építészet : környezet : innováció

A megérkezés pillanata - BORD Stúdió Zürichben

Egy álom, egy működő üzleti modell és hatékony kommunikáció - mindhárom elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a BORD Stúdió 2017. szeptemberétől Budapest és Debrecen mellett a nemzetközi színtéren, Zürichben is jelen legyen. Bordás Pétert, a stúdió vezetőjét stratégiákról, célokról és a megvalósítás lépéseiről Mizsei Anett kérdezte.

Nemrég jelentette be az iroda, hogy Svájcban nyitja meg legújabb műtermét. Egyes médiumok "dizájnexportot" emlegetnek, személyes meggyőződésem, hogy ennél itt nemcsak többről, de alapjaiban másról van szó. A BORD Stúdió 12 éve építkezik. Teszi ezt országszerte megvalósult projektjeivel: egyértelműen, mindenki által láthatóan és következetesen képviselve az iroda mint alkotó közösség építészeti, minőségi alapvetéseit. Ezzel párhuzamosan azonban a stúdión belül is szüntelen építkezés folyik. Ambiciózus építészekből és mérnökökből olyan stabil konstrukció jött létre, ami két évvel ezelőtt nemcsak elbírta, de sikeresen vette, amikor Debrecenben megnyílt a második műhely.

A stúdió ettől kezdve még több tehetséges, motivált emberrel öntötte formába a megbízók álmait. De Bordás Péternek is volt még egy álma. Kilépni a nemzetközi építészet terébe és ott sikeresnek lenni - ez ma olyan léc, amit Magyarországon kevesen ugrottak meg. Leggyakrabban tervpályázatok útján történtek erre kísérletek, ő azonban más utat választott. A két műhely "próbaüzeme" után Zürichben - átvéve a Berke Architekten AG vezetését annak eddigi tulajdonosától, a magyar származású Berke Bélától - idén ősztől három lábra állt a BORD Stúdió. Dizájn helyett szemléletet, csapatot, cégstruktúrát - gyakorlatilag saját magát exportálta az iroda. S hogy miért éppen Svájcba? Tíz éves gyerekként még angol kastélyokért rajongott Bordás Péter. Az egyetemi képzés során Svájc megkerülhetetlen, olyan európai etalon, ami bent marad egy végzett építész tudatában. Nem véletlen a mostani választás, ahogyan a bátor lépés többi részletét sem bízták a szerencsére. Tudatosan felépített folyamat képe bontakozott ki a beszélgetés során: egy olyan két irányú integráció víziója, amely egyrészt a magyar iroda svájci helytállását, másrészt a svájci praxis beemelését jelenti a stúdió kialakult működésébe.


BORD Stúdió Zürichben


Mizsei Anett (M.A.): Mikor fogalmazódott meg bennetek először az a vágy, hogy nemzetközivé váljon az iroda?

Bordás Péter (B.P.): Tulajdonképpen mindig is ez volt az álmom. Úgy éreztem, akkor felelek meg önmagamnak, ha nem csak egy szűk környezetben fogadnak el. Hét évvel ezelőtt mondtuk ki, hogy szeretnénk megnézni, mit érünk nemzetközi szinten azzal, amit csinálunk. 2010-től kezdve több svájci tervpályázaton elindultunk - kerestük a visszajelzést, de elképesztően nehéz volt megfelelni a követelményeknek. Egy idő után lassan bejutottunk az első tíz közé ezeken a megmérettetéseken és ez jó visszaigazolás volt. Egy-két év múlva már az fogalmazódott meg, hogy ha idáig eljutottunk, akkor létjogosultságunk lehet a kinti piacon. Az elmúlt öt évben gyakorlatilag folyamatosan szóban volt a lehetőség. Két évvel ezelőtt már kicsit ezt előkészítve nyitottuk meg a debreceni műtermet: prototípusként működött, hogy hogyan tud úgy üzemelni a stúdió, ha egy Budapesttől távolabbi irodát is fenntart.

M.A.: Miért nem Budapestről, kis kockázattal, a bejáratott csapattal és műteremmel folytattátok a munkát?

