek van (a műemlékek maguk pedig természettől fogva nem képesek képviselni érdekeiket). A program elismertsége, médiában való pozitív fogadtatása azonban biztosított, hiszen a Rómer Flóris Terven belül a program eredményeinek nyilvánossá tételére is van elkülönített forrás, így az önreklámot az állam fizeti.

A szomszédos országokban a rendszerváltás óta lényegében folyamatosan emelkedik a műemlékvédelem színvonala. Korábban ezek az országok példaként tekintettek Magyarországra e téren, ma már azonban ez messze nem igaz minden országra. A támogatások mértéke és módja, a hatósági előírások egyaránt egyre magasabb színvonalat tesznek lehetővé, illetve követelnek meg. Ideje ráébredni arra, hogy a környező országok némelyike (ha nem a többsége) ebben a tekintetben gyorsabban és jobb irányba halad. A magyarországi támogatással zajló projektek ügye ráadásul különösen kényes terület, ezek esetében rendkívüli gondossággal kellene arra ügyelni, hogy hatósági és szakmai szempontból egyaránt magas színvonalú tevékenységhez adja a nevét a magyar állam.

A magyar kormány támogatására nagy szükség van a határon túli magyar vonatkozású műemlékek fenntartásában, értékeik kibontakoztatásában. Ez az igény nem múlt el egyes országok uniós csatlakozásával, és az ennek nyomán fakadt anyagi forrásokkal, azok ugyanis csupán bizonyos fajta műemlékek számára jelentenek lehetőséget. Tipikusan éppen ugyanazon emlékek számára, amelyek nemzetpolitikai szempontból is támogathatónak minősülnek. Nagy hiba tehát a műemléki szempontokra rendelt, méretét tekintve rendkívül csekély összeggel versenybe szállni az uniós forrásokkal, ugyanis emiatt éppen azok az emlékek szorulnak ki ebből a forrásból, amelyek máshonnan sem remélhetnek támogatást. 

A fenti problémák és visszásságok leírása miatt nyilvánvalóan a nyakamba fog zúdulni az a kritika, hogy ártalmas az “Ügy” számára a problémákat nyilvánosságra hozni. Véleményem szerint csak abban az esetben lehet visszafordítani valamit jó irányba, ha egyáltalán regisztráljuk a bajt, és megfogalmazzuk, min kellene változtatni. Amit lehetett, megtettem ennek érdekében eddig a “szolgálati utak” betartásával, de nem értem el semmit. Tekintettel arra, hogy közpénzről és közügyről van szó, a bajok rejtegetése, elhallgatása megengedhetetlen, illetve nem az “Ügyet” szolgálja, hanem azoknak a magánérdekeit, akik irányítják az eseményeket. Az említett példák természetesen nem merítenek ki minden problémát, aminek oka nem csupán a terjedelem korlátozása, hanem a várható szigorú bizonyítási kényszer is. 


A tetőszerkezet keleti része. Az újabbnak látszó faanyagot a kb. 15 évvel ezelőtti ideiglenes megerősítés során építették be. A szerkezet érdemi javítására nem került sor, elmaradt a falkorona kijavítása is. Fotó: Sarkadi Márton (2017. december)

 

Tisztázandó továbbá az is, nem arról van szó, hogy minden rossz lenne, ami a Rómer Flóris Terv keretében készült. Ennek részben az említett működési rendszer a háttere: nevezetesen, a projektek jelentős részének csupán a forrása származott a Rómer Flóris Tervből, de érdemben a megszervezésüknek, megvalósításuknak alig volt köze ahhoz. E projektek ugyanolyan minőségben valósultak meg, mint ahogyan a Rómer Flóris Terv nélkül folytak volna le, a résztvevők és a körülmények függvényében.

A magyar kormány — a jelek szerint — egyelőre nem találta meg a határon túli magyar vonatkozású műemlékek támogatásának azt a módját, amely a szakszerűség, gazdaságosság szempontjait is képes érvényesíteni. Sajnálatos, ugyanis a magyar kultúra jelentős részét őrző műemlékek mennek (továbbra is) veszendőbe. Megszámlálhatatlanul sok, a kultúránk szempontjából kiemelkedően fontos műemlék számára sorsfordító időszakot élünk: a tisztes módon avuló épületek jövője szempontjából vízválasztónak számít, amikor rossz állapotú épületből romos épületté, illetve rommá válnak, onnan ugyanis alig-alig van visszaút.

A XX. század második felében elhanyagolt műemlékek jelentős részének elérkezett a felezőideje: amennyiben nem érkezik sürgős segítség, menthetetlenné válnak, miközben az általános folyamatok arra mutatnak, hogy a műemlékek megbecsülése emelkedik, ezért egy átmeneti periódus túlélése esetén javulnak a kilátások a fennmaradásukra. A Kárpát-medence demográfiai változásait is figyelembe véve azonban sajnos azt is meg kell állapítanunk, hogy exponenciális módon fog nőni a közeljövőben a magukra hagyott magyar vonatkozású műemlékek száma. Ez kettős feladatot ró(na) a magyar kormányzatra: számba venni az emlékeket és áttekinteni állapotukat, valamint kihasználva a még létező helyi támogatást, elvégeztetni a legfontosabb állagvédelmi munkákat. E tevékenység nem áll, illetve nem állítandó szembe a nagyobb közösségeknek nyújtandó támogatásokkal, amelyek céljában erősebb a többrétűség a hitéleti és közösségi vonatkozások révén. A Rómer Flóris Terv nagy reménységet jelentett, és a rá szánt csekély összeg dacára jelentős eredményeket hozhatna eredeti koncepciójának követése, és magas színvonalú végrehajtása esetén.

Sarkadi Márton
okl. építészmérnök, műemléki szakértő

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »