építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

A köztér-rehabilitációt tanulni kell | 1. rész

Az S-TÉR Kft. az elmúlt néhány évben több mint ötven uniós finanszírozású városi köztér, közpark, játszótér tervezésére kapott megbízást. Sándor Tamás, a prosperáló tájépítész cég vezetője adott interjút Bardóczi Sándornak.

Sándor Tamás
Sándor Tamás, mint egy prosperáló tájépítész cég ügyvezetője, kétlaki életet él debreceni és budapesti irodájával. Az S-TÉR Kft az elmúlt néhány évben több mint ötven, uniós finanszírozású, részben már pályázatnyertes városi köztér, közpark, játszótér tervet készített Magyarország számos településére, főként az Észak- és Dél-Alföldi régióban. A tervezés, pályázat-előkészítés mellett számosak a kivitelezői tapasztalataik is ilyen ügyekben. A kisvárosi köztér fókusztéma kapcsán arról faggattuk az ügyvezető igazgatót, hogy milyen tapasztalatai vannak az uniós forrásokból finanszírozott fejlesztésekről. Először az általános települési hozzáállásról, az általános jövőkép hiányáról, a társadalmasítás buktatóiról és a megbízások körülményeiről esett szó.


Építészfórum: Mi a tapasztalatod a pályázó településekkel kapcsolatban?

Sándor Tamás: Általánosságban azt lehet érzékelni a településeken, hogy arra pályáznak, az fejlesztik, amire éppen pályázat van. Legkevésbé sem jellemző az, hogy lenne előre elkészített településfejlesztési koncepció, vagy csak valamiféle koncepcionális (előre)gondolkodás e téren. Ha létezik is koncepció, a pályázat mindent felülír: akkor is pályáznak az adódó pénzekre, ha a koncepcióba nem illeszthető. Ideális állapot számunkra, mint tervezőknek az lenne, ha minden település nagyon komoly és következetes munkával előállítaná a saját jövőképét, amely lehetőleg minden szakterület által alá van támasztva és lakossági igényfelmérésekre alapozott. Ez ma messze nincs így és nem vagyok optimista e téren a közeljövőt illetően sem.

ÉF.: Pedig elvileg a városok esetében már létezik ilyen dokumentum, ezt nevezik IVS-nek, vagyis Integrált Városfejlesztési Stratégiának…

S. T.: Jól mondod: elvileg. Az IVS-ek többségét „legyártatta” minden város két hónap alatt egy-egy profi tanácsadó céggel, ahol dolgozott a projekten maximum 6–8 ember. Ezt két hónap alatt nem lehet megcsinálni, tisztességes előállítására két év lenne szükséges, és abban az esetben is dolgoznia kellene rajta legalább 50 szakembernek. No most a kis települések esetében még ilyen sincs, maximum egy elavult településfejlesztési koncepciót találunk valamelyik fiókban. Ezeknél a településeknél elvileg ugyanakkor valamiféle kistérségi dokumentumnak kellene léteznie, de a települések ennek lényegét nem érzik, felülről vezérelt diktátumként élik meg, csak azért ülnek a felülről létrehozott „kistérségek” települési vezetői egy asztalhoz, mert adott esetben pályázati pénzt csak ilyen módon tudnak „szerezni”, de egyébként ez ma nem arról szól, hogy „valóban együtt gondolkodunk”. Ezt meg kellene tanulni, mert ma szinte egyáltalán nem működik tartós kooperáció települések között.

ÉF.: Tudsz mondani olyan települést, ahol találkoztatok legalább csíráiban valami jövőképpel, kialakult együttműködéssel, vagy ahol legalább ráéreztek valamire a fejlesztési iránnyal kapcsolatban, és ettől lett úgymond „olajozottan sikeres” a fejlesztés?

S. T.: Van már, aki kicsit előbbre tart ebben, de amit mondtam az sajnos általános. Néhány „szerencsésebb” településnek beleillik az előzetes koncepcióiba, IVS-ébe a később kiírt pályázat, tehát nem kell azt rögtön átszabnia, de ezek tényleg csak szerencsét, és nem szakmailag megalapozott konszenzust jelentenek. Azokon a helyeken, ahol már régebb óta van egy városvezetés hatalmon ott talán már jobban működik a dolog, rutinosabbak. Nincs az ilyenfajta településmenedzselés mögött stabil történelmi háttér, ennek kialakulásához idő kell. A minap voltunk például egy lakossági fórumon, ami borzalmas volt. Félig-meddig politikai – választási hangulatú – rendezvény volt, ahol a politikusok a saját eredményeiket igyekeztek bizonygatni, a helyi – ellenzéki érzelmű – lakosok pedig erre kontráztak rá. Mindenről szó esett, csak effektíve a tervről nem sok.

ÉF.: Nem gondolod, hogy a lakossági fórumok hangulatát az is befolyásolja, hogy szinte egyetlen egy projektnél sem élnek a korai lakossági bevonás lehetőségével? Értem ezalatt azt, hogy az adott problémával koncepcionális szinten szinte soha nem találkozik a lakosság, csak egy kész „megoldást” kap, amibe már alig-alig van beleszólási lehetősége?

S. T.: Egyértelmű, hogy nagyon-nagyon sok konfliktusnak elejét lehetne venni, ha a helyi nyilvánosság bevonásával kezdenék el a projekt-előkészítéseket, ezekből a fórumokból a tervezők nagyon sok inputot kapnának és egész egyszerűen több szempontnak megfelelőbb tervek születnének. De itt megint visszautalnék a pályázatkészítés gyakorlatára: nincs rá idő, hogy az önkormányzat ezt végigcsinálja. Szándék se nagyon: nem is feltétlenül azért, mert nem érdeklik őket a saját lakosságuk véleménye, hanem azért mert nincs rá se képzett emberük, se forrásuk. Vannak olyan települések, ahol legalább a lakossági felmérésig, a kérdőívezésig eljutnak, megbíznak közvéleménykutató cégeket. Hozzáteszem, ezeket a háttéranyagokat akkor se szoktuk megkapni, hanem csak ezek egyfajta „fordítását”, ami konkrét tervezési feladatot, programot határoz meg a számunkra. Vagyis csak közvetetten érzékeljük a közösségi igény meglétét, de a szűrést nem mi végezzük el. Ahhoz is időnek kell eltelnie, amíg az emberek megérzik, hogy valóban számít, ha elmondják és leírják a véleményüket. Eddig senki nem figyelt oda rájuk, a történet úgy működött, hogy „ezt kapjátok, örüljetek neki”. Ha ma kap valaki egy kérdőívet, biztos vagyok benne, hogy legalább 50% az esélye annak, hogy azonnal kidobja a szemetesbe, mert azt tartja róla, hogy a hivatal oldaláról is ugyanez történne az ő általa kitöltött kérdőívvel. Ez csak abban az esetben fog megváltozni, ha ténylegesen látszik valamiféle visszacsatolás, jelzés arra, hogy számít a közösségi vélemény.

ÉF.: Mennyi idővel a pályázat leadása előtt keres meg benneteket egy-egy önkormányzat? Nagyon az utolsó utáni pillanatban?

S. T.: A legrosszabb, amikor egy-egy pályázat leadása előtt néhány nappal fut be a telefonhívás, mert valakinek az önkormányzatnál eszébe jut, hogy „csak be kéne adni azt a pályázatot”, holnapután van a leadás, „dobjuk össze”. Gyakorta előfordul, hogy egy-egy kisebb játszótéri pályázat esetében a megkeresés két nappal a leadás előtt érkezik. Ez talán a legrosszabb...

ÉF.: És mi a legjobb? Úgy értem a sok rossz közül, mert gondolom, a legjobb se jó...