B.P.: Lehetne tervpályázatokkal tovább próbálkozni itthonról, de ez sose lesz ugyanaz, mint integrálódni a kinti környezetbe. Minket az foglalkoztatott, milyenek azok az épületek, amik abban a közegben nem befogadhatatlan "űrhajóként" szállnak le, hanem valóban az ott lakók életének a részei tudnak lenni. Ahhoz, hogy hitelesen tudjak tervezni, ott kell jelen lennünk és helyi alkotókat bevonnunk a munkába. Az a megérzésem, hogy ma Magyarországról Nyugat-Európába tervezni még idegen. Svájc ezzel szemben egyféle "olvasztótégely", benne ér össze a német, a francia és az olasz terület. Ha Zürichben jelen vagyunk, az olyan pozíció, ahonnét már tudunk Európán belül dolgozni. Svájc egy álom volt, ha ott bizonyít az iroda, tovább tudunk lépni. Budapestről senki nem fog Párizsban ingatlanfejlesztésbe fogni, Zürichből viszont a beruházók exportálnak tőkét és dizájnt. Mi nem beszállítók szeretnénk lenni, hanem helyiek.

M.A.: Nem svájciként helyivé válni és építészként érvényesülni - hogyan lehet elindulni ezen az úton?

B.P.: Kapcsolatfelvétellel kezdtük: magyar és svájci, kint működő irodákkal, építészekkel beszélgettünk. Szükséges volt, hogy kialakuljon bennünk egy kép, hogyan is működik ott a szakmai közeg. Biztosak voltunk benne, hogy másképp, mint itthon. A fő kérdés az volt, hol lehet a helyünk. Azt kerestük, van-e olyan piaci rés, amit megtalálhatunk, és ahol a különbözőségünkből tudunk előnyt kovácsolni - eladható terméket létrehozni. Az ottani piacon kevés nagy iroda és sok kicsi van jelen. Utóbbiaknak jól jött volna a munkaerő, a szakágakat is magába foglaló mérnökcsapat - gyorsan kiderült, hogy nagyon is érdekesek vagyunk, többen ajánlották fel a kooperáció lehetőségét. Ugyanakkor rájöttünk, hogy nem akarunk ilyen formában társulni, mert akkor alárendelt pozícióba kerültünk volna. A helyzet világossá vált, vagy ezt kell vállalnunk, vagy annak a kockázatát, hogy önálló stúdiót nyitunk. Amikor több kör után a visszavonulását fontolgató Berke Bélával találkoztunk, ő vetette fel, hogy ne a nehéz és kockázatos utat válasszuk, ami sok erőforrást emésztene fel, hanem inkább vegyük át az ő irodáját. A gondolkodásmódunk viszonylag közel áll egymáshoz, mindkét oldalról vállalhatónak bizonyult a megoldás, várhatóan az ügyfelek is pozitívan fogják megélni a változást.


BORD Stúdió Zürichben


M.A.: A jelenleg futó projekteket is megkaptátok?

B.P.: Átvettük a teljes szerződéses állományt, vannak már folyamatban lévő munkák, amit mi fogunk befejezni, az újakat szeptembertől már mi kezdtük el. Egy nulláról létrehozott iroda sikerességének kockázata mindig nagyobb, mint egy meglévő praxis átvétele.

M.A.: Mindehhez erős üzleti modell és hatékony kommunikáció szükséges.

B.P.: Pénzügyi oldalról ez a drágább megoldás, hiszen meg kell vásárolni egy teljes irodát. Ám ez hosszú távú pénzügyi terv, hiába kerül sokkal többe, mint másfél évig önállóan próbálkozni, a várható eredmény, a sikeresség is biztosabb így. A kommunikációt tekintve az első időben nem is az az érdekes, hogy a szakma felé nyissunk, hanem a megbízói kör elérése a cél. Meg kell ismerniük, milyen új lehetőségeket tudunk kínálni. Ennek stabilizációja után kerülhetünk be a helyi építészeti közéletbe, ez lesz a második lépés. Idehaza szintén az a fontos, hogy amit állítunk, az hiteles legyen, éppen ezért csak akkor jelentettük be a műterem megnyitását, amikor már ténylegesen elindult a munka: van futó projektünk, pozitív tervtanácsi véleményünk, elégedett megbízónk - ez a megérkezés pillanata.

M.A.: Hogyan éli meg a stúdió közössége, a munkatársak ezt a komoly változást?

B.P.: Személyes indíttatásunk volt, hogy megmérettessünk Svájcban. A kollégáknak elképesztő igénye van a visszajelzésre, és a nemzetközi szint ebben kiemelten fontos. Hosszú távon nehéz frissen tartani az irodát: Magyarországon költségérzékeny piacon, primer építészeti elemekkel kell dolgoznunk és a részletképzés finomságai nem jutnak nagy hangsúlyhoz. Beszűkülünk a saját piacunk igényeire, ha nem jönnek inputok a nagyvilágból. Ez a nálunk dolgozó munkatársaknak is ugyanolyan fontos. Svájcban a primer elemek és a finom részletek egyensúlyban vannak, és abban bízunk, hogy ezek idővel a magyar munkákban is megjelenhetnek majd.


