építészet : környezet : innováció

A jövő miatt - Kovács Dániel laudációja az Év Tájépítésze 2013 gálán

"Mohácsi Sándor és Balogh Péter István sorra nyerte a pályázatokat az elmúlt években. Mit gondolnak, hogy csinálták? Biztosan szerencséjük volt, igaz? Tudták a varázsszót. Így megy ez. Ismertek valakit, odaszóltak valahova. Nem? Nem. Nem erről van szó". - elhangzott az Év Tájépítésze díjkiosztó gálán, 2013. április 26-án. 

Tisztelt Jelöltek, tisztelt Zsűritagok, kedves Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy mint a legelső laudáló, megköszönjem az Év Tájépítésze díj szervezőinek a magam és kollégáim nevében, hogy itt lehetünk és bepillanthatunk, talán valamennyire szerepet is vállalhatunk a tájépítész-szakma közéletének alakításában. Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy öröm látni egy ennyire egységes és közösségben működő szakmát.

Szeretném külön köszönteni Fekete Albertet, az Év Tájépítésze díj 2012-es kitüntetettjét, aki, úgy gondolom, első díjazottként igazán magasra tette a minőségi mércét. Ezért is megtiszteltetés számomra, számunkra, hogy ilyen kiváló szakembereket laudálhatunk, mint a mai öt jelölt.

Dr. Fekete Albert - 2012 év tájépítésze (foto: Glazer Attila)

Amikor erre a beszédre készültem és átolvastam Bardóczi Sanyi ismertető sorait, megütötte a szemem valami, amit az s73 elmúlt éveiről írt. Meg fog bocsátani nekem, ha idézem ezt az egy sort: „mondhatni: ha nyílt volt a tervpályázat, akkor nem sok esélyt hagytak a vetélytársaknak.” Ő tudja, tájépítész, én csak újságíró vagyok, így azt csináltam, amihez értek: utánanéztem. Lássuk az S73 pályázati győzelmeit az elmúlt évekből. Kossuth tér, Pécs, 2004. II. világháborús emlékmű a Nemzeti Sírkertben, 2005. Budapest Szíve ötletpályázat, 2006. Az ország első számú köztere a Parlament tövében, a budapesti Kossuth tér 2007-ben. Pécs, a Tettye városrész köztereinek megújítása, 2007. Pécs városközpontja, a Széchenyi tér és a kapcsolódó terek, 2008. Ludovika Sportközpont, 2012. És most csak az első helyeket soroltam fel.

Balogh Péter István és Mohácsi Sándor a hallgatóság soraiban (foto: Glazer Attila)

Mohácsi Sándor és Balogh Péter István sorra nyerte a pályázatokat az elmúlt években. Mit gondolnak, hogy csinálták? Biztosan szerencséjük volt, igaz? Tudták a varázsszót. Így megy ez. Ismertek valakit, odaszóltak valahova. Nem?

Nem. Nem erről van szó. Arról van szó, hogy az az iroda, amit 2001-ben két külföldről hazajött huszonnyolc éves srác alapított, a megalkuvás nélküli szakmaiságával, a magasra tett minőségi mércéjével, a hazai realitásokat józanul felmérve és azokhoz európai módon igazodva, átérezve a munkatársak iránti felelősséget és a szakma iránti kötelességet, és természetesen a két alapító kétségtelen tehetsége révén, szóval ez az iroda olyan műhellyé tudott nőni, amely újra és újra a legjobbnak bizonyult ezeken a pályázatokon. Újra és újra. Erről van szó, kedves hölgyeim és uraim.

Azt mondtam az imént: megalkuvás nélküli szakmaiság. Ha végigsétáltak Pécs megújult közterein, értik, mire gondolok. Az s73 főszerepet kapott a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa-évadhoz kötődő köztér-rekonstrukciókban; közreműködtek a pécsi városközpont, az EKF-városrész, a Tettye és a Havihegy, a Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ környezetének kialakításában. Nyolc milliárd forintról beszélünk; soha magyar város egyszerre ennyi pénzt nem költött egységes és átfogó rekonstrukcióra. Mindannyian tudjuk, minden kivitelezési baki és a tervektől való eltérés ellenére milyen óriási eredményekkel. Én húsvétkor voltam utoljára Pécsett és megkönnyebbülten láttam, mennyire szeretik a város lakói az új köztereket. Pedig itt aztán nem volt maszatolás kandeláberekkel meg Haidekker-kerítésrácsokkal; amit Pécsen látunk, az modern, funkcionális, esztétikus és pécsi.

Balogh Péter István és Mohácsi Sándor a hallgatóság soraiban (foto: Glazer Attila)

Azt is mondtam, amikor az s73-ról beszéltem: magasra tett minőségi mérce. Vidéki munkáikkal: a hatvani főtér felújításával, Ajka központjának rehabilitálásával, a Baranya megyei Dunaszekcső templomterének átalakításával az s73 olyanok előtt bizonyította a magyar tájépítész szakma kiválóságát, akik korábban még csak a tájépítész szóval sem találkoztak. Aki valaha próbált ilyen helyzetben dolgozni, tudja, hogy ez mennyire nehéz. Az S73 tájépítészei pedig nem csupán dolgozni, de alkotni tudtak ezekben a helyzetekben. Mert nem voltak hajlandóak lejjebb rakni a mércét.

Erre gondolok, amikor arról beszélek, hogy ez a stúdió képes felmérni a hazai realitásokat, és azokhoz európai módon viszonyulni. Vajon el tudtuk volna akárcsak 7-8 évvel ezelőtt képzelni, hogy az atomjaira szabdalt Budapesten, hivatalosságok, önkormányzatok, szakirodák, kirendeltségek és főosztályok sűrűre szőtt hálójában megvalósulhat valaha egy olyan komplex beruházás, mint a Belváros új főutcája? És megtörtént. Azon a színvonalon, amit nap mint nap látunk, ha végigsétálunk rajta. Hitték volna, hogy valaha lehetséges a három kerület határán álló Kálvin teret élhetővé tenni? És megtörtént. Gondolták volna pár évvel ezelőtt, hogy a Rákóczi térre érve egyszer csak azt érzik majd: nem is Magyarországon vannak? És itt van az orrunk előtt, az átadásra vár. És ezek a munkák nem azért fontosak, mert kiválóak. Hanem azért, mert ezek a munkák kiabálják bele a hétköznapok arcába, hogy tájépítész kell. Hogy szükség van erre a szakértelemre. Hogy jobb lesz a városunk ezzel a tudással. Hogy jobb az életünk ettől a tudástól.

Ez a közös tudás viheti és viszi előre a tájépítészek szakmáját. Ennek a közös tudásnak az építésén, a terjesztésén dolgozik Balogh Péter István és Mohácsi Sándor, nem csak amikor az irodájukban ülnek, hanem akkor is, amikor az egyetemen oktatnak, a Phd-jükön dolgoznak vagy a Magyar Tájépítészek Szövetségének elnökségi tagjaként döntéseket hoznak. Mert átérzik a szakmával járó felelősséget.

Erről a tudatosságról árulkodik a pályázatuk egyik része, az a 2023-ra dátumozott koncepció, amely a köztéralkotás lehetséges optimális jövőképét mutatja be. Olyan elképzelés ez, amely leszámol az autokriter gondolkodásmóddal és az idealizmussal egyaránt, és olyan folyamatra tesz javaslatot, amely az állampolgári igények felmérésével indul, de szakmailag folyamatosan kontrollált, amely különböző fázisain keresztül képes figyelembe venni a teljesen eltérő kívánalmakat, fejlesztési elképzeléseket, és azokat szervesen beépíteni, a színvonal romlása, kapkodás, elégedetlenkedés nélkül. Hogy így lesz-e 2023-ban? Az nem csak rajtuk múlik, hanem mindannyiunkon.

Kovács Dániel laudál (foto: Glazer Attila)

Tisztelt hölgyeim és uraim! Az év tájépítésze díj nem életműdíj. Nagy szerencse ez, hiszen két olyan emberről beszélek, akik még nem töltötték be a negyvenet. Az év tájépítésze díjjal a közelmúlt teljesítményét ismeri el a szakma. És a közelmúlt teljesítménye az S73 esetében magáért beszél. Könyörtelen professzionalizmus. Magasfokú tudás. Megbízhatóság. Versenyszellem és csapatmunka. Bizonyítás piaci körülmények között, a legjobb teljesítmény a közprojektekben. Mindaz, ami ebben a szakmában szép és elérhető. Ami ennek a szakmának a legjobbja.  

Öröm (foto: Glazer Attila)

Amiért tehát arra buzdítom a zsűrit, hogy Balogh Péter István és Mohácsi Sándor munkáját ismerjék el a díjjal, az nem a közelmúlt.

Még csak nem is a jelen, kedves hölgyeim és uraim.

Az a jövő.

Köszönöm a figyelmüket.

vélemény írásához jelentkezzen be »