S. T.: Van szerencsére olyan munka, ami ideálisnak mondható. „Ideális” alatt azt értem, hogy vannak rá hónapok. A városközpont rehabilitációs munkák többségénél szükséges a társtervező bevonása (közműves, utas, adott esetben elektromos tervező stb.), ezért minimum két hónapra van szükség, hogy az adott csapat összerázódjon. De ez is végtelenül gyors dolog, már csak a tervezésre elegendő, megelőző, problémafeltáró vizsgálatok lefolytatására, információgyűjtésre aligha. Például a most futó nyíregyházi munkáknál történtek ilyen alapozó vizsgálatok, valamilyen szinten a lakosság is be lett vonva, de érződik a lakossági reakciókon, hogy azért még tanulni kell ezt. Önkormányzatnak is, lakosságnak is. Ma még csak egy „speciális emberfajta” jár lakossági fórumokra, aki általában a konfliktust és nem a megoldást keresi. Jó lenne például, ha a helyi iskola vezetője ott lenne, a helyi intézmények vezetői, a helyi gazdaság meghatározó szereplői is ott lennének, értelmesebb, tartalmasabb hozzászólások születnének abban a nagyon fontos kérdésben, hogy mit tudjon a város központja, főtere, közösségi terei. Általában az értelmes beszéd helyett sommás értékítéleteket kapunk a terveinkről, nagyon kevés az értelmes, hasznosítható vélemény.

ÉF.: Felmerül ennek kapcsán, hogy vajon a lakosság – de itt még akár a helyi döntéshozókat is belevenném – mennyire tudja vajon olvasni a terveket? Tisztában vannak az önkormányzatok például azzal a tartalommal, amit megrendelnek?

S. T.: Nem igazán értik a terveket. Nagyon sokszor előfordul, hogy rendelnek tőlünk egy engedélyezési tervet, és a megrendelő a szállításkor szembesül vele, hogy az anyag nem tartalmaz látványterveket, melyekkel természetesen a lakosság felé jobban be tudná mutatni a változásokat. Evidenciának veszik, hogy kérés nélkül járna hozzá látványterv, pedig azok előállítása külön munka, további költségkeretet igényelne. Ha pedig az eredeti megbízásban nem kérte, akkor nyílván mi úgy adtuk az árajánlatot, hogy ez nem szerepel benne. Van természetesen az engedélyezési tervi dokumentációban is egy színes alaprajz, amelyen jobban el tud igazodni a laikus is, de azért az nem látványterv kategória.

ÉF.: Nagyon nagy az alkudozás a tervezési díjak terén?

S. T.: A megbízók próbálnak alkudni, például a fent vázolt esetekben, valami köztes megoldást elérni a látványtervi munkarészek tekintetében. Ilyenkor veszünk egy nagy levegőt, és úgymond szívességből megcsinálunk néhány perspektivikus ábrát, mert természetesen fizetni ezért nem tudnak, nem akarnak. Óriási gond az önkormányzati forráshiány, a pályázatoknál rendszeresen előfordul, hogy nincs forrás a terveztetésre, nagyon sokszor úgymond befektetésből tervezünk. A befektetést úgy értsd, hogy sikerdíjas alapon, azaz ha nyer a pályázat, csak akkor fizetik ki a tervezési díjat, ezt megelőzően legfeljebb egy önköltséget fizetnek ki. Gyakorta arról szól az alkudozás, hogy mi az a legkisebb összeg, amiért el tudjuk indítani a munkát. A tervezésnek se a rangja, se a súlya nincs meg e téren, pedig ott dől el minden.

Az interjút Bardóczi Sándor készítette.

befejező, II. rész


Földalatti beszélgetések az interjúhoz is kapcsolódva

Távol Kert-Magyarországtól

öko-retro-bio-grín sorozat | 7. rendezvény a FUGÁ-ban február 8-án, hétfőn: az ÁSZ 2009. szeptemberi jelentését járjuk körül az önkormányzatok zöldfelület-gazdálkodásáról.

 

vélemény írásához jelentkezzen be »