Bordás Péter - fotó: Mizsei Anett


M.A.: Hogyan változtatja meg a szervezeti struktúrát az új iroda megnyitása?

B.P.: Eljött egy pillanat, amikor rá kellett jönnünk, hogy ha tovább akarunk fejlődni, akkor ki kell lépni a piramis-modellből. Ekkor létrehoztuk a "mentőövet", egy olyan munkatársi kört, akik bizonyos témákban hozhatnak döntést helyettem. Ők a hatáskörüknek megfelelő kérdésekben segítik, de általánosságban véve nem irányítják a projekteket. Ebben az évben a stúdió tulajdonosi háttere is megváltozik, a mentőövön elhelyezkedő kollégák partneri szerepbe kerülnek. Én magam delokalizált ember vagyok az irodák között - most már kéthetente Zürichbe is megyek. Hogy mindenre rálássak, egy valós idejű kommunikációs szoftveren keresztül konzultálunk az irodán belül - ez gyakorlatilag egy óriási, archivált vizuális tárgyalóasztal, ami folyamatos kapcsolattartást tesz lehetővé a műtermekkel.

M.A.: Fontos és nehéz pillanat lehetett, amikor át kellett adni bizonyos mennyiségű kontrollt a kollégáknak.

B.P.: Valóban nagy lépés volt valóban átengedni például a dizájn területén a döntéshozást Mezey Tamásnak. Elindítom a projektet, de onnantól kezdve óriási hozzáadott értéke van a kollégáknak, és ez nagyon fontos. A sikertörténeteinket a munkatársak írják. Épp ezért nem is akarunk stúdióvezetőket. Jól képzett építészekkel dolgozunk, akikből minden egyes projektre összeáll egy team, amelyben egyenrangúságra törekszünk. A partnerek épp ezért nem direkt irányítást látnak el, hanem támogatják a döntéshozatali folyamatokat. Emellett persze van egy felépített belső kontroll is, hogy a minőséget biztosítsuk. És alapvető szabály: ha valaki kérdez, akkor az a legfontosabb, hogy megválaszoljuk - még a saját munkánknál is előbb. Erős a csapatszellem, ami a kölcsönös tiszteleten alapul. Ha új embert veszünk fel, akkor is a személyiséget keressük, aki be tud illeszkedni. Egy ilyen csapat létrehozását követően annak legnagyobb korlátja az lehet, aki létrehozta. Ezzel a fajta közösséggel összeegyeztethetetlen a diktátori szerep.

M.A.: Sok szó esett róluk, kérlek mutasd be a csapatot! Kik azok a partnerek, akikkel dolgozol?

B.P.: Benke Róberté a cégvezetés és az iroda teljes erőforrás menedzsmentje. Zih Kata a projektek strukturális felépítésével és a stúdióra jellemző irányelvek érvényesítésével foglakozik. Tolvaj Tamás, irodai becenevén "Houston", a mi "megoldóemberünk". Régi barátom, munkatársam, óriási közös "szókinccsel" rendelkezünk. A mentőöv részeként ő ment ki Svájcba. Mezey Tamás a dizájn koncepció koherens építészeti megvalósulásáért felel. Feleségem, Pém Ildikó pedig az építész szemével irányítja és az irodára szabja a kommunikációs megjelenéseket.


fotó: Mizsei Anett


M.A.: Kik dolgoznak jelenleg a svájci műteremben? Miben látod a további fejlődés lehetőségét – tervezitek, hogy specializálódtok valamilyen területre?

B.P.: A zürichi iroda munkaerő tekintetében stabil. A Berke Architekten kollégái továbbra is a stúdióban dolgoznak: két helyi építész és egy magyar szerkezettervező dolgozik most Tamás mellett, valamint még körülbelül három évig Béla is jelen lesz tanácsadóként. Tomi személyében egy komplett műtermet küldtünk ki - óriási hatékonysággal tudunk vele dolgozni, félszavakból értjük egymást. Stúdiónk soha nem specializálódott és ezt a jövőben sem tervezzük, bár a zürichi iroda jelenlegi profilját a társasház-beruházások jellemzik. Ezek a futó beruházások biztosítják az alapját a kinti irodának. Jelenlegi feladatunk, hogy olyan új megbízásokra tegyünk szert, amelyek akár a kultúra, kereskedelem, sport és turisztika területein is munkát biztosítanak számunkra. Ezért törekszünk arra, hogy minél több pályázaton vegyünk részt - most éppen három is van az asztalon. Nagy eséllyel indulunk, hiszen a megfelelő referenciákkal már rendelkezünk.

Mizsei Anett

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »